A KERESÉS TALÁLATAI
Search this site
235 találat
- 5+1 ÉRDEKESSÉG A ŚNIEŻNE KOTŁY FÖLÖTT ŐRKÖDŐ "HEGYI KASTÉLYRÓL"
Az Óriás-hegység (Karkonosze) nyugati részének egyik leglátványosabb természeti képződménye a Śnieżne Kotły, azaz a Havas-katlanok. A két hatalmas, jégkorszaki eredetű gleccserkatlan Szklarska Porębától délre, a hegység lengyel-cseh határon húzódó főgerincének északi oldalán található. Itt található a hegység legendás épülete, a Schronisko nad Śnieżnymi Kotłami. Ha erre járunk, már messziről jól felismerhető épületet vehetünk észre, mely tornyával és robusztus formájával inkább emlékeztet hegyi kastélyra, mint turistaházra: ez napjainkban a RTON Śnieżne Kotły néven működő rádió- és televíziós adóállomás. Az épület története közel két évszázadra nyúlik vissza. A hely első, Schneegrubenbaude néven ismert turistaházát 1837-ben emelték. Az apró faházat 1861-ben egy nagyobb kőépület váltotta fel, majd 1895–1897 között felépült a ma is látható monumentális hegyi hotel. Íme 5+1 érdekesség erről a legendás épületről: AZ ÓRIÁS-HEGYSÉG ELSŐ, KIFEJEZETTEN TURISTÁKNAK ÉPÜLT MENEDÉKHÁZA Bár az Óriás-hegységben már jóval a XIX. század előtt is léteztek hegyi kunyhók és házak, ám ezeket eredetileg pásztorok, erdészek vagy más hegyi munkát végzők használták. A hegység első, kifejezetten a turisták fogadása céljából készült házat 1837-ben a Schaffgotsch család kezdeményezésére építették. A Schneegrubenbaude néven ismert apró faház a mai épülethez képest meglehetősen szerény volt: mindössze néhány ember befogadására volt alkalmas. Ráadásul a szélsőséges időjárás hamar próbára tette, és 1858-ban egy vihar súlyosan megrongálta, ezért egy nagyobb és ellenállóbb turistaház építéséről döntöttek. Az 1861-re elkészült új, kőből emelt ház már 21 vendégnek biztosított szállást. A turisták száma azonban tovább nőtt, így néhány évtized elteltével ez az épület is kicsinek bizonyult, így újabb épületre volt szükség. OLASZ KŐFARAGÓK ÉPÍTETTÉK A ma is látható monumentális épület 1895 és 1897 között készült el. Megjelenése annyira eltért az Óriás-hegység hagyományos turistaházaitól, hogy már elkészültekor is feltűnést keltett. A tervezőket a közeli Chojnik várának formavilága inspirálta. A magas torony, a tömör falak és a gránitból kialakított épülettömeg valóban inkább egy középkori várra, mint egy hegyi menedékházra emlékeztetett. Az építkezéshez szükséges súlyos gránittömbök megmunkálásához olasz kőfaragókat is alkalmaztak. LUXUS A HEGYEK KÖZÖTT A XIX–XX. század fordulóján a Schneegrubenbaude már messze nem egyszerű menedékház volt. Sokkal inkább magashegyi hotelként működött, amely a korabeli viszonyok között meglepően magas színvonalú szolgáltatásokat kínált. Az épületben étteremi működött, elegáns szobákban szállhattunk meg és 1905-ben még a telefonvonalat is felvezették az épülethez - abban az időben a közel 1500 méteres magasságban működő telefonkapcsolat igazi különlegességnek számított. FÉNYJELZŐ RENDSZER A TORONYBAN A turistaház egyik legjellegzetesebb része a magas torony volt, amelynek nem csupán építészeti szerepet szántak. A tetején fényjelző rendszert működtettek, mely egyrészt sötétedés után tájékozódási pontként segítette a hegyen járó turistákat, másrészt jelezte a távolból érkezők számára, hogy maradt-e még szabad szálláshely a házban. Ez a XIX. század végén nagyon korszerű megoldásnak számított. A LUFTWAFFE RADARÁLLOMÁSAKÉNT IS ÜZEMELT A második világháború a Schneegrubenbaude történetében is éles fordulatot hozott. Az épületet a német Luftwaffe vette használatba, kezdetben katonáinak pihenőhelyeként, majd a stratégiai fekvése miatt 1944-ben rádiólokációs állomást létesítettek itt. A RÓMAI OLIMPIA MIATT ZÁRTÁK BE A TURISTÁK ELŐTT Elsőre meglepően hangzik, de a Śnieżne Kotły egykori turistaházának története összekapcoslódik az 1960-as római nyári olimpiával. Történt ugyanis, hogy az olimpiai televíziós közvetítések továbbításához Lengyelországban új rádiórelé-kapcsolatra volt szükség, amihez a Śnieżne Kotły fölötti épület fekvése kiválóan alkalmasnak bizonyult. Az átjátszóállomás telepítése miatt az épület külsőleg is átalakításra került és 1961 májusától az épületet lezárták a turisták előtt. SCHRONISKO NAD ŚNIEŻNYMI KOTŁAMI NAPJAINKBAN A különleges épület továbbra sem fogad turistákat, így csak kívülről csodálhatjuk meg az Óriás-hegység egyik legkarakteresebb épületét, de így is megéri egy túra keretében ide felmászni. Főleg azért is, mert a Wielki Śnieżny Kocioł és Mały Śnieżny Kocioł jégkorszaki eredetű katlanok az Óriás-hegység leglátványosabb felszínformái közé tartoznak. A meredek sziklafalak fölött vezet a hegység főgerincének piros jelzésű turistaútja, amelyről lenyűgöző kilátás nyílik a katlanokra. A ház több túraútvonalon is megközelíthető, de induljunk el bármelyik irányból is, azzal mindenképpen számoljunk indulás előtt, hogy a hegyen valódi magashegyi körülmények uralkodhatnak - erős szél, csípős hőmérséklet és csapadék. Télen és a havas időszakban egyes útvonalakat lavinaveszély vagy hópárkányok miatt lezárhatnak, ezért indulás előtt mindenképpen érdemes ellenőrizni a Karkonosze Nemzeti Park aktuális tájékoztatását.
- SÍUGRÓ-VILÁGKUPA ZAKOPANÉBAN 2027
A zakopanei tél egyik legnagyobb eseménye a a világ legjobb síugróinak megmérettetése a Wielka Krokiew sáncán, melynek 2027-es időpontja már ismert! fotó: Mmichaal A Nemzetközi Sí- és Snowboard Szövetség (FIS) hivatalos versenynaptárában közzé tették az idei, 2026/27 téli szezonjának versenyeit, így aki szeretné élőben megtapasztalni a lengyel síugróversenyek egészen különleges hangulatát, annak érdemes feljegyeznie a következő dátumot: FIS Síugró-Világkupa Zakopane: 2027. január 16–17. A verseny helyszíne szokás szerint a Zakopane központjához közel fekvő HS140-e sánc, a Wielka Krokiew im. Stanisław Marusarz. Ez a sánc a lengyel síugrósport legendás helyszíne, amely évtizedek óta fogadja a sportág legjobbjait. Zakopane ráadásul különleges helyet foglal el a világkupa történetében is: 1980-ban rendezték meg az első világkupaversenyt itt, és 1998 óta pedig rendszeres helyszíne a sorozatnak. A zakopanei hétvége azonban messze nem csak magáról a sportról szól. A lengyel szurkolói hangulat és a téli Zakopane együtt olyan atmoszférát teremtenek, amely miatt a Wielka Krokiew versenyei a világkupa egyik legismertebb állomásává váltak. MIT TUDUNK A 2027-ES VERSENYRŐL? Ami jelenleg biztos: a férfi síugró-világkupa zakopanei állomására 2027. január 16–17-én kerül sor. A FIS jelenlegi versenynaptára kvalifikációt, csapatversenyt és egyéni versenyeket is jelez Zakopanénál, a hétvége részletes időbeosztását azonban még nem hozták nyilvánosságra. Éppen ezért egyelőre nem érdemes kész tényként kezelni, hogy melyik napon és pontosan hány órakor rendezik az egyes versenyszámokat. Ugyanez igaz a jegyekre is, hiszen a részletes jegyárakat és értékesítési információkat még nem tették közzé. FONTOS TUDNI, AKKOR IS, HA NEM ÉRDEKEL MINKET A SÍUGRÁS A 2027. január 16-17-i hétvége Zakopane téli szezonjának egyik legnagyobb tömegeket megmozgató rendezvénye, így ezen a hétvégén a szokásosnál jóval nagyobb forgalomra és jelentős szálláskeresletre kell számítani a városban. Ráadásul a verseny időpontja közvetlenül a lengyel téli iskolai szünet kezdete elé esik. A 2026/27-es tanév első téli szünetes turnusa 2027. január 18-án, hétfőn kezdődik, vagyis közvetlenül a zakopanei világkupahétvége után. Aki tehát január közepére tervez zakopanei utazást, annak érdemes időben szállást foglalnia, illetve számolnia azzal, hogy január 16-tól már kifejezetten mozgalmas időszak kezdődik a Tátra lengyel oldalán.
- KERÉKPÁROS HAJTÁNYOZÁS KÁRPÁTALJÁN
Kárpátalja (Podkarpackie) egyik népszerű turisztikai attrakciója a Besszádokban (Bieszczady) megtalálható kerékpáros hajtányozás (Drezyny Rowerowe), ami az egykori vasúti síneken történő, különleges szórakozást és gyönyörű kilátást kínáló utazási forma. A négyszemélyes hajtány egy 2,2×1,75 méter nagyságú platform, amely két pedálos ülésből és egy padból (két ülőhellyel) áll, gyermek esetében azonban egy ötödik utas szállítására is lehetőség van. Különlegessége, hogy a hajtányt kizárólag az utasok izomereje hajtja. A program Uherce Mineralne községből, az egykori vasútállomás épületétől indul. Itt található Lengyelország egyik legnagyobb kerékpáros hajtánykölcsönzője. A hajtányok az 1872-ben építette egykori 108-as számú, Zagórz – Krościenko történelmi vasútvonal egyes szakaszain haladnak. A régi vasútvonal völgyeiben és erdőiben a Besszádok hegyvidéki tájaiban gyönyörködhetünk, sőt, még egy vasúti alagúton is áthaladhatunk. A 108-as vasútvonal A Stróże állomást Krościenkoval összekötő, gyönyörű környezetben vezető 108-as vasútvonalat az Osztrák-Magyar Monarchia hatóságainak megrendelésére 1872-ben építették. Ez kötötte össze az Első Magyar–Galíciai Vasútvonalat a 96-os számú vasútvonallal. A kapcsolat idővel elvesztette jelentőségét, és 2010-ben kivonták a forgalomból. A vasútvonal egy részét 2015 májusában sikerült újjáéleszteni, ekkor nyitották meg Lengyelország legnagyobb ilyen típusú attrakcióját. A projekt több díjat is elnyert, 2015-ben például Lengyelország legjobb turisztikai terméke lett. A hajtányozás, mint aktív kikapcsolódási forma A vasúttal kapcsolatos témák régóta népszerűek. A vonatok, sínek, a kerekek kattogása olyan érzés, amire sokan nosztalgiával gondolnak vissza. Egyre több embert érdekel az egészséges életmód és a szabadidő aktív eltöltése, melyek közül kiemelkedik a kerékpáros turizmus. A kerékpáros hajtányok a vasúti hagyományok iránti szeretetet kapcsolják össze a turizmussal. A projekt megálmodói létrehoztak a régióban egy olyan attrakciót, amilyen korábban nem létezett. Így született meg a kerékpáros hajtányozás, ahol az emberi láb erejével hajtott járművek vasúti síneken közlekednek. A hajtányozás lehetséges útvonalai Lengyelország kétségkívül egyik legszebb vasútvonalának szépségét a saját erővel hajtott hajtányokról lehet felfedezni. Uherce Mineralne állomásról az aktuális menetrendtől függően a turisták két irány közül választhatnak: Ustrzyki Dolne vagy Zagórz felé. A legrövidebb útvonal Uherce Mineralne – Olszanica közötti kb. 9 km-es könnyű útvonal, ennek időtartam kb. 1 óra. Ennél kicsit igényesebb az Uherce Mineralne – Jankowce közötti kb. 12 km-es, közepes nehézségű útvonal, melynek időtartama 1-1,5 óra. Hosszabb és változatosabb az Uherce Mineralne – Stefkowa közötti, kb. 12-15 km-es útvonal, ennek megtételéhez kb. 1,5-2 óra szükséges. Nagyobb létszámú csoportoknak ez az egyik leginkább ajánlott útvonal, az itt töltött időnek köszönhetően ráérezhetünk a hajtányozás ízére. A jelenleg elérhető leghosszabb útvonal Uherce Mineralne – Łukawica között teljesíthető, ennek 18 km-ét kb. 2,5 óra alatt lehet végig tekerni. Ez az útvonal azoknak ajánlott, akik rendesen bele szeretnék élni magukat ebbe a különleges kikapcsolódást jelentő sportba.
- NINCS TOVÁBB LOVASKOCSIZÁS A HALASTÓHOZ
Szeptember 1-jétől jelentősen lerövidítették a Morskie Oko (Halastó) felé közlekedő lovas fogatok útvonalát, melyek innentől csak a Palenica Białczańskától (Bialkai-szénégető parkolótól) a Wodogrzmoty Mickiewicza vízesésekig szállítják a turistákat. MIÉRT KERÜLTEK CÉLKERESZTBE A LOVAS FOGATOK? A Morskie Oko felé közlekedő lovas fogatok ügye már évek óta komoly vitákat vált ki Lengyelországban. Az állatvédők szerint a turistákkal teli, nehéz kocsik vontatása a hosszú, emelkedős úton túlságosan megterheli a lovakat, különösen a melegebb nyári napokon. Az elmúlt években több olyan eset is nagy nyilvánosságot kapott, amikor egy ló elesett vagy összeesett az útvonalon, ami tovább erősítette a fogatok megszüntetését követelő hangokat. Kritikák érték azt is, hogy fiatal lovakat is befognak, illetve kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, mi lesz az állatok sorsa, amikor már nem dolgoznak a Morskie Oko felé vezető úton. Az állatvédők egy része ezért már nem egyszerűen szigorúbb szabályokat vagy kisebb terhelést szeretne, hanem a lovas személyszállítás teljes megszüntetését és más, állatok használata nélküli közlekedési megoldás bevezetését. A történetnek ugyanakkor van egy másik oldala is: a Tátrai Nemzeti Park és egyes szakértők szerint a vizsgálatok nem bizonyítják egyértelműen, hogy az előírások betartása mellett a fogatok túlterhelnék a lovakat... AKKOR MOST MENNYIT KELL GYALOGOLNI A TÓIG? Bár a Morskie Okohoz vezet aszfaltozott út, azon csak engedéllyel lehet autózni. Parkolni a Palenica Białczańska, azaz a Bialkai-szénégető parkolóban tudunk legközelebb a lezárt szakasz kezdetéhez. Itt viszont fontos tudni, hogy a parkoló fizetős - az ár dinamikusan változhat. 2026-ban dátumtól és foglalási időponttól függően jellemzően 36–75 zł/nap, míg a helyszínen ennél magasabb, akár 85 zł-os díjjal is számolhatunk - és a nagy forgalom miatt ajánlott előre megvásárolni a jegyet, valamint korán érkezni, mert az idő előrehaladtával egyre távolabb (akár kilométerekkel is) fogunk találni szabad helyet. A parkolótól a tóig nagyjából 7-8 kilométernyi táv (attól függően, hogy végig az aszfaltozott utat követjük, vagy olykor rövidítünk az ösvényen) vár ránk, melyen 400 m szintet fogunk mászni felfele. Ezt egy átlagos turista 2-2,5 óra alatt teszi meg egy irányba. Szeptemberig ezen úton lehetett választani a lovas fogatokat is, melyek a korábbi, közel 7 kilométeres fogatos úthoz képest mostantól kevesebb mint a fele távban (3 km) közlekednek - a többi részt a tóig mindenkinek gyalogosan kell már megtennie.
- LÁTVÁNYOS TÉLI TÚRA ZAKOPANÉBÓL: A GĄSIENICA-VÖLGY
Egy korábbi túraajánlóban könnyed családi túrát ajánlottunk a téli tátrai túrázás kedvelőinek (Könnyű családi túra Zakopane mellett, a Kościelisko-völgyben), az alábbiakban kicsit szintet lépünk, és egy olyan túraajánló következik, ami tátrai viszonylatban, téli körülmények között közepes nehézségű túrának tekinthető, vagyis az említetthez hasonló távot, de attól kicsivel több szintet tartogat, a látványért viszont azt gondolom, mindenképpen megéri az a kis plusz fáradtság… A Tátra magasabban (értsd 2000 méter felett) fekvő részei novembertől fokozatosan fehér köpenybe burkolódznak, aztán ahogy közeledünk az évvégi ünnepek felé, egyre lejjebb ereszkedik a hóhatár. A karácsonyi ünnepekre, illetve a Lengyelországban január első harmadában kezdődő téli szünetre az 1500 méter körüli területek, völgyek szinte biztosan fehér takarót öltenek, felejthetetlen szép téli kilátással jutalmazva a fáradtságot nem ismerő túrázókat. A Lengyel-Tátrában a turistautak nagy része télen is látogatható, a túra tervezése során viszont fokozottabban figyelni kell az időjárási körülményekre, magunk és társaink felkészültségére, és nem utolsó sorban a megfelelő felszerelésre. Amennyiben minden feltétel adott, akkor a némi téli tapasztalattal rendelkezők nyugodtan nekivághatnak a Zakopanéból közvetlenül elérhető egyik legnépszerűbb téli túrának, melynek célpontja a Murowaniec menedékház, illetve az onnan nem messze található Gąsienica-Fekete-tó. Téli túra a Gąsienica-völgyben A Gąsienica-völgy (Dolina Gąsienicowa) a Halastavi-völgy (Dolina Rybiego Potoku) mellett a Lengyel-Tátra egyik leglátogatottabb völgye. A völgybe több irányból is eljuthatunk, legtöbben a Kuźnicéból (1010 m) induló sárga vagy kék jelzésen közelítik meg. Kuźnice ma Zakopane egyik városrésze, ahonnan többek között a Gáspár-csúcsra (Kasprowy Wierch) vezető kabinos felvonó is indul. Kuźnicét saját gépjárművel nem lehet megközelíteni, gyalog a II. János Pál pápa körforgalomtól (Rondo Jana Pawla II) kb. 2 km-t sétálva, vagy autónkat a körforgalom közelében lévő parkolók egyikében hagyva ugyancsak a körforgalomtól helyi kisbuszokkal juthatunk el ide. A kék és sárga jelzés azonos helyről indul, és két, egymással szemben lévő hurkot leírva kevéssel 1500 méter alatt, a Király-púpi-nyeregben (Karczmisko, 1499 m) találkozik ismét, hogy onnan már együtt vezessen a nagy területű Gąsienica-szécsre (Hala Gąsienicowa). Idáig igazából már túl is vagyunk az útvonal fizikailag nehéznek mondható részén, mindkét ösvény tartogat némi emelkedőt, a kék egyenletesen és hosszan, de talán kevésbé meredeken emelkedik, a sárgán egy hosszabb és egy rövidebb, de meredekebb emelkedőt kell leküzdeni. A nyeregből már alig emelkedő, majd a tisztás felé lejtő úton egyre szebb kilátásban lesz részünk, itt pillantjuk meg először a völgyet övező csúcsok koszorúját, a legendás Sas út (Orla Perć) hófödte csúcsait, a Świnica szinte szabályosan 45 °-os nyugati lejtőjét és kettős csúcsát. A fennsík déli részén rövid ereszkedést követően egy hatalmas tisztásra jutunk, ahol több épületet is láthatunk. Utunk a csak hegymászók által használható „Betlejemka” nevű menedékház mellett vezet, de találunk itt erdészházat, elhagyott pásztorkunyhókat és meteorológiai állomást is. De még mindig nem látjuk a menedékházat, pedig már karnyújtásnyira van tőlünk… Murowaniec menedékház (Schronisko Murowaniec, 1500 m) A Murowaniec menedékház ugyanis a tisztás déli szélén bújik meg a hatalmas fenyőfák között, elsőként a zöldre festett lemeztetőt és füstölgő kéményeit pillantjuk meg, majd pár perc múlva ott állunk előtte. A tervezőasztalon még csak „Vakolatlan nagy kőépület”-nek nevezett menedékházat az I. világháborút követően építették, azóta is a magashegyi turisták egyik kedvelt bázisa a Lengyel-Tátrában, jelenleg 110 személyt tudnak itt elszállásolni. Érdekessége, hogy a magashegyi környezet és körülmények ellenére a kétágyastól 10 ágyasig terjedő közös, emeletes ágyas hálóhelyiségek mellett az épület tetőterében pár évvel ezelőtt egy luxus apartmant is kialakítottak. A menedékház Kuźnicéból mindkét ösvényen 4,5 km-re található, a menetidő 2 óra (vissza 1:45),az útvonal szintkülönbsége +565 / -85 m. Gąsienica-Fekete-tó (Czarny Staw Gąsienicowy, 1620 m) A menedékháztól továbbra is a kék jelzésen haladva, kb. fél óra alatt érjük el a Tátra ötödik legnagyobb tavát, a csaknem 18 hektár területű Gąsienica-Fekete-tavat, melynek legmélyebb pontja 51 méter. A tó nevét a Pleurocapsa polonica nevű algáról kapta, mely 1 m mélységig tömegesen fordul elő a tó vizében, sötét bevonatot képezve a vízből kiemelkedő sziklákon, ennek köszönhetően a tó vize a nyári időszakban sötétkéknek, néhol szinte feketének látszik. A menedékháztól a tóig vezető út hossza kb. másfél km, szintkülönbsége 125 m. Téli időszakban azonban ez az útvonal egy lavinaveszélyes lejtőt keresztez, ezért ilyenkor ideiglenes útvonalat jelölnek ki, illetve járnak ki az első jelentősebb havazást követően. Erre saját biztonságunk érdekében mindenképpen érdemes odafigyelni, az ideiglenes útvonal az erdőből kiérve letér balra, a tófal alatti völgy fenekére, és a lavinalejtőtől távol, a völgy mélyén vezet a tófal alá, majd kissé meredeken fel a tóhoz. A Gąsienica-völgy két katlanában a Gąsienica-Fekete-tó mellett további 12 kisebb-nagyobb tó található, legtöbbjük a nyugati katlanban. Közülük a télen ugyancsak fehér hópaplanba burkolódzó, ettől függetlenül ilyenkor is elérhető, és nem mellékesen a Gáspár-csúcsról is látható Gąsienica-Zöld-tó (1672 m) a legnagyobb, a csaknem 4 hektár területű tó legmélyebb pontja 15 méter.
- HA ALTERNATÍVÁT KERESEL ZAKOPANE HELYETT
A tél lengyel fővárosa, a Tátra lábánál fekvő Zakopane az elmúlt években újra nagyon népszerű úticél lett. Egyes adatok szerint több mint 40, más információk alapján közel 80 ezer magyar utazott ide, csak 2023-ban. Az Internet hemzseg a zakopanei képektől és élménybeszámolóktól, főleg a téli időszakban. Ez nem véletlen, hiszen viszonylag hóbiztos hely, és ha hazánkból ki akarunk szakadni a szürke és száraz télből, akkor kézen fekvő egy ilyen mesébe illő városka, ami ráadásul karácsony előtt hatványozottabban sugározza a klasszikus ünnepi érzést. Egyedi hangulata mellett Zakopane a sokféle téli aktivitási lehetőségével is csábít. A síelés, sítúrázás, szánkózás, illetve lovas szánozás mellett megnézhetünk egy látványos síugró világkupafutamot, korcsolyázhatunk, vagy épp a Guinness-rekorder hólabirintusban kóvályoghatunk kiutat keresgélve. Az estéket pedig a góral (ejtsd gúrál) éttermekben és kocsmákban tölthetjük finom ételek, italok és élő zene kíséretében. Ezeknek köszönhetően viszont ma már annyi embert vonz a kis város (a magyarokon kívül szlovákokat és cseheket is), hogy megjelentek a negatív visszhangok is. Drágultak az árak, sokszor mozdulni sem lehet a sétálóutcában, hosszú sorok állnak az éttermek és a felvonók előtt… de mit lehet tenni, ha egy kis téli varázslatra és kikapcsolódásra vágyunk? Fedezzünk fel például egy olyan hasonló lengyel gyöngyszemet, mint Krynica-Zdrój (ejtsd krinyícá zdrúj)! Zakopane vs Krynica-Zdrój A két város fekvését tekintve igen hasonló: hegyek (előbbi a Tátra, míg utóbbi a Beszkidek) ölelésében nyújtóznak el, egy-egy patak mentén. Alapításukat és lakosaik számát tekintve viszont nagy az eltérés: Zakopane még nincs 200 éves, míg Krynica-Zdrój majd 500 éves múltra tekint vissza, és az előbbi 25 000, utóbbi csak közel 10 000 állandó lakossal rendelkezik. Na de nézzük, amiért az emberek többsége elindul, azaz melyik város, mit kínál nekünk? SÉTÁLÓUTCA ZAKOPANE: VAN KRYNICA-ZDRÓJ: VAN A régi épületek hangulata ugyan Zakopaneban és Krynica-Zdrójban is felfedezhető, ám előbbi utcája zsúfolt és szűk, tele népi- és giccses termékeket, valamint oscypek (ejtsd oszcipek) sajtokat kínáló bazárokkal, valamint világmárkák üzleteivel. Ehhez hozzájön még a hatalmas tömeg is… Utóbbiban viszont a sétálóutca nagy teret és szellős érzést nyújt, melyben csak kevés bazár és kevés ember található. Zakopane életképek - faházak, sajtok, alkoholos italok, tömeg, fénypark, hólabirintus... HEGY ZAKOPANE: VAN KRYNICA-ZDRÓJ: VAN Zakopane a Tátra lábánál fekszik, míg Krynica-Zdrój a Beszkidekben. Igaz az előbbi 2000+, míg az utóbbi csak 1100+ m magasságokat nyújt, a legtöbben az előbbi helyszínen csak a Gubałówka (ejtsd gubav:úvka) tetejére mennek fel, ami csak picivel van ezer felett (1123 m). KILÁTÓ ZAKOPANE: VAN KRYNICA-ZDRÓJ: VAN Zakopane egyik fő kilátópontja a Gubałówka (1123 m), ahova siklóval juthatunk fel. Emellett kabinos felvonóval felmehetünk az 1987 méter magas Gáspár-csúcsra, azaz a Kasprowy Wierch-re (ejtsd kászprov:i vjerh) is, ahonnan lélegzetelállító panoráma tárul elénk (ha az időjárás is kegyes hozzánk). Krynica-Zdrój esetében a legvonzóbb ilyen jellegű célpont a Słotwiny (ejtsd szvotvini) legmagasabb pontján (896 m) magasodó fakilátó, melynek 50 méter magas csúcsáról körbe tekinthetünk a Beszkidekre. A torony különlegességét a hozzá kapcsolódó közel 1 kilométere hosszú lombkorona ösvény adja, amely ráadásul 100%-ban akadálymenesített. A völgy másik végén elhelyezkedő Jaworzyna Krynicka (ejtsd jáv:ozsiná krinyická) sípályája felső állomásának tetejéről (1114 m) is gyönyörködhetünk a tájban (körpanoráma). TÚRÁZÁSI LEHETŐSÉG ZAKOPANE: VAN KRYNICA-ZDRÓJ: VAN Zakopane körül a Tátra, míg Krynica-Zdrójban pedig a Beszkidek várja a természetben túrázni vágyókat. Előbbi a magasabb régióiban kifejezetten nehéz és adrenalindús útvonalakkal is hívogat, míg utóbbi inkább az átlagos, könnyedebb túrákat nyújtja. SÍELÉSI LEHETŐSÉG ZAKOPANE: VAN KRYNICA-ZDRÓJ: VAN Zakopanen belül több kisebbet is találunk, melyek a gyerekeknek és kezdőknek is kiváló választás, míg a város határában a Gáspár-csúcs közel 1000 méteres szintkülönbsége csalogatja a profibbakat (már ha van hó, mert nem hóágyúzható a pálya). Krynica- Zdrójban hasonló leosztásban találunk pályákat, így kisebbek a városban, a nagyobbak pedig a határában – Słotwiny Arena és Jaworzyna Krynicka már a profibbaknak és tanulni vágyóknak is nagyszerű célpont, ráadásul utóbbi Lengyelország legnagyobb sípályája. SZÁNKÓZÁSI LEHETŐSÉG ZAKOPANE: VAN KRYNICA-ZDRÓJ: VAN Bár Zakopanéban szánkózásra csak domboldal szolgál, addig a Krynica-Zdrój mellett 15 percnyi autózásra található Sankolandia egy 2,2 kilométer hosszú és 330m szintet tartalmazó, piros és kék meredekségű pályákkal várja a szánkó és az adrenalin szerelmeseit! Ráadásul itt a feljutás is különleges, hiszen egy erre a célra átalakított traktor első lapátja helyén, farán, illetve speciális utánfutóján utazhatunk fel a hegy tetejére! LOVAS SZÁNOZÁSI LEHETŐSÉG ZAKOPANE: VAN KRYNICA-ZDRÓJ: VAN Zakopaneban leginkább a sétálóutca és vonzáskörzetében, illetve a Halastóhoz avagy Morskie Oko-hoz (ejtsd morszkje oko), valamint a Kościelisko-völgyben (ejtsd koscseliszko) mozognak. Krynica-Zdrójban ezzek szemben a várost övező hegyeken és erdőkben indítanak romantikus és vadregényes szán-túrákat kolbászsütéssel egybekötve. HÓLABIRINTUS ZAKOPANE: VAN KRYNICA-ZDRÓJ: NINCS Zakopane egyik legnépszerűbb havas attrakciója kétség kívül a korábbi években Guinness-rekordtartó, 2000 négyzetméteren kialakított hólabirintus. Ilyen, vagy ehhez hasonló építmény viszont Krynica-Zdrójban nem vár. ÉTTEREM ÉS KOCSMA ZAKOPANE: VAN KRYNICA-ZDRÓJ: VAN Természetesen ezekből egyik városban sincs hiány. Azonban míg Zakopaneban a góral és az ún. zakopanei stílus dominál az építészet terén, addig Krynica-Zdrójban az 1880-as évekre jellemző klasszikus faépületeket találjuk. Ettől függetlenül a menük hasonlóak, a lengyel konyha Kis-Lengyelország vajdaságára jellemző ételeit (Żurek, Kwasznica, Pierogi, Szarlotka, Sernik) megtaláljuk szinte mindenhol! Krynica-Zdrój életképek - adrenalindús szánkózás, nagy terek, századforduló előtti faházak, lombkoronaösvény kilátótoronnyal... FÜRDŐK ZAKOPANE: VAN KRYNICA-ZDRÓJ: NINCS Míg termálfürdőből több is található Zakopaneben, pontosabban annak környékén, addig Krynica-Zdrójban ilyet nem találunk – kivételt képeznek a magasabb besorolású hotelek saját SPA részlegei, illetve ihatunk a fiatalság elixírjéből, kúrálhatjuk gyomor bántalmainkat a városban és környékén található közel 30 darab különleges forrás vagy kút vízének köszönhetően! SZÁLLÁSOK ZAKOPANE: VAN KRYNICA-ZDRÓJ: VAN Mindkét helyen a szállások széles tárhazából válogathatunk. A klasszikus apartmanoktól, a magánszállásokon át az 5*-os szállodákig minden fellelhető. TÖMEG ZAKOPANE: VAN KRYNICA-ZDRÓJ: NINCS Ahogy a felvezetőben már írtam, az utóbbi években egyre több turista érkezik Zakopaneba, hogy átélje a havas csodaország érzését (vagy épp bulizzon). Ebből eredően a november-decemberi időszakban kifejezetten sokan, a január-február hónapokban kicsit kevesebben, de még mindig sokan látogatnak el a városba (főleg hétvégente). Krynica-Zdrój ezzel szemben egy nyugodt, vidéki település hangulatát nyújtja, Zakopanéhoz képest elenyésző turistával. ÁRAK Aki mostanában járt Zakopaneban, az tudja, hogy mind az éttermek, mind a szállások árai – a megemelkedett árfolyam-ráta terhével együtt – emelkedtek. Igaz, így is a magyarok pénztárcájához mérten elfogadható árak vannak, de azért érezhetően magasabb költségekkel kell számolnunk, mint pár éve. Krynica-Zdrójban ezzel szemben egyelőre a tátrai városkával szemben nagyjából 10-15%-kal kevesebbet kell fizetni a szállásokért, és az éttermekben. Konklúzió, avagy melyiket válaszd Két nagyon hasonló, de kisugárzásában különböző településről van szó, így sokaknak nehéz választás lesz... Ha egy nyüzsgő, vibráló, nappali és éjszakai élettel teli (és jelenleg a social felületeken trendi) helyet keresel, akkor Zakopane lesz a kedvenc, de ha ezek nem fontosak számodra, sőt, keresed a kicsit nyugodtabb, csendesebb helyet, ahol ettől függetlenül megkapod az aktív és passzív pihenés lehetőségeket is, akkor irány Krynica-Zdrój! Ráadásul, ez utóbbi akár gyorsabban is elérhető Magyarországról, hiszen a Miskolc-Kassa útvonalon autópályázhatunk – Budapestről nettó 4,5 óra alatt kint lehetünk Krynica-Zdrójban, de Miskolcról vagy Debrecenből akár 2,5 óra is elég lehet! De mivel a két település egymáshoz képest sincs messze, hiszen nagyjából csak 2,5 óra autóút egyiktől a másik, egy hétvégi program keretében akár mindkettő helyszín is meglátogatható!
- ZAKOPANEI KARÁCSONYI VÁSÁR 2026
A tél lengyelországi fővárosában, a Tátra lábánál fekvő Zakopanéban az elmúlt években sokáig kellett várni a karácsonyi vásár időpontjának bejelentésére. Idén viszont már szeptember elején meghirdették: 2026. november 26. és december 30. között rendezik meg a zakopanei karácsonyi vásárt a Plac Niepodległości téren! Bár a részletes programot csak később mutatják be, aki az idei adventi időszakban Zakopanéba készül, már ezzel a programmal is biztosan számolhat! fotó: Zakopane Official Természetesen ahogy az elmúlt években, úgy idén is összeszedjük a legnépszerűbb lengyel karácsonyi vásárok (Krakkó, Varsó, Wrocław, Gdańsk, Katowice) 2026-os dátumát, amit egy cikkben összegzünk hamarosan...
- KIS-LENGYELORSZÁG REJTETT KINCSEI - A TYLICZI ÖRDÖGKONYHÁJA
Napjaink lengyel-szlovák országhatár mentén fekvő Tylicz község határában található Lengyelország egyik legérdekesebb természeti látnivalója: a mofetta, mely jelenség egyedülálló emléke a Kárpátok vulkanikus múltjának. Mi az a mofetta? A mofetta egy természetes eredetű, szén-dioxidban (CO₂) gazdag gázfeltörés, amely elsősorban vulkanikus vagy posztvulkanikus területeken fordul elő. A gáz a föld repedésein keresztül tör a felszínre, és mivel a szén-dioxid nehezebb a levegőnél, a talaj közelében marad. Létezik „nedves” és „száraz” mofetta, melyek között a gázok feltöréséhez párosuló kísérő anyagok a különbség. A mofettákat gyakran gyógyászati célokra használják, például érkeringési zavarok vagy ízületi betegségek kezelésére úgynevezett „szárazfürdőként”. Természetes mofetták főként Erdélyben, Olaszországban és Izlandon találhatók. A tzlicyi „nedves” mofetta, melynél tizenegy, egyenként nagyjából egyméter átmérőjű és mélységű betongyűrű lett lehelyezve. A vízfelületeken jól látható, ahogy a gáz folyamatosan pezsegve tör fel, mintha a tavacska „forrásban lenne” – innen ered a népies elnevezése, azaz az „ördögkonyhája”. Érdekessége, hogy az ásványvíz íze mind a tizenegy körben más! FONTOS TUDNI, hogy a feltörő a szén-dioxid, mivel nehezebb a levegőnél, a talaj közelében összegyűlve kiszorítja az oxigént, így oxigénszegény légkört hoznak létre, ami ártalmas lehet az állatokra és az emberre is, ezért a kijelölt ösvényről nem ajánlott letérni! A mofetta további érdekessége, hogy az 1960-as években titkos szovjet kutatások folytak itt, állat takarmányozási célokra algatermesztési kísérletek mögé bújtatva. A tudósok elsődleges feladata a szovjet űrhajósok élelmezésével kapcsolatos kutatások voltak, mivel reményt láttak az édesvízi algákban, amelyeknek tökéletes feltételei voltak a tylicz-i mofettában, mivel a szén-dioxid felgyorsítja az algák növekedését. A kutatások kudarcba fulladtak, és a mofettát betemették, amit nem rég ástak ki újra a helyiek. Napjainkban egy kemping épült köré, így csak meghatározott időszakokban látogatható: szerdánként és szombatonként. A megtekintése ingyenes!
- VARSÓI ŐSZ ÉS A KULTÚRÁLIS ÉVSZAKVÁLTÁS
A városlátogatásoknak remek apropót kínálnak a különféle rendezvények, legyen szó gasztronómiai vagy más kulturális programról. az őszi Varsó felfedezéséhez egyszerűen tökéletes alibi a Warszawska Jesień, azaz a Varsói Ősz. Van az a pillanat szeptemberben, amikor a levegő hirtelen megváltozik. A nyári eufóriát, a nagyszínpadok dübörgését és a szabadtéri ugrálást felváltja egy befelé fordulósabb, melankolikusabb, de legalább annyira intenzív ritmus. Ha létezik tökéletes helyszín és esemény ennek a kulturális évszakváltásnak a megélésére, az egyértelműen a lengyel főváros és a Warszawska Jesień, azaz a Varsói Ősz. A fesztivál – amelyet idén már hatvankilencedik alkalommal, szeptember 16. és 27. között rendeznek meg – jóval több, mint kortárs programok összessége. Európa egyik legnagyobb múltú zenei eseménye ez, de aki unalmas, feszengős, öltönyös, kissé naftalinszagú estékre asszociál, az hatalmasat téved. Az eseménysorozat évről évre feszegeti a határokat, mindig tanulva a legmodernebb európai trendekből, avantgárd elektronika, intermédia művészeti alkotások és konceptuális hanginstallációk váltják egymást, egy olyan urbánus, nyitott közegben, amely azonnal beszippantja a minőségi alkotásokra éhes utazót. Ami azonban a leginkább lenyűgöző az egészben, az a tér és a hang találkozása. A fesztivál idején a város szinte önmaga is hangszerré válik. A koncertek és performanszok kilépnek a hagyományos koncerthelyszínekről és nem csak azokban, hanem múzeumokban, parkokban, köztereken és különféle alternatív terekben is felbukkannak a programok. A nyílt terekre, a város utcáira is kihömpölyögnek az előadások, akár a Łazienki park okkerbe forduló ligeteiben is találkozhatunk modern, elgondolkodtató hanginstallációkkal. Ez a fesztivál pontosan azt a sűrű, intellektuális élményt adja, amire ősszel vágyunk. Két előadás között meg nincs is jobb, mint felfedezni a várost, járni a tereit, befogadni a hagyományost és kipróbálni az újat. Varsó tökéletes színtere ennek a szellemi elvonulásnak, ahol az újhullámos kávézókban, parkok rejtekén kedvünkre olvashatunk vagy válthatjuk meg a világot kisebb-nagyobb társaságokban. A Varsói Ősz programjait tökéletesen összefoglalja a rendezvény weboldala, amelyen nem csak részletes leírások, programtáblázatok találhatóak, hanem ezen a felületen lehet az eseményekre is jegyet váltani. Az oldal angolul is elérhető, könnyedén lehet rajta navigálni, azaz tényleg pár kattintással összeállítható a legmenőbb kulturális reset erre az őszre, amit csak kívánhatunk magunknak.
- KRASICZYN – VÁR VAGY PALOTA?
Krasiczyn rendkívül látványos késő reneszánsz – manierista kastélya a Kárpátaljai vajdaságban, Przemyśl és Sanok között, a San folyó völgyében található. Bár az épület formája inkább kastélyra emlékeztet, a négyzet alaprajzú épület védőfalait összekötő négy hatalmas saroktorony egyértelműen arról tanúskodik, hogy az épület eredetileg elsősorban védelmi, és nem reprezentatív funkciót töltött be. Látványos, árkádos kialakítású belső udvara mellett a kastély különlegessége a falakat borító rendkívül gazdag sgraffito-díszítés. A lengyel reneszánsz egyik gyöngyszemének tartott, hatalmas parkkal körülvett, szállodaként működő látványos épület formájában tudatosan jelenik meg a kor társadalmi és vallási hierar-chiája, az építészetileg egymástól erősen eltérő sarokbástyák elnevezése ugyanis az isteni hata-lomtól a pápán és a királyon át a nemességig a Krasicki család világképét és ambícióit tükrözi. Krasicki-korszak: a kastély mai arculatának kialakulása A mai kastély helyén már a 16. század közepén egy erődített, négyzet alaprajzú udvarház állt, melyet a források szerint a Mazóviából érkező, nemesi Krasicki család egyik tagja, Jakub z Siecina Krasicki építtette kőből és téglából. Az épületet árok és földsánc vette körül, a bejárat előtt pedig felvonóhíd állt, tehát az eredeti épület elsődlegesen védelmi célokat szolgált. A következő fontos változás a 16. század végén, Stanisław Krasicki idején következett, 1580 körül megkezdődött az épület átépítése, a korábbi udvarházból egy szabályosabb, négyzet alaprajzú, négy sarokbástyával rendelkező reneszánsz erődített rezidencia kezdett kialakulni. Apja halála után, 1598-tól a kastély történetének legfontosabb alakja, korának egyik jelentős lengyel művészetpártolója, Marcin Krasicki folytatta az építkezést, melyek 1633-as haláláig folytatódtak. Nem egyszerűen egy jól védhető várat, sokkal inkább művészeti alkotást, egy reprezentatív főúri rezidenciát akart létrehozni. Ezért az eredetileg katonai jellegű épületet olasz reneszánsz és manierista hatású palotává alakította. Az építkezésen olasz építészek is részt vettek, a díszítőmunkák przemyśli művészek alkotásai. Látványos építészeti megoldások A kastély a számos tűzvész és háború ellenére szinte változatlanul megőrizte a 17. század elején kialakított külső formáját. Az épület négyszög alaprajzú, falai a négy égtáj szerint vannak tájolva. A sarkokon négy hengeres bástya áll: az Isteni, a Pápai, a Királyi és a Nemesi (Lovagi) bástya. A tágas, téglalap alakú belső udvart északról és keletről lakószárnyak, délről és nyugatról függönyfalak határolják, utóbbiakat gyönyörű, áttört attika koronázza. A nyugati szárny közepén található az előkapu a főkapuval és a négyzet alaprajzú Óratoronnyal. Eleinte egy felvonóhídon, később pedig egy kőhídon át itt vezetett egykor a valaha volt településről a kastélyhoz vezető út. A kastély legérdekesebb szimbolikája a négy, hengeres sarokbástya, amely egyfajta „örök társadalmi rendet”, vagyis a vallási és világi hatalom hierarchiáját jeleníti meg. Ezek az Isteni-bástya (Baszta Boska), a Pápai-bástya (Baszta Papieska), a Királyi-bástya (Baszta Królewska) és a Nemesi-bástya (Baszta Szlachecka). Szakemberek szerint az épület építészete és díszítése kifejezetten ennek az ideológiai programnak a jegyében készült. Az Isteni-bástyában található kápolnát gyakran a waweli királyi palota Zsigmond-kápolnájához hasonlítják. Figyelemre méltóak a gazdagon faragott portálok, loggiák, árkádok és a sgraffito díszítés, melyek jelentős része a háborúk és tűzvészek ellenére nagyrészt épségben fennmaradt. A Pápai-bástya neve a magas rangú egyházi személyek számára kialakított vendégszobákhoz kapcsolódik, a hagyomány szerint Cosimo de Torres pápai nuncius is megfordult itt. Krasiczyn leginkább szembetűnő művészeti megoldása a kastély falain látható sgraffito díszítés, minden irányban bibliai jelenetek, szentek, uralkodók, császárok, mitológiai alakok, vadász-jelenetek, növényi és geometrikus ornamentika, portrészerű medalionok láthatóak. A Sapieha korszak A Krasicki család férfiágának kihalását követően több család birtokolta a kastélyt, végül 1835-ben a hozzá tartozó birtokokkal együtt a lengyel-litván nemesség egyik legjelentősebb főúri családja, Leon Sapieha herceg vásárolta meg. 1852. május 3-án tűzvész pusztított a kastélyban, melynek következtében az épület komoly károkat szenvedett, a nagyobb helyreállítási munkák 1860 körül kezdődtek. Az I. világháborúban Krasiczyn település és a kastély is súlyosan megsérült, a két világháború között csak részleges helyreállítás történt, a kastély továbbra is a Sapieha család otthona maradt. 1939 szeptemberében a német csapatok bevonultak Krasiczynbe, majd a térség szovjet megszállási övezetbe került. A szovjet csapatok elfoglalták és kifosztották a kastélyt, a műkincseik és a berendezés jelentős része eltűnt vagy megsemmisült. 1944. október 17-én a kastély és a hozzá tartozó birtokok állami tulajdonba kerültek, ezzel több mint egy évszázad után véget ért a Sa-pieha család tulajdonosi korszaka. A háború után a kastély teljesen új funkciót kapott, 1972-ig erdészeti technikumkén használták. 1996 után az épület turisztikai és kulturális központként való hasznosítása érdekében komolyabb restaurálási, építészeti, állagmegóvási munkálatok kezdődtek. A kastély ma szállodaként, turisztikai és kulturális helyszínként is működik.
- ELVARÁZSOLT ERDŐ – TÚRA A SZILÉZIAI-BESZKIDEKBEN
Technikai tudást nem igénylő hegyek, csodálatos természeti környezet, igény szerint menedékházak vagy kevéssé látogatott utak. A Sziléziai-Beszkidek a Visztula forrásvidéke. A természetjárást itt összekapcsolhatjuk egy rajzfilm-nosztalgiatúrával Bielsko-Białában – vagy egy sörgyárlátogatással a még közelebbi Żywiecben. Mi Krakkóból érkeztünk egy óra negyven perc autózás után. Amióta újra kedvet kaptam a túrázáshoz, nagyon szerettem volna olyan úticélt választani, ahová nem a Krakkó–Zakopane úton kell eljutni. A másik tényező az volt, hogy a lombhullató vagy vegyes erdőt jobban kedvelem, mint a homogén lucfenyőset, amiből már sokat láttam a Krakkóhoz legközelebb eső Szigetes-Beszkidekben és Gorcéban. Túránk kiindulóhelyén, Ostre faluban egyébként éjszakázni is lehet: több vendégszoba és egy hotel-étterem is található itt. Ez utóbbi szomszédságában, a falu szélén ingyenes a parkoló (aki Zakopanéban szokott járni, tudja, micsoda ajándék ez). Innen lehet megmászni a Sziléziai-Beszkidek legmagasabb és legnépszerűbb csúcsát, a Skrzycznét is (1257 m), ahol méretes menedékház működik. Mi viszont épp menekülni akartunk a civilizációból, úgyhogy egy kevésbé ismert csúcsra esett a választásunk: a Magurka Radziechowskára (1108 m) és a tőle nyugatra, majd északra forduló hegygerincre. Túránk útvonala a Mapy térképen készült, itt pontosan követhető. Először a falun haladtunk keresztül a zöld jelzést követve. Épp egy lehűlésbe futottunk bele, és az eső is makacsul szemerkélt, pedig a radar nem mutatta. Ennek azonban két előnye is volt. Egyrészt a csúcsig nem találkoztunk senkivel. Másrészt az erdő és az útközben feltáruló rét mesébe vagy fantasyba illő, misztikus arcát mutatta. A csúcshoz közeledve a fák hátrahúzódtak, teret adva a vég nélkül sorakozó áfonyabokroknak. Szinte roskadoztak a gyümölcstől, amit az előző napok forrósága és az aznapi eső miatt nem szedtek le az emberek. A Magurka Radziechowska tetején meglepődve láttuk, hogy a magasságjelző táblán 1008 méter szerepel. Mivel minden más térkép és enciklopédia 1108-at ad meg, ezért itt nyilvánvalóan a táblákat készítő Lengyel Turisztikai és Országismereti Társaság (PTTK) tévedéséről van szó. A gerincen az ösvény homokossá vált, kisebb kövekkel, hiszen a kőzetben is a homokkő dominál. Egy fantasztikus sziklát is érint az útvonal, amelyet mintha egyenesen a Szudétákból repítettek volna ide. A gerinc aránylag kopár, de így teret nyerhetett rajta a kúszófenyő és a halványrózsaszín hanga. Jó időben remek kilátás nyílik innen a környező hegyvonulatokra. Ezúttal meg kellett elégednünk – Nemes Nagy Ágnest parafrazálva – a ködbe átúszó fák látványával. A következő csúcs a Magurka Wiślańska volt (1140 m). Nevét a Visztula (lengyelül: Wisła) adta. Lengyelország leghosszabb folyója itt veszi kezdetét. Forráshelyeként a szomszédos Barania Góra hegyet szokás megadni, ám a valóságban számos apró forrás ered az egész környéken. Ezek összefolyásából jön létre a Czarna és a Biała Wisełka (Fekete- és Fehér-Visztulácska), amelyek Visztulává egyesülnek. A rövid piros közjáték után itt visszatértünk a zöld jelzésre. Ez vezetett a Gawlasira (1076 m), majd elhaladt a Zielony Kopiec (1152 m) mellett. Nem sokkal később a sárga jelzésen hagytuk el a gerincet, és indultunk lefelé. Az út mentén egy forrást is találtunk. Épp jókor, mert a sok fotózás, áfonyaszedés és piknikezés miatt a vártnál hosszabbra nyúlt a kirándulásunk, és fogytán volt a vizünk. Lefelé az ösvény ismét tele lett kockaformájú kövekkel. Ez általában jellemző a Sziléziai-Beszkidekre, és bár a gyalogtúrák esetén nem jelent nagyobb kihívást, kerékpározásnál vagy futásnál már nehézséget okoz. Az utolsó három kilométer viszont már aszfaltúton vezet vissza Ostrébe egy varázslatos patakvölgyben. A patak neve a térképen Leśnianka, a helyiek viszont Zimniknek nevezik. A Zimnik völgye remek sétaút lehet azoknak a családtagoknak, barátoknak, akiknek valami miatt nem felel meg egy nagyobb kirándulás. A túra teljes hossza 18 km, a szintkülönbség kb. 850 m. Kényelmes tempóban körülbelül hat óra alatt teljesíthető. Az útvonal itt nézhető meg és tölthető le.
- LENGYEL PROGRAMAJÁNLÓ - SZEPTEMBER
Természetesen lehetetlen országosan minden eseményt összegyűjteni, de a könnyen megközelíthető városok, mint Varsó, Gdańsk-Sopot-Gdynia, Krakkó és Zakopane, valamint ezek vonzáskörzetében szétnéztünk sport-, kultúra-, gasztro- és egyéb turisztikai események terén. Íme 2026 szeptemberére néhány tipp: ZAKOPANE (ÉS KÖRNYÉKE) XVIII. Muzyka na Szczytach Zakopane / Szeptember 5-12. A Muzyka na Szczytach nyolc napon át különleges koncertélményekkel tölti meg Zakopanét, ahol a magashegyi környezet és a klasszikus zene elegáns világa találkozik. A 18. alkalommal megrendezett nemzetközi fesztivál Mieczysław Karłowicz születésének 150. évfordulója előtt is tiszteleg, miközben kamarazenei estek, mesteri szólóprodukciók és kortárs ősbemutatók színesítik a programot. A Tátra lábánál megszólaló muzsika egészen különleges kulturális élményt kínál azoknak, akik a hegyi túrákat esti koncertekkel egészítenék ki. XXII. Wykopki w Dzianiszu – Tatrzańskie Wici Dzianisz / Szeptember 6. A Tatrzańskie Wici programsorozat részeként megrendezett Wykopki igazi podhalei falusi ünnepre invitál Zakopane közvetlen környezetében. A Dzianiszban tartott esemény a helyi mezőgazdasági hagyományokat, gorál kultúrát és közösségi életet mutatja be, hamisítatlan hegyvidéki atmoszférában. Azoknak ajánlható különösen, akik Krupówki turistaforgatagán túl szeretnék megismerni a valódi Podhale ízeit és hagyományait. Małopolska Tatra Road Race Zakopane / Szeptember 5. A Małopolska Tatra Road Race látványos országúti kerékpáros versennyel hozza mozgásba a Zakopane körüli hegyvidéket. A Kościeliskóból induló esemény különlegességét maga a táj adja: a versenyzők a Tátra monumentális panorámája előtt küzdenek a kilométerekkel és a szintkülönbségekkel. A sport és a hegyek szerelmeseinek remek program, amely nézőként is látványos kiegészítője lehet egy szeptemberi zakopanei kirándulásnak. IX. Bieg Hasiora Zakopane / Szeptember 13. A Bieg Hasiora alighanem Zakopane egyik legkülönlegesebb futóeseménye: a résztvevők mintegy három kilométert tesznek meg Kuźnicétől Władysław Hasior híres művészeti galériájáig. A rendezvény egyszerre kapcsolja össze a sportot, Zakopane kulturális örökségét és a Tátra lábának utánozhatatlan hangulatát. Rövid távja és szokatlan koncepciója miatt turistaként is érdekes esemény, akár futóként, akár nézőként csatlakozunk hozzá. XXX. Jazz Camping Kalatówki Zakopane / Szeptember 27. - Október 3. Kevés zenei fesztivál büszkélkedhet olyan helyszínnel, mint a jubileumi Jazz Camping Kalatówki, ahol a jazz szó szerint beköltözik a Tátrába. A Kalatówki hegyi szállóban zenészek és közönség találkozik kötetlen hangulatban, miközben odakint a Tátra szeptember végi panorámája teremti meg a díszletet. A szeptember 27-én kezdődő fesztivál egyedülálló kombinációja a hegyi kirándulásnak és az élőzenének, ezért turisztikai szempontból nálam Zakopane egyik legerősebb eseménye. KRAKKÓ Kraków Celtic Festival Krakkó / Szeptember 4-6. A Kraków Celtic Festival három napra a kelta kultúra pezsgő központjává változtatja Krakkót, ír, skót, breton, man-szigeti és lengyel zenészekkel és táncosokkal. Koncertek, látványos táncbemutatók, workshopok és családi programok idézik meg a Brit-szigetek és Bretagne különleges hangulatát a hangulatos Białoprądnicki Manor House környezetében. Az ingyenesen látogatható fesztivál remek lehetőség arra, hogy a történelmi Krakkó felfedezését egy igazán színes nemzetközi kulturális élménnyel egészítsük ki. Tuning Show EXPO 2026 Krakkó / Szeptember 5-6. Több mint 250 különleges autóval, supersportkocsikkal és egyedi tuningprojektekkel várja a látogatókat. Driftbemutatók, monster truck, versenyszimulátorok, car audio és az autós világ ismert szereplői gondoskodnak arról, hogy itt ne egyszerű kiállításról, hanem egész napos show-ról legyen szó. A korábbi kiadás mintegy 28 000 látogatós adatával ez turisztikai szempontból is a hónap egyik legerősebb rendezvénye. SILENCE Music Festival Krakkó / Szeptember 3. - Október 4. A SILENCE Music Festival a hagyományos koncertélmény határait átlépve kapcsolja össze a klasszikus zenét, a színházat, a performanszt és a kortárs művészetet. Chopin, Liszt, Schumann és Bartók művei mellett szokatlan zenei produkciók és különleges helyszínek teszik a fesztivált Krakkó egyik legizgalmasabb szeptemberi kulturális eseményévé. Ráadásul a programok ingyenesen látogathatók, így kiváló választás azoknak, akik a város elegáns, művészi oldalát is szeretnék megismerni. Wesołe Święto Plonów – Szüreti/aratási ünnep Krakkó / Szeptember 20. A Wesołe Święto Plonów szeptember 20-án vidéki ízeket és hagyományokat csempész Krakkó belvárosi kulturális életébe. A Wesoła negyed szabadtéri rendezvényén helyi és családi programok, valamint gasztronómiai élmények idézik meg a lengyel aratási ünnepek közösségi hangulatát. Az ingyenes esemény remek választás azoknak, akik a turistalátványosságokon túl a mai Krakkó hétköznapibb, helyi ízeit és közösségi életét is megtapasztalnák. 25. Podgórze Open Door Days Krakkó / Szeptember 25-27. A Podgórze Open Door Days három napon keresztül tárja szélesre Krakkó egyik legkarakteresebb városrészének kapuit. Tematikus séták, találkozók és örökségi programok segítségével olyan történeteket és helyszíneket ismerhetünk meg, amelyek a hagyományos turistautak során könnyen rejtve maradnak. Különösen ajánlott azoknak, akik a Wawel és a főtér után egy autentikusabb, történetekben gazdag Krakkót is szeretnének felfedezni. Krakowska Linia Muzealna – krakkói múzeumvillamos Krakkó / Szeptember 20-ig Krakkó felfedezésének egyik legkülönlegesebb módját kínálja a Krakowska Linia Muzealna, amely történelmi villamosokkal viszi körbe az utasokat a városon. A Dajwór és Cichy Kącik között közlekedő nosztalgiajárat egyszerre közlekedéstörténeti látványosság és mozgó városnéző program, ráadásul normál tömegközlekedési jeggyel igénybe vehető. A szeptember 20-ig vasárnaponként közlekedő járat különösen jó választás családoknak, fotósoknak és a kevésbé szokványos városi élmények kedvelőinek. TRÓJMIASTO (GDANSK, SOPOT, GDYNIA) Blues szerdák Sopot / szeptemberben minden szerdán, 19:00 A Browar Miejski Sopot sörfőzdében a Blues Szerdák eseményen a blues legédesebb hangjainak és a friss tenger gyümölcseinek varázslatos kombinációja vár, természetesen finom sörök kíséretében. 20. Goldberg Fesztivál Gdańsk / szeptember 6-ig Különleges zenei időutazásra hív Gdańsk történelmi falai közé (Centrum św Jana, Ratusz Staromiejski), ahol a barokk mesterművek és a város gazdag zenei öröksége találkozik. A jubileumi programsorozat Bach és a Gdańskban született Johann Gottlieb Goldberg művei mellett neves nemzetközi előadókat, korhű hangszereket és izgalmas, modern átiratokat is felvonultat. 64. Westerplatte futás Gdańsk / szeptember 6., 10:00 Gdańsk egyik ikonikus sporteseménye, amely látványos útvonalon, a történelmi Westerplattétól egészen a város szívéig vezeti a résztvevőket. A 10 kilométeres távon a sport, a közösségi élmény és Gdańsk különleges atmoszférája találkozik, miközben lelkes szurkolók kísérik a futókat a cél felé. Święto Hal Targowych Gdynia / szeptember 12., 9:00 A Gdyniai Vásárcsarnokok Ünnepe igazi világ körüli utazásra hív, ahol Európa, Amerika, Afrika és Ázsia ízei, zenéi és hagyományai kelnek életre egyetlen helyszínen. Koncertek, táncbemutatók, kézműves és gasztronómiai programok teszik színessé a napot, miközben a látogatók Gdynia közel 90 éves vásárcsarnokainak különleges történetébe is bepillanthatnak. II Wiślane Wyścigi Smoczych Łodzi Gdańsk / szeptember 30., 11:00 A II. Visztulai Sárkányhajó-verseny látványos vízi összecsapásokkal és hamisítatlan versenyhangulattal pezsdíti fel Gdańskot, ahol a csapatok 250 méteres távon mérik össze erejüket. A ritmikus dobszó, az egyszerre mozduló evezők és a sárkányhajók különleges látványa izgalmas élményt ígér a nézőknek is. VARSÓ 22. Chopin és Európája Nemzetközi Zenei Fesztivál Varsó / Szeptember 1-6. A Chopin és Európája Fesztivál szeptember első napjaiban a klasszikus zene világszínvonalú előadóival tölti meg Varsó rangos koncerttermeit. A program középpontjában a lengyel zenei örökség áll, Chopin mellett többek között Karłowicz, Bacewicz és más kiemelkedő komponisták műveivel, neves nemzetközi zenekarok és szólisták előadásában. Különleges lehetőség arra, hogy az utazók éppen abban a városban találkozzanak Chopin örökségével, amelyhez a zeneszerző fiatalsága oly szorosan kötődött. Red Bull Drift Masters Grand Finale Varsó / Szeptember 11-12. A világ élvonalbeli driftversenyzői szeptemberben Varsóban csapnak össze a Red Bull Drift Masters 2026-os nagydöntőjén, ahol a PGE Narodowy gigantikus motorsport-arénává változik. A nagy sebességű tandemcsaták, gumifüst és motorzaj mellett várhatóan 55 000 néző teremti meg az esemény elképesztő atmoszféráját. A kétnapos show a motorsport szerelmeseinek kihagyhatatlan program, de pusztán a látvány és a stadionhangulat miatt is Varsó egyik legizgalmasabb szeptemberi eseményének ígérkezik. Cross-Culture Warsaw Festival Varsó / Szeptember 11-13. A Cross-Culture Warsaw Festival három napra a világ kultúráinak találkozóhelyévé változtatja Varsó szívét, a Kultúra és Tudomány Palotájának környezetét. Világzenei koncertek, filmek, workshopok és kulturális találkozások hozzák közelebb egymáshoz a különböző kontinensek hagyományait és kortárs művészetét. A fesztivál különösen jó választás azoknak az utazóknak, akik Varsó nemzetközi, nyitott és multikulturális arcát szeretnék felfedezni. Warsaw Autumn Varsó / Szeptember 18-20. A 69. Varsói Ősz Nemzetközi Kortárszenei Fesztivál közel tíz napon át a kísérletező és kortárs zene egyik európai központjává emeli a lengyel fővárost. Koncertek, audiovizuális produkciók, elektronikus zenei és intermédiás előadások mutatják meg, milyen izgalmas határterületeken találkozhat ma zene, technológia és performansz. A nagy múltú fesztivál azoknak kínál igazán különleges varsói élményt, akik a klasszikus látnivalók mellett a város progresszív kulturális életére is kíváncsiak. 48. Varsói Maraton Varsó / Szeptember 25-27. A 48. Varsói Maraton szeptember 27-én futók ezreit és szurkolók tömegét hozza Varsó utcáira, a 42,195 kilométeres főverseny rajtja pedig a Świętokrzyska utcánál, a Kultúra és Tudomány Palotája környezetében lesz. A hétvége ráadásul jóval többről szól a futásnál: Sport & Fitness Expo, Mini Marathon, szurkolói zóna, valamint szeptember 26-án lengyel ízeket felvonultató Pierogi Party is várja a látogatókat. A sport, a városnézés és a gasztronómia ritka kombinációja miatt turistaként is az egyik legjobb szeptemberi varsói program lehet.











