top of page

A KERESÉS TALÁLATAI

Keresés ezen a webhelyen

254 találat

  • IGÉNYES TÚRA A BOSZORKÁNY-HEGYRE AZAZ A BABIA GÓRÁRA

    A kárpáti homokkőből felépülő, 1725 m magas Babia Góra (ejtsd bábjá gúrá) Lengyelország második legmagasabb hegylánca, a Nyugati-Beszkidek (Beskidy Zachodnie) legmagasabb pontja. A meredeken emelkedő főgerincéről ismert hegység déli lejtői szelídebbek, az északiak meredekebbek. Egy helyi népi mondás szerint: „Ha a Babia Góra fejkötőjét felteszi, rossz időt várhatni”. A Babia Góra Öreganyó-hegynek, vagy Boszorkány-hegynek fordítható, a góral hiedelmek szerint a sziklákkal szegélyezett csúcs fennsíkja volt a helyszíne a seprűháton idelovagló boszorkányok éjféli találkozójának, a boszorkányszombatnak… Túra a Boszorkány-hegyre A hegység legmagasabb pontjára a turisták többsége a Krowiarki-nyeregből (Przełęcz Krowiarki) induló turistautak valamelyikén jut fel. Az innen induló piros jelzésű turistaút – a Beszkidek Turista Főútvonal (Główny Szlak Beskidski) része – egy hosszú, meredek kaptatóval kezdődik. A Sólyom-sziklákig (Sokolica, 1367 m) vezető, kb. egy órás emelkedő végén, a hosszú gerincvándorlás első kilátópontjára érkezve rögtön szép panorámában gyönyörködhetünk. Több ilyenben is lesz még részünk a csúcsig hátralévő, nagyjából másfél órás úton, miközben a gerinc folyamatosan, de már kevésbé megerőltetően emelkedik. A következő kilátópontról (Kępa, 1521 m) már nem csak az előttünk álló utat, de a már megtett út utolsó szakaszát is láthatjuk, az ezt követőről (Gówniak, 1617 m) pedig dél felé fordulva a Lengyel-Tátra csipkés gerincében gyönyörködhetünk. Minden kis magaslatnál újabb magaslat tűnik szemünkbe, amelyet akár a csúcsnak is vélhetnénk, felérve azonban újabb és újabb magaslatokat pillantunk meg. Ez így megy nagyjából másfél órán át, melyek ködös időben megtéveszthetik a turistákat, akik egy-egy magaslatra felérve azt gondolhatják, hogy elérték a csúcsot. Végül aztán csak megérkezünk arra a pontra, ahonnan már nincs feljebb, a Babia Gorán vagyunk! A csúcsot csak közvetlen közelről láthatjuk először, egy kőből rakott szélfogó fal jelzi, hogy megérkeztünk. Maga a csúcs Lengyelország és Szlovákia határán emelkedik ki a gerincből, ahová mindkét országból, több irányból fel lehet jutni. Ezt, illetve a továbbhaladás lehetséges útvonalait a szlovák és lengyel nyelvű útjelző táblák jelzik. A két ország határa a csúcson 90 fokban megtörik, az ide vezető turistautak többsége a lengyel oldalról éri el a csúcsot. Akadémikusok útja (Perć Akademików) A Lipnicai-nyeregből a csúcsra vezető másik szokásos útvonal a kellemesen emelkedő kék jelzésű turistaútból (Górny Płaj) annak felső részén ágazik el. A kék jelzésű turistaút 1000-1200 m tengerszint feletti magasságban vezet, a legrövidebb és leggyorsabb összeköttetést biztosítja a hegység keleti határát képező Lipnicai-nyereg, valamint a nemzeti park középső részén található Marek-forrás menedékház között. A kék jelzésű útból a menedékház előtt kb. 900 m-rel ágazik el dél felé az Akadémikusok-útjának nevezett sárga jelzésű turistaút, amely innen közvetlenül a csúcsra vezet. Az elnevezés nem véletlen, hiszen a turistaút a meredek északi oldalon szinte egyenesen, „toronyiránt” vezet fel a csúcsra, mintegy 1,5 km. távon 515 m. szintet leküzdve. A számokból is nyilvánvaló, hogy meredek emelkedésben van részünk, egy-két sziklabetéttel, amelyeken vasláncok és hágcsók könnyítik meg az átjutást. A rövid hossza ellenére a lengyel Beszkidek egyik legnehezebb ösvénye télen a lavinaveszély miatt le van zárva, az egyirányú turistautat – amint azt a Babia Góra tetején lévő tábla is jelzi – csak felfelé történő mászásra használhatjuk. Szent II. János Pál pápa és a Babia Góra A csúcs keleti részén helyezték el a II. János Pál pápa látogatásának emléket állító, kőből épített emlékoszlopot, amelynek nyugati oldalán szlovák, keleti oldalán pedig lengyel, német és angol nyelvű fekete márványtábla emlékezik meg a lengyelek nagy pápájáról. Karoly Wojtyła már gyermekként is sokat túrázott ezen a tájon, majd a II. világháború előtt fizikai munkával vette ki részét a Lipnicai-nyeregbe vezető út építéséből. 1978 szeptemberében, pápává választása előtti utolsó túráját is a hegységben tette az akkori krakkói püspök, akit aztán egy hónappal később II. János Pál néven megválasztottak a katolikus egyház fejévé. Marek-forrás menedékház (Schronisko PTTK Markowe Szczawiny) A Babia Góra északi lábánál, 1180 m magasságban található a Markowe Szczawiny nevű kis tisztás, mely vezetéknevét valószínűleg egykori tulajdonosairól, egy Zawoja község földbirtokos család Marek nevű tagjáról kapta, akik ezen a területen legeltették juhnyájaikat. A ma már nem létező források közelében építették fel 1922-ben a PTTK menedékházát, amelyet később több alkalommal bővítettek, korszerűsítettek. Az eredeti menedékházat 2007-ben lebontották, majd 2010. áprilisában felavatták a teljesen újjáépített, modern menedékházat. A menedékházzal szemközt álló kis épületben tekinthetjük meg a Hegyi Turisták Múzeumának (Muzeum Turystyki Górskiej PTTK) kiállítását. A csúcs a menedékháztól a piros jelzésű, a Brona-nyergen (Przełęcz Brona, 1408 m) át vezető turistaúton is elérhető, talán ebből az irányból látható leginkább a Babia Góra csúcs jellege. Babia Góra Nemzeti Park (Babiogórski Park Narodowy) A nemzeti parkot a Babia Góra (másik nevén Diabłak) természetes környezetének megóvása érdekében alapították. Lengyelországban ez a nemzeti park volt az első, amely 1976-ban felkerült az UNESCO Bioszféra-rezervátumok listájára, melyről egy évvel később törölték, majd 2001-ben ismét felvették… A park jelképe az angyalgyökér, amely a Lengyelország déli részén található Kárpáti erdőség (Puszcza Karpacka) ősrégi erdőivel, valamint az itt előforduló növényzettel együtt jelentős természeti értéket képvisel. A nemzeti parkban 11 turistaösvényt (kb. 59 km) alakítottak ki. A nemzeti park igazgatósága és múzeuma a hegységtől északra fekvő Zawoja községben, a hegység lábánál található. A múzeumban a park élővilágát és a helyi gorál kultúrát ismerhetjük meg. A Babia Górától délkeletre fekvő Felsőzubrica (Zubrzycza Górna) községben található az Árva Néprajzi Park múzeuma, ahol az árvai vidék népi építészetének összegyűjtött emlékeit tekinthetjük meg. A skanzenben a 18-19. századból származó árvai épületek állnak eredeti építészeti formában. A lakóházak mellett mezőgazdasági épületeket, fűrészmalmot, kovácsműhelyt, méhészeti eszközöket, borospincét, valamint egykori kocsmaépületet is láthatunk. Árva és Szepes vármegye 25, többségében lengyelek által lakott települése az I. világháborút lezáró békediktátum alapján került Lengyelországhoz. Ezek közé a települések közé tartozott többek között a Babia Góra közelében fekvő Jablonka (Jablonka), Alsózubrica (Zubrzycza Dolna) és Felsőzubrica (Zubrzycza Górna) is

  • KRAKKÓ LEGENDÁI - A MÁRIA-TEMPLOM

    Krakkó egyik legfontosabb jelképe a felemás tornyú Mária-templom - annak ellenére, hogy szinte minden idelátogató meg akarja néznim talán kevesen tudják, hogy az épülethez két legenda is fűződik... Az első legenda az épület kinézetéhez köthető: a két templomtornyot két testvér építette, de az egyik fivér hamarabb elkészült, amiért a másik feldühödött, kést ragadott, és leszúrta a testvérét. Ez a kés ma is ott lóg a főtér közepén, a Posztócsarnok kapujában… Hamarosan azonban a gyilkos bátyót olyan lelkifurdalás kerítette hatalmába, hogy a saját félkész tornyából a mélybe ugrott, és szörnyet halt. Ezért a tornyot később fejezték be, egészen más stílusban. Ebben a különös toronyban ma trombitás őrködik, aki minden egész órában, mind a négy égtáj felé eljátszik egy dallamot. A turisták általában tapssal jutalmazzák. A felhangzó dallamot a lengyelek hejnałnak nevezik. Ezt a szót úgy kell kiejteni, mint az angol hey now kifejezést, de valójában a régi magyar hajnal(nóta) szóból származik, amely tábori ébresztődallamot is jelentett, és valószínűleg Báthory István katonái hozták magukkal Lengyelországba. A hejnał melódiája furcsán csonka, amit a legenda a tatárjáráshoz kapcsol. Amikor az ellenség már közeledett a városhoz, egy őrszem trombitálni kezdett, hogy riassza a lakosságot, ám elkésett és egy tatár nyíl torkon találta, ezért nem tudta befejezni a dallamot. Mi a legenda valóságalapja? Krakkóba valóban eljutottak a mongolok. De akkor ez a templom még nem létezett! A tatárjárás rombolása után ugyanis a várost újjá kellett építeni. Fun fact: nem középkori, hanem körülbelül száz éves városi legendákról van szó. Egy újságíró találta ki, akinek amerikai vendége érkezett, és kíváncsian tudakolta, miért különbözik a templom két tornya. A tanulság: ne higgyetek el mindent a helyieknek.

  • KRAKKÓ ESTE

    Sorozatunk következő epizódjában ismét Krakkóba invitálunk mindenkit, ahol Robi megmutatja, miért jó egy téli estét sétálva eltölteni... fedezzétek fel a Kazimierz, a Rynek alatti világ, és a karácsonyi vásár varázslatos hangulatát. Ha tetszett, támogass minket egy lájkkal és ha szeretnél még több ilyen videót, iratkozz fel csatornánkra, illetve oszd meg barátaiddal is - dzięki!

  • KIS-LENGYELORSZÁGI BIKE PARKOK – MTB ÉLMÉNY ÉS ADRENALIN MINDENKINEK

    Lengyelország hozzánk egyik legközelebb fekvő, egyben az ország egyik legkisebb vajdasága Kis-Lengyelország azaz Małopolska (ejtsd máv:opolszká), mely mérete ellenére rendkívül gazdag turisztikai értékekkel és lehetőségekkel büszkélkedik! Hegyei és erdői kiváló adottságokkal rendelkeznek a kerékpározás számos formájához, így például a bike parkozáshoz is. A síközpontok dinamikusan fejlődő infrastruktúrájának és a folyamatosan épülő különböző terepkerékpáros útvonalaknak köszönhetően kortól és kerékpározási tudástól függetlenül, kicsik és nagyok, nagyon kezdők és profi kerékpárosok is megtalálják a számukra ideális terepet! SŁOTWINY ARENA Alapvetően családok, kezdő terepkerékpárosok, és gyerekek számára épült bike park, de a haladók és profik sem fognak unatkozni. A park a Zakopane hasonmás Krynica Zdrój (ejtsd krinyicá zdrúj) település mellett található. Megközelítése Budapestről mindösszesen nettó 4 óra, de több keleti megyeszékhelyünkről akár csak 2-2,5 óra az út! Mivel ennyire gyorsan megközelíthető, nagyszerű célpont egy hétvégi programnak, hiszen akár pénteken, munka utáni indulással is normális időben meg tudunk érkezni, majd gurulhatunk majd két teljes napot, mielőtt elindulunk vissza. Könnyű pályákon könnyű tanulni és fejlődni Mivel Słotwiny Arena (ejtsd: szv:otvine) kezdők és a gyerekek lettek megcélozva, a nyomvonalak kialakítása is ennek megfelelő. Végre egy bikepark, ahol a belépő szintű, azaz a zöld jelzés is ténylegesen ösvényen halad, nem pedig a szervizútra van kijelölve! Ráadásul kellően széles, átgurulható akadályokkal könnyen bringázható, melyeken egyszerűen gyakorolhatjuk a kanyarodást, a pumpálást és az ugrásokat is. Azoknak pedig, akik már jobban gurulnak a kezdőknél, van két darab kék-nyomvonal, melyeken a lejtés, a kanyarok és a táblás ugratók is már nagyobbak, de még mindig könnyen gurulhatóan, kezdő biztosan! A bátrabbaknak, haladóbbaknak pedig ott a piros ösvény, ami könnyű bikepark érzést ad a meredek, köves-gyökeres szakaszaival! Helyi szolgáltatások és árak A park aljában jól felszerelt szerviz és bolt található. Lehetőség van a parkhoz alkalmas bringát bérelni, illetve oktatást is kérhetünk – mindkét szolgáltatás igénybevételéhez a megelőző napon be kell jelentkezni. Ha megéhezünk, ugyanitt találunk éttermet is. Árak tekintetében a park használata ingyenes, a felvonózás viszont fizetős. A napi jegy 125 PLN (2024-es ár), amiből még 10% kedvezményt is kapunk, ha szerzünk egy pingvines matricát (a park a Pingvin-csoport tulajdona, melynek szimbólumát kis telefonra vagy sisakra felragasztható matricaként itt-ott osztogatják)! Ha pedig többet szeretnénk spórolni, érdemes kétnapos jegyet venni! A szállás-kínálat bőséges: a gyógyüdülőként nyilvántartott településen a magánszállásoktól, az apartmanokon át, az 5*-os hotelig mindenfajtát találunk, sőt, a pálya aljában található parkolóban jelképes összegért camperkedhetünk is! Egyéb programok Ha hosszabb időre érkezünk, és időközben picit félretennénk a bringát, vagy míg mi bringázunk, a család többi része keresne egyéb programot, akkor sincs gond! A hely és a környéke több lehetőséget kínál: egyrészt a hegy tetején találunk egy látványos, 50 m magas lombkoronaösvényt és kilátót, de érdemes a település sétálóutcájában is benéznünk, ahol 1880 körül épült faházak, valamint ásványvíz források is találhatók. INFORMÁCIÓK KASINA BIKE PARK Már közel 15 éve, hogy helyi riderek építgetni kezdték, és napjainkban az egyik legnépszerűbb park Lengyelországban. A hegy és a park területi adottságai miatt a nyomvonalak meredekek, technikásak, de kialakításuk révén a közép-haladók is élvezhetik! A park a Kasina Wielka (ejtsd kásiná vjelká) település fölött található… Meredek pályák, igazi bike park feeling Összesen 4, igencsak hosszú nyomvonalból választhatunk – még a legmeredekebb, legtechnikásabb fekete pálya is majd 2 kilométeres, de a zöld nyomvonal 4,5 km! A belépőszint, a zöld nyom itt inkább már „sötétzöld”, mert bár akadálymentesített, hatalmas döntött kanyarokkal, de lejtése egy nagyon-kezdő számára elsőre ijesztő lehet. A két piros közül a hosszabbik tulajdonképpen nagy táblás ugratókkal teleszórt flowtrail, míg a rövidebbik egy természetes jellegű, meredek, köves, gyökeres enduro nyom – a hazai ösvényekhez szocializálódottaknak ez favorit lesz. A fekete pedig, szerényen csak DH CUP névre keresztelt nyom egy meredek, hatalmas dropokkal, gyökeres részekkel tarkított technikás ösvény, amin ellentétben a nehezebbik pirossal, minden akadály kerülhető! Helyi szolgáltatások és árak Mivel a Pingvin-csoport része, a Słotwiny Arenahoz hasonló szolgáltatásokkal találkozhatunk: van szerviz és shop, valamint bringakölcsönző is. Ha pedig megéhezünk, akkor betérhetünk a felvonó aljánál levő étterembe is. Árak (2024-es): napi felnőtt 139 PLN, de ha két napra vesszük, akkor még olcsóbb! (sőt, a pingvines matricás 10% kedvezmény itt is elérhető!) Egyéb programok Két kör között pihenésként, vagy egy kora délutáni programként nézzünk be a felvonó felső épületében található Moped Retro múzeumba. A park tulajdonosának 400 darabos moped gyűjteményéből 100 működőképes tekinthető meg, a régi üzemanyagtöltő oszlopok, olajos flaskák, és sisakok mellett! Az amúgy is jelképes belépőnk a felvonó jeggyel még olcsóbb, ne felejtsük el felmutatni! INFORMÁCIÓK BABIA GÓRA TRAILS A túrázók körében jól ismert 1700+ méter magas Boszorkány-hegy lábánál épült park Mosorny Groń (ejtsd moszorni grony) település szélében található. Jellegét tekintve kövesebb és technikásabb egy kezdő pályánál, de nem bike park érzetű. A térképen számozva 12, de a bringázási élményt alapul véve inkább 9 ösvény közül választhatunk (több olyan ösvény is akad, ami kettőbe van számozva, csak mert van rajta egy elágazás). Közép-haladó enduros és nagy ugratókkal teli pályák A hegy tetejére, a pályák kezdőpontjához két módon is feljuthatunk. Egyrészt Zawoja (ejtsd závojá) településtől van uphill trail (ha a GPSbe a Babia Góra Trails-t írjuk be, akkor ezen ösvény kiindulási pontjánál levő parkolóba navigál minket), amit még enduro bringákkal is abszolválhatunk. Másrészt Mosorny Groń határában van felvonó, ami gyorsabb és kényelmesebb feljutást nyújt számunkra – ámbár ez a verzió már fizetős. A park belépőszintje a kék-nyomvonal, mely jellegét tekintve egy picit kövesebb flowcountry trail, azaz viszonylag erősen akadálymentesített, könnyen gurulós, de vannak rajta táblás-ugratók, nagyobb sziklák – ezeket szinte mindenhol táblák jelzik előre. Ebből ágazik le egy 1,7 km hosszú fekete ösvény, ami enduros: sok gyökeres szakasszal, nagyobb sziklákkal, 20-40 cm magas dropokkal, kisebb táblás ugratókkal, átlag 15%-os meredekséggel. A másik fekete nyomvonal a felvonó alatt halad, jellegét tekintve slope-osabb, bár elnevezésre "enduro" – több kisebb és egy kb három-három és fél méteres gappel, valamint nagy dropokkal teletűzdelve. Lejtését tekintve 19% átlagban, azaz meredekebb, mint a másik fekete, viszont hosszra hasonló... A felvonó alatt van még két piros nyom is, amik a hegy tetején még egy ösvényt alkotnak, majd félúton válnak ketté. A felső szakaszt rengeteg hajtűkanyar és némi northshore elem teszi izgalmasabbá, majd a szétválás után a bal oldali ág kevésbé meredeken, de technikásabban, míg a másik flowban érkezik le. Mindkettő közepes tudással és tapasztalattal könnyen gurulható... Helyi szolgáltatások és árak Szerviz vagy kölcsönző a parkban nincs, étterem viszont van a felvonó felső állomásánál – itt fantasztikus panorámában lehet részünk a Boszorkány-hegyre – és az alsónál egyaránt. A felvonó egy napra 109 PLN (2024-es ár), ami 10 zlotyval olcsóbb tud lenni, ha online vásároljuk meg előre! Itt nincs kétnapos opció... Egyéb programok Hosszabb itt eltöltött idő esetén, ha szeretnénk más jellegű programot is, a Babia Góra Nemzeti Parkban tehetünk rövidebb-hosszabb gyalogtúrákat. INFORMÁCIÓK KLUSZKOWCE BIKE PARK A Pieniny (ejtsd: pjenyini) festői vonulata és a fenséges Gorce-hegység (ejtsd: gorce) között található Kluszkowce (ejtsd: kluskovce) településen, a Czorsztyn (ejtsd: csorstin) sípálya infrastruktúrájára épült pálya leginkább közép-haladók és haladók számára lesz ideális. Downhill pályák A parkban négy nyomvonal található, ezek közül három közép-haladóknak, egy pedig a kezdők számára készült – ez utóbbi a zöld. A két fekete és egy piros nyomvonalak a tapasztalt mountain bikeosok számára is nagy adrenalin fröccs lesz. De a tipikus downhill nyomok mellett az üdülőhely környéke, főleg a Gorce hegy számos trail-bringás és enduro útvonalat is kínál. Helyi szolgáltatások és árak A park aljában étterem, szerviz és kölcsönző, valamint MTB Akadémia is található. Természetesen különböző szálláshelyeket is találunk a településen. Egynapos felvonó jegy 140 PLN, de ha kétnapos változatot veszünk, még kedvezőbb az ár! Egyéb programok Nyáron itt rendezik meg Lengyelország legnagyobb kerékpáros rendezvényét, a Małopolska Joy Ride Festivalt. A háromnapos kerékpáros eseményen hatalmas bringavásár, különböző versenyek várják a több ezer idelátogatót. Ezen felül a felduzzasztott Dunajecen csónakázhatunk, valamint mind Czorsztynban, mind a szemközti parton, Niedzicaban (Nedec) várlátogatásra mehetünk. Aki pedig másfajta kalandra vágyik, a Dunajec áttörésén tutajozhat is! INFORMÁCIÓK MARCINKA BIKE PARK A Tarnów melletti park jelenleg építés alatt áll – amint megnyitják, ezen cikkünket frissítjük!

  • KRAKKÓ AZ ÓVÁROSON TÚL - 1. RÉSZ

    Krakkóba a legtöbben egy-egy hosszú hétvégére érkeznek, és az útitervükben általában Auschwitz, Wieliczka és Zakopane is szerepel. Így magára a városra rendszerint alig marad idejük. A legtöbben az óvárost és a Wawelt, valamint a zsidósághoz kapcsolható útvonalakat tekintik meg. Viszont Krakkó, ez a papíron hétszázezres, a gyakorlatban milliós város azonban ennél jóval több élményt kínál, melyek a legkülönbözőbb életkorú és érdeklődésű utazókat is kielégítik. Lássunk belőlük egy csokorravalót, avagy mit ajánl egy helyi lakos! SPORT, KULTÚRA, GYEREKEK Az óvárostól kényelmes sétára, a Krakkói Nemzeti Múzeum főépülete mellett kezdődik a Błonia, egy hatalmas, 42 hektáros mező, a város egyik legfontosabb sport- és szabadidős területe. Mindkét nagy krakkói focicsapat, a Wisła és a Cracovia stadionja a Błonia mellett található, és a Fogyatékkal Élők Sportközpontja is itt épült. De a lakosság is itt mozgatja át ülőmunkában megfáradt testét. A mezőt 3,5 km hosszú séta- és kerékpárút veszi körül, ahol esténként futók, bringások, deszkások, görkorizók és sírollerezők százai suhannak el a sétálók és kutyások mellett. Mozgás közben – főleg naplementekor – szép panorámát láthatunk, az egyik oldalon Kościuszko halmával és erdős környékével, a másikon az óváros távoli tornyaival. A mező és a Wisła stadionja mellett található a Henryk Jordan Park, ahol nyáron vízi játszótér működik a legfiatalabb generáció örömére. Télen a szánkódomb népszerű, hóhiány esetére pedig ott van mögötte a hangulatos fényekkel és jégfolyosókkal csábító jégpálya. A Błonia külső csücskében már áll a Zenei Központ épülete (ul. Piastowska 20), amely a város legrangosabb klasszikus és régizenei eseményeinek fog otthont adni a közeljövőben. Továbbhaladva akár gyalog is felkaptathatunk Kościuszko halmához. Akár innen, az Ördög-híd (Diabelski Most) alatt, akár a Visztula partjáról, a Salwator villamos-végállomás felől közelítjük meg, először a George Washingtonról elnevezett árnyas sétaútra érünk ki. Az elnök nevét szépen honosították a lengyelek, így az út neve: aleja Jerzego Waszyngtona... Érdemes benéznünk a mellette kialakított Salwatori-temetőbe. Itt a sci-fi rajongók Stanisław Lem, a film szerelmesei Andrzej Wajda sírja előtt róhatják le tiszteletüket. Kościuszko halma bő kétszáz éve épült a lengyel szabadsághős tiszteletére társadalmi munkával, a csatái helyszínéről összehordott földből. Miután az osztrákok elfoglalták Krakkót, erődöt építettek a domb körül, amely a védelmi funkció mellett saját hatalmuk kiemelésére is szolgált. Ma az erődépületen keresztül közelíthetjük meg a dombot. Útközben érdekes, interaktív kiállítást láthatunk, amelyből megtudhatjuk, hogy Kościuszko zseniális hadmérnöki képességeit az amerikai függetlenségi háborúban is kihasználták. Ma többek között az ausztrál kontinens legmagasabb hegycsúcsa is az ő nevét viseli. ERDŐ, EXTRÁKKAL Kościuszko halmának tetejéről remek kilátás nyílik a Sikorniknak nevezett parkerdőre, ahol akár tovább is folytathatjuk utunkat. Hamarosan átjutunk a város zöld tüdejébe, a Wolai-erdőbe (Las Wolski, Góra Sowiniec). Itt egy másik történelmi halom emelkedik, amelyet Piłsudski tiszteletére építettek a marsall csatamezőinek földjéből. A dombtól nem messze található a krakkói állatkert, ahová busszal is eljuthatunk a központból. Akkor látogassuk meg, ha gyerek is van a csapatban, és kompromisszumokra van szükség a városnéző programok mellett. Különben a budapesti, a veszprémi, vagy a wrocławi állatkerthez képest nem fogunk sok újat látni az aránylag kicsi intézményben. A Wolai-erdő a montisok paradicsoma, ezért séta közben legyünk körültekintőek. Kizárólag gyalog járható a Szűz-sziklák rezervátuma (Rezerwat Panieńskie Skały). Ez a vadregényes szakadék szintén jó útvonal, ha Piłsudski halma vagy az állatkert felé szeretnénk feljutni. A városközpontból busszal közelíthető meg. Az erdő másik végében, a Visztula feletti meredek hegyoldal tetején impozáns várkastély emelkedik. A látszat ellenére nem ősi lengyel történelmi emlékkel van dolgunk. A Przegorzały-i várat a Lengyelországot megszálló nácik építették, és az SS szanatóriuma volt. Ma szálloda és étterem működik benne; ez utóbbiból felejthetetlen panoráma tárul elénk a Visztula völgyére. Az ételkompozíciók is kiválóak; zömüket a lengyel, kisebb részüket a közel-keleti konyha ihlette. Népszerűsége miatt érdemes jó előre asztalt foglalnunk a panorámás részen. fotó: https://www.zinarcastle.pl/ A várostól kifelé haladva még egy nevezetességre bukkanunk: Lengyelország két működő kamalduli kolostorának egyikére. Aki volt már Majkon, tudja, hogy a kamalduli szerzetesrend rendkívül szigorú. Tagjai külön remeteházakban élnek, és még az étkezéseiket is magányosan fogyasztják. Templomukba is csak vasárnapi misére térhet be a látogató – ha férfi. A nők kizárólag évi tizenkét alkalommal léphetik át az épület küszöbét. Ezek az alkalmak sok érdeklődőt vonzanak, hiszen a bielany-i kamalduli kolostor temploma a 17. századi olasz barokk művészet remeke. REPÜLŐKTŐL A KÉK NYSÁIG A mozgásnak akkor is hódolhatunk, ha rossz időt fogunk ki – vagyis ilyenkor még Krakkóban sem vagyunk kizárólag múzeumozásra és kocsmázásra utalva. A falmászást több helyszínen próbálhatjuk ki, de trambulinparkban is kikapcsolódhatunk. A Lengyel Repülési Múzeumba viszont jó időben látogassunk el. Az óváros és Nowa Huta között található intézmény a világon egyedülálló gyűjteménnyel rendelkezik. Az I. világháború után a szövetségeseknek meg kellett semmisíteniük a légierejüket. Lengyelország függetlenné válásakor azonban a krakkói katonák elfoglalták a menekülő osztrákok gépeit, és átfestették őket az éppen megszülető lengyel légierő színeire. Vagyis a német gyártmányú osztrák gépek a lengyel légiflotta részeként maradtak fenn. Ma külön hangárban találjuk őket, amelyet retró képregények stílusában rendeztek be. A többi hangárban és a múzeum szabadtéri területén, amely valójában Krakkó történelmi repülőterének része, szovjet és lengyel katonai, sport- és mezőgazdasági repülőgépek illetve helikopterek állnak (részletes listájuk a magyar Wikipédia cikkében található). A közelben kezdődik a Lengyel Pilóták parkja (Park Lotników Polskich). Központi játszótere remek, emellett szabadtéri kondiparkokat és pumptruck parkot is kínál. A nyári időszakban a Csodák Palotájára emlékeztető, de szabadtéri Kísérletek Kertje tart itt nyitva (Ogród Doświadczeń im. Stanisława Lema), télen a szomszédos Tauron Arena mellett működik korcsolya- és curlingpálya. Nowa Huta, a sztálini iparváros nekünk, magyaroknak nem jelent igazi újdonságot. Inkább a nyugati turisták szokták szeretni, főleg ha autós idegenvezetővel furikázhatnak benne a szocialista autóipar remekein. De ha hosszabb időt töltünk Krakkóban, érdemes ide is kilátogatni. A ma Reagan elnökről elnevezett Központi téren (plac Centralny im. Ronalda Reagana) igazi retró hangulatban ebédelhetünk a Bar Mleczny Centralny kifőzdében. Ha a mai kajáknál maradnánk, jó választás az Encek food truck park. Mögötte, a mélyben húzódik a hatalmas Nowa Huta-i rét, a helyiek szabadidő-paradicsoma. Egy kiadós séta után pedig meglepő módon a barokk művészet újabb gyöngyszemére bukkanhatunk. A ciszterci Szent Kereszt-kegytemplom a restaurátorművészek jóvoltából ma pazar pompában tündöklik. Új templom sokáig nem épülhetett a szocialista Nowa Hutában. A lakosság kitartása nyomán végül a hetvenes években készült el az Arka Pana („az Úr Frigyládája”) néven ismert épület (hivatalosan Mária, Lengyelország királynője-templom). Karol Wojtyła szentelte fel a pápává választása előtti évben. A nyolcvanas években az antikommunista ellenállás fontos helyszíne volt, de építészeti szempontból is érdekes. A városközpont felé visszatérve jó hírünk van még a bolhapiacok szerelmeseinek. Kazimierztől, vagyis a történelmi zsidónegyedtől nem messze, a vásárcsarnok (Hala Targowa) épülete mellett vasárnap délelőtt autentikus zsibvásár működik. A legjobb, ha nyitáskor, vagyis reggel kilenc után érkezünk. Éjszaka ugyanitt Krakkó egyik legendás gasztrohelyszíne üzemel: a kék Nysa. A szoci kisbusz mellett kolbászsütőt állítanak fel, amely hajnali háromig várja az éhes partiarcokat. De Krakkó még ennél is többet tartogat. Podgórze történelmi városnegyedét és egy Adria-partra hajazó türkizkék tavat a következő részben ismerheted meg.

  • CSALÁDI KIRÁNDULÁS AZ OJCÓWI NEMZETI PARKBAN

    Krakkótól északra, a Prądnik-patak völgyében (Dolina Prądnika), egy vadregényes szépségű, 10 km hosszú erdős völgyben található az Ojcówi Nemzeti Park (Ojcowski Park Narodowy). Lengyelország legkisebb nemzeti parkja különleges formájú mészkőszikláiról, barlangjairól, várairól és műemlék épüle-teiről híres. A természeti és kulturális értékekben rendkívül gazdag nemzeti park a Krakkó-Częstochowa-felföldön (Jura Krakowsko-Częstochowska) található. Legismertebb műemlékei a Nagy Kázmér által kiépített, vé-delmi célokat szolgáló Sasfészkek útvonalhoz (Szlak Orlich Gniazd) tartozó Ojców várának romjai (Zamek w Ojcowie), valamint Pieskowa Skała (Zamek Pieskowa Skała) várkastélya. Az egymástól né-hány kilométer távolságra található várrom és a gyönyörűen felújított várkastély mellett az egyedülálló faépítészet egyik legszebb példája a Vízi-kápolna. Mivel Ojców a 19. században gyógyhelyként szolgált, természeti és kulturális látnivalóinak köszönhetően a századfordulón „lengyel Svájcnak” is nevezték. A festői tájba simuló különleges sziklaképződmények és a föld mélyén megbújó barlangok a 19. századtól kezdve rabul ejtik a turisták képzeletét. A legizgalmasabb sziklaformák a Prądnik-patak völgyében találhatók, ahol néhol több méter magas, mesebeli formájú sziklatornyok között túrázhatunk. Túristautak az Ojców Nemzeti Parkban Az Ojcówi Nemzeti Parkban öt túraútvonalon túrázhatunk. A parkon keresztül vezet a Jura-ösvények (Jurajskie Szlaki) hálózatához tartozó kék jelzésű Jura-erődök útvonal (Szlak Warowni Jurajskich), a sárga jelzésű Jura-völgyek útvonal (Szlak Dolinek Jurajskich), valamint a piros jelzésű Sasfészek útvonal (Szlak Orlich Gniazd) egyes szakasza. Ezeken kívül a parkban kialakított helyi ösvények (a zöld és a fekete jelzésű turistaút) ideálisak választás azok számára, akik a nemzeti park eldugott szegleteit sze-retnék felfedezni (az említett ösvények időnként egymással párhuzamosan vezetnek). A túraútvonalak kiindulópontja az Ojców várának romjai alatti parkoló, a legtöbb kiránduló innen indul Ojców és a Prądnik-völgyének felfedezésére. Elhelyezkedésének és a kiváló parkolási lehetőségeknek köszönhetően a fogadóépület ideális kiindulópont a környék felfedezésére. A parkolóban található, zöldre festett „Na Postoju” épületben megvásárolhatjuk az innen induló egynapos kirándulások részletes al-ternatív útvonalait tartalmazó térképeket, valamint a nemzeti park és a Krakkó-Częstochowa-felföld (Jura Krakowsko-Częstochowska) turistakalauzát. Az itt megvásárolható regionális ajándéktárgyak mellett azért is érdemese betérni az épületbe, hogy készítsünk egy fotót az épület által körülölelt kb. 150 éves hársfa törzséről, melynek kétágú törzse messze az épület teteje fölé emelkedik. Ojcówi látnivalók Legtöbben a parkolóból dél felé indulva kezdik meg a park bejárását. Ha ezt az irányt választjuk, nemcsak olyan különleges helyekre juthatunk el, mint pl. Nagy Kázmér várának romjai vagy a nemzeti park Természettudományi Múzeuma (Muzeum Ojcowskiego Parku Narodowego), de gyönyörű szurdo-kokban és völgyekben barangolhatunk, a hegyekben érezve magunkat megmászhatjuk a környező szik-lákat, megcsodálhatjuk a hatalmas sziklafalakat, a festői sziklákat és felfedezhetjük a barlangok földalatti világát. A nemzeti park legismertebb sziklaalakzatai a Leányok (Panieńskie Skały) és Legények (Kawalerskie), a Diotima-tű (Igła Deotymy), vagy az emberi kézfej formájú Kesztyű (Skała Rękawica). Amennyiben a Vízi kápolnát (Kaplica „Na Wodzie”), a Grodziskóban található Boldog Salomea reme-telakot (Pustelnia błogosławionej Salomei), vagy Pieskowa Skała várkastélyát és a környék legjellegze-tesebb sziklaképződményét, a Herkules-buzogányát (Maczuga Herkulesa) szeretnénk elérni, a parkoló-ból észak fel kell indulni. Ojców várának romjai (Zamek w Ojcowie) A monda szerint Korzkiew, Ojców és Pieskowa Skała várát a lechici Wiesław herceg építtette, aki Lengyelország misztikus uralkodójának, Popiel királynak volt a sógora. A gótikus lovagvár Nagy Kázmér idejében, a 14. században épült és a 17. században élte fénykorát. Később tulajdonosai elszegényedtek, egyre jobban elhanyagolták, a 19. század elején az összedőlés veszélye fenyegette. Az egykori impozáns várból napjainkra is csak a bejárati kapu, a 20. század ’80-as éveiben újjáépített, nyolcszögletű torony, valamint az egykor várudvart körülvevő várfalak egyes részei maradtak fenn. Vízi-kápolna (Kaplica „Na Wodzie”) A vár alatti parkolótól kb. 500 m-re található a nemzeti park egyik legszebb, egyben legkülönlegesebb épülete, a Vízi-kápolna. A kizárólag fából készült épületet 1901-ben a Prądnik-patak medrét áthidalva a patak fölé építették. A kápolna kívülről svájci-alpesi stílusú (ennek egyik legszebb bizonyítéka az áttört torony), a belső építészeti megoldások viszont a 20. század elejének zakopanei stílusában készültek. Krakkói-kapu (Brama Krakowska) A nemzeti park központjából kb. 2 km-re található a völgy egyik legismertebb sziklaalakzata, a min-tegy 15 m magas, szűk Krakkói-kapu (Brama Krakowska), amely nevét onnan kapta, hogy valaha ezen keresztül vezetett a Krakkóból nyugatra, Szilézia felé tartó kereskedelmi útvonal. 1928-ban készült el az új, a Prądnik-völgyét elkerülő, Krakkóba vezető út, ekkor a Krakkói-kapura emléktáblát helyeztek el. Pieskowa Skała várkastélya (Zamek w Pieskowej Skałe) Ojcówtól 7 km-re található a nemzeti park egyik legjelentősebb műemlék épülete, a meredek sziklán álló Pieskowa Skała romantikus várkastélya. A messziről főúri kastély látszatát keltő épületnek csak ak-kor vesszük észre vár jellegét, amikor a kazamatás, őrtornyos külső falövezet barokk kapujához érke-zünk. A 14. sz. első felében Nagy Kázmér építtette fel a vár első épületeit, az akkoriban épülő Sasfé-szeknek nevezett védelmi lánc egyik váraként. A 16. század közepén akkori tulajdonosai, a Szafrańiec család az eredetileg gótikus várat manierista stílusban építette át. Az 1655-ös svéd invázió során lerom-bolták, majd a megmaradt, és részben újjáépített részeket 1718-ban tűzvész pusztította. Az épségben maradt részeket az 1880-as években kezdték helyreállítani, majd a 20. század elején Adolf Dygasiński vásárolta meg a jó állapotban lévő várkastélyt, megmentve ezzel a pusztulástól. Herkules buzogánya (Maczuga Herkulesa) Pieskowa Skała panorámájához hozzátartozik a nemzeti park talán legismertebb sziklaalakzata, a vár tőszomszédságában található Herkules buzogánya, amely egy felfelé egyre vastagodó, 25 m magas sziklaoszlop. A sziklatorony tetején az 1933-ban történt első megmászás emlékére később egy kis fém-keresztet állítottak. A nemzeti park barlangjai A nemzeti park területén 730 barlangot, üreget tartanak nyilván, ezek egy részében fokozottan védett denevérfajok élnek, ezek védelme miatt szerelték le pl. a Sötét-barlang egykori világítóeszközeit. A park területén található barlangok közül a Łokietek-barlang és a Sötét-barlang, a park közvetlen közelében pedig a Felső-Wierzchowska-barlang (Jaskinia Wierzchowska Górna) és a Denevér-barlang (Grota Nietoperzowa) látogatható. Łokietek-barlang (Grota Łokietka) A Łokietek-barlang 125 méterrel a völgy szintje felett található, hossza 320 m, szintkülönbsége -7 m. A barlang egy nagyobb és két kisebb üregből áll, a monda szerint I. (Łokietek) Ulászló lengyel király ebben a barlangban talált menedéket, amikor ellenlábasa, Henrik herceg időlegesen birtokba vette Krakkót. Az Ojców várától kb. 2,7 km-re található barlang a fekete jelzésű útvonalon mintegy 45 perces sétával érhető el. Sötét-barlang (Jaskinia Ciemna) A nevéhez méltóan teljesen sötét, világítás nélküli barlangüreg a nemzeti park központjából a zöld jelzésű turistaúton érhető el. A barlang nyílása 65 méterrel a völgy szintje felett helyezkedik el, teljes hossza 209 méter.

  • A KRAKKÓI SÁRKÁNY LEGENDÁJA

    Krakkó nem csak a királyok városa, de a legendáké is, melyek közül az egyik a város legikonikusabb szimbólumával kapcsolatos. Ez a legenda a múlt ködös részéből, Krak fejelem idejéből ered, amikor a Wawel-domb alatti barlangból egy vérszomjas tűzokádó fenevad tartotta rettegésben a környék lakóit. A sárkány miatt nem csak az állatok, de a szűz lányok is veszélyben voltak. Amikor már csak Krak lánya maradt egyedüli szűz a környéken, a lány kezéért és fele királyságért cserébe keresni kezdte azt a hőst, aki végez a fenevaddal. Sorra érkeztek is a lovagok, vitézek és lelkes ifjak, de senkinek nem sikerült győzedelmeskednie, mígnem egy cipészlegény rafinált ötlettel állt elő: egy halott birka hasát kátránnyal és kénnel tömte ki, majd azt a sárkány elé vetette. A fenevad mohón felfalta a csalit, és csillapíthatatlanul szomjas lett, amit annyi vízzel próbált oltani, hogy végül kidurrant. Ezt követően a legyőzött sárkány barlangja feletti dombtetőn építette fel Krak a palotáját, és alapította meg települését (melynek mai neve a fejedelem nevét őrzi - Kraków, azaz Kraké). Ezen legenda egyik alapját képező barlangot ma is láthatjuk a Wawel alatt - neve Smocza Jama, azaz Sárkány-barlangja. A nagyjából 280 méter hosszú, három teremből álló járatot nagyjából 25 millió évvel ezelőtt termálvíz vágta ki a mészkősziklából. Napjainkban két bejárata van, egy természetes és egy mesterségesen kialakított. Egykoron bordélyház és fogadó is üzemelt benne, ma üresen „áll”. Ha Krakkóban jársz, mindenképpen látogass el a Wawelbe, és nézd meg a barlangot, ahol magát a sárkányt is megpillanthatjuk. A barlang természetes bejáratát őrző szobrot Bronislaw Chromy szobrászművész 1972-ben készítette, és az idelátogatók nagy örömére percenként lángot is fúj!

  • ÚJ REPÜLŐJÁRATOK LENGYELORSZÁGBA

    2025 júliusától új, közvetlen járatokat indít Budapestről a Wizzair és a Ryanair, így már 4 lengyel városba is eljuthatunk repülővel! A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről 2025 nyarától Varsó mellett gyorsan elérhetővé válik a Wizzair révén Gdańsk és Wrocław, míg a Ryanair járataival Katowicébe repülhetünk, heti több alkalommal is! ÚJ REPÜLŐS CÉLPONTOK A világörökség részét képező, több mint ezeréves Gdańsk gazdag kultúrális kincseivel, tengerpartjával és aktív kikapcsolódási lehetőségeivel csábítja a turistákat. Különleges hangulata, valamint a minden szegletét átjáró történelem illata mindenkit rabul ejt. Wrocław, bár egyelőre kevesen ismerik, nagyszerű célpont lehet egy hosszú hétvégére. Alsó-Szilézia történelmi fővárosa a hidak városa, és sokszor kapja meg a "lengyel Velence" jelzőt. Középkori építményei között látványos sétát tehetünk, amik mellett a több száz törpe-szobor keresése nyújt kalandos kikapcsolódást. Katowice egykoron szürke bányász város volt, ahova turista nem igazán ment, ám az elmúlt évtizedben a sziléziai település azon dolgozott, hogy ez totálisan megváltozzon. Ennek köszönhetően napjainkban egy tiszta, modern, kultúrális metropolisz benyomását nyújtja, ahol a múlt továbbra is megtalálható, de felújított formában. Múzeumok, parkok, és zenei programok miatt egyre többen látogatnak el ide. JÁRATOK Várhatóan Budapestről az alábbi járatok indulnak: Gdańsk (10 490 forinttól) hétfő 21:35-23:10 szerda 12:15-13:50 péntek 21:35-23:10 Wrocław (10 490 forinttól) kedd 06:00-07:10 szerda 06:10-07:20 Katowice hétfő 18:05-19:15 csütörtök 12:35-13:45

  • KRÓKUSZVIRÁGZÁS A TÁTRÁBAN

    Március vége, április eleje. Az évnek ez az időszaka – amely egy-két évtizeddel ezelőtt még holtszezon volt – a Tátrában ma már a krókuszokról szól. A krókuszok (hivatalos nevén kárpáti sáfrány – Crocus heuffelianus) természetesen korábban is nyíltak a tátrai völgyekben, az utóbbi évtizedben azonban egyre inkább a turisták érdeklődésének előterébe kerültek, ma pedig már tömegeket vonzanak. A krókusz, vagy ahogy arrafelé nevezik a „gorál tulipán” a Tátrában a tavasz szimbóluma. Legnagyobb mennyiségben a Chochołowi-tisztáson (Polana Chochołowska) fordul elő, ahol 2015-ös adat szerint évente kb. 14 millió hagyma virágzik. A krókuszvirágzásnak természetesen nincs a naptárban rögzített fix időpontja. Elsőként a hegyek lá-bánál, a Havasalja (Podhale) tisztásain jelennek meg az apró kis virágok, és csak egy bizonyos idő elteltével a tátrai tisztásokon. Volt olyan év, amikor a Chochołowi-tisztáson vagy a Kalata-réten (Polana Kalatówki) már március végén csodálhattuk a lila virágszőnyeget, de olyan is volt, amikor egy késői havazásnak köszönhetően hó lepte be az éppen kinyílni készülő virágokat, melynek következtében szinte teljesen elmaradt a virágzás. Tömeges virágzás olyankor fordul elő, amikor a hó (pl. halny következtében) hirtelen elolvad, ezzel együtt hosszabb felmelegedés veszi kezdetét. Legnépszerűbb a Chochołowi-völgy (Dolina Chochołowska) A Chochołowi-völgy a Tátra lengyel oldalának leghosszabb – csaknem 10 km – és legnagyobb völgye. A krókuszvirágzás idején ebben a völgyben készül szinte minden második fotó a tavasszal ezerszámra virágzó krókuszokról. A völgy minden tavasszal turisták tömegeit vonzza, március-április fordulóján egy hétvégén csak ebbe a völgybe kb. 60 ezer turista vált belépőjegyet. A hóval borított hegyek alatti napsütötte tisztásokon ezerszámra nyíló lila virágok között a csodák birodalmában érezhetjük magunkat. A Lengyel-Tátra legnyugatibb, ám korábban kevésbé ismert völgye nagy mértékben a krókuszvirágzásnak köszönheti ismertségét, népszerűségét. A kis virágok népszerűségéhez azonban a közösségi média is nagy mértékben hozzájárul – a „krókusz-szezonban” a különböző platformokon több ezer fotó jelenik meg a völgyeket borító krókusz-szőnyegről, ami újabb turistákat, fotósokat vagy szimplán csak természetjárókat motivál tavaszi tátrai kirándulásra. Mivel a krókuszvirágzás idején több utazási iroda konkrétan a Chochołowi-vögybe szervez kirándulást, így ezeken a hétvégéken tömött buszokkal érkeznek a turisták a völgybe. Az autóval érkezők a Szürke-réten (Siwa Polana) parkolhatnak, itt azonban korlátozott a férőhelyek száma. A nagy forgalom miatt már reggel sincs parkolóhely, és ilyenkor a völgybe vezető útvonal is erősen túlterhelt, ezért a völgy megközelítéséhez érdemes valamilyen alternatív megoldást találni. Ez lehet a tömegközlekedés (Zakopanéban a vasútállomástól indulnak a völgybe közlekedő kisbuszok), vagy érdemes a közeli Kościelisko-völgy (Dolina Kościeliska) torkolatánál lévő parkolókat használni, ahonnan gyalogosan kb. 45 perec alatt juthatunk el a Szürke-rétre. Ha lehetőségünk van rá, kerüljük el a zsúfolt hétvégi napokat, hét elején, közepén általában jóval kisebb tömegre lehet számítani. A Szürke-réttől a Chochołowi-tisztásig vezető turistaút kerékpárútként is funkcionál, kerékpárt pedig akár a völgy torkolatánál is bérelhetünk. Túraajánló A Szürke-rétről (Siwa Polana, 925 m) a Chochołowi-tisztásra (Polana Chochołowska) vezető zöld jelzésű turistaút hossza kb. 7 km, a kényelmesen emelkedő út szintkülönbsége kb. 230 m, a tisztás nyugati szélén álló Chochołowi menedékház (Schronisko na Chochołowskiej Polanie, 1146 m) kb. 2 óra alatt érhető el. Máshol is nyílnak krókuszok? A Tátrában és a Podhalén természetesen máshol is találunk szemet gyönyörködetető krókuszmezőket. Szintén sok – de a Chochołowi-völgynél összehasonlíthatatlanul kevesebb – turista célpontja a Kalata-rét és a Kościelisko-völgy, de a tavasz első tátrai virágai felbukkannak a Ruszin-tisztáson (Rusinowa Polana), a Kis-réti-völgyben található Nagy-tisztáson (Wielka Polana), a Tölcsér-völgyben (Dolina Lejowa), a Kis-tisztáson (Małá Polana) és a Nagy-halom-tisztáson (Polana Kopieniec). A Tátra lábánál az Alsó erdei út (Ścieżką pod Reglami) mentén – amely kevésbé zsúfolt, mint a fenti lelőhelyek, itt azonban csak kisebb csoportokban nyílnak – valamint Zakopane, Toporowa Cyrhla, Kościelisko, Witów és Dzianisz települések tisztásain találkozhatunk velük. Amennyiben ezen helyszínek egyikét választjuk túránk célpontjául, ne feledjük, hogy ezeken a tisztásokon nem találunk olyan kiterjedt, sűrű virágszőnyeget, mint a Chochołowi-tisztáson, cserébe viszont jóval kisebb tömeg várható. Még ha kevesebb virágot is látunk, a háborítatlan tátrai környezettel a háttérben nagyobb öröm úgy gyönyörködni a szépségükben, hogy nem tolong körülöttünk több ezer ember. Túraajánló A Kuźnicéból (Kuźnice, 1010 m) a Kalata-réten (Polana Kalatówki) található Kalata-réti hegyi szállóhoz (Hotel Górski na Kalatówkach, 1198 m) vezető kék jelzésű turistaút hossza 1,5 km, szintkülönbsége 180 m, az út megtételéhez kb. 45 perc szükséges. „Hokus Krokus” A Tátrai Nemzeti Park (TPN) néhány évvel ezelőtt meghirdette a „Hokus Krokus” elnevezésű akcióját. Ennek célja, hogy tájékoztatást nyújtson a turisták tömegeit vonzó krókuszokról, ötleteket adjon, hogy hol csodálhatjuk meg ezeket az elragadóan szép kicsiny virágokat, és nem utolsósorban a természettel szembeni felelősségteljes magatartásra ösztönözze a turistákat. Az akció részeként a nemzeti park a Chochołowi-tisztáson kívüli más, kevésbé ismert, ezért kevésbé zsúfolt helyeket ajánl a turisták figyelmébe, ezzel együtt felhívást intéz a turisták felé, amely a virágok felelősségteljes megismerésére irányul. Egy lépést, se tovább! A krókuszokat csak a turistaútról csodáljuk meg és fotózzuk! Ne lépjünk be a tisztásra, ne tapossuk le a krókuszokat! Ne üljünk (!) és ne feküdjünk (!) a krókuszok közé fotózás kedvéért! Ne tépjük le a krókuszokat, a fotó legyen az ajándék! Ne parkoljunk krókuszmezőre! Ne hagyjunk hátra hulladékot! Csak menedékházakban vagy a turistaút mentén lévő WC-t használjuk szükségleteink elvégzésére! Védjük a krókuszokat! Ha nem megfelelő viselkedést tapasztalunk, reagáljunk!

  • EGY 50 ÉVES AUTÓS STOPPOLÁS TÖRTÉNETE - 2. RÉSZ

    Ez egy bő 50 éves autós stoppos utazás története, egy teljesen más világból... barátságok, kalandok egy olyan világból, amely talán már sosem lesz újra. ...Varsóból Gdansk felé vettük az irányt, de aznap csak araszoltunk, nem jöttek a hosszabb stopok, és már estefelé járt. Vagy nyolcan ültünk egy kisteherautó platóján, amikor kezdett világossá válni, hogy Gdanskot aznap nem érjük el, valahol szállást kell keresnünk. Szóba elegyedtünk egy lengyellel, aki velünk utazott s ő felajánlotta, hogy nála aludhatunk. Néhány évvel idősebb lehetett nálunk, mint utóbb kiderült, nemrég végzett tűzoltó hadnagy volt. Torunba értünk, leszálltunk, és néhány perces séta után egy négyemeletes tömbházhoz érkeztünk, abban lakott Tomasz. Felmentünk a lakásába, leraktuk a hátizsákjainkat, leültünk, ő meg azonnal a fürdőszobába ment, meleg vizet engedett a kádba, abba fürdősót, azt habosította és befelé invitált valamelyikünket… Jóskával összenéztünk, kissé megrezzentünk, nem tudtuk mi következik, de ha már benne voltunk, úgy döntöttünk, maradunk. Jóska nálam erősebb felépítésű, izmosabb srác volt, bevállalta, hogy elsőnek megy, és ha kell, megvédi magát. Tomasz udvariasan betessékelte, rácsukta az ajtót, engem megkínált egy vodkával, Jóska meg vidáman pancsolva lemosta magáról az út porát, nem történt semmi rendellenes. Utóbb még mi szégyelltük magunkat, hogy ilyesmi megfordult az agyunkban. Aztán én is felfrissültem és ekkor jött a meglepetés: Tomasz meghívott bennünket az ottani Barbakán étterembe! Remek vacsorát ettünk és a végén egy üveg tokaji aszút rendelt. Elképedtünk, mert tokaji aszút még otthon se ittunk, nagyon drága dolog volt az akkoriban, most meg itt ülünk idegenben és aszút kortyolgatunk! Másnap tovább akartunk állni, de Tomasz marasztalt, sőt, meghívott bennünket a közeli fürdővárosba, Ciechocinekbe. Oda már hozta magával a barátnőjét és annak barátnőit is, szóval vidám napunk kerekedett ismét. A fürdő legemlékezetesebb része egy lópatkó alakúra kialakított, venyigékből emelt, legalább 3 méter magas építmény volt, a patkó két szára között pedig minimum 4-5 méter távolság. A venyige rakás tetejére felvezették a gyógyvizet, ott azt zuhanyrózsával szétpermetezték és e gyógyvíz a venyigéken lecsorogva, elpárologva, egészen hűs mikroklímát alakított ki a patkó két szára között. Oda székeket raktak, azon ültek a légzőszervi betegséggel küzdők. Kipróbáltuk mi is, egészen érdekes élmény volt, azóta sem találkoztam hasonló megoldással. Másnap elkértük Tomasz címét, meghívtuk Magyarországra és elindultunk a tenger felé. Ez volt a leghosszabb stopunk, de egyben a legkellemetlenebb is, mert egy zárt műhelykocsi, gázolaj szagú bódéjában utaztunk, de bevállaltuk, mert egyenesen Gdanskba ment. Nyári hőség volt, a hosszú úton megizzadtunk, a hajunk beitta a gázolaj szagát, szóval alig vártuk, hogy fürödhessünk. Gdanskba érve kimentünk a tengerpartra, ahol rengetegen voltak, ledobáltuk a ruháinkat, fürdőruhát húztunk és beleszaladtunk a tengerbe. Ám mindjárt az első méterek után úgy éreztük, mintha ezernyi jeges tű szúródna belénk, és amíg a lendület tartott ez a szörnyű hideg érzés csak fokozódott, végül azonnal visszafordultunk és talán még gyorsabban futottunk a vízből kifelé, mint ahogy bementünk. A parton vettük észre, hogy csak ott van tömeg, a vízben szinte senki, nem is véletlen, hiszen a Balti-tenger vize nyáron sem melegebb 15-16 foknál… Másnap az óvárossal és a kikötővel ismerkedtünk, majd átmentünk a közeli Sopotba, ahol olyan szerencsénk volt, hogy ott egy ingyenes orgona hangversenyt is meghallgathattunk. Gdynia volt a következő város, ahol annak kikötőjében megláttuk a világ egyik legszebb vitorlás hajóját, a Dar Pomorza-t. Nézegettük, gusztálgattuk és nagyon szerettünk volna feljutni rá, de hiába próbálkoztunk. Ám, egyszer csak magyar szót hallottunk a fedélzetről, felkiabáltunk, erre a hajó szélére jött egy matróz, aki, mint később kiderült, pozsonyi illetőségű volt, és tőle tudtuk meg, hogy ez a kadétok kiképzésére szolgáló iskolahajó. Végül még azt is elintézte, hogy felmehettünk a vitorlásra és megnézhettünk szinte mindent. Máig emlékszem, hogy minden ragyogott, a fedélzet makulátlan tiszta volt, a rézből készült berendezések csillogtak, villogtak és maximális rend volt. A hajó belsejében aztán még a sűrűn, egymás mellett ringó függőágyakat is megnézhettük, hát azok nem tűntek túl kényelmesnek, mint szardíniás dobozban a halak, olyan sűrűn lógtak egymás mellett… Visszatérve a mólóra, már hazafelé tartó magyarokkal találkoztunk, ők ajánlották, hogy feltétlenül menjünk el a Hell-félszigetre is. Ez egy hosszan a Balti-tengerbe nyúló, keskenynek mondható félsziget, a legvégén kis halászfaluval. Természetesen elmentünk és nem is bántuk meg, mert olyan finom sült halat még életünkben nem ettünk, mint ott. Tenyérnyi, kerekded, lepényszerű, aranysárgás tengeri halakat árultak, frissen kisütve, szinte szálkák nélkül. Alaposan belakmároztunk, és még a másnapra is gondolva, vettünk további két adagot, amit hátizsákjainkba tettünk. Bár ne tettük volna, mert másnap már ehetetlen volt, a kánikula hatására nem gondoltunk, ki kellett dobnunk az egészet… Különben az étkezéseink nagyon furcsán alakultak. Először véletlenszerűen rámutattunk a lengyel nyelvű étlap valamelyik menüjére, ám ez nagyon nem vált be, mert néha számunkra teljesen ismeretlen és ehetetlen ételeket kaptunk. Az egyik leves például lila volt, benne kis virsli karikák, káposzta darabok úsztak és még némi tejföl is lebegett rajta… Szóval ettől kezdve hagyományos éttermekbe nem mentünk, csak bisztrókba, ahol a pult mögött látható volt a kínálat. Ám legjobban az úgynevezett „Mleczny bar”, azaz tejbár vált be, mert ott nagyon olcsón és sok finomságot ehettünk. Miután a Hell-félszigettel elértünk utunk legtávolabbi pontjára, ideje volt visszafordulnunk, Poznan felé vettük az irányt. A stopok viszont úgy alakultak, hogy nem a legrövidebb úton tudtunk haladni és végül Gnieznoba jutottunk. Ez a város ősi érsekségi központ, viharos történelmi múlttal, rengeteg turista látnivalóval, s végül nekünk is örökké emlékezetes maradt. Nézegettük a helyi látványosságokat, az utca kirakatait és Jóska, ma sem tudom miért, talán nehéznek érezte már a hátizsákját, azt levette és letette az egyik kirakat elé. Közben valami érdekesre figyelt fel egy másik kirakatban, együtt odamentünk, de mire visszafordultunk a hátizsákért, annak már csak a hűlt helyét láttuk! Ellopták! Ez kész katasztrófa volt, mert abban voltak az iratai, sőt, még némi készpénz és a retúr vasúti jegye is… Rendőrt kerestünk, próbáltuk elmagyarázni, hogy mi történt, persze közérthetően nem sikerült. Tovább erősködtünk, ennek eredményeként bevittek bennünket a helyi rendőrségre, vagy másfél óra múlva kerítettek egy tolmácsot, majd helyszínelés következett. Onnan visszamenve mindent jegyzőkönyveztek, és legvégül azt ígérték, hogy értesítenek bennünket, ha meg lesz a tolvaj. Mai napig nem lett meg. Ott álltunk az ismeretlenben, Jóska iratai, vasúti jegye és pénze nélkül. Össze voltunk törve. A helyzet azonban megoldást követelt, szerencsénkre a tolmács jó ötletet adott: menjünk el a poznani magyar konzulátusra és ott kérjünk segítséget. Így jutottunk el végül aznapi célunkhoz, Poznanba. A konzulátuson nagyon segítőkészek voltak, Jóska ideiglenes okmányokat, visszafizetendő készpénz előleget kapott, szóval a helyzet megoldódott. A kedvünk azonban odalett, és már Poznan látnivalói sem érdekeltek bennünket, szállást kerestünk és elhatároztuk, amilyen gyorsan csak lehet, hazamegyünk. Másnap reggel már Katowice felé igyekeztünk, de a stopjaink rövidre sikerültek, csak az egykori lengyel fővárosig, Wroclawig jutottunk, úgyhogy ott éjszakáztunk. Előtte azonban, minden mindegy már alapon, bementünk egy ifjúsági klub zenés rendezvényére és kitáncoltuk magunkból a bánatunkat. Korábban is feltűnt, de itt aztán végképp, hogy a lengyel lányok már akkor mennyire ki voltak sminkelve, náluk mennyire elterjedtebbek voltak a különböző piperék. A klub berendezése is egészen más volt, mint idehaza, a zeneszámok is ütősebbnek hatottak, szóval Lengyelországban egy színesebb világot tapasztaltunk meg. Másnap elértünk Katowicéig, vonatra szálltunk és hazáig meg sem álltunk. A vonaton jött a felismerés, hogy az iratokkal együtt elveszett Tomasz címe is, ezzel számunkra ő maga, és máig éget bennünket a rossz érzés, hogy ő nem tudja mi történt velünk, miért nem jelentkeztünk nála. Úgy gondolhatja, hogy visszaéltünk vendégszeretetével, haszonlesőkkel találkozott, azaz foltot ejtettünk a lengyel-magyar barátságon. Akkoriban még nem léteztek mobiltelefonok, nem volt internet, minden igyekezetünk kudarcot vallott, hogy megtaláljuk. Azóta is bánt ez az egész és úgy próbálom valamelyest kompenzálni, hogy ha idehaza bárhol lengyelekkel találkozom, akkor ismeretlenül is meghívom őket 1-1 üdítőre, sörre. Nem sok ez mindazért, ami sok jót Tomasz tett velünk, akire a mai napig szívesen gondolok. És van még egy nagy fájdalmam: Jóska idejekorán, már 4 évvel a kalandozásunk után, otthoni balesetben, áramütésben meghalt. Egyedül maradtam az emlékeimmel, nincs kivel visszaemlékezni, visszaidézni e csodás utazást, életem legösszetettebb, legvakmerőbb, legszínesebb kalandját. Egyetlen tárgyi emlék őrzi felejthetetlen utazásunk emlékét, egy kis domborműves madonna, aki mai napig a lakásunkat ékesíti, s mindig mosolyogva nézek rá, hiszen a mai napig szeretem a lengyeleket, kedvelem Lengyelországot! Jóskám, felejthetetlen barátom, Neked ajánlom e sorokat!

  • KÁVÉILLAT ÉS TÖRTÉNELEM: LENGYELORSZÁG LEGPATINÁSABB KÁVÉHÁZAI

    Egy város megismeréséhez elengedhetetlen, hogy feltérképezzük a helyiek által látogatott piacait és a legjobb kávéházait. A lengyel történelem fontos helyszíneivel, a helyi értelmiségnek, művészvilágnak otthont adó kávéházakkal legkönnyebb úgy barátságot kötni, ha a városnézésre szánt napjainkba szépen beleszőjük az itt való megpihenést. Krakkóban és Varsóban is számos remek kávéházat találni, ahová mi is betévedhetünk, hogy a patinás környezetben, a letűnt kor szellemeitől körülvéve egy-egy jó csésze kávéval, mézsörrel rójuk le tiszteletünket a hely nagyjai előtt. KRAKKÓ KÁVÉHÁZAI Több igazán nagy múltú kávéházba pihentethetjük meg a lábunkat a város felfedezése közben. Az egyik nagy kedvenc a Kawiarnia Jama Michalika, más néven a "Művészek Barlangja", amely 1895 óta szolgál a művészvilág otthonául. Itt született a Młoda Polska (Fiatal Lengyelország) mozgalom, a művészek és írók itt gyűltek össze, hogy megvitassák eszméiket és egymás bíráló tekintete elé hozzák alkotásaikat. Kawiarnia Jama Michalika - https://jamamichalika.pl/ A kávéház gyönyörű szecessziós enteriőrjének minden részlete eredeti, falait az egykori vendégek alkotásai, festmények és karikatúrák díszítik, megidézve a 19. század elejének hangulatát. Ebben a kávéházban született meg a híres Zöld Léggömb (Zielony Balonik) kabaré is, amelynek emlékét ma is őrzik. A ház specialitásai közé tartozik a mi krémesünkre megszólalásig hasonlító kremowki. Café Noworolski - Cancre A Café Noworolski a posztócsarnokban található kávéház valamivel később, 1912-ben nyílt meg és hamar a helyi értelmiség, a művészek egyik kedvelt helyévé vált. A szecessziós belső tér, a sokat megélt márványasztalok, a kristálycsillárok és az aranyozott díszítések mind a Habsburg-időket idézik, de nem csak bent, a kandallók mellé érdemes helyet foglalni, hanem a nyári hónapokban az árkádok alatt és innen figyelni a főtéren hömpölygő turistákat, a galambokat, élvezni a nyugalmat, hallgatni a város harangjait és a fel-felcsendülő trombitát a Mária templom tornyából. Itt nem csak a berendezés, a kínálat is autentikus, Jan Noworolski cukrászmester eredeti receptjei alapján még ma is készítik a híres sajttortát és a babka drożdżowát (élesztős kuglófot). VARSÓ KÁVÉHÁZAI Krakkó mellett természetesen Varsóban is akad néhány klasszikus kávéház, ahol tovább mélyíthetjük a barátságunkat a várossal. A legismertebb és legelegánsabb talán a Café Bristol, az 1901-ben nyílt Hotel Bristol kávéháza, amely nem véletlenül lett a lengyel arisztokrácia kedvenc találkozóhelye. Café Bristol - https://www.cafebristol.pl/ A letisztult, art deco enteriőr Ignacy Paderewski zongoraművész-politikus idejét idézi, aki a hotel egykori tulajdonosa volt. A híres Bristol reggelivel ma is nyugodtan indíthatjuk a napot és a süteményes vitrint is érdemes szemügyre venni, ugyanis a Bristol cukrászműhelyében készül a város talán legjobb éclair fánkja, és a kávéválaszték is igazán lenyűgöző. Délutánonként, egy jóféle patinás kávéházhoz illően, élő zongoraszó mellett fogyaszthatjuk el a kávénkat. A.Blikle - https://blikle.pl/ Desszert fronton azonban akad kihívója a Bristolnak. A ma már a város több pontján megtalálható A.Blikle. A Nowy Świat 35 alatt található cukrászdája Varsó legrégebbi, 1869 óta működő kávéháza, amely igazi családi vállalkozás, ma már a hatodik generáció viszi tovább a hagyományokat. A cukormázzal kínált pillekönnyű fánk (pączki) receptje szigorúan őrzött családi titok. A legenda szerint a városban állomásozó fiatal Charles De Gaulle kedvenc süteménye is az itteni fánk volt, amiért sokszor ugrott be a cukrászdába. A kínálatban persze az összes klasszikus lengyel sütemény megtalálható, ha valaki szeretne egy helyen szinte a teljes választékkal megismerkedni, akkor itt jó helyen jár. Egyszóval kalandos útjaink során érdemes a lengyel kávéházakat is listára venni, nem csak pihentető állomásai lehetnek egy-egy városi sétának, hanem fontos lenyomatait őrzik a hely, a város történelmének.

  • EGY 50 ÉVES AUTÓS STOPPOLÁS TÖRTÉNETE - 1. RÉSZ

    Az 1968-as év a párizsi diáklázadás, a vietnami háború elleni tiltakozások, a prágai tavasz és a lengyel felkelés éve volt. Ebben a zaklatott időszakban születetett meg bennünk a gondolat, hogy autóstoppal elmegyünk Lengyelországba és szétnézünk. A következő évben Tolnai József barátommal és tankör-társammal módszeresen spórolni kezdtünk, én például a havi 550 forintos ösztöndíjamból 100 forintot tettem félre erre a célra. Információkat gyűjtöttünk, hiszen abban az időben nemzetközi trend volt az autóstop, azaz volt kiktől ismereteket szerezni, olyanoktól, akik már jártak ott. Kaptunk tőlük egy kis könyvecskét, az ottani PTSM ifjúsági mozgalom kiadványát, amiben Lengyelország minden kisebb, nagyobb városában fellelhető ifjúsági szállások címe és elérhetőségi módjuk (hányas busszal közelíthető meg, hányas számú villamossal) benne volt. Bátrak, ma már úgy mondanám, hogy meggondolatlan kalandorok voltunk, mindössze ennyi előkészületet tettünk… 1970 nyarán, a sikeres államvizsga után néhány héttel elindultunk. Katowicéig vonattal mentünk és már a leszálláskor váratlan dolog történt: megrohantak bennünket a lengyel fiatalok és szinte erőszakkal levették rólunk a hátizsákjainkat, majd azokat „átkutatták”. Aztán nagy diadallal lobogtatták a benne talált fehér nylon ingem és Józsi zöld velúr ingét, azonnal ajánlatot is tettek, hogy megveszik. Nekünk eszünk ágában nem volt ezektől, az akkoriban nagyon divatosnak számító ingektől megválni, de oly „erőszakosak” voltak, és főleg olyan elképesztően jó árat ígértek, hogy végül igent mondtunk. A fejenkénti kb. 1500 forintnyi zlotynk további 550-550(!) forintnyi zlotyval gyarapodott, a hátizsákunk pedig könnyebb lett… Katowice iparváros, nem sok látnivalóval, ezért másnap, helyben vásárolt térkép segítségével Krakkó felé vettük az irányt. A város szélén elővettük az otthon készített, kb. 1 m hosszú és 20 cm széles, feltekert, nemzeti színű szalagunkat, amire jó nagy betűkkel, lengyelül az volt ráírva, hogy „Mi magyar diákok vagyunk”, azaz „Jestesmy wegirskimi studentami”, és azt két kezünkbe fogva, kihúzva, nagy izgalommal vártuk az első stopunkat. Tán csak két autó ment tova, ám a harmadik már megállt, célstoppal eljutottunk Krakkóba, az ősi lengyel fővárosba. Egész nap a város nevezetességeivel ismerkedtünk, de a Wawel maradt a legemlékezetesebb. Már akkor volt többnyelvű, automatából szóló idegenvezetői szolgáltatás, de e fizetőst nem vettük igénybe, mert szerencsénkre épp jött egy magyar csoport és hozzájuk csatlakoztunk. Szakszerű és alapos idegenvezetést hallgatva jutottunk el az egykori közös lengyel-magyar király, Báthory István sírjához. A történelmi visszatekintés után, régi magyar szokás szerint, miszerint az oda vetődő magyarok minden királysírnál eléneklik a himnuszt, mi is elénekeltük! Ott lent, a kazamata félhomályában, pislákoló gyertyafények, nemzeti színű szalagok és koszorúk előtt az a maroknyi csoport szinte teljesen eggyé vált. Himnuszunk szent szavai visszhangozva, harsogva dübörögtek az ódon kőfalak között, idézték a múltat és a jelent. Ez az áhítat és kiállás a mai napig bennem él, megrázó és felejthetetlen! A nap gyorsan elszaladt és szállás után kellett néznünk. Három helyre is elmentünk, az utolsó a nemzetközi diákhotel volt, de ott is minden hely foglalt volt… De mégis kaptunk egy esélyt, mert a recepciós segített, adott egy címet és annak elérhetőségét. Felszálltunk egy villamosra, azzal a végállomásig kidöcögtünk és leszálltunk a késő esti sötétségben, már 10 óra körül járt. Onnan gyalog kellett tovább mennünk, nemsokára a távolban fel is tűnt egy gyenge fény, úgy éreztük magunkat, mint János-vitéz a rengetegben… A szél is felkerekedett, furcsán nyikorogtak és hullámoztak az utat szegélyező fák ágai, levelei, már kicsit be is rezeltünk, de kisvártatva odaértünk a megadott címre. Egyetlen imbolygó lámpás világított, láttunk egy megkopott fakaput, azon csöngő helyett egy úgynevezett döngetőt, bekopogtunk vele. Hamarosan csoszogást hallottunk, az ajtón lévő rácsos kisablak kinyílt és megjelent mögötte két égő szempár. Mit akartok, kérdezte, és mi oroszul és németül elmondtuk, éjszakai szállást keresünk, gyertek be, mondta. Odabenn egy szál keresztfát kiemeltek a helyéről, félre rakták és utána élesen csikorogva kinyílt az ajtó, beléphettünk. A meglepetéstől azonban azonnal ledermedtünk, mert a két csillogó szempár egy apácafőkötőből meredt ránk, egy apácakolostor éjszakai menedékhelyére jutottunk! Az apácaruhás matróna aztán bevezetett bennünket egy boltíves, emeletes ágyakkal megrakott hálóterembe és megmutatta a helyünket. Elég sok ágy foglalt volt már, de minket ez egyáltalán nem zavart, sőt, rettentően örültünk, hogy végre lezuhanyozhattunk, és tiszta, hófehér ágyneműbe lefeküdhettünk. Másnap reggel viszont kakaskukorékolásra ébredtünk, kinéztünk a ráccsal védett ablakon, ami a kolostor belső udvarára nézett és a baromfikat etető, itató, szürke ruhás, derekukon darócköteles apácákra esett a tekintetünk. Szépek voltak, fiatalságuk kisugárzott a durva anyagú csuháik alól, nem véletlen, hogy az éjjeli menedékhelyen nem ők segédkeztek. A téglalap alakú kolostor egyik rövidebb oldalán lévő, idegeneket befogadó éjjeli menedékhely a többi résztől erős vasráccsal volt elzárva… Reggel az öreg, ráncos apácánkkal elintéztük a formaságokat és olyan kedvező árakat kaptunk, hogy azonnal el is döntöttük, itt több napot maradunk. Máig emlékszem, hogy az első éjszaka 5 zloty volt, míg a következők már csak 3 zloty, mert azokra már nem számolták fel az ágynemű mosatás költségeit… Azóta sem találkoztam hasonló árkalkulációval! Átmenetileg e kolostor lett a „támaszpontunk”, innen jártuk be a Krakkó közelében lévő nevezetesebb helyeket és itt történt az is, hogy egy nap reggelén nekifogtunk reggelizni. Józsi kiterítette a damaszt terítőjét, elővettük a kenyerünket, zöldpaprikát és az otthonról hozott, de már megkezdett Pick-téliszalámi rudat. Elkezdtünk falatozni és persze a frissen leszelt szalámi karikák illata elkezdett terjengeni, ami azonnal odavonzott egy svájci srácot. Annak szeme majd kiugrott, szinte csorgott a nyála, meg is kínáltuk egy szeletkével, nagyon ízlett neki. Felugrott és kiszaladt a motorjához, behozta a táskáját, kinyitotta, és az tele volt Marlboro cigarettával, mindezt odaadta volna nekünk a Pick-szalámiért cserébe. Miután egyikünk sem dohányzott és óvatosak is voltunk, nem fogadtuk el az ajánlatát. Azt a meglepett, meghökkent és bánatos arcot, amit az a srác vágott, soha nem fogom elfelejteni! Bizonyára el sem tudta képzelni, hogy gáláns ajánlatát bárki visszautasítsa… Különben nem volt konkrét, napra lebontott útitervünk, arról tulajdonképpen a véletlenszerűen stoppolt autók útvonala döntött. Varsó és a tengerpart felé törekedtünk, minden nap másikunk stoppolt, de még az este leszállta előtt mindig megálltunk. Soha nem tudtuk előre, hogy hova érkezünk és aznap hol fogunk aludni… Ennyi idő után visszatekintve, mindez kész őrültségnek tűnik, mégis így volt, mindig tiszta ágyban aludtunk! Opole környékén történt, hogy kiálltunk az út szélére, stoppoltunk és már az első autó, ráadásul személygépkocsi, meg is állt. Örültünk a szerencsénknek, de amint elhelyezkedtünk furcsa, halk, kattogó hangra lettünk figyelmesek. Elsőre nem ugrott be, hogy mi ez, de amint a műszerfal alá néztünk azonnal kiderült, taxit intettünk le! Jeleztünk is mindjárt, szabadkoztunk, hogy mi nem fizetős utasok vagyunk, erre a taxis megállt, hangosan felnevetett és fizetés nélkül elengedett bennünket… Szinte egyszerre mondtuk Jóskával a közismert szlogent: "Polak, Wegier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki", azaz "Lengyel, Magyar, két jó barát, együtt harcol és issza borát". E közismert szólás-mondás végigkísért egész utunkon, hol mi mondtuk a lengyeleknek, hol a lengyelek nekünk, ez megnyitotta a szíveket és a két nép barátságának e szimbóluma mindig hatott. A stoppolás egyébként általános volt. Fiataloknak és öregeknek, diákoknak és civileknek, kisdedét vivő kismamáknak, gombás kosárkáját cipelő nénikének, és persze a külföldieknek ez épp oly természetes közlekedési mód volt, mintha felszálltak volna egy távolsági buszra. Az egészben volt valami rendszer is, mert a helyiek közül sokan, kis füzetből kitépett „jegyekkel fizettek”, amit a műszerfalra kitett sapkába raktak, és azon a megteendő út km hossza volt rányomtatva. A sofőrök ezt összegyűjtötték és meghatározott km-t elérve állami céljutalmat kaptak. Akinek ilyen füzetkéje nem volt, az néhány zlotyt dobhatott a sapkába, ami nem volt kötelező, és tőlünk, magyaroktól, ezt nem is várták el. Varsóba eljutva, annak legmagasabb épületére is felmentünk, és a Kultúra Palotájának tetejéről megcsodáltuk a fővárosi panorámát. Először „Pragában” találtuk magunkat, no, nem a cseh fővárosban, hanem Varsónak az ilyen nevű kerületében… Innen átmentünk a Visztula túloldalára, az óvárosba. E városrész már akkor - a középkori házak homlokzatait idézve - teljesen újjá lett építve, kivéve egyetlen romos, üszkös épületet, amelyet szándékosan, mementónak hagytak meg, mégpedig a Varsót letarolt 2. világháborús német bombázásokra emlékeztetve. Ezen hatalmas, fekete betűkkel az volt kiírva, hogy „Ezt soha nem felejtjük, és soha meg nem bocsájtjuk!” Ennek kettős üzenete volt, egyfelől a brutális német bombázásokra, másfelől arra az orosz/szovjet magatartásra utalt, amikor 1944-ben a Vörös Hadsereg tétlenül várakozott a Visztula jobbpartján és hagyták a németek által leverni a Varsói felkelést. Nem a felkelést vezető Honi Hadsereget és a londoni emigrációs kormányt favorizálták… Megjegyzem, hogy egész utunk során minduntalan éreztük a németek és az oroszok iránti ellenszenvet. Mi csak e két nyelven tudtunk velük beszélni, nem is néztek ránk jó szemmel, amíg e nyelveken szóltunk, de mindannyiszor siettünk tudomásukra hozni, hogy mi egyébként magyarok vagyunk, csak ilyenkor lettek barátságosak velünk… A varsói záró program a Wilanow-i Sobieski-kastély megtekintése volt. Ez a mi fertődi-kastélyunkhoz hasonlatos, de annál azért jóval nagyobb barokk kastély hatalmas parkkal van övezve, ahol a mókusok vidáman ugrándoznak a látogatók feje fölött. Bebocsátásra várva hosszú sor verődött össze, épp elindultunk, amikor az egyik mókus könnyített magán, ami az egyik látogató ruháján kötött ki, aki véletlenül pont magyar volt. Ki is tört belőle, - „hú, de se..be rúgnám”- mondta, s nem is gondolta, hogy mögötte mi értjük a szavait. Persze beszóltunk neki, el is vörösödött, így lett újabb ismeretségünk. A kastélyban, egyik csodásabban berendezett teremből vonultunk a másikba, amikor arra hívták fel a figyelmünket, hogy nézzük meg alaposabban a fejünk felett lévő freskót. Néztük, néztük és végül észrevettünk egy kis angyalkát, aki meg pont bennünket nézett, bármerre is fordultunk. Ráadásul az egyik lábacskája gipszből megformálva 3 dimenziós volt, kilógott a plafon freskójából. Ámuldoztunk. Jóval később, csak Ópusztaszeren, a Feszty-körképnél láttam hasonló átmenetet. Folytatása következik...

Lengyel Idegenforgalmi Szervezet Budapesti Irodája

Oldalunk a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet

budapesti irodájának támogatásával készül!

© 2024 Szia Lengyelország! - minden jog fenntartva

bottom of page