1976 - AZ ELSŐ UTAM LENGYELORSZÁGBA
Mivel anno a barátaimmal rengeteg koncertre jártunk, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Częstochowa-ba egy SBB (Silezian Blues Band) koncertre. De úgy gondoltuk, hogy csak ezért nem érdemes kiutazni, ezért beterveztünk egy Krakkó és környéke csavargást. Természetesen krakkói „főhadiszállással”.
A lemondások után hárman döntöttünk az utazás mellett. Megvettük a vonatjegyet a „Krakkowia”-ra, ami akkor 315 forintba került helyjeggyel együtt, oda-vissza. Ezt a járatot többször is igénybevettük, mert ideáli volt a számunkra. Este 20:15-kor indult és másnap reggel 7:05-kor már ott is voltunk. Szállást előre nem foglaltunk, mert akkor még nem volt Booking, csak az IBUSZ-on keresztül tudtunk volna foglalni, de az ő áraik számunkra megfizethetetlenek voltak. Természetesen az utazás tervezésekor elmentünk a Garay téri piacra információt gyűjteni az akkor ott nagy létszámban „seftelő” lengyelektől. Ők elmondták nekünk, hogy ne aggódjunk a szállás miatt, mert hamar találunk olcsó, számunkra megfelelőt. Azt is elmondták, hogy ne sok Zloty-t váltsunk ki, csak amennyit muszáj. Mi szót fogadtunk és összesen 100 Zlotyt váltottunk ki fejenként, ami akkor 86 forintunkba került. Persze a többi 500-500 Ft-ot már különböző helyekre eldugva csempésztük ki.

Az utazás során még szerencsénk is volt, mert egy kupéban utaztunk öt olyan sráccal, akik már többször jártak Krakkóban és rengeteg tanáccsal láttak el minket.
A vonatról leszálláskor azonnal „megtámadtak” minket a nepperek és az eladó Forintunk után érdeklődtek. Én az 500 forintomért 2000 Zlotyt kaptam. Most már csak a szállásról kellett gondoskodni, de hamar megtaláltuk a számunkra megfelelőt. A Rynek közelében lévő „Dom Turist”-ot. (most Hotel Wyspiański) N képzeljen senki valami csillogó-villogó hotelt. Ez teljesen megfelelt a kor kollégiumi szállásainak. Egy szoba, négy darab emeletes ágy és annyi.
Első dolgunk volt, hogy elmentünk a híres Rynek-re. Akkor még lehetett ott galambokat etetni. Egy Zlotyért kaptunk egy kb 1 dl-es műanyag pohárban búzát, amit azután a ránk szálló és a kezünkből evő madarak pillanatok alatt felzabáltak. (Ezután minden napunkat ezzel kezdtük.) Majd egy kis ücsörgés vette kezdetét a Mickiewicz szobor talapzatán. Majd következett a többi látnivaló megtekintése, amit mi csak csavargásnak hívtuk akkor. Elsőnek a Szent Mária bazilikát néztük meg, aminek a tornyából fél óránként felharsan a hirtelen megszakadó harsonaszó, ami a tatárok támadásának a mementója. Ezután következett a tűzokádó sárkány megtekintése, majd irány fel a Wawel-be. Az az igazság, hogy az eddig felsorolt helyekről, írhatnék szépirodalmi leírást, de ezeket inkább látni kell.
Másnap újdonsült barátaink javasolták, hogy menjünk el Auswitz-ba. Kérdeztük, hogy mennyi oda a belépő, nem drága? Nevetve mondták, hogy bízzuk csak rájuk. Megoldották, megoldottuk! Egyszerűen beálltunk egy turistacsoportba és „belógtunk” velük. Nem vagyok és sosem voltam egy érzékeny lélek, de a látvány engem nyomasztott. Hazafelé értesültünk, hogy amiért tulajdonképpen jöttünk, az SBB koncert elmarad, de új barátaink megnyugtattak, hogy ne aggódjunk, mert másnapra is tudnak jó programot. Ami nem volt más, mint a Wielicka sóbánya. A belépőt természetesen ugyanúgy intéztük, mint előző nap. A sok lépcső az elején kicsit soknak tűnt, de a lenti látvány mindenért kárpótolt.
Természetesen az estéinket különböző bárokban töltöttük, ahol eltekintettek attól, hogy még csak 16 évesek vagyunk, és mivel magyarok vagyunk kihoztak nekünk 1-2 italt, de a harmadiknál már azt mondták: „Elég, nincs több!”
Tudni kell, hogy abban az időben a lengyelek nagyon nagy szegénységben éltek. De még ha lett is volna pénzük nem sok mindent tudtak volna venni érte. A hentesboltok úgy néztek ki, mint egy ruhatár nyáron. Üres fogasok, kampók. Az éttermekben, kifőzdékbe igencsak szegényes volt az étlap. Az általam akkor megszeretett Żurekben sem volt semmi más, csak egy fél tojás. Azt viszont nem értettem, hogy a cukrászdákban minden volt. A mai napig, ha Krakkóban járok, bemegyek az azóta is üzemelő, kedvenc cukimba egy Isteni pohárkrémre.

Az utolsó napon még megnéztük Krakkó zsidó negyedét, a Kazimierz-et.
Másnap rengeteg élménnyel gazdagodva mentünk haza és nem is igazán bánkódtunk az elmaradt koncert miatt. Ezután egészen a bevonulásomig, minden évben kiutaztam a lengyelekhez. Nemcsak a látványosságok fogtak meg, hanem a lengyel emberek szeretete, amit felénk mutattak. Szerencsére ez a mai napig megvan. Az első utam óta legalább ötvenszer voltam már Lengyelországban, imádom azt az országot. Nem véletlenül ünnepeltük októberben a 40. házassági évfordulónkat az egész családdal Zakopane-ban.
Teljesen feleslegesnek tartom leírni az általam meglátogatott helyek szépségét. Ezt mindenkinek látnia kell. Sajnos az első utazásomról nem készültek fényképek, így újakkal próbálom illusztrálni a helyszíneket.