ZAMOŚĆ, A „RENESZÁNSZ GYÖNGYSZEME”

A Lengyelország délkeleti részén található Zamość városát a 16. század végén Jan Zamoyski építtette, aki valószínűleg nem gondolta, hogy az általa megálmodott „Tökéletes várost” négy évszázaddal később minden építészettörténeti tankönyvben megemlítik majd. Az „Észak Padovájának” is nevezett város 1992-től az UNESCO Kulturális Világörökség része.

Jan Zamoyski

Jan Zamoyski 1542-ben született Skokówkában, az akkor még nem létező Zamość közelében. Külföldi tanulmányait követően hazájába visszatérve királyi titkár, 36 évesen kancellár, négy évvel később pedig a korona nagyhetmanja lett, amely a király után a legfontosabb tisztség volt az országban. A hetman vagyona gyorsan gyarapodott, amelyhez nem kis mértékben hozzájárult előkelő nemesi családok sarjaival kötött négy házassága. Zamoyski 1580-ban határozta el, hogy a szülővárosához közeli fontos kereskedelmi út mentén olasz mintára saját várost épít magának. Az eredetileg 3000 lakosú várost a „semmi közepére” tervezték és építették fel, lakóinak Báthory István, Lengyelország királya előzetesen számos kiváltságot biztosított.

Tökéletes város

Az alapító modern várost szeretett volna építeni, amelynek amellett, hogy a család székhelye, erős erődítménynek, valamint fontos kulturális, vallási és kereskedelmi központnak kellett lennie. A feladat elvégzésével Bernardo Morando olasz építészt bízta meg, aki egy ideális reneszánsz várost álmodott meg, melyet ötszög alaprajzú, fülesbástyákkal megerősített erődfalak vettek körül. A sakktáblaszerű utcák középpontjában helyezkedik el a Nagypiactér (Wielki Rynek), ennek két oldalán, szimmetrikusan pedig két kisebb melléktér, a Só tér (Rynek Solny) és a Víz tér (Rynek Wodny) található. A városban mintegy 250 házat terveztek felépíteni, a legfontosabb épületeket – palota, katedrális, városháza, akadémia, több bérház – maga Morando tervezte. Zamośćnak nemcsak szépnek, hanem lakói számára funkcionálisnak és barátságosnak is kellett lennie. A városszerkezet az ideális emberi testre emlékeztet, a palota a fej, a rezidenciát a szemközti VII. bástyával összekötő főutca a gerinc, az akadémia és a katedrális a tüdő, a piactér a szív, a védőbástyák pedig a karok és lábak. A várost – amelybe három, felvonóhidakkal ellátott kapu vezetett – hét bástyával és vizesárokkal megerősített falak védték. Zamość erődváros jellege csak a 19. század második felében szűnt meg, amikor a még meglévő védőfalak nagy részét lebontották és betemették a vizesárkokat.

A tulajdonos lakhelye volt a város első épülete, majd következett az arzenál és a templom építése, melyet olyan nagyra terveztek, hogy 3000 hívő, vagyis a város összes lakója egyszerre tudjon ott imádkozni. Az alapító eredetileg azt feltételezte, hogy Zamośćnak csak katolikus lakosai lesznek, ám hamarosan meggondolta magát, és a fejlődés felgyorsítása érdekében engedélyt adott a városban a hagyományosan jó üzleti érzékkel rendelkező nemzetiségek (örmények, zsidók és görögök) megtelepülésére.

1594-ben Zamoyski a krakkói és vilniusi egyetem után megalapította Lengyelország harmadik felsőoktatási intézményét, a Zamość Akadémiát. Az orvosi, jogi és teológiai karral rendelkező intézmény a 17-18. században a lengyel tudományos és kulturális élet egyik központja volt, ahová a magas szintű oktatásnak köszönhetően Európa minden tájáról özönlöttek a hallgatók.

Zamość látnivalói – Főtér (Rynek Wielki)

Az ötszög alakú bástyarendszerrel körülvett város középpontjában található, 100×100 méter nagyságú, négyzet alaprajzú Nagypiactér Európa egyik legszebb 16. századi főtere. Itt metszi egymást a város két fő tengelye, a Zamoyski palotát a VII. bástyával összekötő reprezentatív Grodzka utca, valamint a Nagypiacteret a két kisebb piactérrel összekötő kereskedelmi tengely. A teret árkádos bérházak veszik körül, melyeket a múltban patríciusok, gazdag kereskedők, egyetemi tanárok és udvaroncok lakták. A főtér bérházait és a város más fontos épületeit eredetileg reneszánsz attika díszítette, ez ma már csak városházán és a szomszédos örmény bérházakon látható. A Főtér legszebb része a városházától jobbra eső házsor, az örmény kereskedők gazdagon díszitett árkádos reneszánsz házai.

Városháza (Ratusz)

A Nagypiacteret a városháza uralja. Jelenlegi formáját – az 52 méter magas toronnyal és a monumentális, kétoldali barokk lépcsősorral – a 18. század második felében végrehajtott rekonstrukció során nyerte el. Első látásra szimmetrikusnak tűnik, a homlokzat bal oldala azonban 130 cm-el szélesebb a jobb oldalinál, ezt viszont olyan ügyesen álcázták, hogy csak a nagyon figyelmes szemlélő veszi észre a különbséget. A nyári szezonban a városháza tornyának erkélyéről minden délben felhangzik a trombitaszó, a négy égtáj helyett azonban csak három irányba... A hagyomány szerint ugyanis Jan Zamoyski, a város alapítója nem szerette Krakkót, ezért megtiltotta, hogy Krakkó felé is szóljon a trombitaszó.

Katedrális

A Zamoyski által a 16. század végén alapított zamośći katedrálist szintén Bernardo Morando tervezte, építése 1630-ban fejeződött be. Az ún. lublini reneszánsz stílus legértékesebb képviselői közé tartozó, háromhajós, oldalkápolnákkal körülvett épület mennyezetét érdekes geometriai formák díszítik, a barokk főoltártól jobbra lévő kápolnában található a városalapító Jan Zamoyski síremléke. 

Zamoyski szobra, Zamoyski palota, Arzenál

A Grodzka utca végén, Jan Zamoyski lovasszobra mögött áll a Zamoyski palota hatalmas épülettömbje, mely egyike a város azon kevés épületének, melyet még nem újítottak fel. A palotától délre található az egykori fegyvertár, az Arzenál, ahol napjainkban hadtörténeti kiállítás látható.

A VII-es bástya földvára

A Zamoyski palotával átellenben, a Grodzka utca túlsó végén található az egykori erődítményrendszer legjobb állapotban fennmaradt része, a várost keletről védő VII-es bástya.

A város hét védőbástyája közül ez volt a legerősebb, mivel a Lengyel-Litván Nemzetközösség idején az ország ezen részén általában keletről érkezett az ellenség, ráadásul a terep lejtése és a természetes akadályok hiánya is kedvezett a támadóknak.

A bástyát a 19. század elején földvárral erősítették meg, melyet az 1820-as években a ma is álló téglaépülettel egészítettek ki, amit békeidőben laktanyaként használták, ostrom idején viszont ágyúállássá változott. A kétszintes, vörös téglás épületet tető helyett földtöltés fedi. A bástya félkörívben hajlított külső fala lehetővé tette, hogy a jellegzetes, függőleges lőnyílásokon át leadott tüzérségi tüzet a bástya tengelyének előterére összpontosítsák.

A földvár belső részén napjainkban katonai tábor várja a turistákat, ahol nyíllal, sőt ágyúval is lőhetünk. A leendő ágyúmester az ágyú lőporral történő megtöltésénél és a fojtóanyag betömésénél is segédkezhet, melyért a nem kis hanghatással járó ágyúlövést követően ünnepélyes keretek között átadott oklevél a jutalma.