A téli szezon végével megjelentek az idei túraszezonra vonatkozó nemzeti park belépőjegyárak – ezek 2024 után, ha minimálisan is, de ismét emelkedtek! 2025. március 1-től érvényes belépőjegyek gyermek (0-7 év) - ingyenes felnőtt - 11 PLN kedvezményes - 5,50 PLN csoportos felnőtt (minimum 10 fő) - 99 PLN csoportos kedvezményes (minimum 10 fő) - 49,50 PLN 7 napos felnőtt - 55 PLN 7 napos kedvezményes - 27,50 PLN Fagyos-barlang (a nemzeti park belépőn felül fizetendő) - 10 PLN Kedvezményes jegyre jogosultak tanulók diákok nyugdíjasok fogyatékkal élők aktív szolgálatot teljesítő katonák Ahogy eddig, úgy az idei évben is a belépőjegyekből befolyt összeget oktatásra, megfigyelési és ellenőrzési tevékenységre, természetvédelemre, infrastruktúra karbantartására és a turistautak helyreállítására fordítják. Ezeken felül a jegyárak 15 százaléka a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) mentési tevékenységét támogatja – nem elhanyagolandó tény, hogy a lengyel oldalon a mentés továbbra is ingyenes! Jegyvásárlásra lehetőség van a park bejáratainál, illetve online is: https://tpn.gov.pl/wstep-do-parku

Mivel anno a barátaimmal rengeteg koncertre jártunk, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Częstochowa-ba egy SBB (Silezian Blues Band) koncertre. De úgy gondoltuk, hogy csak ezért nem érdemes kiutazni, ezért beterveztünk egy Krakkó és környéke csavargást. Természetesen krakkói „főhadiszállással”. A lemondások után hárman döntöttünk az utazás mellett. Megvettük a vonatjegyet a „Krakkowia”-ra, ami akkor 315 forintba került helyjeggyel együtt, oda-vissza. Ezt a járatot többször is igénybevettük, mert ideáli volt a számunkra. Este 20:15-kor indult és másnap reggel 7:05-kor már ott is voltunk. Szállást előre nem foglaltunk, mert akkor még nem volt Booking, csak az IBUSZ-on keresztül tudtunk volna foglalni, de az ő áraik számunkra megfizethetetlenek voltak. Természetesen az utazás tervezésekor elmentünk a Garay téri piacra információt gyűjteni az akkor ott nagy létszámban „seftelő” lengyelektől. Ők elmondták nekünk, hogy ne aggódjunk a szállás miatt, mert hamar találunk olcsó, számunkra megfelelőt. Azt is elmondták, hogy ne sok Zloty-t váltsunk ki, csak amennyit muszáj. Mi szót fogadtunk és összesen 100 Zlotyt váltottunk ki fejenként, ami akkor 86 forintunkba került. Persze a többi 500-500 Ft-ot már különböző helyekre eldugva csempésztük ki. Az utazás során még szerencsénk is volt, mert egy kupéban utaztunk öt olyan sráccal, akik már többször jártak Krakkóban és rengeteg tanáccsal láttak el minket. A vonatról leszálláskor azonnal „megtámadtak” minket a nepperek és az eladó Forintunk után érdeklődtek. Én az 500 forintomért 2000 Zlotyt kaptam. Most már csak a szállásról kellett gondoskodni, de hamar megtaláltuk a számunkra megfelelőt. A Rynek közelében lévő „Dom Turist”-ot. (most Hotel Wyspiański) N képzeljen senki valami csillogó-villogó hotelt. Ez teljesen megfelelt a kor kollégiumi szállásainak. Egy szoba, négy darab emeletes ágy és annyi. Első dolgunk volt, hogy elmentünk a híres Rynek-re. Akkor még lehetett ott galambokat etetni. Egy Zlotyért kaptunk egy kb 1 dl-es műanyag pohárban búzát, amit azután a ránk szálló és a kezünkből evő madarak pillanatok alatt felzabáltak. (Ezután minden napunkat ezzel kezdtük.) Majd egy kis ücsörgés vette kezdetét a Mickiewicz szobor talapzatán. Majd következett a többi látnivaló megtekintése, amit mi csak csavargásnak hívtuk akkor. Elsőnek a Szent Mária bazilikát néztük meg, aminek a tornyából fél óránként felharsan a hirtelen megszakadó harsonaszó, ami a tatárok támadásának a mementója. Ezután következett a tűzokádó sárkány megtekintése, majd irány fel a Wawel-be. Az az igazság, hogy az eddig felsorolt helyekről, írhatnék szépirodalmi leírást, de ezeket inkább látni kell. Másnap újdonsült barátaink javasolták, hogy menjünk el Auswitz-ba. Kérdeztük, hogy mennyi oda a belépő, nem drága? Nevetve mondták, hogy bízzuk csak rájuk. Megoldották, megoldottuk! Egyszerűen beálltunk egy turistacsoportba és „belógtunk” velük. Nem vagyok és sosem voltam egy érzékeny lélek, de a látvány engem nyomasztott. Hazafelé értesültünk, hogy amiért tulajdonképpen jöttünk, az SBB koncert elmarad, de új barátaink megnyugtattak, hogy ne aggódjunk, mert másnapra is tudnak jó programot. Ami nem volt más, mint a Wielicka sóbánya. A belépőt természetesen ugyanúgy intéztük, mint előző nap. A sok lépcső az elején kicsit soknak tűnt, de a lenti látvány mindenért kárpótolt. Természetesen az estéinket különböző bárokban töltöttük, ahol eltekintettek attól, hogy még csak 16 évesek vagyunk, és mivel magyarok vagyunk kihoztak nekünk 1-2 italt, de a harmadiknál már azt mondták: „Elég, nincs több!” Tudni kell, hogy abban az időben a lengyelek nagyon nagy szegénységben éltek. De még ha lett is volna pénzük nem sok mindent tudtak volna venni érte. A hentesboltok úgy néztek ki, mint egy ruhatár nyáron. Üres fogasok, kampók. Az éttermekben, kifőzdékbe igencsak szegényes volt az étlap. Az általam akkor megszeretett Żurekben sem volt semmi más, csak egy fél tojás. Azt viszont nem értettem, hogy a cukrászdákban minden volt. A mai napig, ha Krakkóban járok, bemegyek az azóta is üzemelő, kedvenc cukimba egy Isteni pohárkrémre. Az utolsó napon még megnéztük Krakkó zsidó negyedét, a Kazimierz-et. Másnap rengeteg élménnyel gazdagodva mentünk haza és nem is igazán bánkódtunk az elmaradt koncert miatt. Ezután egészen a bevonulásomig, minden évben kiutaztam a lengyelekhez. Nemcsak a látványosságok fogtak meg, hanem a lengyel emberek szeretete, amit felénk mutattak. Szerencsére ez a mai napig megvan. Az első utam óta legalább ötvenszer voltam már Lengyelországban, imádom azt az országot. Nem véletlenül ünnepeltük októberben a 40. házassági évfordulónkat az egész családdal Zakopane-ban. Teljesen feleslegesnek tartom leírni az általam meglátogatott helyek szépségét. Ezt mindenkinek látnia kell. Sajnos az első utazásomról nem készültek fényképek, így újakkal próbálom illusztrálni a helyszíneket.

Lengyelország, különösen Szilézia, remek úti cél a vonatok szerelmeseinek vagy azoknak, akik az autómentes utazást részesítik előnyben. A térség nemcsak Krakkóval büszkélkedhet: számos kevésbé turistás, mégis lenyűgöző látnivaló várja azokat, akik nyitottak a kisebb városok felfedezésére. Utazás Budapestről naponta közlekedik közvetlen vonat Varsóba: az EC 130 Báthory járatával körülbelül 8 óra alatt már Sziléziában lehetünk. A szerelvény étkezőkocsival is rendelkezik, így akár egy panorámás ebéddel is elüthetjük az időt. A cseh-lengyel határnál, Bohuminnál körülbelül 40 perces mozdonycserére kerül sor, ami remek alkalom arra, hogy kinyújtóztassuk a végtagjainkat és felfrissüljünk egy kofolával. Innen mindössze egy óra alatt elérjük első úti célunkat, Gliwicét. A gliwicei pálmaház Gliwice A csillagtúra központjának ideális választás Gliwice, a lengyel tömegközlekedési hálózat jól kiépített, így innen könnyen és gyorsan elérhetjük a környező városokat. A város főtere különösen hangulatos: színes, barokk stílusú házak övezik, és az óváros hangulata garantáltan magával ragad. Ha különleges gasztronómiai élményre vágyunk, érdemes ellátogatni a Pyszne Kurcze Pyszne nevű étterembe, ahol kis vonatok szállítják az italokat, miközben a lengyel konyha remekeit élvezhetjük. A természet kedvelőinek kihagyhatatlan program a városi pálmaház, ahol egzotikus növények, orchideák és akváriumok várják a látogatókat. Bytom Gliwicétől egy negyedórára található Bytom, amely Szilézia egyik legrégebbi városa, gazdag történelemmel és ipari örökséggel. Bár a város főtere kevésbé egységes, éppen ez a sokszínűség adja különlegességét. Bytom egyik eldugottabb szegletében található az Escape Graal szabadulószoba, amelyet egy helyi lengyeltanár álmodott meg, a vállalkozó kedvűek számára csavaros fejtörőket és izgalmas kihívásokat tartogatnak a szobák, a műfaj rajongóinak mindenképp érdemes útba ejteni. A sétáló utca egyik udvarában bújik meg a Kocia Kawiarnia „Koci Gościniec”, a helyi cicás kávézó. A macskák szabadon mozoghatnak a kávézóban, és ha kedvük tartja, csatlakoznak az emberhez egy kis simogatásra vagy játékra. Ez a hely egyfajta menedék számukra, ahol szeretetet és gondoskodást kapnak, nem mellesleg a kávék és a sütemények is isteniek. A bytomi vontatótelep (Lokomotywownia Bytom) a vasúti történelem iránt érdeklődők számára izgalmas helyszín. A telep egykor központi szerepet játszott Szilézia vasúti forgalmában, és ma is fontos emlékhelye Lengyelország ipari múltjának. A helyet jelenleg lelkes önkéntesek gondozzák, akik szakszerű idegenvezetéseikkel segítik a látogatókat a múlt megismerésében. Az itt tartott előadások során érdekes történetekkel ismerkedhetünk meg a vasút aranykoráról és a telep működéséről. A Bytomi Operaház (Opera Śląska) az egész Sziléziai vajdaság egyik legkiemelkedőbb kulturális intézménye. Az 1945-ben alapított színház a régió zenei életének központja. Az operaház műsorán a nagy nemzetközi klasszikusok – például Verdi, Puccini és Mozart darabjai – mellett lengyel zeneszerzők művei is szerepelnek, lehetőséget adva a látogatóknak, hogy megismerkedjenek a lengyel remekművekkel is. Tarnowskie Góry Tarnowskie Góry, a térség egyik rejtett gyöngyszeme, gazdag történelmével és különleges látnivalóival méltán szerepel az UNESCO Világörökségi listáján. A város szélén található egykori ezüstbánya ma már múzeumként működik, és kiváló lehetőséget nyújt a látogatóknak, hogy megismerjék a bányászat és a vízgazdálkodás történetét. A bányalátogatás során mindenképpen érdemes idegenvezetőt fogadni, hiszen rengeteg érdekességet osztanak meg a látogatókkal, olyan részletekre hívva fel a figyelmet, amelyek felett könnyen elsiklanánk. A túra során lehetőség nyílik megkóstolni a dolomitok által megszűrt esővizet, amely természetes tisztaságával különösen frissítő élményt nyújt. Az egyik legizgalmasabb program a bányában, hogy csónakkal fedezhetjük fel a vízelvezető rendszer által összegyűjtött föld alatti vizeket, miközben megcsodálhatjuk a járatok lenyűgöző szerkezetét. Katowice Katowice kulturális élete gazdag és sokszínű, számos múzeummal és galériával. Érdemes meglátogatni a Sziléziai Múzeumot (Muzeum Śląskie), amely a város ipari múltját, valamint a helyi kultúrát mutatja be. A város egyik jellegzetes épülete a Spodek, egy futurisztikus formájú sport- és koncertcsarnok. Az épület számos nemzetközi eseménynek ad otthont, legyen szó koncertekről vagy sporteseményekről. Télen pedig korcsolyázási lehetőséget biztosít a látogatók számára. Az Alohomora Café, nem messze található a vasúttól, a helyet a Harry Potter könyvek varázslatos világa ihlette. A menüben olyan különlegességek találhatóak, mint a vajsör, a csokibéka vagy a százfűléfőzet. Tökéletes helyszín egy kis pihenésre és beszélgetésre, akár a város felfedezése előtt, akár után.

A történet fő cselekménye 2017 februárjának végén játszódik Budapest – Krakkó közt. De az előzmények száz évvel korábbra tehetőek, Lengyelországba. Gyökereim Dédapám Mieczysław–Kolbuszowaban született; a család második gyermekeként. Az első VH után jött át Magyarországra, beleszeretett egy magyar lányba és Budapesten telepedtek le. Nagyapám az első gyerekük volt – Marcin / Márton. Gyerekként sok időt töltöttem a nagyszüleimnél, és nagyapám mindig mesélt nekem a gyökereinkről. Ha bántottak a nevem miatt, ő erősítette bennem, hogy legyek büszke rá. Mert egyedi, nemesi (a gróf annak számít?) és különleges. Szüleim Krakkóban voltak „utónászúton” a hetvenes évek végén, egy csoportos utazással, érintve Bielsko-Białat, Wisłat. Elmondásuk szerint akkor még a Wawel falát a nemesi családok címerei díszítették – többek közt a miénk is. Így ültették el bennem – közösen – Lengyelország szeretetét. Már gyerekként is nagy vágyam volt, hogy bejárjam dédapám szülőföldjét, a Tátrától kezdve a Balti tenger partjáig. Bár teljes egészében még nem sikerült, de elég jó úton haladok. Szerencsére ebben a férjem is partner, szintén szereti Lengyelország hangulatát. Jártunk már Torunban, Malborkban, Łódźban, Lublinban, a „Hármasvárosban” (Gdansk – Sopot – Gdynia), Hel-en, Poznańban, Varsóban, Zakopanéban. Néhány helyen már többször is – Sopot, Wrocław. Krakkó pedig kezd olyan lenni, mintha haza mennék. A közelségének köszönhetően ugrottunk át már úgy is, hogy szerdán kitaláltuk, és foglaltunk szállást a hétvégére. De mind közül, az első krakkói utunk volt talán az egyik legemlékezetesebb. Hiszen ritkán történik meg az emberrel, hogy elrabolják Krakkóba. Segítség! Elrabolnak! Bizonyos kor után az ember elér arra a pontra, hogy nem vágyik extra ajándékra. Hiszen amire szüksége van, megveszi folyamatában; a családi kassza tartalmát megismeri és azt is tudja, hogy mi – mennyire férhet bele. Közeledve a születésnapomhoz, én is így voltam vele. Az egyetlen, ami jelentkezett, mint igény: az autóm kuplungja éppen a végét járta. Így férjem kérdésére: mit szeretnél születésnapodra? Adta magát a válasz: egy kuplung szettet. A nagy álmomat, hogy elmenjünk Krakkóba, már régebben is említettem neki párszor, ha éppen úgy adta a helyzet. Valamint látható közelségben volt egy nyár eleji utazás Katowice mellé (munka), és a terv az volt, hogy Krakkó felé kerülve jövünk majd haza. Ám a dolgok másként alakultak, és a sors is az elrablóm kezére játszott néhány esetben, míg máskor nehezítette a helyzetét. Akkoriban a munkaidőm változó volt, egyik héten hajnalban kezdtem, míg a másikon csak 10 órára kellett beérnem, és este 6-ig dolgoztam. Születésnapom hetén is a nappalos műszakomat húztam, és a már említett kuplung probléma is tetőzött. Kedden este a koraesti csúcsban széthullott, és csak segítséggel tudtam hazajutni. Ebből adódóan szerda – csütörtökön a férjem autójával mentem dolgozni, az enyém pedig várta a hétvégét és a javítást. Viszont pénteken neki is szüksége volt az autójára, ami okozott némi fejtörést. De már elkönyveltem magamban; és bent is jeleztem a kollégának, hogy buszozom, és majd valamikor – valahogy beérek, illetve hazaérkezem. Csütörtökön este éppen ezért korábban mentem aludni, mint szoktam. Félálomban hallottam pittyegni a mobilom, és még rá is pillantottam: egy biztosító küldött valami üzenetet. A terv az volt, hogy majd megnézem rendesen, mert valami nem stimmel. Reggeli készülődés közben kerestem a telefonban – nyoma nem volt az esti SMS-nek. Kicsit furcsállottam, de betudtam annak, hogy jelek szerint ki is töröltem. Sebaj, majd este megnézem az e-maileket, ott is kell lennie értesítésnek. Miközben a kávémat iszogattam, férjem is felkelt, és szólt: ne siessek, mert bevisz dolgozni. Így kicsit lazábbra vettem a készülődést. Szokásunk, hogy ha úgy alakul, akkor veszünk ki a másik tárcájából pénzt – csak szólunk. Míg férjem a reggeli rutinját intézte, én be akartam nyúlni egy ezrest, hogy legyen nálam némi kp. Ám belenézve a brifijébe, eurókat láttam – így nem kotorásztam tovább. Miután a nagynénje nemrég járt pesten, és a nyugati határnál lakik; a kollégája pedig rendszeresen jár a szlovákokhoz / osztrákokhoz; betudtam annak, hogy neki váltott. Fiam mondjuk elég zavartan szólt rám, hogy ad nekem ő pénzt, mikor látta, hogy nyúlok az apja tárcájához. Végre elkészült a férjem, és bár kicsit késésben voltam, de elindultunk a munkahelyem felé. A dologhoz hozzá tartozik, hogy Budapest keleti felében lakunk, a déli részére járok dolgozni. Ami hétköznap délelőtt egy horror. Bármerre próbálkozik az ember, előbb – utóbb a dugóban ül. Az első pár kilométert még jó irányba tettük meg, majd egyszer csak elkanyarodott az M0 felé a férjem. Rá is kérdeztem az okára, hogy miért akar szívni rajta, majd a hatos út bevezetőjén; de ha ő vezet, akkor elfogadom a sorsom. Amikor viszont az M0 déli iránya helyett az északinak mentünk – merthogy majd a rakparton gurulunk végig – már nagyon nem repkedtem az örömtől. Ok, tudták bent, hogy késhetek, de azért vannak határok. A kettes útra kanyarodva viszont már hisztérikává váltam. Hiszen teljesen más az irány, és soha nem fogok beérni. Eljött hát a beismerés ideje és elmondott mindent. Először nekem szegezte, hogy belenyúltam a brifijébe, kellett, hogy lássam mi a terve. Amire csak annyit tudtam mondani, hogy euróval nem sokat érünk, és bár köszönöm a meglepit, de Szlovákia nem szerepel a bakancslistám elején. Inkább Lengyelország és Krakkó, ott viszont zlotyi van. Erre az ölembe dobta a tárcáját, hogy nézzem meg jobban. Akkor vettem csak észre, hogy az eurók közt zlotyi is van, bőven. Ha nem vezetett volna, a nyakába is ugrom. A hátam mögött megbeszélte hetekkel korábban a főnökömmel és a kolleginámmal, hogy legközelebb majd csak kedden megyek dolgozni, addig szabi. A családunk és a barátaink jó része is tudta mire készül. Az egyetlen, ami problémát okozott: miként vegye ki az autómat a seggem alól, hogy neki kelljen bevinnie. De erre is volt egy verzió: az egyik barátunk kölcsön kéri. Párszázezer forintos autókról beszélünk, amit bizonyos keretek közt bármelyik ismerősünk bármikor megkaphat – nem problémázunk rajta. Ezt végül a kuplungom halála megoldotta. Kiderült, hogy a biztosítós sms sem tévedés: az utasbiztosításról kaptam értesítést. Amikor meghallotta a telefonom pittyegését, le is verte a víz, hogy lebukik; főleg, hogy hiába törölte ki, tudta, hogy láttam. Bízott benne, hogy félálomba nem fogtam fel, mi van benne – ebben (is) szerencséje volt. Ruhákat, cipőt, mindent összepakolt csütörtökön délelőtt, és még este belopta a kocsi csomagtartójába a táskát; ami addig a fiam szobájában pihent. Csak reméli, hogy mindent elrakott amire szükségünk lehet; ha mégsem, majd megoldjuk. Velem madarat lehetett fogatni. Vigyorogva hívtam fel a főnököm és a kolleginám, megköszönve nekik a segítséget. A lengyel határig problémamentesen jutottunk el, de ott még akadt egy kis izgalom. A lengyel határőr személyében állt az út szélén, aki unalmában kiintette az autónkat és kérte az iratainkat. Egyetlen probléma volt csak: ragaszkodott a személyihez és nem tetszett neki a jogsim. Azt viszont nem szívesen adtam ki a kezemből, merthogy kb. 3 éve le volt járva – amiről a férjem nem tudott, és nekem is csak akkor ugrott be. Hiszen a lejárt személyivel jobb esetben csak visszafordít; rosszabb esetben valamelyik cellában töltöm a szülinapom. Egyik opció sem szimpatikus, amikor ennyire közel van az ember lánya az álmaihoz / céljához. És valószínűleg hiába magyaráztuk volna neki a kevéske angol és nulla lengyel tudásunkkal, hogy miért is tartok – lejárt irattal – Krakkó felé. Nagy szerencsénkre nem nézte meg rendesen – jött mögöttünk egy busz, ami jobb fogásnak ígérkezett. Az út további részén már csak én ültem tűkön – ahogy mondani szokták. Krakkó Miután elfoglaltuk a szállást, kipakoltunk (hajkefém és melltartóm nem volt csak), férjem bedobta a labdát : merre menjünk? Kis naivan azt hitte, ha ennyire ki akartam jutni Krakkóba, biztos tudom, mit akarok megnézni, és nem foglalkozott vele. Tévedett. Én ugyanis nem néztem utána – a nyári lehetőség még messzinek tűnt. Így felkészületlenül álltunk a szállás előtt. De mert sokat hallottam a szüleimtől, hogy milyen szép a főtér, a Posztócsarnok, a Wawel... ez már adott egy támpontot, hogy merre csavarogjunk. Volt rá két teljes napunk, hogy térdig járjuk a lábunkat Krakkó tisztasága, a hangulata, a látnivalók sora, mind-mind elvarázsolt és ez a mai napig tart, pedig már nem egyszer jártam a városban. Az óvárosi részt egyenesen imádom. Ami sokadikra is elbűvöl, az a templomok száma és sokszínűsége, pedig nem vagyok vallásos. A királyi úton végig haladva lépte – nyomon van egy templom. Elsétálunk a Szent Franciska mellett, jön a Szent Péter és Pál a 12 apostol szobrával, melynek közvetlen szomszédja a Szent András. Majd egy újabb templom következik – Szent Márton. Már látod a Wawelt és a Székesegyházat, de még ott a Szent Bernárd is. Ahogy a főtéren, a Mária-templom mögött is van egy templom – Szent Barbara. A tér másik felén pedig a Szent Adalbert. Szeretem a főtér közepét uraló Posztócsarnok (Sukiennice) zsibvásárszerű hangulatát. Ahogy egymás mellett vásárol egy apáca, és nyáron az „alig ruhában” lévő turista, az külön bájt ad neki. A külső részén megbújó boltok – kávézók, az árkádok szerű kialakítása, belül fabódékhoz hasonló árusítóhelyekkel, a plafonon Lengyelország városainak címereivel. A Waweli székesegyház és a királyi palota maga is tud egész napos programot adni a kiállításaival. A lépte – nyomon szembe jövő magyar emléket nem is említve. Hiszen Krakkóban élt Hedvig (I. Lajos magyar király és Kotromanić Erzsébet magyar királyné lánya) II Ulászló lengyel király feleségeként. Báthory István erdélyi fejedelem, akit halála után a krakkói Wawel katedrális altemplomában temettek el. A felsoroltakon kívül még ezer és ezer szépséget rejt Krakkó és környéke. A kutyahűség szobra, a légtornászok gyalogos hídja, a Jagello-egyetem, a zsidó negyed a zsinagógával és a „ghetto heroes” térrel... mind-mind bejárható gyalog. Sajnos a családi címerünket azóta sem találtam meg – pedig többször is kerestem a Királyi vár falain. Lehet, hogy „csak” mese? Nem hinném. Bár nagyapámon már nem tudom számon kérni; de a szüleim a mai napig állítják, hogy ott látták. Ha már mesék, és regék: az építészet mellett a legendákat is nagyon szeretem, így azokra is rákeresek, utána olvasok. Krakkó pedig ebben is bővelkedik. Akár a Főtér galambjaira gondolok – IV. Henrik krakkói herceg, más néven Törvényes Henrik katonái, akit egy boszorka varázsolt galambbá. Vagy a Főtér északkeleti sarkában álló, felemás tornyú Mária-templomra; az építő testvérpár idősebbik tagjának féltékenysége – és az ott óránként felhangzó a tatár támadás emlékét őrző harsonaszólóra, a hejnałra. A Zsigmond torony harangjának hangjára eloszlanak a felhők és kisüt a nap. Számomra a legkedvesebb mégis a Wawel lábánál lévő mészkőbarlangban megbújó Smok története, kinek néhány csontja a waweli székesegyház bejárata felett lóg, leláncolva. Egy szó, mint száz: Krakkó megér egy misét. Mesés város, kedves emberek, elérhető árak, és közel is van. Valamint minden évszakban más és más arcát tudja mutatni. És ne feledjük: "Polak, Węgier, dwa bratanki I do szabli, i do szklanki Oba zuchy, oba żwawi Niech im Pan Bóg błogosławi."

Te hallottál már a Mazuri-tavakról? A mesés lengyel tóvidékről, ahol több mint 2000 tó terül el? Ez Lengyelország egyik legnépszerűbb nyári célpontja, ahol minden évben ezernyi vitorlás szeli a vizeket, ahol a legcsillagosabb az ég és ahol a leghosszabbak az éjszakák. Itt töltöttem el idén nyáron egy hetet a lengyel barátommal, Piotrral, és most téged is ide kalauzollak. Mazúria Mazúria Lengyelország északkeleti részén, Varsótól körülbelül 3 órányira helyezkedik el és több mint 2000 tó alkotja. A Mazuri-tóhátság Európa egyik legnagyobb és legszebb tóvidéke, ennek ellenére kevésbé ismert a magyarok körében, hiszen nekünk itt van a Balaton. Pedig a Mazuri-tavak egy egészen más élményt nyújtanak. A tavak többsége a jégkorszak után alakult ki, amikor a gleccserek visszahúzódását követően az azok által kivájt mélyedések megteltek vízzel. A tavakat ma mesterséges csatornák kötik össze, formájukban viszont megőrizték a gleccserek hosszúkás alakját. A vidéket fenyves erdők, dombok és rengeteg zöld mező veszi körül. A Balatonnal ellentétben a tavak partszakasza többségében még mindig vadregényes, ahol a vitorlások nem kikötőben, hanem az erdő szélén kötnek ki éjszakára. A kiépített strandok helyett itt a fedélzetről ugrálunk a vízbe és a kikötőkben sem turistahajók, hanem a családi vagy bérelhető vitorlások sorakoznak. A helyiek büszkék a régió gazdag kulturális örökségére, a helyi gasztronómiára és a vendégszeretetre. Vitorlákat fel! A vitorlázás Mazúriában egyfajta ‘izommemória’. Ez is, mint sok más lengyel nyaralás, a helyi CBA-ban, a Biedronkában kezdődik. És mi kerül itt a kosárba? Reggelinek való tojás, kenyér, zöldség. Grillezni való vacsorára, mint például a híres lengyel kiszka ziemniaczana (krumplis kolbász) vagy kaszanka (véreshurka). Na és miben grillezünk? Hát az 50 Zlotys, egy szezont túlélő grillsütőben, ami szintén megtalálható az összes bolt polcán a régióban. Nem maradhat ki a tálca lengyel sör sem, ami a tábortüzes esték alapkelléke, na meg persze egy szúnyogriasztó. Mi Pisz kikötőjéből béreltünk hajót, ami a tórendszer délkeleti részén helyezkedik el, viszont nagyon sok kikötő és kölcsönzési lehetőség van a régióban, az egyik legnépszerűbb kis ékszerdoboz: Mikołajki. A csapatunk 7 főből állt, és gyorsan felpakoltunk a hajóra. Mindenki egy-egy sport táskát és hálózsákot hozott a hétre, nem gurulós bőröndöt, mert egy vitorláson az nem módi, majd beosztottuk a kabinokat. A kapitány, Piotr és én kaptuk meg az orrban lévő “lakosztályt”, ami a fölöttünk lévő kabinablakból kilátást nyújtott a hullócsillagokra és reggel a mi hasunkra sütött először a nap. Az egyik barátunk a fedélzeten aludt a szabad ég alatt, de nem azért, mert számára nem jutott volna hely, hanem az érzésért, hogy abban az egy hétben övé a végtelen szabadság. Piotr úgy nyúlt minden kötélhez, mintha minden nap ezt csinálná, s így észre sem vettük, már a vízen siklottunk valahol Lengyelországban. Vissza a vadonba Az elkövetkező hetet a vitorláson töltöttük. A reggelit mindig más készítette az aprócska főzőlapon, a bekészített edényekben. Reggeli után megmártóztunk a hűvös tóban és rátukmáltuk valakire a mosogatást. A hajón ugyan volt egy víztartály, de azt csak fogmosásra és egyéb apróságokra használtuk, az edényeket a tóban öblítettük és a napon szárítottuk. A legtöbb emberben felmerül a kérdés: ”na és a WC?” A válasz: vissza a természetbe. Az összes vitorláson van egy kis ásó, ha valaki azzal indul az erdőbe, nem illik utánamenni… A napokat aztán főleg a vitorláson töltöttük, napoztunk, beszélgettünk, zenét hallgattunk, olvastunk. Ebédelni minden nap megálltunk egy kis kikötőben, mert itt esik a legjobban a pierogi és a csapolt sör. A legtöbb helyen van zuhanyzó és mosdó, illetve kisbolt, ahol meg tudtuk venni a következő napi reggelit és grillezni valót. Nekem az esték lettek a kedvenceim. Piotr mindig tudta, körülbelül hol fogunk kikötni éjszakára. Ahogy említettem ezek nem kiépített partszakaszok, hanem erdős, bozótos részek, ahova be tud állni pár vitorlás hajó. Az évek alatt a kirándulók tűzrakó helyeket alakítottak ki a legtöbb részen és még ülőhelyeket is készítettek farönkökből. A naplementében még csobbantunk egyet, majd fát gyűjtöttünk és tüzet raktunk. Beizzítottuk a kis grillt, és körbeültük a tábortüzet. Ilyenkor felszáll a kolbászillatos füst, előkerül egy jó lengyel vodka, a szomszéd hajóról valaki hoz egy gitárt, és elkezd játszani. Az élet tökéletes estéinek egyike volt ez, majd kiderült, hogy a Mazuri-tavakon az összes ilyen. Evés-ivás Mazúriában A Mazuri régió híres a finom halairól, legfőképp a szczupakról, magyarul csukáról. Minden kikötőben van minimum egy taverna, vendéglő, ahol garantált a friss, házi étel. Sok lengyel városban ettem már pierogit, de itt esett a legjobban, egy kerthelyiségben, frissen készítve. Amit viszont ebben a régióban kóstoltam először, az a hallal töltött pierogi, amit ha Guziankában jártok, mindenképp próbáljátok ki! A kedvenc helyünk, amit az egy hét alatt kétszer is meglátogattunk az úgynevezett ‘halbárka’ lett. Ez egy úszó büfé a vízen, amit egy kisebb tó, a Jezioro Szymon közepén alakítottak ki. Ez amolyan vitorlás McDrive, csak éppen friss halételekkel, mint például a miętus, menyhal. Mivel maga az étkezde a vízen lebeg, ezért a vitorlások “körbeparkolják”. Ami számomra érdekes volt, hogy miután megettük az ebédünket, a vitorlásunk nem ott volt, ahol hagytuk, hanem pár hellyel arrébb. Mint kiderült, a személyzet folyamatosan mozgatja a hajókat, hogy az újonnan érkezőknek ne két hajó közé kelljen kikötniük. A régió nem csak a halairól, de kézműves termékeiről is híres. A világos Śniardwy sört érdemes megkóstolni, egy placki (burgonyalepény) mellé Wigriny faluszéli büféjében. Ami nekem igazán tetszett a régió gasztronómiájában, az a házias jelleg. Mindenhol friss, ízletes fogásokat kaptunk, legyen szó Żurekről vagy túrós palacsintáról. Lassú és aktív turizmus A Mazuri régió még mindig a lengyelek birodalma. Kevés a turista, vendégszeretők a helyiek és mindenki tiszteletben tartja a természetet. A vízen valahogy az emberek rezgéshullámai is megváltoznak, és türelmesebbek lesznek egymással. A Mazuri-tavaknál teljesen természetes, hogy áthozod a kolbászod megsütni a szomszéd tüzénél, hogy elkezdesz énekelni idegenek előtt, mert a többiek rákezdték, vagy éppen adsz egy doboz sört a másik hajósnak, mert utánad hozta a vitorlásról leesett védőgumit. A Mazuri tavakon más szabályok uralkodnak. Ide az emberek lelassulni jönnek, az erdőben nincs mobilnet, a vendéglőben abból készül az ebéd, ami épp készleten van és friss, és ahol mindenki egy közös élményen osztozik. A vitorlázás mellett egyébként rengeteg aktív szabadidős lehetőséget nyújt a térség: kerékpározás, kajakozás, túrázás. A régióban több mint 1000 km kiépített bicikliút fut, kerékpárt pedig a legtöbb kikötővárosban lehet bérelni. Egy kirándulás során érdemes felkeresni a környék német lovagrendi emlékeit: várakat, kastélyokat, erődöket. Az egyik legnépszerűbb látványosság Ryn Keresztes Lovag vára, mely az 1300-as években épült, amiben ma 4 csillagos szálloda üzemel. Egy felejthetetlen nyár A vitorlázás a Mazuri tavakon életem egyik legemlékezetesebb élménye volt. Egy magabiztos kapitánnyal, összeszokott baráti társasággal és a tavak természetes varázsával nem lehet elrontani egy ilyen kalandot. Lengyelország ezen része rendkívül barátságos, a legtöbb helyen a vendéglátók beszélnek angolul és pénztárcabarát árak vannak. Egy 8 személyes vitorlás hajót már napi 400 Zlotytól lehet bérelni (kb. 39.000 Ft). Egy hét vitorlázás után bár kicsit koszosan, és mindenféle kék-zöld folttal borítva, kócosan ugráltunk le a fedélzetről, abban a pillanatban mi voltunk a legboldogabb emberek egész Lengyelországban.

2023. november 10-től 12-ig látogattam el Lengyelország fővárosába, Varsóba három régi barátommal. Több mint 10 éve remek csapatot alkotunk a csajokkal, és ezek a hétvégi kiruccanások nagyon sokban hozzájárulnak a jó kapcsolat fenntartásához. Már hónapok óta gondolkoztam, hogy Lengyelország helyszíne lehetne a következő utazásunknak, de mivel nem annyira felkapott hely, mint London, Párizs, Barcelona vagy más hasonló populáris Nyugat-Európai főváros így egy kis időbe telt mire meggyőztem a csapatot. Én magam is mindig úgy tekintettem Lengyelországra, mint egy „underdog” – és a mai napig úgy érzem rettenetesen alulértékelt célpont. Legnagyobb kincs: a Łazienki Park Mi repülővel érkeztünk Varsóba, ami egy nagyjából 1.5 órás út volt Budapestről és tömegközlekedéssel (busszal) rettentő egyszerűen bejutottunk a belvárosba, ahol a szokásos kávé és reggeli falatok után első megállóhelyünk volt a Łazienki Park, ami számunkra Európai szintén az egyik leglenyűgözőbb, ráadásul teljesen ingyenes program volt. A parkban számos kastély, szabadtéri színpad, operaház, virágoskert, tavak, szökőkutak, hidak és egy rendkívül színes állatvilág várt bennünket mókusokkal és pávákkal. Volt olyan szerencsénk, hogy egy operadarab főpróbájára is benézhettünk a „Régi Narancsházban” a helyiek vendégszeretetének köszönhetően. Majd egy-egy lenyűgöző szoborkiállítást csodálhattunk meg a folyosókon, hiába bárhova néztünk egyszerűen káprázatos volt. A park hatalmas ugyan, de gyönyörűen karbantartott volt, látszólag tele a helyiekkel, akik legalább annyira értékelték, mint mi látogatók. Családok, ovis csoportok tömkelege lepte el, viszont méretéből adódóan sosem éreztük, hogy tömeg lenne. Nagyjából 6 órát töltöttünk a park felfedezésével, betekintettünk a Łazienki Palotába is, ami amellett, hogy kívülről is lenyűgöző látványt nyújtott, belülről szebbél szebb művészeti alkotásokkal volt díszítve. Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy ezt a helyet a mai napig emlegetjük, olyan színvonalat hozott, amivel kevés más európai város vetekedhet, és mindezt teljesen ingyen. Varsó, ahol a régi kor és a modern világ találkozik Talán sokakat meglephet, hogy a főváros, erősen ötvözi a modern, illetve a régi tradicionális lengyel építészet elemeit. Így hát Varsóban rengeteg hatalmas, már – már felhőkarcolónak számító épület látható, ami nagyon feldobja a város hangulatát. Így hát este mi is úgy döntöttünk meglátogatjuk a város egyik legszimbolikusabb és ikonikusabb épületét, amit talán sokak felismernek a képeslapról: a Kultúra és Tudomány Palotáját, ami egyben az ország legmagasabb építménye is, ami még a Szovjetunió ajándéka volt Lengyelország részére, a sokszor szovjet megszállás jelképének is ítélt épületről a helyiek elég megosztóan vélekednek. Számunkra, turistáknak lehetőség adódott a kilátóteraszáról megcsodálni a város esti látképét, ami a legnagyobb várakozásainkat is felülmúlta. Ehhez fogható látványban, itthon, Budapesten még nem volt részünk, sokáig csodáltuk a 360 fokban elénk terülő lengyel főváros gyönyörűen kivilágított épületeit. Szívmelengető fogások és emberek Majd az Óváros felé vettük az irányt, ahol egy helyi autentikus étterembe kóstoltuk meg a pierogit, a jellegzetes lengyel töltött batyut. (Étterem neve: Gościniec) Úgy éreztük a lengyel konyha sokkal közelebb áll a magyar konyha ízvilágához és jellegéhez, hasonlóan nehéz ételeik vannak, húsos, fűszeres fogások a jellemzőek, háziasan elkészítve, ami tökéletes a hideg téli napokra. Ezután egy „activity bar” felé vezetett az utunk, amit jó szívvel ajánlunk majdnem bármilyen korosztály számára, a minigolftól elkezdve a dartson, karaoken, és a sörpongon át a csocsó és pinballig mindenféle szórakoztató játék megtalálható, így garantáltan senkisem unatkozik. (Hely neve: Zagrywki) Itt rengeteg lengyel fiatallal találkoztunk, és valóban bebizonyosult, hogy a lengyel – magyar kötelék az új nemzedéken át is fonódik, rögtön megörültek mikor hallották, hogy Magyarországról érkeztünk, még a „Lengyel magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát” is többször elhangzott az este folyamán. Különleges érzés volt ezt hallani az ő részükről, majdcsak szürreális. Ahogyan már korábban is említettem a mi tapasztalataink alapján a lengyelek vendégszeretete páratlan itt Európában. Függetlenség napja és a Polin Múzeum – avagy kultúrprogram A november 11-ei napot egy meglepetéssel indítottuk, ugyanis szembesültünk vele, hogy sikerült a hétvégi kirándulásunkat a Lengyel Függetlenség Napjára, nemzeti ünnepre szervezni. Igazából mi ennek nagyon örültünk, habár véletlen esett így, nagyon különlegesnek éreztük, hogy beleláthatunk a nemzet egy ilyen jelentős ünnepébe, rengeteg zászlót, szimbólumokat és örvendező felvonuló büszke lengyel embert láttunk így kicsit mi is az ünneplés részeseivé válhattunk. Ezen a napon igyekeztük bejárni az Óvárost és a fontosabb emlékműveket. Teljesen magával ragadott engem a városrész építészete a régi, mégis színes vidám házak egy mesevilág hangulatát idézték fel bennem, már sok helyen fent voltak a karácsonyi kivilágítások, a központi tereken utca zenészek csoportos előadásokat tartottak, minden kis utcában belebotlottunk egy várba, egy templomba vagy épp egy házias lengyel étterembe. Egyszerűen nem tudtuk megunni a szebbnél szebb lakóházakat, a központi teret, a kis ékszerárusokat és kirakodóvásárokat, magabiztosan mondhatom, hogy az Óváros a legkedvencebb részünké vált. Minden egyes utunk során törekszünk legalább egy múzeumot, tüzetesen tényleg alaposan körbejárni, így sem volt ez másképp Varsóban. A fővárosban található Polin Múzeumba látogattunk el, amely a Lengyel Zsidóság Történetét (több min ezer év) mutatja be az egykori Varsói gettó közelében. Maga a múzeum hatalmas, amit annak is betudhatunk, hogy egy évezred történetét mutatja be a 20. század legnagyobb tragédiájával együtt. A kiállítás kiemelkedően informatív, jól összeállított, audioguide-dal ellátva, de tagadhatatlanul érzelmileg megterhelő és mélyen elgondolkodtató. Összességében nagyon tartalmas 3 napot volt szerencsénk eltölteni Varsóban, és hezitálás nélkül mondhatom, hogy bármikor szívesen visszalátogatnék, valamint teljes meggyőződésem, hogy felkell fedeznem az ország többi részét is mert érzem, hogy hatalmas meglepetéseket okozna. Én azóta is ajánlom a baráti körökben, illetve a családtagoknak is, hogyha van lehetőségük a lengyel fővárost semmiképp ne hagyják ki.

Lengyelország varázslatos helyszínei azokat is elbűvölik, akik először látogatnak el ide, és azokat is, akik újra meg újra visszatérnek. Utunk három meghatározó állomása – Krakkó, Auschwitz és Zakopane – mindegyik egyedi módon ragadta meg szívünket, különösen az utóbbi, ahol életünk egyik legszebb pillanatát éltük át. Krakkó: A történelmi gyöngyszem Krakkó történelmi negyede, az Óváros, egy élő időutazás. A Rynek Główny, Európa egyik legnagyobb középkori főtere, tele van élettel, ahol a zene, a lovas kocsik zaja és a kávézók hangulata összefonódik. A Wawel-domb lenyűgöző kilátást nyújt, és a királyi vár falai között évszázadok történelme elevenedik meg. Az UNESCO Világörökség részeként védett város különleges atmoszférája egyszerre inspirál és megnyugtat. Auschwitz: A múlt tanulsága Auschwitz meglátogatása egyszerre volt szívszorító és tanulságos. Az emlékmúzeum megőrzi a holokauszt áldozatainak emlékét, és arra figyelmeztet, hogy a történelem legsötétebb pillanatait soha nem szabad elfelejteni. A hely csendes méltósága, a barakkok ridegsége és az áldozatok történetei mély nyomot hagytak bennem, és arra késztettek, hogy még jobban értékeljem az emberi élet értékét és szabadságát. Zakopane: a szerelem és a Tátra varázsa Zakopane, a Lengyel-Tátra gyöngyszeme, mintha egy meséből lépett volna elő. A decemberi hópelyhek puhán borították be a tájat, miközben a Gubałówka felvonója lassan vitt minket egy mesebeli téli világ tetejére. Szerelmem izgatottsága szinte kézzel tapintható volt, minden lépést elnyújtott, mintha az időt próbálná megállítani, miközben én már csak egy forró kávé gondolatával próbáltam melegen tartani magam. A hegycsúcs egyik legszebb pontján, a hóval borított táj és a csillogó téli égbolt alatt szerelmem letérdelt, és megkérte a kezem. Körülöttünk senki sem volt, így teljesen átadhattuk magunkat a pillanat varázsának. Ez a pillanat örökre belevésődött a szívembe, és Zakopane havas csúcsai azóta is a boldogság szimbólumai számomra. A városban töltött idő alatt felfedeztük a helyi piacot, ahol kézműves termékeket vásároltunk, és megkóstoltuk a híres oscypek sajtot. A faházak között barangolva a helyiek vendégszeretete és a Tátra lenyűgöző látványa teljesen elvarázsolt. Zárszó Lengyelország három emlékezetes helyszíne – Krakkó, Auschwitz és Zakopane – olyan élményeket nyújtott, amelyek örökre nyomot hagytak bennem. Míg Krakkó történelmi gazdagsága és Auschwitz tanulságai mély gondolatokat ébresztettek, addig Zakopane romantikája és természeti szépsége életem legboldogabb pillanataival ajándékozott meg. Ez az utazás nemcsak helyeket mutatott meg, hanem érzelmeket és emlékeket is adott, amelyek egy életre szólnak.

Bár én gyerekkoromban voltam utoljára vidámparkban, de amikor az interneten szembe jött velem egy videó, a Krakkótól nagyjából 50 kilométerre található Energylandiáról, egyből azt éreztem, hogy ez az a hely, amit nekem is látnom kell. Néhány héttel később pedig már én is ott álltam a bejáratnál a tömegben és hangosan számoltam vissza a másodperceket a park nyitásáig. Hogyan jutottunk el Energylandiába? Magyarországról tömegközlekedéssel – szerintem – vonattal a legegyszerűbb eljutni ide. A Nyugati pályaudvarról naponta indulnak vonatok így akár átszállás nélkül is el lehet utazni Krakkóba. Mi az egész hétvégét erre szántuk, így 2 éjszakára szállást foglaltunk a városban, és a pályaudvarról egyből oda indultunk. A szobánk elfoglalása után megpróbáltuk gyorsan álomra hajtani a fejünket, hogy a másnap hamar elérkezzen. Reggel pedig izgatottan sétáltunk a központi buszpályaudvarhoz ahonnan indult a park saját buszjárata, ami egészen a vidámpark bejáratáig vitt minket. És már kezdődött is a varázslat. De mi is az Energylandia pontosan? Röviden és tömören: Csodaország. Ha viszont ennél egy picit bővebben kellene jellemeznem, akkor a következőket mesélném el róla. Energylandia Lengyelország legnagyobb vidámparkja - ami 2014 nyarán nyitotta meg kapuit - nagyjából 74 hektáron terül el és 133 különböző attrakcióval várja a vendégeit, szinte egész évben. Nem csak azért érdemes többször ellátogatni ide, mert nem elég egy nap (de még egy teljes hétvége sem) körbejárni az egész parkot, hanem azért is mert szezonálisan különböző látvány várja a nagyközönséget. Jelenleg, a Karácsony közeledtével egy téli varázsvilággá változott az egész hely – ez az úgynevezett Winter Kingdom időszaka. A vidámpark több szektorra tagolódik, minden szektornak más a díszlete és ezáltal a hangulata is, valamint egy szektoron belül hasonló dolgokat próbálhatunk ki. Az Extreme Zone a bátrabb vendégeknek ajánlatos, akik szeretik az adrenalint, a Fairytaleland a kisebbeknek nyújt szórakozási lehetőséget, de a Family Zone és a Sweet Valley az egész család számára tartogat izgalmas meglepetéseket. 142 km/óra, mi az nekünk? Ahogy leszálltunk a buszról a bejáratnál már várakoztak a látogatók a nyitásra, de meglepetésemre nem voltak olyan sokan, mint amit előzetesen gondoltam. A vidámpark hatalmas kapuin beérve egy előcsarnokszerű részre érkeztünk, és felettünk egy erkélyen a királyi pár várta a közönséget, miközben a parknak a saját zenéje szólt a hangfalakból (amit a helyiek közül rengetegen ismertek és énekeltek). A hivatalos nyitás előtt volt egy kisebb műsor, aminek az egyetlen szépséghibája – számunka – az volt, hogy csak lengyelül mondtak el mindent. Ezután volt egy közös visszaszámlálás nyitásig, és végre elérkezett az idő... megnyíltak a kapuk. Miután elhelyeztük a csomagmegőrzőkben az összes holminkat, elsőnek a Pepsi Hyperion-hoz mentünk, ami közvetlenül a bejárat mellett található. Ez Európa legmagasabb hullámvasútjai közé tartozik, és a végsebessége 142 km/h. Itt nagyjából 5 percet kellett várnunk és már fent is voltunk. Eszméletlen élmény volt, egyszerre borzalmasan ijesztő (legalábbis számomra) de közben a rengeteg adrenalinnak köszönhetően nagyon élveztem. Őszinte leszek, én előzetesen nem néztem utána, hogy ez a hullámvasút, mekkora, milyen gyorsan megy, és milyen kanyarokkal van teletűzdelve, utólag pedig ennek kifejezetten örülök. Ha tudtam volna, nem hiszem, hogy felmerek rá ülni, de így visszatekintve nagyon örülök neki, hogy kipróbáltam. Nem az történt, mint amire számítottunk Az erős kezdés után úgy döntöttünk, hogy egy kicsit visszább veszünk és valami kisebb és lassabb dolgot próbálunk ki, úgyhogy elindultuk, hogy felfedezzük a parkot. A fő taktikánk az volt, hogy oda megyünk, ahol nincsen nagy sor. A park és a parkoló méretéből kiindulva, azt gondoltuk, hogy a nap legnagyobb részét sorban állással fogjuk eltölteni. Erre még az is rátett egy lapáttal, hogy láttuk, hogy a legtöbb hullámvasút előtt nagyon hosszan van kialakítva a sorban állási lehetőség, és sok helyen fel is van festve, hogy ha ott állsz, akkor az még hány perc várakozást jelent. Viszont úgy tűnt ránk mosolygott a szerencse és jó napot sikerült választanunk, mert alig voltak a parkban, és szinte sehova nem kellett sorban állnunk. Ennek köszönhetően nem is nagyon kellett válogatnunk, hogy mit próbálunk ki, amerre sétáltunk - és ami megtetszett - arra fel tudtunk ülni azonnal. Aminek nagyon örültem az már csak hab volt a tortán: nem kellett sehol megvárni, hogy megteljen egy kocsi, vagy kabin, simán elindították bármelyik játékot úgy, hogy csak ketten voltunk rajta. Így a 8 óra alatt, amit a vidámparkban töltöttünk, összesen 18 attrakciót tudtunk kipróbálni, ami szerintem több mint tökéletes. Volt alkalmunk többféle hullámvasútra felülni, és saját magamat is meglepve, de volt három, ami kifejezetten tetszett. A legnagyobb kedvencem a vízi Speed volt, ami minden lehetséges magassági és sebességi világrekordot megdönt a kategóriájában. 60 méteres magasságával és 110 km/órás gyorsaságával igazi ínyencség azoknak, akik szeretik az extrém élményeket. Volt még kettő, ami nekem nagyon bejött, az egyik a Fluff Choco Chip Creek hullámvasút volt, ahol már a vonatra vezető út is egy nagy élmény. Az egész úgy van kialakítva, mintha egy bányába érkeznél meg, de nem szeretném lelőni a poént, mindenképpen próbáljátok ki, ha a parkban jártok. A másik, ami nagy hatással volt rám az a Formula. Ez volt az utolsó, amit aznap kipróbáltunk, és ennek utólag nagyon örülök. Itt nagyjából 10 percet kellett sorban állnunk (ez volt a leghosszabb várakozási időnk aznap) mielőtt felültünk rá, de ez sem szegte a kedvünket. A Formula sajátossága nem a végsebessége (100 km/h), hanem az, hogy álló helyből indulva, 2 másodperc alatt éri ezt el. Ez azt jelenti, hogy fel sem fogod, mi történik, de máris fejjel lefele forogsz egy iszonyatosan gyors hullámvasúton. Nagyon élveztem, örülök, hogy kipróbáltam, de olyan intenzív élmény volt, hogy utána már inkább csak nézelődtünk, ami nem is volt nagy baj, mert nagyjából 20 perc volt csupán hátra a park zárásáig. Az élet egy hullámvasút, vagy mégsem? Az Energylandia azok számára is rengeteg szórakozási lehetőséget tartogat, akiket nem vonzanak a hullámvasutak. Már csak a hangulat miatt is érdemes lehet ellátogatni a vidámparkba, hiszen a különböző szegletei, különböző stílusban vannak kialakítva. Van, amelyik olyan, mintha egy középkori városkában sétálgatnánk, van egy hatalmas vízi park része is, de akad olyan hely is, ami olyan, mintha egy gyerekkori álomba csöppentünk volna. Mindezeken felül van még 7D-s mozizási lehetőség, ahol minden órában más rövidfilmet lehet megtekinteni. A gyerekeknek vannak interaktív, játékos előadások is. Az éttermekben és a kávézókban lehetőség van megpihenni és feltöltődni. Ha gyönyörködnél a tájban, lehetőséged van felülni az óriáskerékre, de ha csak a parkban szeretnél szétnézni, akkor a Dragon Adventure az, amit keresel. Itt egy sárkány formájú kocsiban ülve, lassú (3,5 km/h) tempó mellett, lehetőséged van körbetekinteni a parkon, néhány méteres magasságból. Ha pedig igazán látványos előadásra vágysz, akkor az Adrenalin Show az, amit Neked találtak ki. Itt különböző menő járgányokban ülő kaszkadőrök és autóversenyzők tartanak 20-30 perces előadásokat, miközben a nézőteret elárasztja a kerekek csikorgásának hangja, valamint az égett gumiabroncsok és a benzin illata. Az előadás végén pedig még aláírást is tudsz szerezni a szereplőktől. Egy tökéletes nap nem érhet véget tökéletlenül A parkban töltött 8 óra olyan gyorsan eltelt, hogy szinte észre sem vettem, de máris kifele sétáltunk. Itt már én úgy éreztem, hogy aznapra mindent láttunk, de szerencsére az Energylandia nem engedi csak úgy el az embert. Záráskor is hasonló előadás várja a távozó látogatókat, mint nyitáskor, a királyi pár és az udvar népe énekelve és táncolva búcsúzik a vendégektől. Innen kilépve tényleg azt érzi az ember, hogy Energylandia visszavárja.

Ha most megkérdeznéd mi jut eszembe elsőre Lengyelországról, akkor valószínű a sajtokat, a borostyánt és a varsói Kultúrpalotát mondanám – de mondanám ugyanúgy a (számunkra) felfedezetlen tájakat, amelyek ott vannak azon a bizonyos utazós bakancs listán: Poznań vagy Gdansk. Mert hogy Lengyelország sokkal több, mint Zakopane – bár kétségtelen az egyik legkönnyebben elérhető egyik legfestőibb helyszíne az országnak, méltán helyet foglalva a mainstream helyszínek között. Külön szerethető élmény, hogy generációk óta időről-időre visszatérek Lengyelországba: Az első találkozás - tiniként A 2000-es évek egyik sláger utazása volt, a befizetett 1 hetes autóbuszos utak, ahol 50 magaddal (jobb esetben ismered is őket) zötykölődsz több száz kilométeren keresztül egy hétig. Nos, mi is így jártuk be családosan 2000-ben Zakopanét és Krakkót miközben sokat túráztunk a Tártában. Zakopanéból azóta is az a vibe ami megragadta, az akkor még gyerek képzeletemet – aminek egyelőre semmi köze az Insta-kompatibilis karácsonyi felhajtáshoz, ami mostanában övezi: friss, ropogós hegyi levegő, utcai árusok, faházak, kisvárosias hangulat. Mindenhol kitelepülések és a bőrpapucstól a kötött sál-sapka kombináción át mindent lehetett venni: SAJTOT is. Sok sajtot! – A családban azóta is nagy sajtfogyasztók vagyunk és temérdek mennyiségű oscypek-et hoztunk haza. Ez a különleges sajtfajta nagyon jellegzetes sós, füstös ízvilágú, amit a tátrai juhocskák tejéből készítenek. A mai napig eszembe jut a sok fonott sajt majszolása a Tátrában. Ha valami isteni éjszakai rágcsálni valót szeretnél próbáld ki áfonyalekvárral. Mennyei! Létezik a híres lengyel-magyar barátság? A mi esetünkben mindenképp! 2015-ben már a barátommal tértem vissza Varsóba, köszönhetően egy nagyon kedves barátunknak, aki ott él. Látogatóba érkeztünk, de otthon éreztük magunkat. Ehhez valószínű az isteni kulináris élmények is hozzájárultak. Az alatt a pár nap alatt is végig ettük a lengyel gasztro remekeit, ahogy azt tettük idén is amikor annak a bizonyos barátunknak az esküvőjére érkeztünk. Az emberekről, illetve vendégszeretetükről releváns információt, vagy éppen messze menő következtetést nem tudtunk levonni, hiszen ismerősökhöz mentünk, de még a varsói nagyvárosias élet sem hagyott bennünk semmi fennakadni valót – teljesen otthon éreztük magunkat. Gasztro-élmények Na de mik is tartoznak a kötelező elemek közé, amit kár lenne kihagyni, ha egyszer Lengyelországban jársz? Jó magyar módjára kezdjük a levessel: zurek. Ez nálam teljesen kimeríti a komfort étel kategóriát. Ha jó napod van, akkor azért, ha meg rossz, akkor azért! A mi krumplilevesünknél picit sűrűbb, isteni kolbásszal, főtt tojással és pirított szalonnával készül – amikor mi idén próbáltuk, rozscipóban tálalták nekünk, aminek rusztikus, otthonias érzete van. Hidd el, nem fogsz csalódni. Ebben a cudar téli időben pedig igazán fergeteges lélek- és testmelengető leves. Ha már leves, akkor barscs, ami viszont nekünk magyaroknak is újdonság, hiszen ez egy céklából készült leves. A lengyelek rajongását a célkaleves iránt az is nagyon jól mutatja, hogy a varsói óváros szuvenírboltjaiban a zurek és pierogi mellett a célkaleveses hűtőmágnes is alapdarab. Érdekes módon a töltött tészták nálunk magyaroknál nem annyira képviselik a nemzeti étel vonalat, pedig nemcsak Európában ’honos’, hanem Ázsiában is: Japánban gyoza, Dél-Koreában mandu, Kínában wonton vagy bao zi Vietnámban pedig bánh ít trần. A lengyel pierogi is hasonló elven töltött tésztabatyukat rejt, amiben káposzta, gomba, hús is megbújhat – de létezik édesebb verzió is. Ha már édesség, akkor nem szabad kifelejteni a sorból a krówka-t (lengyelül kis tehén). A tejkaramellák koronázatlan példánya. Eddig mind a három utam során hoztam haza! A bölényfűvel ízesített Żubrówka vodka pedig a 18. század óta vált népszerű itallá. Gondoltad volna, hogy körülbelül 0,15% bölényfüvet tartalmaz? Családi desztináció Ahogy említettem, idén már egy esküvőre is hivatalosak voltunk, amit megfejelve néhány nappal előtte és utána, egy szuper varsói hosszú hétvégét kerekítettünk magunknak. Gyerekként ismertem meg az országot és most már a saját gyermekemnek mutattam meg az országból egy szeletet. Varsónak 2 verhetetlen előnye is van, ha családos utazásról van szó: 1) alig több, mint 1 órás repülőúttal elérhető, valamint 2) az óvárosa és belső negyedei kompaktak. Gyerekkel is szuper hangulatos és menedzselhető. Nehezen képzelem el, hogy egy aprótalp ne élvezné a sellős szobrocskát vagy a Kultúrpalota kilátóterasztát, de ha elrugaszkodnál a történelmi emlékektől, akkor is egy nagy kupac gyerekeknek szánt (vagy velük is kompatibilis) program vár: a Néprajzi Múzeum gyerek részlege, a Vasúttörténeti Múzeum vagy Kopernikusz Center - Lengyelország legnagyobb tudományos központja. De ott van az Állatkert és a Visztula partja is. A hagyma Lengyelország sokaknak talán olyan, mint egy nagy hagyma. Elsőre nem veszi fel a versenyt egy délebbre elhelyezkedő, mediterrán országgal, de aztán sorban derül ki róla, hogy van – hegyvidéke, tengerpartja, ízletes gasztronómiája, pezsgő nagyvárosai, történelmi kisvárosai, és olyan nemzeti (és világhíres) emléktárgyai, mint a Balti-tenger medencéjének régiójában termelt borostyán. Jó választás szólóban, barátokkal és családdal is. Igazából nyáron is meg télen is. Csak meg kell hámozni egy kicsit – aztán lehet még a szemünk is könnybe lábad közben!

Miért a kasubok? - Bevezetés a kasubok irodalmába és történelmébe, így szólt a címe magyarul a szakdolgozatomnak, amit a Debreceni Egyetem lengyel szakán írtam 2000 - ben. Amiért ezt a témát választottam, nem véletlen, hiszen határontúl született magyarként, Erdélyben a saját bőrömön tapasztaltam a nemzetiségi kisebbség küzdelmeit. A két történet nem ugyanaz, mégis mélyen át tudtam érezni a kasubok heyzetét is. Amikor Kovács Csaba tanár úr az előadásán a kasubokról mesélt, rögtön éreztem, hogy valamiért közel áll a szívemhez ez a téma. Az első lépések Mielőtt nekiálltam az írásnak, nem is gondoltam volna, hogy milyen érdekes meglepetések várnak rám. Az első nagy kérdés meg is érkezett: hogyan és hol gyűjtök a szakdolgozatomhoz anyagot? Mivel akkoriban még kevés elektronikusan elérhető könyvtár volt, természetesen az első utam a debreceni szlavisztika könyvtárába vezetett. Itt hamar kiderült, hogy nem áll a birtokukban olyan könyv, amely részletesebb leírást tartalmaz a kasubokról. Varsói Kalandok – CEEPUS Ösztöndíjjal Lengyelországban Éppen már azon gondolkoztam, hogyan juthatnék fel Budapestre egy kis időre, hogy itt is szétnézhessek a nagyobb könyvtárakban, amikor kiderült, hogy újra megpályázhatok egy CEEPUS ösztöndíjat Varsóba. Sikerült is 2 hónapot eltöltenem a csodás lengyel fővárosban a Varsói Egyetem kollégiumában (Żwirki i Wigury), ahonnan csak 15 perc kellemes sétára volt a Nemzeti könyvtár (Biblioteka Narodowa) a Pole Mokotowskie parkon keresztül. Nem terveztem meg előre a dolgozat lépéseit, hiszen még azt sem tudtam pontosan, hogy mi lesz a fő téma, amit majd részletesebben kifejtek. Mégis, úgy jöttek elém sorra a dolgok, mintha a nagykönyvben meg lettek volna írva. Bedeker Kaszubski – kulcs a kutatáshoz Mielőtt beiratkoztam a könyvtárba, szétnéztem a kedvenc könyvesboltomban, az Empik-ben és meg is találtam azt a könyvet, ami az első vezérfonalam volt a további kutatáshoz: Bedeker Kaszubski, azaz a Kasub útikalauz. Ez a könyv egy átfogó képet adott a kasubokról, a történelmükről és irodalmukról, ráadásul jó sok szerző és könyvcím szerepelt benne. Ettől kezdve már tudtam, hogy mit keressek és mit olvassak tovább a könyvtárban. Néhány érdekes találkozás Az egyik a kollégiumban történt. A lengyel szobatársamtól megtudtam, hogy egy emelettel lejjebb lakik egy magyar szakos hallgató, és szívesen találkozna velem, hogy beszélgessünk, gyakorolja a magyart. Bekopogtam hozzá és megkínált a szokásos lengyel fekete teával. Hamar kiderült, hogy mi a szakdolgozatom témája, amitől egyből tágra nyílt a szeme, mert ő maga is kasub, beszéli is a nyelvet, sőt verset ír kasubul és megjelent az első verses könyve. Megajándékozott egy példánnyal, és megpróbáltam elolvasni. Felismertem néhány szót, de nem sokat értettem belőle. Nagyon érdekes nyelv. A másik történet szintén ekkor volt, amikor elutaztam Gdańskba, a kasub fővárosba és felkerestem a Pomerania, az egyetlen, kasub magazin kiadóját. Csodálkozva nézett az egyik ott dolgozó, akit megszólítottam az épületben, alig akarta elhinni, hogy mit keresek én ott magyarként húszévesen, aki lengyelül tanul és a kasubokról ír szakdolgozatot. Amiben segíteni tudott, az az, hogy adott egy köteg magazint több évre visszamenőleg, aminek nagyon-nagyon örültem, mert egy újabb ablak nyílt a kutató munkám megírásához. Megmutatta azt is, hogy merre találom a kasub ajándékboltot, ami tele van a kasubokra jellemző tárgyakkal és szimbólumokkal. Azonnal el is mentem oda. Ma is nagy becsben tartom a kasub ábécés bögrémet, amit ott vettem. 10 ÉRDEKES TÉNY A KASUBOKRÓL Kasubok eredete és lakóhelye A kasubok (tájnyelvükön Kaszëbë vagy Kaszëbskô) a Balti-tenger partjainál, a Pomeránia (Pomorze) régióban élő szláv etnikai csoport. Eredetileg egy önálló nyugati szláv nép, a pomerániaiak utódai. Lélekszámuk körülbelül félmillióra tehető, és főként olyan városokban élnek, mint Gdańsk, Gdynia (ahol a lakosság 20%-a kasub), Wejherowo, Sopot, Chojnice, Kościerzyna, Kartuzy és Puck. Kasub nyelv és státusza Nyelvük a nyugati szláv nyelvcsoporthoz tartozik, és jogi státusszal rendelkezik Lengyelországban. Napjainkban mintegy 50 ezer lengyel állampolgár beszéli a kasub nyelvet, amelyet sokáig a lengyel nyelv dialektusának tekintettek. A legújabb nyelvészeti álláspont szerint azonban ez egy önálló regionális nyelv. Kasub ábécé A kasub nyelvnek saját ábécéje van, amelyben néhány olyan betű is található, amely a lengyel ábécében nem szerepel, például: ã, é, ë, ò, ô, ù. Néhány lengyel betű, mint a ć, ś, ź, ę, pedig hiányzik belőle, ezeket vessző nélkül jelölik. Nyelvi és kultúrális kölcsönhatások A kasubok hosszú ideig német kultúrközegben éltek, ezért nyelvükben számos német eredetű szó található, és nyelvtanukban is akad néhány, a német nyelvre jellemző szabály. Kasub nyelvjárások sokfélesége Nincs egységes kasub nyelv: minden faluban, sőt gyakran egy családon belül is sajátos szókincset használnak. Ennek ellenére gazdag irodalom született mind kasubul, mind lengyelül. Talán azt kevesen tudják, hogy a Magyarországon is bemutatott „Bádogdob” színdarab a Nobel-díjas Günter Grass első regénye, sok kasubi vonatkozást tartalmaz, mivel édesanyja révén kasub származású volt. Kasub hagyományos ábécé és népdal A „Kaszëbsczé nótë” (Kasub ábécé) egy hagyományos kasub népdal és kiszámoló, amelyben a hangjegyek helyett képeket – mint hegedű, fenyőfa, vasvilla, szekérkerék – ábrázolnak, a kasub folklór jellemző motívumaival. Régen oktatói és nevelési jelentőséggel is bírt. A kasub hímzés és a színek szimbóluma A kasub hímzéshez hét alapszínt használnak: a kék szín három árnyalata, fekete, piros, zöld és sárga. A búzavirágkék a tavak színe, az azúrkék az eget, a sötétkék a tengert, a sárga a napot, a zöld a kasub föld erdőit, a piros a vért, amelyet minden kasub kész ontani hazája védelmében, a fekete pedig a földet jelképezi. A kasub nyelv oktatása és média A kasub nyelven megjelenő újságok mellett 2004 decemberétől működik a Radio Kaszëbë, amely kasub nyelvű műsorokat sugároz. Több iskolában tanítják a kasub nyelvet, és érettségi vizsgát is lehet tenni belőle. 2009 óta pedig a Gdański Egyetemen kasub nyelvi szakirányt is választhatnak a hallgatók. A kasub élvezeti szer, a tabaka A kasubok körében nagyon régi hagyomány, de még ma is népszerű a tabaka, amelyet „ördögfűnek” is neveznek (Diôbelsczé zelëskò- Diabelskie ziele). Ez egy különleges serkentőszer, amelyet dohányból és különféle adalékanyagokból, például kávéból, mentalevélből és aszalt szilvából készítenek, és néhány csepp alkohollal is gazdagítják. A finomra őrölt port hagyományos kasub pipában tárolják, amely gyakran tehénszarvból, ezüstből vagy borostyánból készül. Ha valaki egy társaságban felkiáltja, hogy „Chcemë le so zażëc!”, azaz „Szippantsunk!”, csak annyit kell tenni, hogy egy csipetnyit port szórunk a kezünkbe, és hirtelen felszívjuk az orrunkkal. A kasubok úgy vélik, hogy gyógyhatása is van, enyhíti az orrfolyást, felturbózza az energiát és felvidít. A barátság jele, és remek módja a beszélgetés megkezdésének. Chmielnóban nyáron évente megrendezik a lengyel tabaka - szippantó bajnokságot. Ha arra jársz, érdemes beszerezni egyet, ideális emlék lesz a nyaralásról!

A lengyel gasztronómia megkerülhetetlen alapétele a pierogi, azaz pirog, amelyet számos töltelékkel, sósan és édesen is előszeretettel fogyasztanak. Aki Lengyelországban jár, annak feltétlen ki kell próbálnia, de az sem baj, ha otthon is elkészítjük a lengyel derelyét. A pieróg, ez a félhold alakú töltött tészta valódi kulturális szimbólum. Bár rokonságban áll az orosz pelmenyivel, a lengyel pirog mind méretében, mind elkészítési módjában és töltelékeiben is nagymértékben eltér a kisebb és főleg húsos töltelékkel készülő orosz változattól. A nagyobbra hagyott lengyel pierogi töltelékeinek jelentős része zöldségekben gazdag, sajtos vagy épp édes. A fogás elnevezése valószínűleg a pir, azaz lakoma szóból származik, eredettörténetére bőven akadnak legendák, kezdve azzal, hogy a 13. században egy Jacek Odrowąż nevű domonkos szerzetes hozta Kínából Krakkóba, egészen addig, hogy a Kijevi Ruszból érkezett a 17. század utolsó napjaiban. Első írásos emlékek is ebből az időszakból származnak, a pierogi először 1682-ben kerül megemlítésre Stanisław Czerniecki Compendium Ferculorum című lengyel szakácskönyvében. Az elmúlt 450 évben a lengyelek tökélyre fejlesztették a pierogi készítését, aminek számos változatát dolgozták ki ez idő alatt. Megszületett az uska, amelyet sokszor kínálnak levesbetétként (leginkább a tortellinire emlékeztet), illetve a tankönyvi klasszikusok, szezonális kedvencek mellett kialakultak a helyi változatok is, amely főleg a töltelékben mutatkozott meg. A klasszikus változatok: Pierogi ruskie, amely nem orosz rokonaira, hanem Ruténiára utal, ez a változat ugyanis Lengyelország háború előtti régiójából érkezett, amely ma Ukrajna része. Ezt a változatot a legtöbbször főtt tört burgonyával és túróval töltik, valamint dinszelt vöröshagymával ízesítik. Pierogi z kapustą i grzybami: A káposztás-gombás pierogi különösen karácsonykor népszerű, szinte minden ünnepi asztalon megtalálható. Pierogi z mięsem: A darált húsos verzióban általában sertés- vagy marhahús található, de csirke- vagy borjúhúst is előszeretettel használnak. Poznań környékén népszerű a "pierogi z gęsiną" (libahúsos) változat, amit gyakran aszalt gyümölcsökkel kombinálnak, de a libahúsos pierogiba november környékén az ország más pontjain is belefuthatunk. Sziléziában különleges a "pierogi z bryndzą" - juhsajttal töltött pierogi, a tengerparti Gdańsk környékén nem meglepő módon a halas változatok dominálnak, különösen a füstölt lazacos és tőkehales pierogik. a délkeleti Podkarpacie régióban a "pierogi z kaszą gryczaną" a jellemző, amit hajdinával és túróval töltenek. Mert a fejlődés soha nem áll meg, a pierogi ma is képes újabb és újabb arcát megmutatni. A modern változatok között megtalálható a spenóttal és sajttal töltött, a négysajtos, a tépett sertéshúsos, vagy épp a csokis-banános pierogi is. Mint a csokis-banános verzió előrevetítette, a pierogi nem csak főfogásként, hanem desszertként is megállja a helyét, ugyanúgy, ahogy nálunk kedvelt a túrós és a szilvás derelye, úgy a lengyel háztartásokban is készülnek gyümölcsökkel (áfonyával, eperrel, meggyel vagy épp szilvával töltött) pierogik, édes túróval szintén előszeretettel töltik, télen pedig akár mákos változatokkal is találkozni. A sós pierogikat tálaláskor pirított hagymával és szalonnával vagy tejföllel tálalják, az édes változatokat tejszínnel, tejszínhabbal vagy vaníliasodóval adják asztalra. Országszerte számos Pierogarnia kínálja a legjobb változatokat, de fesztivált is rendeznek ennek a remek ételnek, a legnagyobb ilyen esemény a Krakkói Pierogi Fesztivál.

Sorozatunk ezen része igazi csemege: két Krakkó környéki, de Krakkón kívüli ötletet mutat meg. Egyet tőle keletre Bochniában, a másikat pedig tőle nyugatra Zatorban. Bárány Robi megmutatja, hogy akkor sem kell feladnunk a szórakozást, ha tél és hideg van és korán sötétedik. Két extra és felettébb szürreális helyszínt mutat be filmesünk: az Energylandia egész évben nyitva tartó vidámpark Lengyelországban, amit a Charlie és a csokigyár alkotói is megirigyelhetnének, színes, szagos, hangos, tele attrakcióval. A Bochniai sóbánya pedig a sokak számára ismert Wieliczka mellett kevesebb figyelmet kap, pedig legalább annyira izgalmas helyszín és tömeggel sem kell számolnunk. Télen, a hóesésben mindkét helyszín kiváló program a krakkói városnézés mellé. Ha tetszett, támogass minket egy lájkkal és ha szeretnél még több ilyen videót, iratkozz fel csatornánkra, illetve oszd meg barátaiddal is - dzięki!