IGÉNYES TÚRA A BOSZORKÁNY-HEGYRE AZAZ A BABIA GÓRÁRA
- Nagy Árpád
- Apr 22
- 4 min read
A kárpáti homokkőből felépülő, 1725 m magas Babia Góra (ejtsd bábjá gúrá) Lengyelország második legmagasabb hegylánca, a Nyugati-Beszkidek (Beskidy Zachodnie) legmagasabb pontja. A meredeken emelkedő főgerincéről ismert hegység déli lejtői szelídebbek, az északiak meredekebbek. Egy helyi népi mondás szerint: „Ha a Babia Góra fejkötőjét felteszi, rossz időt várhatni”. A Babia Góra Öreganyó-hegynek, vagy Boszorkány-hegynek fordítható, a góral hiedelmek szerint a sziklákkal szegélyezett csúcs fennsíkja volt a helyszíne a seprűháton idelovagló boszorkányok éjféli találkozójának, a boszorkányszombatnak…

Túra a Boszorkány-hegyre
A hegység legmagasabb pontjára a turisták többsége a Krowiarki-nyeregből (Przełęcz Krowiarki) induló turistautak valamelyikén jut fel. Az innen induló piros jelzésű turistaút – a Beszkidek Turista Főútvonal (Główny Szlak Beskidski) része – egy hosszú, meredek kaptatóval kezdődik.
A Sólyom-sziklákig (Sokolica, 1367 m) vezető, kb. egy órás emelkedő végén, a hosszú gerincvándorlás első kilátópontjára érkezve rögtön szép panorámában gyönyörködhetünk. Több ilyenben is lesz még részünk a csúcsig hátralévő, nagyjából másfél órás úton, miközben a gerinc folyamatosan, de már kevésbé megerőltetően emelkedik.
A következő kilátópontról (Kępa, 1521 m) már nem csak az előttünk álló utat, de a már megtett út utolsó szakaszát is láthatjuk, az ezt követőről (Gówniak, 1617 m) pedig dél felé fordulva a Lengyel-Tátra csipkés gerincében gyönyörködhetünk. Minden kis magaslatnál újabb magaslat tűnik szemünkbe, amelyet akár a csúcsnak is vélhetnénk, felérve azonban újabb és újabb magaslatokat pillantunk meg. Ez így megy nagyjából másfél órán át, melyek ködös időben megtéveszthetik a turistákat, akik egy-egy magaslatra felérve azt gondolhatják, hogy elérték a csúcsot.
Végül aztán csak megérkezünk arra a pontra, ahonnan már nincs feljebb, a Babia Gorán vagyunk! A csúcsot csak közvetlen közelről láthatjuk először, egy kőből rakott szélfogó fal jelzi, hogy megérkeztünk.
Maga a csúcs Lengyelország és Szlovákia határán emelkedik ki a gerincből, ahová mindkét országból, több irányból fel lehet jutni. Ezt, illetve a továbbhaladás lehetséges útvonalait a szlovák és lengyel nyelvű útjelző táblák jelzik. A két ország határa a csúcson 90 fokban megtörik, az ide vezető turistautak többsége a lengyel oldalról éri el a csúcsot.

Akadémikusok útja (Perć Akademików)
A Lipnicai-nyeregből a csúcsra vezető másik szokásos útvonal a kellemesen emelkedő kék jelzésű turistaútból (Górny Płaj) annak felső részén ágazik el. A kék jelzésű turistaút 1000-1200 m tengerszint feletti magasságban vezet, a legrövidebb és leggyorsabb összeköttetést biztosítja a hegység keleti határát képező Lipnicai-nyereg, valamint a nemzeti park középső részén található Marek-forrás menedékház között.
A kék jelzésű útból a menedékház előtt kb. 900 m-rel ágazik el dél felé az Akadémikusok-útjának nevezett sárga jelzésű turistaút, amely innen közvetlenül a csúcsra vezet. Az elnevezés nem véletlen, hiszen a turistaút a meredek északi oldalon szinte egyenesen, „toronyiránt” vezet fel a csúcsra, mintegy 1,5 km. távon 515 m. szintet leküzdve.
A számokból is nyilvánvaló, hogy meredek emelkedésben van részünk, egy-két sziklabetéttel, amelyeken vasláncok és hágcsók könnyítik meg az átjutást. A rövid hossza ellenére a lengyel Beszkidek egyik legnehezebb ösvénye télen a lavinaveszély miatt le van zárva, az egyirányú turistautat – amint azt a Babia Góra tetején lévő tábla is jelzi – csak felfelé történő mászásra használhatjuk.

Szent II. János Pál pápa és a Babia Góra
A csúcs keleti részén helyezték el a II. János Pál pápa látogatásának emléket állító, kőből épített emlékoszlopot, amelynek nyugati oldalán szlovák, keleti oldalán pedig lengyel, német és angol nyelvű fekete márványtábla emlékezik meg a lengyelek nagy pápájáról. Karoly Wojtyła már gyermekként is sokat túrázott ezen a tájon, majd a II. világháború előtt fizikai munkával vette ki részét a Lipnicai-nyeregbe vezető út építéséből. 1978 szeptemberében, pápává választása előtti utolsó túráját is a hegységben tette az akkori krakkói püspök, akit aztán egy hónappal később II. János Pál néven megválasztottak a katolikus egyház fejévé.
Marek-forrás menedékház (Schronisko PTTK Markowe Szczawiny)
A Babia Góra északi lábánál, 1180 m magasságban található a Markowe Szczawiny nevű kis tisztás, mely vezetéknevét valószínűleg egykori tulajdonosairól, egy Zawoja község földbirtokos család Marek nevű tagjáról kapta, akik ezen a területen legeltették juhnyájaikat.
A ma már nem létező források közelében építették fel 1922-ben a PTTK menedékházát, amelyet később több alkalommal bővítettek, korszerűsítettek. Az eredeti menedékházat 2007-ben lebontották, majd 2010. áprilisában felavatták a teljesen újjáépített, modern menedékházat.
A menedékházzal szemközt álló kis épületben tekinthetjük meg a Hegyi Turisták Múzeumának (Muzeum Turystyki Górskiej PTTK) kiállítását. A csúcs a menedékháztól a piros jelzésű, a Brona-nyergen (Przełęcz Brona, 1408 m) át vezető turistaúton is elérhető, talán ebből az irányból látható leginkább a Babia Góra csúcs jellege.

Babia Góra Nemzeti Park (Babiogórski Park Narodowy)
A nemzeti parkot a Babia Góra (másik nevén Diabłak) természetes környezetének megóvása érdekében alapították. Lengyelországban ez a nemzeti park volt az első, amely 1976-ban felkerült az UNESCO Bioszféra-rezervátumok listájára, melyről egy évvel később törölték, majd 2001-ben ismét felvették…
A park jelképe az angyalgyökér, amely a Lengyelország déli részén található Kárpáti erdőség (Puszcza Karpacka) ősrégi erdőivel, valamint az itt előforduló növényzettel együtt jelentős természeti értéket képvisel. A nemzeti parkban 11 turistaösvényt (kb. 59 km) alakítottak ki.
A nemzeti park igazgatósága és múzeuma a hegységtől északra fekvő Zawoja községben, a hegység lábánál található. A múzeumban a park élővilágát és a helyi gorál kultúrát ismerhetjük meg. A Babia Górától délkeletre fekvő Felsőzubrica (Zubrzycza Górna) községben található az Árva Néprajzi Park múzeuma, ahol az árvai vidék népi építészetének összegyűjtött emlékeit tekinthetjük meg. A skanzenben a 18-19. századból származó árvai épületek állnak eredeti építészeti formában. A lakóházak mellett mezőgazdasági épületeket, fűrészmalmot, kovácsműhelyt, méhészeti eszközöket, borospincét, valamint egykori kocsmaépületet is láthatunk.
Árva és Szepes vármegye 25, többségében lengyelek által lakott települése az I. világháborút lezáró békediktátum alapján került Lengyelországhoz. Ezek közé a települések közé tartozott többek között a Babia Góra közelében fekvő Jablonka (Jablonka), Alsózubrica (Zubrzycza Dolna) és Felsőzubrica (Zubrzycza Górna) is