ZALIPIE, A FESTETT FALU

Lengyelország délkeleti részén, Krakkótól mintegy 90 km-re található Zalipie, ami gyönyörű virágmotívumokkal díszített, színes házai miatt festett faluként él a köztudatban. A több mint száz éve élő hagyomány eredményeként napjainkban több mint negyven lakó- és gazdasági épület mellett a hidakat, kerítéseket, a kutyaházat, a tyúkólat, a haranglábat, a gémeskutakat és mindent, amit csak lehet, élénk virágmotívumok díszítenek.

A festés hagyománya

Zalipie mindaddig szinte teljesen ismeretlen volt az országban, amíg egy krakkói hivatalnok 1905-ben fel nem fedezte a pingált házakat és írt róluk egy cikket a helyi néprajzi folyóiratban. A történet a 19. század végén kezdődött, amikor a füstös kunyhókba modern, kéményes kemencéket építettek. A falu lakói állítólag akkor kezdték el így csinosítani házaikat, amikor a fatüzelésű kemencéből felszálló korom fekete nyomokat hagyott a falakon.

Ahol megjelentek a fekete foltok, az asszonyok eleinte egyszerűen fehérre meszelték a falat. Először csak a kemence ajtaja körüli részeket, majd később a többi felületet is festették. Eleinte csak a mészbe mártották az ecsetet, egyfajta pontozós technikával csak a fekete foltokat igyekeztek elfedni. Ezt követően geometriai mintákkal (görbék, hullámos vonalak, pöttyök) díszítettek, később leveleket, apró virágokat festettek a pontok köré, így alakult ki a virágábrázolás. A sötétebb részeket, repedéseket lefedve egyre szebb színes virágkompozíciók jelentek meg, színes virágokkal próbálták kicsit vidámabbá tenni a kor-mos, élettelen fehérre meszelt falakat. Minél többet festettek, minél ügyesebben bántak az ecsettel, annál valósághűbb virágokat sikerült festeni.

Mivel akkoriban nehéz volt festéket beszerezni, ezért olyan természetes anyagokat használtak, amelyekhez könnyen hozzájutottak: kezdetben fekete (korom), fehér (mész) és narancsvörös (barna agyag tejjel elkeverve) keverékével próbálták eltüntetni a kemence füstje által okozott foltokat. Ragasztóanyagként tejet, cukrot és tojásfehérjét használtak, az ecsetet ekkor még tehén- vagy lószőrből, bőrből vagy emberi hajból készítették.

Aztán porfestéket kezdtek használni, amit tejjel vagy tojásfehérjével kellett elkeverni. Ahogy egyre többféle festék vált elérhetővé, egyre színesebb virágokat festettek és festenek a mai napig. Aztán elterjedtek az olajfestékek, az asszonyok ezt is, mindent kipróbáltak, mivel a kezdeti anyagok nem voltak tartósak – kifakultak, lepotyogtak, eztért rendszeresen újra kellett festeni a falakat.

Idővel a hagyományos festékeket és ecseteket modern anyagokkal helyettesítették, ma már sokkal színesebb és változatosabb mintákat készítenek a házfalakra, felületekre. A fő motívumok virágok, levelek, madarak és növényi minták, melyeket kézzel festenek fel – sablonokat nem használnak. A virágmotívumok minden házon egyediek, senki sem másolja mások mintáit.

Hagyományosan Úrnapján festettek, ami legtöbbször júniusra esett, így az Úrnapját követő hétvégén évente megrendezik „A legszebb festett ház” versenyt. A szokás egyik nemzedékről a másikra öröklődik, évről-évre újabb és újabb alkotások születnek.

A leghíresebb tanya: Felicja Curyłowa otthona

Zalipie leghíresebb festőasszonya Felicja Curyłowa (1903-1974) volt, aki házának összes felületét, bútorait és még evőeszközeit is színes motívumokkal borította – házát halála után múzeummá alakították, ahol a külső, festett falon túl a gyönyörűen díszített belső teret is megcsodálhatjuk. A házat Felicja Curyłowa halála után négy évvel vásárolta meg a helyi Háziipari Szövetkezet, és a tarnówi múzeumnak ajándékozta. Mint a falu legtöbb háza, ez a hagyományos parasztház is fekete (lakó-) és fehér (tiszta-) szobából áll. A fekete szobában zajlott a családi élet, ott éltek, ettek, aludtak, az egész család egy helyiségben. Az ezzel szemben lévő fehér szobát csak ünnepnapokon vagy vendégség esetén használtak. A leggazdagabban díszített rész a konyha, és még ebből is kiemelkedik a hagyományos, kék színű növényi motívumokkal díszített tűzhely.

Az ablakokat papírfüggöny díszíti, melynek hagyományos funkciója mellett abban is versenyeztek, hogy ki tud szebb függönyt készíteni. A szobában látható papírkivágásokat és krepp-papírból készült virágokat szintén Curyłowa készítette, aki amellett, hogy tehetséges népművész volt, közösségi emberként is sokat tett a közösségért. Már életében megtervezte saját síremléklét, a zalipiei temetőben található sírja olyan csempével van fedve, melyet szintén láthatunk a múzeumban.

Az előtérben látható, mészfestékkel festett fehér mintás fekete mennyezettel indult Curyłowa munkássága, 10 éves volt, amikor festette. Mivel kiderült, hogy Isten adta tehetsége van a festéshez, ezt kö-vetően szülei megengedték neki, hogy azt fessen, amit csak akar.

Stefania Łączyńska háza

Stefania Łączyńska (1914-2005) ugyancsak háza jóformán minden szegletét kifestette, hajdani otthona Curyłowa háza mellé áthelyezve napjainkban szintén múzeumként üzemel. Az épület eredetileg nem itt állt, hét évvel ezelőtt telepítették át mai helyére. Darabról darabra szétszedték, majd ide szállítva eredeti formájában ismét összerakták. A két házat összehasonlítva jól látható, hogy ennek tulajdonosa más jellegű virágokat festett, mint Curyłowa. A festett falunak ez a lényege, hiszen itt mindenkinek – még ha ugyanabból a forrásból is merítenek – megvan a saját stílusa. A ház elosztása annyiban különbözik az előzőtől, hogy ebben egy kamra is van.

Szegényház

A két gazdagon díszített ház mellett található egy teljesen más jellegű épület. Az egyhelyiséges, rönkfából épült házban egy tető alatt voltak a lakó- és gazdasági helyiségek (istálló, disznóól). A nádfedeles ház az előzőnél sokkal szegényebb emberek lakóháza volt, itt nincs tisztaszoba és lakószoba, egy helyiség van, itt volt a tűzhely, itt zajlott az élet, itt fogadták a vendégeket. Ami azonos az előzővel, az a kam-ra, ami minden épületben kötelezően megvolt, ahol nem csak az eszközöket, de az élelmiszert is tárolták. Ami viszont lényeges különbség, hogy itt az épületen belül van az istálló, vagyis az állatok is ugyanazon fedél alatt éltek, mint a gazda. A döngölt padlós épület fehérre meszelt falain nincs díszítés, nincsenek virágok. Mivel az állatokkal egy fedél alatt éltek, ezért sűrűbben kellett festeni és (mésszel) fertőtleníteni a házakat. Az egyetlen díszítőelem az ultramarinkékre festett külső fal, ez volt a legkedveltebb szín, ami amellett, hogy szép, ráadásul a bogarakat is jobban riasztja.