FIALA BORCSA UTAZÁSAI - VARSÓ 2.

Rendhagyó írás, egy lengyelországi útról.

Fiala Borcsa író és publicista, akit azért szeretünk, mert könnyed, személyes hangon mesél irodalomról, gasztronómiáról, utazásokról, a WMN szerkesztőségének oszlopos tagja. A nyáron Varsóban és Lódzban is járt, az utazása alatt született szórakoztató blogszerű írásait a városokról, gasztronómiáról most nálunk olvashatjátok.

A szovjet trójai faló: a varsói Kultúra és Tudomány Palotája

Ez az impozáns épület Lengyelország második legmagasabb épülete a maga 237 méterével.

Érdemes amúgy felmenni lifttel a harmincadik emeletre, csodás a kilátás! És közben átgondolni, milyen is lehetett a lengyel szívnek, amikor ezt az ordas meglepetést, a „hét nővérnek" is nevezett szovjet felhőkarcoló stílusú csodát betolták a város szívébe.

Történt ugyanis, hogy egy nap Józef Sigalin, Varsó főépítésze táviratot kapott Sztálin helyettesétől, Vjacseszlav Molotovtól: hamarosan Varsóba látogat, ahol majd lesz egy remek ajánlata egy varsói felhőkarcoló építését illetően. Józefnek igazán nincs is más dolga, mint ezt az ötletet kitörő lelkesedéssel fogadni.

Az épületről szóló megállapodást a Lengyel Népi Köztársaság és Szovjetúnió kormánya 1952. április 5-én írta alá… Nos, mint kitalálhattad, az előbbi nem teljesen önszántából. Az épület ajándék volt a Szovjetúniótól a lengyel nép számára, barátságuk jelenként. Rosszabb ez, mint az anyóstól kapott rusnya abrosz, erre még kevésbé lehetett nemet mondani… és el sem dughatod a szekrény mélyére, amint kitette a lábát. Szóval gondolj csak bele, milyen érzés lehet, amikor felbukkan ez a Nagy Testvér jelkép a város közepén, minden fölé magasodva.

A tervezési folyamat is igen jellemző volt. Sigalin annak rendje és módja szerint megkapta a felkérést: dolgozzon ki terveket és ajánlásokat a teljes folyamatot végrehajtó szovjet építészek számára. Igen ám, de hamarosan kiderült: Moszkvában tulajdonképpen már minden el van tervezve. A stlíus sztálini gótikus lesz, a tervező Lev Rudnev, a Moszkvai Egyetem építésze, a költségeket a Szovjetúnió állja (mégiscsak az ő ajándékuk!), az építőanyagok nagy részét pedig a Szovjetunióból kell beszerezni, és építőmunkások is szovjetek lehetnek. 1952-ben el is kezdődtek a munkálatok. A kinézett területen annak idején 19. századi bérházak álltak, amik bár a város 90 százalékához hasonlóan a bombázások alatt megrongálódtak, de rekonstrukció helyett elbontották őket mind egy szálig.

A palotát a szovjet-lengyel barátság jelképeként adták a városnak. Kezdetektől úgy tervezték, hogy Varsó minden pontjáról jól látható legyen, és minden más épület fölé magasodjon. (Ha most egy menyasszonyt durván túlöltöző hívatlan vendég kúszik be a fejedbe, én nem hibáztatlak érte). Az egyik fő probléma azonban az volt (a mérten, az üzeneten, és a kéretlenségen kívül): a gigászi épület funkciójáról senkinek nem volt ötlete. Az üzeneten kívül: „mi nem Marshall-tervvel szúrjuk ki a szemeteket, csicskák, nesztek egy baszom palota”.

Az építkezés is ebben a szellemben folyt. Szinte mindent határidő előtt fejeztek be, bizonyítandó, milyen elképesztően hatékonyak a szovjet munkások. A munkásokról és a tervezőkről szakmányban készültek a kontentek: lássa mindenki, milyen gyönyörű is az, ha két „baráti” nép összefog egy közös ügyért. És persze a propaganda konyha további alkotóelemei sem maradhattak ki, kommunista ünnepségek (éljen a Szovjet-Lengyel Barátság Tömegszervezési Hónapja!), felvonulások, találkozók cserkészekkel, diákokkal… A kapkodásnak persze megvolt az ára: 16 szovjet munkás meghalt, sokan pedig súlyos balesetet szenvedtek az erőltetett tempójú építkezés során.

A palota stílusában erősen kilóg Varsó tájképéből, elnyomó dominanciája nyilvánvaló – végtére is ez volt az üzenet lényege. Egyik beceneve Pajac (lengyelül bohóc, a palota és a bohóc szavak lengyelül szinte ugyanúgy hangzanak).

A lengyeleknek kötelező volt örülni a szovjet ajándéknak, legfeljebb otthon lázonghattak, a négy fal között. Őszinte véleményekből egyet hadd idézzek, mely igen szórakoztató: a francia színész, Gerard Philipe a követlezőképp fogalmazott a kolosszus láttán: „Kicsi, de stílusos.”

Ironikus módon Sztálin palotája mára a város egyik szimbólumává vált. Belsejében mozi, koncertterem, egyetem, két múzeum, négy színház, néhány népszerű klub és egy hatalmas úszómedence található. No meg a 30. emeleti terasz, ahonnan mindenképp ajánlom, hogy nézz körbe!

A Nagy Lyuk

Hogy miért olyan ez a szálloda, mintha Jengában kilöködtek volna belőle pár elemet? Azért, mert a helyi szabály: minden lakosnak alanyi jogon jár az otthonában napi 90 perc napfény.

Igen ám, de ha az eredeti tervek szerint épült volna meg a hotel, akkor a hatalmas toronyházak között meghúzódó öregecske társasház lakói legfeljebb 81 percig süttethették volna az arcukat… holott másfél óra fejadagról volt szó az alapkő letételnél. Úgyhogy átrajzolták a terveket, és lett belőle ez. (És nem ráküldték a lakókra az APEHet, nézték át tüzetesen a kocsiban lévő eü dobozt hiányosságok után kutatva, fenyegették meg őket közös képviselő által, tettek le egy zsák krumplit ajándékba a küszöbre vagy készítettek tanulmányt arról, hogy a túl sok napfény milyen káros.)

Varsó, a főnix

Minek mentek Varsóba? – kérdezte tőlem valaki az utazásunk előtt. – A második világháborúban mindent elpusztítottak, nincs ott semmi történelmi – érvelt. Nos, a történelmi épp ez: a romok tetején erős hittel (másképp nem is lehetett volna) újjászülető város. Varsó, aminek végül sikerült megőrizni főváros szerepét, pedig arról is szó volt, hogy inkább hagyják úgy ahogy van, a földdel egyenlővé tett állapotában, egyfajta háborús mementóként. És hogy az egész fővárost átteszik Łódźba, új lapot kezdve másutt.

1945 januárjában Varsó – ami a háború előtt egymillió embernek adott otthont – szinte teljesen megsemmisült. 1939 szeptemberére az épületek tíz százaléka ment galyra, majd ’41-ben a szovjetek bombázták szét, aztán a ’43-as varsói gettó felkelés után a város északi részét törtölték el a föld színéről. A megmaradt épületeket módszeresen kifosztották, majd a német megsemmisítő kommandó nagyjából nullára dózerolt le mindent – még 1945 januárjának közepén is.

Végül 1945. február 3-án a Nemzeti Tanács úgy döntött: Varsót újjáépítik. Február 14-én meg is alakult a Főváros Újjáépítési Hivatal.

Hogy mekkora kárból kellett talpra állni? Varsó városi építészetének veszteségeit 1945 elején 84 százalékra becsülték, az ipari infrastruktúra és a történelmi műemlékek 90 százaléka, a lakóépületek 72 százaléka megsemmisült. A város szinte teljesen elnéptelenedett, romjai között csak néhány ezer ember élt.

Van az a helyzet, amikor egyszerűbb valamit lecserélni, mint rendbe tenni. Varsó esetében sem sok észérv szólt volna az újjáépítés mellett. Ám az emberek mégis hittek a fővárosukban.

1945 januárjától folyamatosan érkeztek vissza az egykori lakosok a városba, akik a romok

mellett állva felgyűrték az ingujjukat, és belekezdtek a szinte lehetetlenbe. Végül pénzadományok, és az egész országból összegyűlő munkások segítségével, rengeteg önkéntes munkával de újjászületett a főváros.

És milyen jól tette! Ma némi Berlin hangulatot sugárzó, nagyon tiszta és rendezett, abszolút élhető, szerethető város lett belőle, ahol láthatólag jó lenni (és ahol nagyon jókat lehet enni).

Akár a helyi specialitásokat, tatárt, pirogit, de a vietnámi közösségnek köszönhetően (mely a legnagyobb kisebbség volt egészen a közeltmúltig, most a dobogó csúcsán az ukránok állnak), nagyon sok ázsiai étterem is van, vegetáriánus, vegán opció is dögivel. (Apropó, tudtad, hogy egyszer a Pho leves bekerült az öt legjellemzőbb varsói étel közé?)

Érdemes ellátogatni az egyik Tejbárba is – a bar mleczeny név még a kommunista érából maradt, amikor főleg tejes alapú ételeket lehetett venni fillérekért. Ma már jóval gazdagabb a szortiment, de az árak barátiak maradtak. Rizses paradicsomleves 650 forintért, zsurek (ami egy must have!) 690-ért. A főételek sem mennek nagyon 1000 forint fölé, az adagok pedig elég kiadósak.

Eredetileg akkor határoztam el, hogy Varsóba jövök (ne röhögj), amikor értesültem róla, hogy Varsó régi főpályaudvarának helyén nyaranta éjszakai piac van. A Nocny Market telistele streetfood büfékkel, ahol inkább a nemzetközi kínálat a jellemző, cserébe rettentő hangulatos és szerethető. Hétvégén van nyitva késődélutántól éjfélig, május közepétől szeptember végéig.

Folytatása következik...