top of page
  • Facebook
  • Instagram

EGY TÖKÉLETES NAP LENGYELORSZÁG LEGNAGYOBB VIDÁMPARKJÁBAN

Bár én gyerekkoromban voltam utoljára vidámparkban, de amikor az interneten szembe jött velem egy videó, a Krakkótól nagyjából 50 kilométerre található Energylandiáról, egyből azt éreztem, hogy ez az a hely, amit nekem is látnom kell. Néhány héttel később pedig már én is ott álltam a bejáratnál a tömegben és hangosan számoltam vissza a másodperceket a park nyitásáig.



Hogyan jutottunk el Energylandiába?

Magyarországról tömegközlekedéssel – szerintem – vonattal a legegyszerűbb eljutni ide. A Nyugati pályaudvarról naponta indulnak vonatok így akár átszállás nélkül is el lehet utazni Krakkóba. Mi az egész hétvégét erre szántuk, így 2 éjszakára szállást foglaltunk a városban, és a pályaudvarról egyből oda indultunk. A szobánk elfoglalása után megpróbáltuk gyorsan álomra hajtani a fejünket, hogy a másnap hamar elérkezzen.


Reggel pedig izgatottan sétáltunk a központi buszpályaudvarhoz ahonnan indult a park saját buszjárata, ami egészen a vidámpark bejáratáig vitt minket. És már kezdődött is a varázslat.



De mi is az Energylandia pontosan?

Röviden és tömören: Csodaország. Ha viszont ennél egy picit bővebben kellene jellemeznem, akkor a következőket mesélném el róla. Energylandia Lengyelország legnagyobb vidámparkja - ami 2014 nyarán nyitotta meg kapuit - nagyjából 74 hektáron terül el és 133 különböző attrakcióval várja a vendégeit, szinte egész évben. Nem csak azért érdemes többször ellátogatni ide, mert nem elég egy nap (de még egy teljes hétvége sem) körbejárni az egész parkot, hanem azért is mert szezonálisan különböző látvány várja a nagyközönséget. Jelenleg, a Karácsony közeledtével egy téli varázsvilággá változott az egész hely – ez az úgynevezett Winter Kingdom időszaka.


A vidámpark több szektorra tagolódik, minden szektornak más a díszlete és ezáltal a hangulata is, valamint egy szektoron belül hasonló dolgokat próbálhatunk ki. Az Extreme Zone a bátrabb vendégeknek ajánlatos, akik szeretik az adrenalint, a Fairytaleland a kisebbeknek nyújt szórakozási lehetőséget, de a Family Zone és a Sweet Valley az egész család számára tartogat izgalmas meglepetéseket.



142 km/óra, mi az nekünk?

Ahogy leszálltunk a buszról a bejáratnál már várakoztak a látogatók a nyitásra, de meglepetésemre nem voltak olyan sokan, mint amit előzetesen gondoltam. A vidámpark hatalmas kapuin beérve egy előcsarnokszerű részre érkeztünk, és felettünk egy erkélyen a királyi pár várta a közönséget, miközben a parknak a saját zenéje szólt a hangfalakból (amit a helyiek közül rengetegen ismertek és énekeltek). A hivatalos nyitás előtt volt egy kisebb műsor, aminek az egyetlen szépséghibája – számunka – az volt, hogy csak lengyelül mondtak el mindent. Ezután volt egy közös visszaszámlálás nyitásig, és végre elérkezett az idő... megnyíltak a kapuk.


Miután elhelyeztük a csomagmegőrzőkben az összes holminkat, elsőnek a Pepsi Hyperion-hoz mentünk, ami közvetlenül a bejárat mellett található. Ez Európa legmagasabb hullámvasútjai közé tartozik, és a végsebessége 142 km/h. Itt nagyjából 5 percet kellett várnunk és már fent is voltunk. Eszméletlen élmény volt, egyszerre borzalmasan ijesztő (legalábbis számomra) de közben a rengeteg adrenalinnak köszönhetően nagyon élveztem. Őszinte leszek, én előzetesen nem néztem utána, hogy ez a hullámvasút, mekkora, milyen gyorsan megy, és milyen kanyarokkal van teletűzdelve, utólag pedig ennek kifejezetten örülök. Ha tudtam volna, nem hiszem, hogy felmerek rá ülni, de így visszatekintve nagyon örülök neki, hogy kipróbáltam.


Nem az történt, mint amire számítottunk

Az erős kezdés után úgy döntöttünk, hogy egy kicsit visszább veszünk és valami kisebb és lassabb dolgot próbálunk ki, úgyhogy elindultuk, hogy felfedezzük a parkot. A fő taktikánk az volt, hogy oda megyünk, ahol nincsen nagy sor. A park és a parkoló méretéből kiindulva, azt gondoltuk, hogy a nap legnagyobb részét sorban állással fogjuk eltölteni. Erre még az is rátett egy lapáttal, hogy láttuk, hogy a legtöbb hullámvasút előtt nagyon hosszan van kialakítva a sorban állási lehetőség, és sok helyen fel is van festve, hogy ha ott állsz, akkor az még hány perc várakozást jelent. Viszont úgy tűnt ránk mosolygott a szerencse és jó napot sikerült választanunk, mert alig voltak a parkban, és szinte sehova nem kellett sorban állnunk. Ennek köszönhetően nem is nagyon kellett válogatnunk, hogy mit próbálunk ki, amerre sétáltunk - és ami megtetszett - arra fel tudtunk ülni azonnal. Aminek nagyon örültem az már csak hab volt a tortán: nem kellett sehol megvárni, hogy megteljen egy kocsi, vagy kabin, simán elindították bármelyik játékot úgy, hogy csak ketten voltunk rajta. Így a 8 óra alatt, amit a vidámparkban töltöttünk, összesen 18 attrakciót tudtunk kipróbálni, ami szerintem több mint tökéletes.


Volt alkalmunk többféle hullámvasútra felülni, és saját magamat is meglepve, de volt három, ami kifejezetten tetszett. A legnagyobb kedvencem a vízi Speed volt, ami minden lehetséges magassági és sebességi világrekordot megdönt a kategóriájában. 60 méteres magasságával és 110 km/órás gyorsaságával igazi ínyencség azoknak, akik szeretik az extrém élményeket.


Volt még kettő, ami nekem nagyon bejött, az egyik a Fluff Choco Chip Creek hullámvasút volt, ahol már a vonatra vezető út is egy nagy élmény. Az egész úgy van kialakítva, mintha egy bányába érkeznél meg, de nem szeretném lelőni a poént, mindenképpen próbáljátok ki, ha a parkban jártok. A másik, ami nagy hatással volt rám az a Formula. Ez volt az utolsó, amit aznap kipróbáltunk, és ennek utólag nagyon örülök. Itt nagyjából 10 percet kellett sorban állnunk (ez volt a leghosszabb várakozási időnk aznap) mielőtt felültünk rá, de ez sem szegte a kedvünket. A Formula sajátossága nem a végsebessége (100 km/h), hanem az, hogy álló helyből indulva, 2 másodperc alatt éri ezt el. Ez azt jelenti, hogy fel sem fogod, mi történik, de máris fejjel lefele forogsz egy iszonyatosan gyors hullámvasúton. Nagyon élveztem, örülök, hogy kipróbáltam, de olyan intenzív élmény volt, hogy utána már inkább csak nézelődtünk, ami nem is volt nagy baj, mert nagyjából 20 perc volt csupán hátra a park zárásáig.


Az élet egy hullámvasút, vagy mégsem?

Az Energylandia azok számára is rengeteg szórakozási lehetőséget tartogat, akiket nem vonzanak a hullámvasutak. Már csak a hangulat miatt is érdemes lehet ellátogatni a vidámparkba, hiszen a különböző szegletei, különböző stílusban vannak kialakítva. Van, amelyik olyan, mintha egy középkori városkában sétálgatnánk, van egy hatalmas vízi park része is, de akad olyan hely is, ami olyan, mintha egy gyerekkori álomba csöppentünk volna.


Mindezeken felül van még 7D-s mozizási lehetőség, ahol minden órában más rövidfilmet lehet megtekinteni. A gyerekeknek vannak interaktív, játékos előadások is. Az éttermekben és a kávézókban lehetőség van megpihenni és feltöltődni. Ha gyönyörködnél a tájban, lehetőséged van felülni az óriáskerékre, de ha csak a parkban szeretnél szétnézni, akkor a Dragon Adventure az, amit keresel. Itt egy sárkány formájú kocsiban ülve, lassú (3,5 km/h) tempó mellett, lehetőséged van körbetekinteni a parkon, néhány méteres magasságból.


Ha pedig igazán látványos előadásra vágysz, akkor az Adrenalin Show az, amit Neked találtak ki. Itt különböző menő járgányokban ülő kaszkadőrök és autóversenyzők tartanak 20-30 perces előadásokat, miközben a nézőteret elárasztja a kerekek csikorgásának hangja, valamint az égett gumiabroncsok és a benzin illata. Az előadás végén pedig még aláírást is tudsz szerezni a szereplőktől.


Egy tökéletes nap nem érhet véget tökéletlenül

A parkban töltött 8 óra olyan gyorsan eltelt, hogy szinte észre sem vettem, de máris kifele sétáltunk. Itt már én úgy éreztem, hogy aznapra mindent láttunk, de szerencsére az Energylandia nem engedi csak úgy el az embert. Záráskor is hasonló előadás várja a távozó látogatókat, mint nyitáskor, a királyi pár és az udvar népe énekelve és táncolva búcsúzik a vendégektől. Innen kilépve tényleg azt érzi az ember, hogy Energylandia visszavárja.

1,207 views

Ezeket a legfrisebb cikkeinket se hagyd ki:

polandtravel_logo_sideAB.jpg

Oldalunk a magyarországi

Lengyel Idegenforgalmi Szervezet

támogatásával készül!

© 2024 Szia Lengyelország! - minden jog fenntartva

bottom of page