MOST AKKOR HALASTÓ VAGY TENGERSZEM A MORSKIE OKO?

Sok honfitársunk tátrai szótárában keveredést okoz a Tátra egyik legszebb tava, a Halastó és a nem kevésbé lenyűgöző Tengerszem elnevezésében tapasztalható kavarodás.

A Halastó mai lengyel neve (Morskie Oko) szó szerinti fordításban azt jelenti: Tengerszem. A felette fekvő, a magyar nomenklatúrában Tengerszemnek nevezett tó lengyel neve, a Czarny Staw pod Rysami szó szerinti fordításban azt jelenti: Fekete-tó a Rysy alatt. Aki valamilyen szinten érti a lengyel (vagy valamelyik szláv) nyelvet, az csak a neveket nézve hajlamos lehet arra, hogy összekeverje ezt a két tavat.

Az 1395 méter tengerszint feletti magasságban fekvő Halastavat a helyi őslakosok, a gorálok Rybi Staw-nak (szó szerint Halastó) nevezték, ez az elnevezés már egy 1637-ben kiadott dokumentumban is szerepel. Ennek magyarázata, hogy a Halastó azon két tátrai tó egyike, amely természetes halállománnyal rendelkezik. Később, a turizmus hajnalán az egyre nagyobb számban érkező lengyel turisták Morskie Oko-nak (szó szerinti fordításban Tengerszemnek) kezdték nevezni, melyet fokozatosan a gorálok is elfogadtak. A Morskie Oko név eredetére több magyarázat is létezik, a legismertebb egy régi legenda, mely szerint a tó a földalatti járatokon keresztül kapcsolatban áll a tengerrel, ezért kapta a „tenger szeme” elnevezést.

A magyar és a német nomenklatúrában megmaradt eredeti elnevezése (Halastó – Fischsee), a felette található másik tavat pedig Tengerszemnek (Meerauge) nevezzük. Napjaink és a jövő nemzedék számára is fontos, hogy a történelmi határainkon belül, illetve azok közelében egykor létezett magyar elnevezések fennmaradjanak, ennek érdekében én magam tudatosan használom ezeket az elnevezéseket.

A Halastavi-völgy 1772-től, Lengyelország első felosztásától kezdve egészen 1902-ig éles határviták színtere volt. 1902 előtt Magyarország és Galícia határa a Tengerszem-csúcsból (Rysy) kiindulva a Tengerszem és a Halastó középvonalán haladt, a tavak keleti oldala Magyarországhoz, a nyugati oldal Galíciához tartozott. A 19. század végén kiadott katonai térképeken, valamint a század utolsó évtizedében megjelent turistakalauzokban viszont a Nagy-Menguszfalvi-csúcs van jelölve elágazó pontként. A csúcsból kiindulva a határ a Halastó közepét szeli át, ez alapján tehát a Tengerszem teljes terjedelmével Magyarországhoz tartozott. 

A hegység feltárásának, a turistaság elterjedésének idején a Lengyelország harmadik felosztása (1795) után a monarchiához csatolt Galícia, valamint Magyarország is magáénak vallotta a Tátra e részét. A 19. század végén jól elvoltunk lengyel barátainkkal, mi építettünk egy menedékkunyhót a keleti parton, amit a lengyelek felgyújtottak, aztán ők építettek egyet a nyugati parton, azt meg a magyarok gyújtották fel. Ebben az időben nem volt csúcsponton a legendás lengyel-magyar barátság...

Mivel őseink a tavak hovatartozását illetően nem tudtak megegyezni, a vita eldöntésére választott nemzetközi bíróságot hívtak össze. A Grazban összeült bíróság 1902-ben úgy döntött, hogy a határt a tavak metszésvonaláról áthelyezi a tavak fölötti keleti hegygerincre, oda, ahol most is húzódik a szlovák-lengyel határ. Ezzel a bírói döntéssel került véglegesen a mai Lengyelországhoz a Tátra legnagyobb (35 hektár) és negyedik legmélyebb (51 m) tava, és vele együtt a kb. 200 méterrel magasabban fekvő Tengerszem (1581 m), amely a hegység második legmélyebb (76 m) tava.