GÁZGYÁR A WOLA NEGYEDBEN

A ’90-es években a Szentpétervár melletti kikötővárosban Kronstadtban, egy elhagyatott konténerbázison jártam. Hideg volt, talán köd is, és ott volt az a sok piros, zöld, kék üres konténer, ötször olyan magasak mint én. Brutális vonalak és méretek, semmi klasszikus szépség, vagy formák. Magára hagyott nagy fémdarabok. Akkor éreztem először, hogy szeretem a rozsdát, hogy különös vonzalmat érzek az elhagyatott ipari létesítmények iránt. Később felfigyeltem a tégla és a kopott fém elegyének szépségére is. Azóta a szemem ezeket a helyeket kutatja, ezt látom vonzóak, szépnek, változatosnak, ebben keresem azt, amit mások a klasszikus épületekben, szép őszi tájban, vagy ódon kastélyokban. Egy hőerőmű, vagy elektromos alállomás azonnal bekapcsolja az exponáló gombot az agyamban, hív, hogy menjek be, járjam körbe, keressem a falak közt a régmúlt történetek nyomait. Minél régebbi valami, minél romosabb, annál hívogatóbb.

Varsó, a revitalizált ipari épületek mekkája

Varsót is ezért szerettem meg azonnal még a kilencvenes években, amikor még épphogy csak ébredezett a szocializmus nyomasztó álmából. Praga negyedben laktam kollégiumban, ami akkor még igazán nyers, vad, igazi kelet-európai hely volt verekedésekkel, lepukkant épületekkel, gengekkel, piacokkal, amolyan varsói nyócker. Varsó (benne többek között a Praga negyed is) jelenleg a revitalizált régi ipari épületek egyik mekkája Lengyelországban és bár rengeteg városban találunk felújított ipari létesítményeket, mint pl. a poznani sörfőzdéből lett pláza, a Lódzi EC1 tudományos központ vagy a Manufaktúra, Varsó abszolút az élen jár ebben, erre példa a Koneser, az Elektrownia Powisle vagy akár a Fabryka Norblina.

Természetesen imádom ezeket a felújított, hasznosan átalakított ipari csodákat, de az igazi tökéletességet mégis abban látom, amit még nem javítottak ki, nem pucoltak le, nem adtak neki új életet, hanem csak úgy magukra hagyva várják a csodát, benövi őket az inda, megeszi őket a rozsda.

Varsóba nagyon sokszor járok, éppen ezért vannak már szinte unásig végigjárt útvonalaim: a Centralna pályaudvar környéke, a felhőkarcoló negyed, a nosztalgikus, azóta új életre kelt Praga városrész és az Óváros utcái. Nehezen térek le ezekről, mert szeretem és ismerem őket, biztonságot adnak és mindig akad új látnivaló, falfestmény, kávézó, kapualj, de most először úgy döntöttem, megnézek valami újat is, amiről csak tudom, hogy létezik, de sosem volt időm megnézni.

A fejemben megvolt Wola negyedben található Gázgyár képe, amelynek hatalmas, köralakú téglaépületeinek látványa mindig a szemem előtt lebegtek. Abban bíztam, hogy bemehetek majd ezekbe a csodákba és csinálhatok izgalmas fotókat, de sajnos a vágyam nem teljesülhetett teljesen, ugyanis hiába vettem jegyet a vezetett túrára, a köralakú gáztartálycsarnokok nem látogathatók még idegenvezetővel sem, vagy csak évente néhány alkalommal, amikor a tulajdonos engedélyt ad rá. Pedig előttem lebegett Terry Gilliam Brazil című filmjének az a jelenete, ahol a főhős ül egy erőműnek tűnő kör alakú, sötét építmény aljában, valamiféle kihallgatás közepén és néz felfelé. Ezt az érzést akartam lefotózni. Hát sajnos nem sikerült, de cserébe láttam kívülről az utcáról őszi napsütésben és a gázgyár interaktív múzeumának köszönhetően rengeteg mindent tudtam meg arról, hogy a 19. századi Varsóban hogyan volt a város utcáin és otthonaiban világítás, hogyan lesz a szénből gáz, vagy milyen sportegyletekbe tömörültek a gázgyár dolgozói. A múzeumi kiállítás nem csak technikai eszközöket mutat be, hanem emberi történeteket is: a gyárban dolgozók életét, közösségét, mindennapjait is.

Gyártörténet

A gázgyár 1888-ban nyílt meg Varsó Wola negyedében, hiszen közel feküdt a vasútvonalhoz, így a szénszállítás könnyen megoldható volt. A szén Felső-Sziléziából érkezett vasúton.

A téglából épült, kerek gáz­tartály­csarnokok, ezek a monumentális épületek, az úgynevezett „rotundák” egykor több tízezer köbméter gázt tároltak, ma pedig Varsó ipari örökségének ikonikus jelképei.

A II. világháború során a létesítmény komoly károkat szenvedett, de már 1945 nyarán újraindult a termelés. A hagyományos, szénből előállított városi gáz előállítása egészen az 1970-es évekig folyt, majd a földgáz korszakával a gyár bezárta kapuit. Ma a Gazownia Warszawska területe műemléki védelem alatt áll.

Mi az, ami tetszett a múzeumban?

1. A szabadon álló, díszes, fatüzelésű „kecske” típusú fűtőkályha

Ez a piros-fekete kályha zománcozott öntöttvasból készült, nagyon szép, ornamentális motívumokkal díszített iparművészeti remek a századfordulóról. A gázgyár területén, ahogyan nálunk is lakásokat is építettek a munkások számára és gyakran ilyen kályhákkal látták el az otthonokat, amelyekben nem csupán a funkcionalitás, de az esztétikum is fontos szerepet játszott.

2. A gázórák és gázkazánok

Sose gondoltam volna, hogy ha sok gázórát egymás mellé teszünk, az jól is tud kinézni. Illetve, hogy egy mai bojler és egy 100 évvel ezelőtti bojler nem is különbözik olyan sokban egymástól.

3. Megtudtam, hogy mire elég 1 m3 gáz

Izgalmas régi illusztrációk alapján megtudtam, hogy pl. hogy 1 m3 gázzal ki lehet vasalni 8 nadrágot, ugyanis „régen” egy divatos fiatalember a párnája alatt vasalta ki a nadrágját, de „mára” már megszűnt a szenvedés, hiszen a gáz még a nadrágok ráncait is kisimítja.

De 1 m3 gáz 8 női fej ondolálására, azaz göndörítésére is elegendő. Illusztrációként Tadeuszt láthatjuk, ahogy benéz az ablakon és látja, hogy valami nagyon furcsa dolog történik Zosia fejével. A gáznak köszönhetően göndör hajat varázsolnak neki Tadeusz legnagyobb örömére. Na de hogyan működhetett a vasaló gázzal a 19-20. század fordulóján? A hátulján volt egy kis csatlakozó, ehhez csatlakozott egy vékony gumicső, ami a ház gázvezetékéhez volt kapcsolva. A vasalóban egy mini gázégő működött, mint egy apró főzőrózsa és amikor begyújtották, a láng felmelegítette az öntöttvas talpat. A hő szabályozható volt.

4. A kerek gáztartályok működése

Számomra a technikai dolgok sokszor teljesen a fekete mágia kategóriába tartoznak. Nehezen képzelek el egy gépet működés közben. A gyönyörű köralakú, ablakkal ellátott gáztartályok is inkább esztétikai, építészeti remekek, mint funkcionális terek az én agyamnak. De azért azt megtudtam, hogy a tartályokon belül óriási, mozgó fémhenger volt, ami mint egy óriási, vízben úszó dugattyú működött : a beáramló gáz felemelte a belső hengert, így egyszerre tárolták a gázt és szabályozták a város egész gáznyomását. Egyébként a múzeumban számos olyan gép működését megnézhetjük interaktív grafikákon, amik a gáz „gyártásához” kapcsolódnak, mint pl. hogyan, milyen folyamatoknak köszönhetően lesz a szénből gáz. A kiállítás lengyel és angol nyelven informálja a látogatókat.

 Ha Varsóban jártok és valami merőben újra vágytok, remek program 1-2 órára a Wolai gázgyár múzeuma. Nem az a téma, amin az ember töri a fejét a hétköznapokon, de ha látja, rájön, hogy érdemes tudni, hogy mi hogyan működik vagy működött.

Jegyárak és továbi információ

• felnőtt 20 PLN

• diák: 10 PLN

A jegy online is megvásárolható, az oldal angol nyelven is olvasható.