KÖZEL SZÁZEZER FORINTBA KERÜLHET EGY KRÓKUSZ FOTÓ
- Benecz Ferenc

- 15 hours ago
- 2 min read
A tavasz beköszöntével krókuszoktól pompáznak a rétek és mezők, többek között a Tátrában is, amely évről évre egyre nagyobb tömegekben vonzza a turistákat. Sajnos a legtöbben nem azért érkeznek, hogy egyszerűen megcsodálják a szemet gyönyörködtető látványt, hanem hogy virágokat szedjenek, vagy – még inkább – hogy fotókat és videókat készítsenek a közösségi média felületeire.

A krókuszok (Crocus Scepusiensis) azonban szigorúan védett növények, ezért nemcsak a szedésük, hanem a letaposásuk is büntetendő. A látvánnyal nem megelégedő „turisták” ráadásul a posztolásokkal nyíltan fel is vállalják a szabályok megszegését. Erre a jelenségre a Tátrai Nemzeti Park és a Pienini Nemzeti Park idén a szokásos figyelmeztetések és felhívások mellett új intézkedéssel reagál.
ÚJ MÓDSZEREK A VÉDŐKORLÁTOK ÉS TÁBLÁK MELLETT
Mivel ezen virágok szigorúan védett fajok közé tartoznak, és a virágok nem tudják magukat megvédeni, a nemzeti parkra hárul ez a feladat. Tavasszal ezért szalagkorlátokat és figyelmeztető táblákat helyeznek ki a krókuszokban gazdag területek körül. A parkőrök mellett önkéntes járőrök is segítenek a veszélyeztetett területek megfigyelésében.
Idén viszont ezek mellett új módszert is bevezetnek a parkok. Külön munkatársakat jelölnek ki az internetes tartalmak (kifejezetten a Facebook, Instagram, TikTok és YouTube csatornák) figyelésére, hogy összegyűjtsék a szabálysértésekre utaló bizonyítékokat. Az így azonosított szabálysértők pénzbírságra számíthatnak, amely meghaladhatja az 1000 zlotyt, azaz a 100 000 forintot is!
NÖVEKVŐ ARROGANCIA AZ ÖNREFLEXIÓ HELYETT
Bár a teljes lezárás helyett a nemzeti parkok szakemberei igyekeznek szabályozott látogatással egyensúlyt teremteni a virágok védelme és a turisták igényeinek kiszolgálása között, évről-évre egyre többen szegik meg az előírásokat. Ráadásul a parkőrök beszámolói szerint a figyelmeztetésre sokszor nem belátás, hanem agresszió és arrogancia a válasz.
Legtöbbször a fordított bűntudattal találkoznak, amikor a kitessékelt látogató nem a krókuszok letaposását látja problémának, hanem a „tönkretett fotózását”. Emellett gyakori az elbagatelizálás is – például az olyan érvek, mint hogy „csak egy pillanatra maradok”, vagy „a gyerek játszani akar”.

NEM NAGY HÓKUSZ-KRÓKUSZ VIRÁGOSMEZŐKET LÁTNI
A legnagyobb krókuszmezők a Kościeliska-völgyben találhatók, különösen a Polana Pisana réten és a völgy alsó részén lévő tisztásokon. Jelentős virágzás figyelhető meg továbbá a Polana Kalatówki, a Przysłop Miętusi és a Wielka Polana Małołącka réteken is.
Kisebb területeken nyílnak a lila virágok Witów és Dzianisz közelében, valamint a Gorce-hegységben (például a Turbacz környékén) és a Żywieci-Beszkidekben, illetve Ząb közelében és Nowy Targ irányában is. Zakopanéban a Lipki városrészben, illetve a Gubałówka és a Butorowy Wierch lejtőin is találhatók krókuszmezők.
A NEMZETI PARK KRÓKUSZ-KÓDEXE
A virágokat csak a kijelölt túraútvonalakról csodáljuk és fényképezzük!
Ne lépjünk le a tisztásokra!
Ne üljünk és ne feküdjünk a krókuszok közé még rövid időre sem!
Ne szedjünk és ne ássunk ki krókuszokat!
Amit magunkkal hoztunk, vigyük is magunkkal – ne szemeteljünk!
Használjuk a menedékházak mosdóit vagy a túraútvonalak mentén kihelyezett mobil WC-ket!
Ha szabálytalan viselkedést látunk, legyünk „krókuszőrök”, és jelezzük!
Ha krókuszvirágzást indulunk megnézni, legyünk felelősségteljes természetjárók, és tartsuk be ezeket az egyszerű szabályokat, hogy következő évben is legyen mit megcsodálni!




























