HOL SZÜLETETT PAMPALINI, LOLKA ÉS BOLKA ÉS HOVA VALÓSI FÜLESMACKÓ?

Van a 80-as éveknek egy olyan kuckós, biztonságot adó hangulata, amit ma nagyon nehéz bármivel is visszaadni. A kábeltévék, aztán a streaming szolgáltatók világa új valóságot teremtett és nincs meg az a melegsége, amit akkoriban a kelet-európai országok meséi nyújtottak, amik összekötötték a cseh, a lengyel, az orosz és más szomszédos országok gyerekeit. A hazai Kockásfülű nyúl mindenre odafigyelő jósága, a cseh Kisvakond kedvessége és biztonságos színes világa, Bob és Bobek, a két bolond nyúl abszurd kalandjai, vagy az orosz láncdohányos farkasának eszeveszett hajszája a pofátlan, de mégis imádnivaló nyúl után a Nu págágyíból bármikor képes volt odaláncolni a tévéhez és akkor még nem beszéltünk a két hatalmas „álomgyár”, Bielsko-Biała és Łódź rajzfilmstúdióinak karaktereiről, akik a lengyel hősök voltak ebben a kuckós világban.

Dél-Lengyelországban, a hegyek lábánál fekszik Bielsko-Biała, ahol helyi rajzfilmstúdióban (SFR) megszülettek a dinamikus, vidám és kalandos Lolka és Bolka történetek, Pampalini, vagy Rexi kutya történetei. Ezzel szemben Łódźban, a „lengyel Manchester” Se-Ma-For stúdiójában nemcsak rajzoltak, hanem bábokat is mozgattak; az itteni mesék inkább kedvesek és melankólikusok voltak, gondoljuk csak a picit szomorkás Fülesmackóra, vagy a szuperkreatív Varázsceruza sorozatra.

Lolka és Bolka: A gyerekszoba felfedezői

Lolka és Bolka (lengyelül Bolek i Lolek) testesítették meg azt a két hőst, akik mi is szerettünk volna lenni, kalandorok, utazók, álmodozók, belevaló gyerekek. A sorozat szülőatyja, Władysław Nehrebecki saját fiairól, Janról és Romanról mintázta a karaktereket. Bolka volt a magasabb, vékonyabb „idősebb” típus, Lolka pedig az alacsonyabb, kerekdedebb kisfiú. A lengyelek mindig nevetnek, mikor mondom nekik, hogy nálunk nem Lolek és Bolek, hanem Lolka és Bolka van, a Przygody Lolka és Bolka magyar átirata alapján. A sorozat 1963-ban indult és 1986-ig ment.

A két hétköznapi fiú zsenialitása abban rejlett, hogy megmutatták, egyszerű eszközökkel is teremthetünk saját világot: egy konyhai székből lehet űrhajó, egy takaróból sátor, ráadásul mindezt szavak nélkül. Megtanítottak minket arra, hogy a fantázia határtalan, és hogy a testvéri szeretet (még ha néha ugratják is egymást) mindennél fontosabb. A kedvencem, amikor felbukkan benne egy kislány (állítólag a nézők kérték, hogy legyen női szereplő is), akit elképzelnek, hogy majd milyen szép szőke lesz és csalódnak benne, mikor meglátják (vörös volt), aztán végül megszeretik mindketten.

Pampalini és Rexi: A természet barátai

Szintén Bielsko szülötte volt Pampalini, a világ legoptimistább vadásza, aki soha nem fogott el egyetlen állatot sem és pont ezért imádtuk. Megtanított minket arra, hogy a próbálkozás fontosabb, mint a győzelem. Picit mindig idétlennek tűnt, de épp ezért volt ő is elérhető, szimpatikus, könnyű volt vele azonosulni, nem volt a tökéletesnek tűnő ideál. Szerintem mindenki fülében ott van a Pampalini itt, Pampalini ott... és az óóóó Donna Klára, ez egy oroszlán! Gálvölgyi szinkronjával egyszerűen zseniális volt.

Mellette pedig ott volt Rexi (lengyelül Reksio 1967-1990), a foltos kutyus, a diplomata és békéltető, aki az udvar minden állatával szót értett, és aki az állatok szeretetére nevelt minket.

A Varázsceruza és a łódź-i álomszerű mesék

Tegye fel a kezét, aki ne akart volna egy olyan ceruzát, amivel ha rajzolunk egy biciklit a falra, az megelevenedik? A Varázsceruza (1964-1977) titka az egyszerűségében és a fantázia mindenhatóságában rejlett, ráadásul a Lolka Bolkához hasonlóan nem kellettek szavak ahhoz, értsük a mesét. A szőke főhős kisfiú frizurája, és a háromszög lábfeje és a zene felejthetetlenné tették az epizódokat. Szobrával a Lódzi Kultúrház találkozhatunk.

Míg a ceruza rajzolt, a łódź-i bábmesterek lelket adtak a tárgyaknak. Itt született Fülesmackó (Miś Uszatek), az esti rituálék koronája, aki kék pizsamájában, lefelé konyuló fülével elmondta a legfontosabb életbölcsességeket, volt benne valami furcsa melankólia és beletörődés, viszont a magyar szinkron által megnyugtató és altató hatású volt, kicsit mint Mazsola. És a dal, a

Fülesmackó mond most nektek szép meséket, gyerekek, Lekonyuló két fülemnek köszönhetem nevemet, Kedvencem a friss méz, s más finom falatok, De azért szerettek, hogyha kövér is vagyok

pedig dallamával, egyszerűségével az önelfogadás és szeretet mellett szólt. Ami érdekes, hogy lengyelül se a dallam, se a szöveg nem az volt, ami nálunk.

És persze ne felejtsük el a kontrasztok meséjét: a kíváncsi fehér kiscicát, Filemont, és az öreg, fekete, kemence tetején durmoló Bonifácot, akik a lengyel falu békéjét hozták el a nappalinkba.

Van még egy igazán cuki mesehős, Mackó Misi, aki lengyelül Colargol néven futott és lengyel-francia kooprodukciós bábfilm volt. Kicsit hasonlított az orosz Csiburáskára, egyszerre volt mackó és mókus, járta a világot és nagyon kedves volt.

Érdekességek és a városok mai arca

A lengyel animáció világszínvonalú volt, mert nem akart szájbarágós lenni, és mert a képi világa művészien kidolgozott volt. Ma, ha ellátogatsz Bielsko-Białába, egy igazi „mese-szafarira” indulhatsz. A város főterén bronzszobrok várnak: ott áll Rexi a szökőkútnál, belenézhetsz a bronzból öntött Pampalini távcsövébe, és még Lolka meg Bolka is integetnek egy földgömb mellett. De a rajzfilm megalkotója mellé leülhetsz egy padra is. A legizgalmasabb mégis a filmstúdió interaktív múzeuma, ahol megalkothatod a saját rajzfilmedet és megismerhetsz olyan mesehősöket is, amik a magyar tévében nem voltak láthatók. A shopban pedig Lolka Bolkás kulcstartót, zoknit, üditőt is vehetsz.

A másik rajzfilmes központ Łódź létrehozta a „Mesebeli Łódź” útvonalat. Megtalálhatod Fülesmackó szobrát a Piotrkowska utcán, ahol a járókelők fényesre dörzsölik az orrát a szerencse reményében. Filemon és Bonifác a filmmúzeum épülete előtt található sőt, még a Varázsceruza kisfiúja is ott rajzol egy falon. Ha családdal utazunk a városba, remek program lehet a rajzfilm szobrok keresése egy térkép alapján, amivel nem csak a mesehősöket, de a várost is megismerhetjük.

A rzeszówi Muzeum Dobranocek (vagyis Esti Mese Múzeum) Lengyelország egyetlen olyan múzeuma, amelyet teljes egészében a klasszikus esti meséknek és rajzfilmeknek szenteltek. A kiállításon eredeti bábokat, díszleteket, forgatókönyveket, storyboardokat és animációs kellékeket láthatunk olyan legendás figuráktól, mint Rexi kutya, Lolka és Bolka, vagy Fülesmackó.

A múzeum különlegessége, hogy nemcsak a rajzfilmfigurákat mutatja be, hanem azt is, hogyan készültek az animációk: betekinthetünk az animátorok munkájába, régi filmkamerákat, eredeti rajzokat és bábokat is megcsodálhatunk. A felnőttek számára igazi nosztalgiautazás, a gyerekeknek pedig interaktív élmény, ahol megismerhetik szüleik és nagyszüleik kedvenc mesehőseit.

Ha Rzeszówban járunk, egy órát mindenképpen érdemes rászánni: kicsi, de rendkívül szerethető múzeum, amely remekül megmutatja, milyen fontos szerepet játszottak a „dobranockák” az esti mesék több generáció gyerekkorában.

De miért is írtam mindezt le? Mert szeretem Lengyelországot és imádtam ezeket a meséket is és akárhányszor találkozom ezekkel a figurákkal elönt a nosztalgia, az a szívmelengető érzés, amikor a Varázsceruza világába csöppentem. Nem bánnám, ha nálunk is újra nagyobb szerepet kapnának a régi mesehősök, szívesen hordanék Kukori és Kotkodás zoknit, vagy Mézga családos kulcstartót. Mikor valamelyik élelmiszerboltban pontokért Kockásfülű nyulas törülközőt lehetett venni, én voltam az első, aki vett belőle.