A FÉLELMETES ÉS MISZTIKUS VADORZÓ-HÁGÓ

A Vadorzó-hágót (Mięguszowiecką Przełęcz pod Chłopkiem) sok helyütt legendákkal övezett helyként írják le, ami az útvonal korábbi vadász- vagy csempészösvény mivoltára, valamint a múltban a vadászok és vadőrök közötti egykori összecsapásokra utal.

Stanisław Witkiewicz „Na przełęczy: wrażenia i obrazy z Tatr” (A hágóban: élmények és képek a Tátrából) című írásában részletesen leírja, hogy milyen érzések kerítették hatalmába, milyen kilátásban gyönyörködött a hágóban, ami szintén egyfajta romantikus, legendás státuszt kölcsönöz ennek a valóban páratlan kilátást nyújtó magashegyi hágónak.

Modern korunkban leginkább az út nehézségei (meredek sziklafalak, szűk galériák, kevés biztosítás) fokozzák a hely félelmetes/misztikus jellegét, amihez hozzájárul a hágó lengyel elnevezése, a Mięguszowiecką Przełęcz pod Chłopkiem (Menguszfalvi-hágó a Parasztocska alatt) névben előforduló, a hágó keleti oldalán magasodó, mintegy 15 méter magas, némi fantáziával emberi formájúnak mondható Parasztocska nevű sziklatorony ugyanis vizuális táptalajt adhat a legendák kedvelőinek. Az alábbiakban ebbe a valóban legendás hágóba vezető, kb. két évtizeddel ezelőtti túra leírása olvasható.

Őszi túra a Vadorzó-hágóba (2307 m)

Kora reggel érkeztem meg a Halastóhoz (Morskie Oko, 1395 m) vezető turistaút kezdetén található parkolóba, ahol kellemetlen hideg fogadott. Részben ezért, részben pedig az előttem álló hosszú út miatt a Halastóig viszonylag gyorsra vettem a tempót. Kora reggel lévén még fotózni való sem nagyon akadt, csupán a Hajfű-tisztáson álltam meg két percre, így bő másfél óra alatt megérkeztem a Tátra legnagyobb tava mellett álló Halastavi menedékházhoz (Schronisko nad Morskim Okiem).

Egy korty frissítő után a tavat keletről megkerülve a Tengerszemhez (Czarny Staw pod Rysami, 1581 m) vezető emelkedőn már normál hegymenetre váltottam. Rajtam kívül alig járt arra valaki, de biztos voltam benne, hogy azok többsége sem lesz sokáig az útitársam, hiszen a kora reggel a Tengerszemnél megforduló turisták többségének a Tengerszem-csúcs (Rysy, 2499 m), Lengyelország legmagasabb csúcsa az úticélja. Sejtésem később beigazolódott, hiszen a Tengerszemtől a hágóba vezető zöld jelzésen egész nap nem találkoztam tíznél több turistával.

Az útvonal legnehezebb része

Néhány perccel 10 óra előtt vágtam neki a Tengerszem partjáról a hágóba vezető rövid, de folyamatosan – legtöbbször viszonylag meredeken – emelkedő zöld jelzésű ösvénynek.

Nehézsége ellenére jól lehetett haladni, az út végig jól kivehető és megfelelően jelzett, az alsó részén nagy ívben bekanyarodik a Menguszfalvi-csúcsok által közrefogott Bendő (Bańdzioch) nevű katlanba. A Bendőben néhány meredek sziklavályú megmászása során a sziklafalba erősített hágcsók segítik a kapaszkodást. Szeptember közepét írtunk, így az árnyékos északi oldalon deres kis virágok, a sziklamélyedésekben pedig befagyott víztócsák fogadtak. A magasabban fekvő részeken több helyen megfagyott a sziklákon folydogáló víz, ezek a jeges szakaszok ilyenkor már fokozott óvatosságot igényelnek. A legfelső sziklavályúból egy kis kilátópontra érkeztem, ahonnan szemet gyönyörködtető kilátás nyílik a Halastóra. Még néhány forduló, kisebb vályúk, sok sziklalépcső, és megérkeztem a hágóba vezető út legszebb részére, a Vadorzó-kilátóba (Kazalnica, 2159 m). Itt valóban érdemes egy kicsit időzni, egyrészt az innen nyíló kilátás megörökítése, másrészt az út utolsó szakasza előtti rápihenés céljából.

A Vadorzó-hágóban

Miután a kilátóban magamba szívtam a környező csúcsok, gerincek, a lábam alatt elterülő tavak látványát, már csak egy hosszú rámpa, majd ennek végén már úticélom, a Vadorzó-hágó (Mięguszowiecką Przełęcz pod Chłopkiem, 2307 m) várt rám. Néhány perccel déli 12 óra után érkeztem meg a hágóba, amely sokatmondó nevét azokról a vadorzókról kapta, akik Galíciából gyakran ezen a hágón keresztül jártak át Szentiványi gróf vadban gazdag területeire. A lelőtt vadakat itt nyúzták meg és zsigerelték ki, s a bőrükbe kötött hússal itt osontak vissza Galíciába. A vadorzók és a vadőrök között gyakran véres összecsapásokra került sor, melyek nem egyszer emberi életeket követeltek. Szerencsére ma már nyoma sincs ezeknek a borzalmaknak, a hágóba napjainkban csak a lengyel oldalról érkező turisták, valamint a közeli csúcsokra induló hegymászók járnak, a szlovák oldalról ide vezető, egykor jelzett turistautat ugyanis a Tátrai Nemzeti Park az 1970-es évek végén lezárta.

A hágóba érkezve kitágul a tér, dél felé lábunk alatt terül el a Hincó-tavi-katlan, mélyén a Magas-Tátra szlovák oldalának legnagyobb tavával, a Nagy-Hincó-tóval. Ez az a pont a Tátrában, ahonnan a bakancsos turisták egy helyről láthatják a Tátra szlovák és lengyel oldalának legnagyobb tavait.

Egy hosszabb pihenőt követően a felfelé megtett úton indultam lefelé, másfél óra múlva ismét a Tengerszem partján álltam, ahol ekkor már jóval több turista nyüzsgött. Nem időztem sokáig, a Halastó partján álló menedékház felé folytattam az utat, ahol ezen a délutáni órán nyoma sem volt a nyári zsúfoltságnak. Ezt kihasználva rövid várakozás után egy finom bablevessel (fasolka po bretońsku), majd almás süteménnyel (szarlotka) pótoltam az elveszített energiát. Ezt követően már csak mintegy másfél óra gyaloglás várt rám a parkolóig, így délután 5 óra előtt visszaértem az autómhoz.

Összefoglalva

A Tengerszemtől a Vadorzó-kilátóig vezető út egy-két rövid pihentető szakasz kivételével folyamatosan és viszonylag meredeken, majd a kilátótól a hágóba vezető rámpa már kicsit enyhébben emelkedik, mindezekért viszont kárpótlást nyújt az a kilátás, ami fent fogadja az embert.

A túra számokban 23 km, 1400 méter szint. Ebből 15,4 km aszfalton, majd a Tengerszemtől a hágóba vezető 1,8 km távon 720 méter szintemelkedés, gyakorlatilag szintcsökkenés nélkül. Nehéz, de nagyon szép túra, melynek kellően korai indulással, az aszfaltúton a szokásosnál kicsit erősebb, majd a meredek részeken normál tempóban bárki nekivághat, feltéve, ha már rendelkezik némi tátrai tapasztalattal.