A KERESÉS TALÁLATAI
Search this site
236 találat
- A KRAKKÓI SÁRKÁNY LEGENDÁJA
Krakkó nem csak a királyok városa, de a legendáké is, melyek közül az egyik a város legikonikusabb szimbólumával kapcsolatos. Ez a legenda a múlt ködös részéből, Krak fejelem idejéből ered, amikor a Wawel-domb alatti barlangból egy vérszomjas tűzokádó fenevad tartotta rettegésben a környék lakóit. A sárkány miatt nem csak az állatok, de a szűz lányok is veszélyben voltak. Amikor már csak Krak lánya maradt egyedüli szűz a környéken, a lány kezéért és fele királyságért cserébe keresni kezdte azt a hőst, aki végez a fenevaddal. Sorra érkeztek is a lovagok, vitézek és lelkes ifjak, de senkinek nem sikerült győzedelmeskednie, mígnem egy cipészlegény rafinált ötlettel állt elő: egy halott birka hasát kátránnyal és kénnel tömte ki, majd azt a sárkány elé vetette. A fenevad mohón felfalta a csalit, és csillapíthatatlanul szomjas lett, amit annyi vízzel próbált oltani, hogy végül kidurrant. Ezt követően a legyőzött sárkány barlangja feletti dombtetőn építette fel Krak a palotáját, és alapította meg települését (melynek mai neve a fejedelem nevét őrzi - Kraków, azaz Kraké). Ezen legenda egyik alapját képező barlangot ma is láthatjuk a Wawel alatt - neve Smocza Jama, azaz Sárkány-barlangja. A nagyjából 280 méter hosszú, három teremből álló járatot nagyjából 25 millió évvel ezelőtt termálvíz vágta ki a mészkősziklából. Napjainkban két bejárata van, egy természetes és egy mesterségesen kialakított. Egykoron bordélyház és fogadó is üzemelt benne, ma üresen „áll”. Ha Krakkóban jársz, mindenképpen látogass el a Wawelbe, és nézd meg a barlangot, ahol magát a sárkányt is megpillanthatjuk. A barlang természetes bejáratát őrző szobrot Bronislaw Chromy szobrászművész 1972-ben készítette, és az idelátogatók nagy örömére percenként lángot is fúj!
- ÚJ REPÜLŐJÁRATOK LENGYELORSZÁGBA
2025 júliusától új, közvetlen járatokat indít Budapestről a Wizzair és a Ryanair, így már 4 lengyel városba is eljuthatunk repülővel! A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről 2025 nyarától Varsó mellett gyorsan elérhetővé válik a Wizzair révén Gdańsk és Wrocław, míg a Ryanair járataival Katowicébe repülhetünk, heti több alkalommal is! ÚJ REPÜLŐS CÉLPONTOK A világörökség részét képező, több mint ezeréves Gdańsk gazdag kultúrális kincseivel, tengerpartjával és aktív kikapcsolódási lehetőségeivel csábítja a turistákat. Különleges hangulata, valamint a minden szegletét átjáró történelem illata mindenkit rabul ejt. Wrocław, bár egyelőre kevesen ismerik, nagyszerű célpont lehet egy hosszú hétvégére. Alsó-Szilézia történelmi fővárosa a hidak városa, és sokszor kapja meg a "lengyel Velence" jelzőt. Középkori építményei között látványos sétát tehetünk, amik mellett a több száz törpe-szobor keresése nyújt kalandos kikapcsolódást. Katowice egykoron szürke bányász város volt, ahova turista nem igazán ment, ám az elmúlt évtizedben a sziléziai település azon dolgozott, hogy ez totálisan megváltozzon. Ennek köszönhetően napjainkban egy tiszta, modern, kultúrális metropolisz benyomását nyújtja, ahol a múlt továbbra is megtalálható, de felújított formában. Múzeumok, parkok, és zenei programok miatt egyre többen látogatnak el ide. JÁRATOK Várhatóan Budapestről az alábbi járatok indulnak: Gdańsk (10 490 forinttól) hétfő 21:35-23:10 szerda 12:15-13:50 péntek 21:35-23:10 Wrocław (10 490 forinttól) kedd 06:00-07:10 szerda 06:10-07:20 Katowice hétfő 18:05-19:15 csütörtök 12:35-13:45
- KRÓKUSZVIRÁGZÁS A TÁTRÁBAN
Március vége, április eleje. Az évnek ez az időszaka – amely egy-két évtizeddel ezelőtt még holtszezon volt – a Tátrában ma már a krókuszokról szól. A krókuszok (hivatalos nevén kárpáti sáfrány – Crocus heuffelianus) természetesen korábban is nyíltak a tátrai völgyekben, az utóbbi évtizedben azonban egyre inkább a turisták érdeklődésének előterébe kerültek, ma pedig már tömegeket vonzanak. A krókusz, vagy ahogy arrafelé nevezik a „gorál tulipán” a Tátrában a tavasz szimbóluma. Legnagyobb mennyiségben a Chochołowi-tisztáson (Polana Chochołowska) fordul elő, ahol 2015-ös adat szerint évente kb. 14 millió hagyma virágzik. A krókuszvirágzásnak természetesen nincs a naptárban rögzített fix időpontja. Elsőként a hegyek lá-bánál, a Havasalja (Podhale) tisztásain jelennek meg az apró kis virágok, és csak egy bizonyos idő elteltével a tátrai tisztásokon. Volt olyan év, amikor a Chochołowi-tisztáson vagy a Kalata-réten (Polana Kalatówki) már március végén csodálhattuk a lila virágszőnyeget, de olyan is volt, amikor egy késői havazásnak köszönhetően hó lepte be az éppen kinyílni készülő virágokat, melynek következtében szinte teljesen elmaradt a virágzás. Tömeges virágzás olyankor fordul elő, amikor a hó (pl. halny következtében) hirtelen elolvad, ezzel együtt hosszabb felmelegedés veszi kezdetét. Legnépszerűbb a Chochołowi-völgy (Dolina Chochołowska) A Chochołowi-völgy a Tátra lengyel oldalának leghosszabb – csaknem 10 km – és legnagyobb völgye. A krókuszvirágzás idején ebben a völgyben készül szinte minden második fotó a tavasszal ezerszámra virágzó krókuszokról. A völgy minden tavasszal turisták tömegeit vonzza, március-április fordulóján egy hétvégén csak ebbe a völgybe kb. 60 ezer turista vált belépőjegyet. A hóval borított hegyek alatti napsütötte tisztásokon ezerszámra nyíló lila virágok között a csodák birodalmában érezhetjük magunkat. A Lengyel-Tátra legnyugatibb, ám korábban kevésbé ismert völgye nagy mértékben a krókuszvirágzásnak köszönheti ismertségét, népszerűségét. A kis virágok népszerűségéhez azonban a közösségi média is nagy mértékben hozzájárul – a „krókusz-szezonban” a különböző platformokon több ezer fotó jelenik meg a völgyeket borító krókusz-szőnyegről, ami újabb turistákat, fotósokat vagy szimplán csak természetjárókat motivál tavaszi tátrai kirándulásra. Mivel a krókuszvirágzás idején több utazási iroda konkrétan a Chochołowi-vögybe szervez kirándulást, így ezeken a hétvégéken tömött buszokkal érkeznek a turisták a völgybe. Az autóval érkezők a Szürke-réten (Siwa Polana) parkolhatnak, itt azonban korlátozott a férőhelyek száma. A nagy forgalom miatt már reggel sincs parkolóhely, és ilyenkor a völgybe vezető útvonal is erősen túlterhelt, ezért a völgy megközelítéséhez érdemes valamilyen alternatív megoldást találni. Ez lehet a tömegközlekedés (Zakopanéban a vasútállomástól indulnak a völgybe közlekedő kisbuszok), vagy érdemes a közeli Kościelisko-völgy (Dolina Kościeliska) torkolatánál lévő parkolókat használni, ahonnan gyalogosan kb. 45 perec alatt juthatunk el a Szürke-rétre. Ha lehetőségünk van rá, kerüljük el a zsúfolt hétvégi napokat, hét elején, közepén általában jóval kisebb tömegre lehet számítani. A Szürke-réttől a Chochołowi-tisztásig vezető turistaút kerékpárútként is funkcionál, kerékpárt pedig akár a völgy torkolatánál is bérelhetünk. Túraajánló A Szürke-rétről (Siwa Polana, 925 m) a Chochołowi-tisztásra (Polana Chochołowska) vezető zöld jelzésű turistaút hossza kb. 7 km, a kényelmesen emelkedő út szintkülönbsége kb. 230 m, a tisztás nyugati szélén álló Chochołowi menedékház (Schronisko na Chochołowskiej Polanie, 1146 m) kb. 2 óra alatt érhető el. Máshol is nyílnak krókuszok? A Tátrában és a Podhalén természetesen máshol is találunk szemet gyönyörködetető krókuszmezőket. Szintén sok – de a Chochołowi-völgynél összehasonlíthatatlanul kevesebb – turista célpontja a Kalata-rét és a Kościelisko-völgy, de a tavasz első tátrai virágai felbukkannak a Ruszin-tisztáson (Rusinowa Polana), a Kis-réti-völgyben található Nagy-tisztáson (Wielka Polana), a Tölcsér-völgyben (Dolina Lejowa), a Kis-tisztáson (Małá Polana) és a Nagy-halom-tisztáson (Polana Kopieniec). A Tátra lábánál az Alsó erdei út (Ścieżką pod Reglami) mentén – amely kevésbé zsúfolt, mint a fenti lelőhelyek, itt azonban csak kisebb csoportokban nyílnak – valamint Zakopane, Toporowa Cyrhla, Kościelisko, Witów és Dzianisz települések tisztásain találkozhatunk velük. Amennyiben ezen helyszínek egyikét választjuk túránk célpontjául, ne feledjük, hogy ezeken a tisztásokon nem találunk olyan kiterjedt, sűrű virágszőnyeget, mint a Chochołowi-tisztáson, cserébe viszont jóval kisebb tömeg várható. Még ha kevesebb virágot is látunk, a háborítatlan tátrai környezettel a háttérben nagyobb öröm úgy gyönyörködni a szépségükben, hogy nem tolong körülöttünk több ezer ember. Túraajánló A Kuźnicéból (Kuźnice, 1010 m) a Kalata-réten (Polana Kalatówki) található Kalata-réti hegyi szállóhoz (Hotel Górski na Kalatówkach, 1198 m) vezető kék jelzésű turistaút hossza 1,5 km, szintkülönbsége 180 m, az út megtételéhez kb. 45 perc szükséges. „Hokus Krokus” A Tátrai Nemzeti Park (TPN) néhány évvel ezelőtt meghirdette a „Hokus Krokus” elnevezésű akcióját. Ennek célja, hogy tájékoztatást nyújtson a turisták tömegeit vonzó krókuszokról, ötleteket adjon, hogy hol csodálhatjuk meg ezeket az elragadóan szép kicsiny virágokat, és nem utolsósorban a természettel szembeni felelősségteljes magatartásra ösztönözze a turistákat. Az akció részeként a nemzeti park a Chochołowi-tisztáson kívüli más, kevésbé ismert, ezért kevésbé zsúfolt helyeket ajánl a turisták figyelmébe, ezzel együtt felhívást intéz a turisták felé, amely a virágok felelősségteljes megismerésére irányul. Egy lépést, se tovább! A krókuszokat csak a turistaútról csodáljuk meg és fotózzuk! Ne lépjünk be a tisztásra, ne tapossuk le a krókuszokat! Ne üljünk (!) és ne feküdjünk (!) a krókuszok közé fotózás kedvéért! Ne tépjük le a krókuszokat, a fotó legyen az ajándék! Ne parkoljunk krókuszmezőre! Ne hagyjunk hátra hulladékot! Csak menedékházakban vagy a turistaút mentén lévő WC-t használjuk szükségleteink elvégzésére! Védjük a krókuszokat! Ha nem megfelelő viselkedést tapasztalunk, reagáljunk!
- EGY 50 ÉVES AUTÓS STOPPOLÁS TÖRTÉNETE - 2. RÉSZ
Ez egy bő 50 éves autós stoppos utazás története, egy teljesen más világból... barátságok, kalandok egy olyan világból, amely talán már sosem lesz újra. ...Varsóból Gdansk felé vettük az irányt, de aznap csak araszoltunk, nem jöttek a hosszabb stopok, és már estefelé járt. Vagy nyolcan ültünk egy kisteherautó platóján, amikor kezdett világossá válni, hogy Gdanskot aznap nem érjük el, valahol szállást kell keresnünk. Szóba elegyedtünk egy lengyellel, aki velünk utazott s ő felajánlotta, hogy nála aludhatunk. Néhány évvel idősebb lehetett nálunk, mint utóbb kiderült, nemrég végzett tűzoltó hadnagy volt. Torunba értünk, leszálltunk, és néhány perces séta után egy négyemeletes tömbházhoz érkeztünk, abban lakott Tomasz. Felmentünk a lakásába, leraktuk a hátizsákjainkat, leültünk, ő meg azonnal a fürdőszobába ment, meleg vizet engedett a kádba, abba fürdősót, azt habosította és befelé invitált valamelyikünket… Jóskával összenéztünk, kissé megrezzentünk, nem tudtuk mi következik, de ha már benne voltunk, úgy döntöttünk, maradunk. Jóska nálam erősebb felépítésű, izmosabb srác volt, bevállalta, hogy elsőnek megy, és ha kell, megvédi magát. Tomasz udvariasan betessékelte, rácsukta az ajtót, engem megkínált egy vodkával, Jóska meg vidáman pancsolva lemosta magáról az út porát, nem történt semmi rendellenes. Utóbb még mi szégyelltük magunkat, hogy ilyesmi megfordult az agyunkban. Aztán én is felfrissültem és ekkor jött a meglepetés: Tomasz meghívott bennünket az ottani Barbakán étterembe! Remek vacsorát ettünk és a végén egy üveg tokaji aszút rendelt. Elképedtünk, mert tokaji aszút még otthon se ittunk, nagyon drága dolog volt az akkoriban, most meg itt ülünk idegenben és aszút kortyolgatunk! Másnap tovább akartunk állni, de Tomasz marasztalt, sőt, meghívott bennünket a közeli fürdővárosba, Ciechocinekbe. Oda már hozta magával a barátnőjét és annak barátnőit is, szóval vidám napunk kerekedett ismét. A fürdő legemlékezetesebb része egy lópatkó alakúra kialakított, venyigékből emelt, legalább 3 méter magas építmény volt, a patkó két szára között pedig minimum 4-5 méter távolság. A venyige rakás tetejére felvezették a gyógyvizet, ott azt zuhanyrózsával szétpermetezték és e gyógyvíz a venyigéken lecsorogva, elpárologva, egészen hűs mikroklímát alakított ki a patkó két szára között. Oda székeket raktak, azon ültek a légzőszervi betegséggel küzdők. Kipróbáltuk mi is, egészen érdekes élmény volt, azóta sem találkoztam hasonló megoldással. Másnap elkértük Tomasz címét, meghívtuk Magyarországra és elindultunk a tenger felé. Ez volt a leghosszabb stopunk, de egyben a legkellemetlenebb is, mert egy zárt műhelykocsi, gázolaj szagú bódéjában utaztunk, de bevállaltuk, mert egyenesen Gdanskba ment. Nyári hőség volt, a hosszú úton megizzadtunk, a hajunk beitta a gázolaj szagát, szóval alig vártuk, hogy fürödhessünk. Gdanskba érve kimentünk a tengerpartra, ahol rengetegen voltak, ledobáltuk a ruháinkat, fürdőruhát húztunk és beleszaladtunk a tengerbe. Ám mindjárt az első méterek után úgy éreztük, mintha ezernyi jeges tű szúródna belénk, és amíg a lendület tartott ez a szörnyű hideg érzés csak fokozódott, végül azonnal visszafordultunk és talán még gyorsabban futottunk a vízből kifelé, mint ahogy bementünk. A parton vettük észre, hogy csak ott van tömeg, a vízben szinte senki, nem is véletlen, hiszen a Balti-tenger vize nyáron sem melegebb 15-16 foknál… Másnap az óvárossal és a kikötővel ismerkedtünk, majd átmentünk a közeli Sopotba, ahol olyan szerencsénk volt, hogy ott egy ingyenes orgona hangversenyt is meghallgathattunk. Gdynia volt a következő város, ahol annak kikötőjében megláttuk a világ egyik legszebb vitorlás hajóját, a Dar Pomorza-t. Nézegettük, gusztálgattuk és nagyon szerettünk volna feljutni rá, de hiába próbálkoztunk. Ám, egyszer csak magyar szót hallottunk a fedélzetről, felkiabáltunk, erre a hajó szélére jött egy matróz, aki, mint később kiderült, pozsonyi illetőségű volt, és tőle tudtuk meg, hogy ez a kadétok kiképzésére szolgáló iskolahajó. Végül még azt is elintézte, hogy felmehettünk a vitorlásra és megnézhettünk szinte mindent. Máig emlékszem, hogy minden ragyogott, a fedélzet makulátlan tiszta volt, a rézből készült berendezések csillogtak, villogtak és maximális rend volt. A hajó belsejében aztán még a sűrűn, egymás mellett ringó függőágyakat is megnézhettük, hát azok nem tűntek túl kényelmesnek, mint szardíniás dobozban a halak, olyan sűrűn lógtak egymás mellett… Visszatérve a mólóra, már hazafelé tartó magyarokkal találkoztunk, ők ajánlották, hogy feltétlenül menjünk el a Hell-félszigetre is. Ez egy hosszan a Balti-tengerbe nyúló, keskenynek mondható félsziget, a legvégén kis halászfaluval. Természetesen elmentünk és nem is bántuk meg, mert olyan finom sült halat még életünkben nem ettünk, mint ott. Tenyérnyi, kerekded, lepényszerű, aranysárgás tengeri halakat árultak, frissen kisütve, szinte szálkák nélkül. Alaposan belakmároztunk, és még a másnapra is gondolva, vettünk további két adagot, amit hátizsákjainkba tettünk. Bár ne tettük volna, mert másnap már ehetetlen volt, a kánikula hatására nem gondoltunk, ki kellett dobnunk az egészet… Különben az étkezéseink nagyon furcsán alakultak. Először véletlenszerűen rámutattunk a lengyel nyelvű étlap valamelyik menüjére, ám ez nagyon nem vált be, mert néha számunkra teljesen ismeretlen és ehetetlen ételeket kaptunk. Az egyik leves például lila volt, benne kis virsli karikák, káposzta darabok úsztak és még némi tejföl is lebegett rajta… Szóval ettől kezdve hagyományos éttermekbe nem mentünk, csak bisztrókba, ahol a pult mögött látható volt a kínálat. Ám legjobban az úgynevezett „Mleczny bar”, azaz tejbár vált be, mert ott nagyon olcsón és sok finomságot ehettünk. Miután a Hell-félszigettel elértünk utunk legtávolabbi pontjára, ideje volt visszafordulnunk, Poznan felé vettük az irányt. A stopok viszont úgy alakultak, hogy nem a legrövidebb úton tudtunk haladni és végül Gnieznoba jutottunk. Ez a város ősi érsekségi központ, viharos történelmi múlttal, rengeteg turista látnivalóval, s végül nekünk is örökké emlékezetes maradt. Nézegettük a helyi látványosságokat, az utca kirakatait és Jóska, ma sem tudom miért, talán nehéznek érezte már a hátizsákját, azt levette és letette az egyik kirakat elé. Közben valami érdekesre figyelt fel egy másik kirakatban, együtt odamentünk, de mire visszafordultunk a hátizsákért, annak már csak a hűlt helyét láttuk! Ellopták! Ez kész katasztrófa volt, mert abban voltak az iratai, sőt, még némi készpénz és a retúr vasúti jegye is… Rendőrt kerestünk, próbáltuk elmagyarázni, hogy mi történt, persze közérthetően nem sikerült. Tovább erősködtünk, ennek eredményeként bevittek bennünket a helyi rendőrségre, vagy másfél óra múlva kerítettek egy tolmácsot, majd helyszínelés következett. Onnan visszamenve mindent jegyzőkönyveztek, és legvégül azt ígérték, hogy értesítenek bennünket, ha meg lesz a tolvaj. Mai napig nem lett meg. Ott álltunk az ismeretlenben, Jóska iratai, vasúti jegye és pénze nélkül. Össze voltunk törve. A helyzet azonban megoldást követelt, szerencsénkre a tolmács jó ötletet adott: menjünk el a poznani magyar konzulátusra és ott kérjünk segítséget. Így jutottunk el végül aznapi célunkhoz, Poznanba. A konzulátuson nagyon segítőkészek voltak, Jóska ideiglenes okmányokat, visszafizetendő készpénz előleget kapott, szóval a helyzet megoldódott. A kedvünk azonban odalett, és már Poznan látnivalói sem érdekeltek bennünket, szállást kerestünk és elhatároztuk, amilyen gyorsan csak lehet, hazamegyünk. Másnap reggel már Katowice felé igyekeztünk, de a stopjaink rövidre sikerültek, csak az egykori lengyel fővárosig, Wroclawig jutottunk, úgyhogy ott éjszakáztunk. Előtte azonban, minden mindegy már alapon, bementünk egy ifjúsági klub zenés rendezvényére és kitáncoltuk magunkból a bánatunkat. Korábban is feltűnt, de itt aztán végképp, hogy a lengyel lányok már akkor mennyire ki voltak sminkelve, náluk mennyire elterjedtebbek voltak a különböző piperék. A klub berendezése is egészen más volt, mint idehaza, a zeneszámok is ütősebbnek hatottak, szóval Lengyelországban egy színesebb világot tapasztaltunk meg. Másnap elértünk Katowicéig, vonatra szálltunk és hazáig meg sem álltunk. A vonaton jött a felismerés, hogy az iratokkal együtt elveszett Tomasz címe is, ezzel számunkra ő maga, és máig éget bennünket a rossz érzés, hogy ő nem tudja mi történt velünk, miért nem jelentkeztünk nála. Úgy gondolhatja, hogy visszaéltünk vendégszeretetével, haszonlesőkkel találkozott, azaz foltot ejtettünk a lengyel-magyar barátságon. Akkoriban még nem léteztek mobiltelefonok, nem volt internet, minden igyekezetünk kudarcot vallott, hogy megtaláljuk. Azóta is bánt ez az egész és úgy próbálom valamelyest kompenzálni, hogy ha idehaza bárhol lengyelekkel találkozom, akkor ismeretlenül is meghívom őket 1-1 üdítőre, sörre. Nem sok ez mindazért, ami sok jót Tomasz tett velünk, akire a mai napig szívesen gondolok. És van még egy nagy fájdalmam: Jóska idejekorán, már 4 évvel a kalandozásunk után, otthoni balesetben, áramütésben meghalt. Egyedül maradtam az emlékeimmel, nincs kivel visszaemlékezni, visszaidézni e csodás utazást, életem legösszetettebb, legvakmerőbb, legszínesebb kalandját. Egyetlen tárgyi emlék őrzi felejthetetlen utazásunk emlékét, egy kis domborműves madonna, aki mai napig a lakásunkat ékesíti, s mindig mosolyogva nézek rá, hiszen a mai napig szeretem a lengyeleket, kedvelem Lengyelországot! Jóskám, felejthetetlen barátom, Neked ajánlom e sorokat!
- KÁVÉILLAT ÉS TÖRTÉNELEM: LENGYELORSZÁG LEGPATINÁSABB KÁVÉHÁZAI
Egy város megismeréséhez elengedhetetlen, hogy feltérképezzük a helyiek által látogatott piacait és a legjobb kávéházait. A lengyel történelem fontos helyszíneivel, a helyi értelmiségnek, művészvilágnak otthont adó kávéházakkal legkönnyebb úgy barátságot kötni, ha a városnézésre szánt napjainkba szépen beleszőjük az itt való megpihenést. Krakkóban és Varsóban is számos remek kávéházat találni, ahová mi is betévedhetünk, hogy a patinás környezetben, a letűnt kor szellemeitől körülvéve egy-egy jó csésze kávéval, mézsörrel rójuk le tiszteletünket a hely nagyjai előtt. KRAKKÓ KÁVÉHÁZAI Több igazán nagy múltú kávéházba pihentethetjük meg a lábunkat a város felfedezése közben. Az egyik nagy kedvenc a Kawiarnia Jama Michalika, más néven a "Művészek Barlangja", amely 1895 óta szolgál a művészvilág otthonául. Itt született a Młoda Polska (Fiatal Lengyelország) mozgalom, a művészek és írók itt gyűltek össze, hogy megvitassák eszméiket és egymás bíráló tekintete elé hozzák alkotásaikat. Kawiarnia Jama Michalika - https://jamamichalika.pl/ A kávéház gyönyörű szecessziós enteriőrjének minden részlete eredeti, falait az egykori vendégek alkotásai, festmények és karikatúrák díszítik, megidézve a 19. század elejének hangulatát. Ebben a kávéházban született meg a híres Zöld Léggömb (Zielony Balonik) kabaré is, amelynek emlékét ma is őrzik. A ház specialitásai közé tartozik a mi krémesünkre megszólalásig hasonlító kremowki. Café Noworolski - Cancre A Café Noworolski a posztócsarnokban található kávéház valamivel később, 1912-ben nyílt meg és hamar a helyi értelmiség, a művészek egyik kedvelt helyévé vált. A szecessziós belső tér, a sokat megélt márványasztalok, a kristálycsillárok és az aranyozott díszítések mind a Habsburg-időket idézik, de nem csak bent, a kandallók mellé érdemes helyet foglalni, hanem a nyári hónapokban az árkádok alatt és innen figyelni a főtéren hömpölygő turistákat, a galambokat, élvezni a nyugalmat, hallgatni a város harangjait és a fel-felcsendülő trombitát a Mária templom tornyából. Itt nem csak a berendezés, a kínálat is autentikus, Jan Noworolski cukrászmester eredeti receptjei alapján még ma is készítik a híres sajttortát és a babka drożdżowát (élesztős kuglófot). VARSÓ KÁVÉHÁZAI Krakkó mellett természetesen Varsóban is akad néhány klasszikus kávéház, ahol tovább mélyíthetjük a barátságunkat a várossal. A legismertebb és legelegánsabb talán a Café Bristol, az 1901-ben nyílt Hotel Bristol kávéháza, amely nem véletlenül lett a lengyel arisztokrácia kedvenc találkozóhelye. Café Bristol - https://www.cafebristol.pl/ A letisztult, art deco enteriőr Ignacy Paderewski zongoraművész-politikus idejét idézi, aki a hotel egykori tulajdonosa volt. A híres Bristol reggelivel ma is nyugodtan indíthatjuk a napot és a süteményes vitrint is érdemes szemügyre venni, ugyanis a Bristol cukrászműhelyében készül a város talán legjobb éclair fánkja, és a kávéválaszték is igazán lenyűgöző. Délutánonként, egy jóféle patinás kávéházhoz illően, élő zongoraszó mellett fogyaszthatjuk el a kávénkat. A.Blikle - https://blikle.pl/ Desszert fronton azonban akad kihívója a Bristolnak. A ma már a város több pontján megtalálható A.Blikle. A Nowy Świat 35 alatt található cukrászdája Varsó legrégebbi, 1869 óta működő kávéháza, amely igazi családi vállalkozás, ma már a hatodik generáció viszi tovább a hagyományokat. A cukormázzal kínált pillekönnyű fánk (pączki) receptje szigorúan őrzött családi titok. A legenda szerint a városban állomásozó fiatal Charles De Gaulle kedvenc süteménye is az itteni fánk volt, amiért sokszor ugrott be a cukrászdába. A kínálatban persze az összes klasszikus lengyel sütemény megtalálható, ha valaki szeretne egy helyen szinte a teljes választékkal megismerkedni, akkor itt jó helyen jár. Egyszóval kalandos útjaink során érdemes a lengyel kávéházakat is listára venni, nem csak pihentető állomásai lehetnek egy-egy városi sétának, hanem fontos lenyomatait őrzik a hely, a város történelmének.
- EGY 50 ÉVES AUTÓS STOPPOLÁS TÖRTÉNETE - 1. RÉSZ
Az 1968-as év a párizsi diáklázadás, a vietnami háború elleni tiltakozások, a prágai tavasz és a lengyel felkelés éve volt. Ebben a zaklatott időszakban születetett meg bennünk a gondolat, hogy autóstoppal elmegyünk Lengyelországba és szétnézünk. A következő évben Tolnai József barátommal és tankör-társammal módszeresen spórolni kezdtünk, én például a havi 550 forintos ösztöndíjamból 100 forintot tettem félre erre a célra. Információkat gyűjtöttünk, hiszen abban az időben nemzetközi trend volt az autóstop, azaz volt kiktől ismereteket szerezni, olyanoktól, akik már jártak ott. Kaptunk tőlük egy kis könyvecskét, az ottani PTSM ifjúsági mozgalom kiadványát, amiben Lengyelország minden kisebb, nagyobb városában fellelhető ifjúsági szállások címe és elérhetőségi módjuk (hányas busszal közelíthető meg, hányas számú villamossal) benne volt. Bátrak, ma már úgy mondanám, hogy meggondolatlan kalandorok voltunk, mindössze ennyi előkészületet tettünk… 1970 nyarán, a sikeres államvizsga után néhány héttel elindultunk. Katowicéig vonattal mentünk és már a leszálláskor váratlan dolog történt: megrohantak bennünket a lengyel fiatalok és szinte erőszakkal levették rólunk a hátizsákjainkat, majd azokat „átkutatták”. Aztán nagy diadallal lobogtatták a benne talált fehér nylon ingem és Józsi zöld velúr ingét, azonnal ajánlatot is tettek, hogy megveszik. Nekünk eszünk ágában nem volt ezektől, az akkoriban nagyon divatosnak számító ingektől megválni, de oly „erőszakosak” voltak, és főleg olyan elképesztően jó árat ígértek, hogy végül igent mondtunk. A fejenkénti kb. 1500 forintnyi zlotynk további 550-550(!) forintnyi zlotyval gyarapodott, a hátizsákunk pedig könnyebb lett… Katowice iparváros, nem sok látnivalóval, ezért másnap, helyben vásárolt térkép segítségével Krakkó felé vettük az irányt. A város szélén elővettük az otthon készített, kb. 1 m hosszú és 20 cm széles, feltekert, nemzeti színű szalagunkat, amire jó nagy betűkkel, lengyelül az volt ráírva, hogy „Mi magyar diákok vagyunk”, azaz „Jestesmy wegirskimi studentami”, és azt két kezünkbe fogva, kihúzva, nagy izgalommal vártuk az első stopunkat. Tán csak két autó ment tova, ám a harmadik már megállt, célstoppal eljutottunk Krakkóba, az ősi lengyel fővárosba. Egész nap a város nevezetességeivel ismerkedtünk, de a Wawel maradt a legemlékezetesebb. Már akkor volt többnyelvű, automatából szóló idegenvezetői szolgáltatás, de e fizetőst nem vettük igénybe, mert szerencsénkre épp jött egy magyar csoport és hozzájuk csatlakoztunk. Szakszerű és alapos idegenvezetést hallgatva jutottunk el az egykori közös lengyel-magyar király, Báthory István sírjához. A történelmi visszatekintés után, régi magyar szokás szerint, miszerint az oda vetődő magyarok minden királysírnál eléneklik a himnuszt, mi is elénekeltük! Ott lent, a kazamata félhomályában, pislákoló gyertyafények, nemzeti színű szalagok és koszorúk előtt az a maroknyi csoport szinte teljesen eggyé vált. Himnuszunk szent szavai visszhangozva, harsogva dübörögtek az ódon kőfalak között, idézték a múltat és a jelent. Ez az áhítat és kiállás a mai napig bennem él, megrázó és felejthetetlen! A nap gyorsan elszaladt és szállás után kellett néznünk. Három helyre is elmentünk, az utolsó a nemzetközi diákhotel volt, de ott is minden hely foglalt volt… De mégis kaptunk egy esélyt, mert a recepciós segített, adott egy címet és annak elérhetőségét. Felszálltunk egy villamosra, azzal a végállomásig kidöcögtünk és leszálltunk a késő esti sötétségben, már 10 óra körül járt. Onnan gyalog kellett tovább mennünk, nemsokára a távolban fel is tűnt egy gyenge fény, úgy éreztük magunkat, mint János-vitéz a rengetegben… A szél is felkerekedett, furcsán nyikorogtak és hullámoztak az utat szegélyező fák ágai, levelei, már kicsit be is rezeltünk, de kisvártatva odaértünk a megadott címre. Egyetlen imbolygó lámpás világított, láttunk egy megkopott fakaput, azon csöngő helyett egy úgynevezett döngetőt, bekopogtunk vele. Hamarosan csoszogást hallottunk, az ajtón lévő rácsos kisablak kinyílt és megjelent mögötte két égő szempár. Mit akartok, kérdezte, és mi oroszul és németül elmondtuk, éjszakai szállást keresünk, gyertek be, mondta. Odabenn egy szál keresztfát kiemeltek a helyéről, félre rakták és utána élesen csikorogva kinyílt az ajtó, beléphettünk. A meglepetéstől azonban azonnal ledermedtünk, mert a két csillogó szempár egy apácafőkötőből meredt ránk, egy apácakolostor éjszakai menedékhelyére jutottunk! Az apácaruhás matróna aztán bevezetett bennünket egy boltíves, emeletes ágyakkal megrakott hálóterembe és megmutatta a helyünket. Elég sok ágy foglalt volt már, de minket ez egyáltalán nem zavart, sőt, rettentően örültünk, hogy végre lezuhanyozhattunk, és tiszta, hófehér ágyneműbe lefeküdhettünk. Másnap reggel viszont kakaskukorékolásra ébredtünk, kinéztünk a ráccsal védett ablakon, ami a kolostor belső udvarára nézett és a baromfikat etető, itató, szürke ruhás, derekukon darócköteles apácákra esett a tekintetünk. Szépek voltak, fiatalságuk kisugárzott a durva anyagú csuháik alól, nem véletlen, hogy az éjjeli menedékhelyen nem ők segédkeztek. A téglalap alakú kolostor egyik rövidebb oldalán lévő, idegeneket befogadó éjjeli menedékhely a többi résztől erős vasráccsal volt elzárva… Reggel az öreg, ráncos apácánkkal elintéztük a formaságokat és olyan kedvező árakat kaptunk, hogy azonnal el is döntöttük, itt több napot maradunk. Máig emlékszem, hogy az első éjszaka 5 zloty volt, míg a következők már csak 3 zloty, mert azokra már nem számolták fel az ágynemű mosatás költségeit… Azóta sem találkoztam hasonló árkalkulációval! Átmenetileg e kolostor lett a „támaszpontunk”, innen jártuk be a Krakkó közelében lévő nevezetesebb helyeket és itt történt az is, hogy egy nap reggelén nekifogtunk reggelizni. Józsi kiterítette a damaszt terítőjét, elővettük a kenyerünket, zöldpaprikát és az otthonról hozott, de már megkezdett Pick-téliszalámi rudat. Elkezdtünk falatozni és persze a frissen leszelt szalámi karikák illata elkezdett terjengeni, ami azonnal odavonzott egy svájci srácot. Annak szeme majd kiugrott, szinte csorgott a nyála, meg is kínáltuk egy szeletkével, nagyon ízlett neki. Felugrott és kiszaladt a motorjához, behozta a táskáját, kinyitotta, és az tele volt Marlboro cigarettával, mindezt odaadta volna nekünk a Pick-szalámiért cserébe. Miután egyikünk sem dohányzott és óvatosak is voltunk, nem fogadtuk el az ajánlatát. Azt a meglepett, meghökkent és bánatos arcot, amit az a srác vágott, soha nem fogom elfelejteni! Bizonyára el sem tudta képzelni, hogy gáláns ajánlatát bárki visszautasítsa… Különben nem volt konkrét, napra lebontott útitervünk, arról tulajdonképpen a véletlenszerűen stoppolt autók útvonala döntött. Varsó és a tengerpart felé törekedtünk, minden nap másikunk stoppolt, de még az este leszállta előtt mindig megálltunk. Soha nem tudtuk előre, hogy hova érkezünk és aznap hol fogunk aludni… Ennyi idő után visszatekintve, mindez kész őrültségnek tűnik, mégis így volt, mindig tiszta ágyban aludtunk! Opole környékén történt, hogy kiálltunk az út szélére, stoppoltunk és már az első autó, ráadásul személygépkocsi, meg is állt. Örültünk a szerencsénknek, de amint elhelyezkedtünk furcsa, halk, kattogó hangra lettünk figyelmesek. Elsőre nem ugrott be, hogy mi ez, de amint a műszerfal alá néztünk azonnal kiderült, taxit intettünk le! Jeleztünk is mindjárt, szabadkoztunk, hogy mi nem fizetős utasok vagyunk, erre a taxis megállt, hangosan felnevetett és fizetés nélkül elengedett bennünket… Szinte egyszerre mondtuk Jóskával a közismert szlogent: "Polak, Wegier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki", azaz "Lengyel, Magyar, két jó barát, együtt harcol és issza borát". E közismert szólás-mondás végigkísért egész utunkon, hol mi mondtuk a lengyeleknek, hol a lengyelek nekünk, ez megnyitotta a szíveket és a két nép barátságának e szimbóluma mindig hatott. A stoppolás egyébként általános volt. Fiataloknak és öregeknek, diákoknak és civileknek, kisdedét vivő kismamáknak, gombás kosárkáját cipelő nénikének, és persze a külföldieknek ez épp oly természetes közlekedési mód volt, mintha felszálltak volna egy távolsági buszra. Az egészben volt valami rendszer is, mert a helyiek közül sokan, kis füzetből kitépett „jegyekkel fizettek”, amit a műszerfalra kitett sapkába raktak, és azon a megteendő út km hossza volt rányomtatva. A sofőrök ezt összegyűjtötték és meghatározott km-t elérve állami céljutalmat kaptak. Akinek ilyen füzetkéje nem volt, az néhány zlotyt dobhatott a sapkába, ami nem volt kötelező, és tőlünk, magyaroktól, ezt nem is várták el. Varsóba eljutva, annak legmagasabb épületére is felmentünk, és a Kultúra Palotájának tetejéről megcsodáltuk a fővárosi panorámát. Először „Pragában” találtuk magunkat, no, nem a cseh fővárosban, hanem Varsónak az ilyen nevű kerületében… Innen átmentünk a Visztula túloldalára, az óvárosba. E városrész már akkor - a középkori házak homlokzatait idézve - teljesen újjá lett építve, kivéve egyetlen romos, üszkös épületet, amelyet szándékosan, mementónak hagytak meg, mégpedig a Varsót letarolt 2. világháborús német bombázásokra emlékeztetve. Ezen hatalmas, fekete betűkkel az volt kiírva, hogy „Ezt soha nem felejtjük, és soha meg nem bocsájtjuk!” Ennek kettős üzenete volt, egyfelől a brutális német bombázásokra, másfelől arra az orosz/szovjet magatartásra utalt, amikor 1944-ben a Vörös Hadsereg tétlenül várakozott a Visztula jobbpartján és hagyták a németek által leverni a Varsói felkelést. Nem a felkelést vezető Honi Hadsereget és a londoni emigrációs kormányt favorizálták… Megjegyzem, hogy egész utunk során minduntalan éreztük a németek és az oroszok iránti ellenszenvet. Mi csak e két nyelven tudtunk velük beszélni, nem is néztek ránk jó szemmel, amíg e nyelveken szóltunk, de mindannyiszor siettünk tudomásukra hozni, hogy mi egyébként magyarok vagyunk, csak ilyenkor lettek barátságosak velünk… A varsói záró program a Wilanow-i Sobieski-kastély megtekintése volt. Ez a mi fertődi-kastélyunkhoz hasonlatos, de annál azért jóval nagyobb barokk kastély hatalmas parkkal van övezve, ahol a mókusok vidáman ugrándoznak a látogatók feje fölött. Bebocsátásra várva hosszú sor verődött össze, épp elindultunk, amikor az egyik mókus könnyített magán, ami az egyik látogató ruháján kötött ki, aki véletlenül pont magyar volt. Ki is tört belőle, - „hú, de se..be rúgnám”- mondta, s nem is gondolta, hogy mögötte mi értjük a szavait. Persze beszóltunk neki, el is vörösödött, így lett újabb ismeretségünk. A kastélyban, egyik csodásabban berendezett teremből vonultunk a másikba, amikor arra hívták fel a figyelmünket, hogy nézzük meg alaposabban a fejünk felett lévő freskót. Néztük, néztük és végül észrevettünk egy kis angyalkát, aki meg pont bennünket nézett, bármerre is fordultunk. Ráadásul az egyik lábacskája gipszből megformálva 3 dimenziós volt, kilógott a plafon freskójából. Ámuldoztunk. Jóval később, csak Ópusztaszeren, a Feszty-körképnél láttam hasonló átmenetet. Folytatása következik...
- TÁTRAI NEMZETI PARK BELÉPŐJEGYÁRAK - 2025
A téli szezon végével megjelentek az idei túraszezonra vonatkozó nemzeti park belépőjegyárak – ezek 2024 után, ha minimálisan is, de ismét emelkedtek! 2025. március 1-től érvényes belépőjegyek gyermek (0-7 év) - ingyenes felnőtt - 11 PLN kedvezményes - 5,50 PLN csoportos felnőtt (minimum 10 fő) - 99 PLN csoportos kedvezményes (minimum 10 fő) - 49,50 PLN 7 napos felnőtt - 55 PLN 7 napos kedvezményes - 27,50 PLN Fagyos-barlang (a nemzeti park belépőn felül fizetendő) - 10 PLN Kedvezményes jegyre jogosultak tanulók diákok nyugdíjasok fogyatékkal élők aktív szolgálatot teljesítő katonák Ahogy eddig, úgy az idei évben is a belépőjegyekből befolyt összeget oktatásra, megfigyelési és ellenőrzési tevékenységre, természetvédelemre, infrastruktúra karbantartására és a turistautak helyreállítására fordítják. Ezeken felül a jegyárak 15 százaléka a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) mentési tevékenységét támogatja – nem elhanyagolandó tény, hogy a lengyel oldalon a mentés továbbra is ingyenes! Jegyvásárlásra lehetőség van a park bejáratainál, illetve online is: https://tpn.gov.pl/wstep-do-parku
- 1976 - AZ ELSŐ UTAM LENGYELORSZÁGBA
Mivel anno a barátaimmal rengeteg koncertre jártunk, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Częstochowa-ba egy SBB (Silezian Blues Band) koncertre. De úgy gondoltuk, hogy csak ezért nem érdemes kiutazni, ezért beterveztünk egy Krakkó és környéke csavargást. Természetesen krakkói „főhadiszállással”. A lemondások után hárman döntöttünk az utazás mellett. Megvettük a vonatjegyet a „Krakkowia”-ra, ami akkor 315 forintba került helyjeggyel együtt, oda-vissza. Ezt a járatot többször is igénybevettük, mert ideáli volt a számunkra. Este 20:15-kor indult és másnap reggel 7:05-kor már ott is voltunk. Szállást előre nem foglaltunk, mert akkor még nem volt Booking, csak az IBUSZ-on keresztül tudtunk volna foglalni, de az ő áraik számunkra megfizethetetlenek voltak. Természetesen az utazás tervezésekor elmentünk a Garay téri piacra információt gyűjteni az akkor ott nagy létszámban „seftelő” lengyelektől. Ők elmondták nekünk, hogy ne aggódjunk a szállás miatt, mert hamar találunk olcsó, számunkra megfelelőt. Azt is elmondták, hogy ne sok Zloty-t váltsunk ki, csak amennyit muszáj. Mi szót fogadtunk és összesen 100 Zlotyt váltottunk ki fejenként, ami akkor 86 forintunkba került. Persze a többi 500-500 Ft-ot már különböző helyekre eldugva csempésztük ki. Az utazás során még szerencsénk is volt, mert egy kupéban utaztunk öt olyan sráccal, akik már többször jártak Krakkóban és rengeteg tanáccsal láttak el minket. A vonatról leszálláskor azonnal „megtámadtak” minket a nepperek és az eladó Forintunk után érdeklődtek. Én az 500 forintomért 2000 Zlotyt kaptam. Most már csak a szállásról kellett gondoskodni, de hamar megtaláltuk a számunkra megfelelőt. A Rynek közelében lévő „Dom Turist”-ot. (most Hotel Wyspiański) N képzeljen senki valami csillogó-villogó hotelt. Ez teljesen megfelelt a kor kollégiumi szállásainak. Egy szoba, négy darab emeletes ágy és annyi. Első dolgunk volt, hogy elmentünk a híres Rynek-re. Akkor még lehetett ott galambokat etetni. Egy Zlotyért kaptunk egy kb 1 dl-es műanyag pohárban búzát, amit azután a ránk szálló és a kezünkből evő madarak pillanatok alatt felzabáltak. (Ezután minden napunkat ezzel kezdtük.) Majd egy kis ücsörgés vette kezdetét a Mickiewicz szobor talapzatán. Majd következett a többi látnivaló megtekintése, amit mi csak csavargásnak hívtuk akkor. Elsőnek a Szent Mária bazilikát néztük meg, aminek a tornyából fél óránként felharsan a hirtelen megszakadó harsonaszó, ami a tatárok támadásának a mementója. Ezután következett a tűzokádó sárkány megtekintése, majd irány fel a Wawel-be. Az az igazság, hogy az eddig felsorolt helyekről, írhatnék szépirodalmi leírást, de ezeket inkább látni kell. Másnap újdonsült barátaink javasolták, hogy menjünk el Auswitz-ba. Kérdeztük, hogy mennyi oda a belépő, nem drága? Nevetve mondták, hogy bízzuk csak rájuk. Megoldották, megoldottuk! Egyszerűen beálltunk egy turistacsoportba és „belógtunk” velük. Nem vagyok és sosem voltam egy érzékeny lélek, de a látvány engem nyomasztott. Hazafelé értesültünk, hogy amiért tulajdonképpen jöttünk, az SBB koncert elmarad, de új barátaink megnyugtattak, hogy ne aggódjunk, mert másnapra is tudnak jó programot. Ami nem volt más, mint a Wielicka sóbánya. A belépőt természetesen ugyanúgy intéztük, mint előző nap. A sok lépcső az elején kicsit soknak tűnt, de a lenti látvány mindenért kárpótolt. Természetesen az estéinket különböző bárokban töltöttük, ahol eltekintettek attól, hogy még csak 16 évesek vagyunk, és mivel magyarok vagyunk kihoztak nekünk 1-2 italt, de a harmadiknál már azt mondták: „Elég, nincs több!” Tudni kell, hogy abban az időben a lengyelek nagyon nagy szegénységben éltek. De még ha lett is volna pénzük nem sok mindent tudtak volna venni érte. A hentesboltok úgy néztek ki, mint egy ruhatár nyáron. Üres fogasok, kampók. Az éttermekben, kifőzdékbe igencsak szegényes volt az étlap. Az általam akkor megszeretett Żurekben sem volt semmi más, csak egy fél tojás. Azt viszont nem értettem, hogy a cukrászdákban minden volt. A mai napig, ha Krakkóban járok, bemegyek az azóta is üzemelő, kedvenc cukimba egy Isteni pohárkrémre. Az utolsó napon még megnéztük Krakkó zsidó negyedét, a Kazimierz-et. Másnap rengeteg élménnyel gazdagodva mentünk haza és nem is igazán bánkódtunk az elmaradt koncert miatt. Ezután egészen a bevonulásomig, minden évben kiutaztam a lengyelekhez. Nemcsak a látványosságok fogtak meg, hanem a lengyel emberek szeretete, amit felénk mutattak. Szerencsére ez a mai napig megvan. Az első utam óta legalább ötvenszer voltam már Lengyelországban, imádom azt az országot. Nem véletlenül ünnepeltük októberben a 40. házassági évfordulónkat az egész családdal Zakopane-ban. Teljesen feleslegesnek tartom leírni az általam meglátogatott helyek szépségét. Ezt mindenkinek látnia kell. Sajnos az első utazásomról nem készültek fényképek, így újakkal próbálom illusztrálni a helyszíneket.
- VONATTAL SZILÉZIÁBAN
Lengyelország, különösen Szilézia, remek úti cél a vonatok szerelmeseinek vagy azoknak, akik az autómentes utazást részesítik előnyben. A térség nemcsak Krakkóval büszkélkedhet: számos kevésbé turistás, mégis lenyűgöző látnivaló várja azokat, akik nyitottak a kisebb városok felfedezésére. Utazás Budapestről naponta közlekedik közvetlen vonat Varsóba: az EC 130 Báthory járatával körülbelül 8 óra alatt már Sziléziában lehetünk. A szerelvény étkezőkocsival is rendelkezik, így akár egy panorámás ebéddel is elüthetjük az időt. A cseh-lengyel határnál, Bohuminnál körülbelül 40 perces mozdonycserére kerül sor, ami remek alkalom arra, hogy kinyújtóztassuk a végtagjainkat és felfrissüljünk egy kofolával. Innen mindössze egy óra alatt elérjük első úti célunkat, Gliwicét. A gliwicei pálmaház Gliwice A csillagtúra központjának ideális választás Gliwice, a lengyel tömegközlekedési hálózat jól kiépített, így innen könnyen és gyorsan elérhetjük a környező városokat. A város főtere különösen hangulatos: színes, barokk stílusú házak övezik, és az óváros hangulata garantáltan magával ragad. Ha különleges gasztronómiai élményre vágyunk, érdemes ellátogatni a Pyszne Kurcze Pyszne nevű étterembe, ahol kis vonatok szállítják az italokat, miközben a lengyel konyha remekeit élvezhetjük. A természet kedvelőinek kihagyhatatlan program a városi pálmaház, ahol egzotikus növények, orchideák és akváriumok várják a látogatókat. Bytom Gliwicétől egy negyedórára található Bytom, amely Szilézia egyik legrégebbi városa, gazdag történelemmel és ipari örökséggel. Bár a város főtere kevésbé egységes, éppen ez a sokszínűség adja különlegességét. Bytom egyik eldugottabb szegletében található az Escape Graal szabadulószoba, amelyet egy helyi lengyeltanár álmodott meg, a vállalkozó kedvűek számára csavaros fejtörőket és izgalmas kihívásokat tartogatnak a szobák, a műfaj rajongóinak mindenképp érdemes útba ejteni. A sétáló utca egyik udvarában bújik meg a Kocia Kawiarnia „Koci Gościniec”, a helyi cicás kávézó. A macskák szabadon mozoghatnak a kávézóban, és ha kedvük tartja, csatlakoznak az emberhez egy kis simogatásra vagy játékra. Ez a hely egyfajta menedék számukra, ahol szeretetet és gondoskodást kapnak, nem mellesleg a kávék és a sütemények is isteniek. A bytomi vontatótelep (Lokomotywownia Bytom) a vasúti történelem iránt érdeklődők számára izgalmas helyszín. A telep egykor központi szerepet játszott Szilézia vasúti forgalmában, és ma is fontos emlékhelye Lengyelország ipari múltjának. A helyet jelenleg lelkes önkéntesek gondozzák, akik szakszerű idegenvezetéseikkel segítik a látogatókat a múlt megismerésében. Az itt tartott előadások során érdekes történetekkel ismerkedhetünk meg a vasút aranykoráról és a telep működéséről. A Bytomi Operaház (Opera Śląska) az egész Sziléziai vajdaság egyik legkiemelkedőbb kulturális intézménye. Az 1945-ben alapított színház a régió zenei életének központja. Az operaház műsorán a nagy nemzetközi klasszikusok – például Verdi, Puccini és Mozart darabjai – mellett lengyel zeneszerzők művei is szerepelnek, lehetőséget adva a látogatóknak, hogy megismerkedjenek a lengyel remekművekkel is. Tarnowskie Góry Tarnowskie Góry, a térség egyik rejtett gyöngyszeme, gazdag történelmével és különleges látnivalóival méltán szerepel az UNESCO Világörökségi listáján. A város szélén található egykori ezüstbánya ma már múzeumként működik, és kiváló lehetőséget nyújt a látogatóknak, hogy megismerjék a bányászat és a vízgazdálkodás történetét. A bányalátogatás során mindenképpen érdemes idegenvezetőt fogadni, hiszen rengeteg érdekességet osztanak meg a látogatókkal, olyan részletekre hívva fel a figyelmet, amelyek felett könnyen elsiklanánk. A túra során lehetőség nyílik megkóstolni a dolomitok által megszűrt esővizet, amely természetes tisztaságával különösen frissítő élményt nyújt. Az egyik legizgalmasabb program a bányában, hogy csónakkal fedezhetjük fel a vízelvezető rendszer által összegyűjtött föld alatti vizeket, miközben megcsodálhatjuk a járatok lenyűgöző szerkezetét. Katowice Katowice kulturális élete gazdag és sokszínű, számos múzeummal és galériával. Érdemes meglátogatni a Sziléziai Múzeumot (Muzeum Śląskie), amely a város ipari múltját, valamint a helyi kultúrát mutatja be. A város egyik jellegzetes épülete a Spodek, egy futurisztikus formájú sport- és koncertcsarnok. Az épület számos nemzetközi eseménynek ad otthont, legyen szó koncertekről vagy sporteseményekről. Télen pedig korcsolyázási lehetőséget biztosít a látogatók számára. Az Alohomora Café, nem messze található a vasúttól, a helyet a Harry Potter könyvek varázslatos világa ihlette. A menüben olyan különlegességek találhatóak, mint a vajsör, a csokibéka vagy a százfűléfőzet. Tökéletes helyszín egy kis pihenésre és beszélgetésre, akár a város felfedezése előtt, akár után.
- ELRABOLVA KRAKKÓBA
A történet fő cselekménye 2017 februárjának végén játszódik Budapest – Krakkó közt. De az előzmények száz évvel korábbra tehetőek, Lengyelországba. Gyökereim Dédapám Mieczysław–Kolbuszowaban született; a család második gyermekeként. Az első VH után jött át Magyarországra, beleszeretett egy magyar lányba és Budapesten telepedtek le. Nagyapám az első gyerekük volt – Marcin / Márton. Gyerekként sok időt töltöttem a nagyszüleimnél, és nagyapám mindig mesélt nekem a gyökereinkről. Ha bántottak a nevem miatt, ő erősítette bennem, hogy legyek büszke rá. Mert egyedi, nemesi (a gróf annak számít?) és különleges. Szüleim Krakkóban voltak „utónászúton” a hetvenes évek végén, egy csoportos utazással, érintve Bielsko-Białat, Wisłat. Elmondásuk szerint akkor még a Wawel falát a nemesi családok címerei díszítették – többek közt a miénk is. Így ültették el bennem – közösen – Lengyelország szeretetét. Már gyerekként is nagy vágyam volt, hogy bejárjam dédapám szülőföldjét, a Tátrától kezdve a Balti tenger partjáig. Bár teljes egészében még nem sikerült, de elég jó úton haladok. Szerencsére ebben a férjem is partner, szintén szereti Lengyelország hangulatát. Jártunk már Torunban, Malborkban, Łódźban, Lublinban, a „Hármasvárosban” (Gdansk – Sopot – Gdynia), Hel-en, Poznańban, Varsóban, Zakopanéban. Néhány helyen már többször is – Sopot, Wrocław. Krakkó pedig kezd olyan lenni, mintha haza mennék. A közelségének köszönhetően ugrottunk át már úgy is, hogy szerdán kitaláltuk, és foglaltunk szállást a hétvégére. De mind közül, az első krakkói utunk volt talán az egyik legemlékezetesebb. Hiszen ritkán történik meg az emberrel, hogy elrabolják Krakkóba. Segítség! Elrabolnak! Bizonyos kor után az ember elér arra a pontra, hogy nem vágyik extra ajándékra. Hiszen amire szüksége van, megveszi folyamatában; a családi kassza tartalmát megismeri és azt is tudja, hogy mi – mennyire férhet bele. Közeledve a születésnapomhoz, én is így voltam vele. Az egyetlen, ami jelentkezett, mint igény: az autóm kuplungja éppen a végét járta. Így férjem kérdésére: mit szeretnél születésnapodra? Adta magát a válasz: egy kuplung szettet. A nagy álmomat, hogy elmenjünk Krakkóba, már régebben is említettem neki párszor, ha éppen úgy adta a helyzet. Valamint látható közelségben volt egy nyár eleji utazás Katowice mellé (munka), és a terv az volt, hogy Krakkó felé kerülve jövünk majd haza. Ám a dolgok másként alakultak, és a sors is az elrablóm kezére játszott néhány esetben, míg máskor nehezítette a helyzetét. Akkoriban a munkaidőm változó volt, egyik héten hajnalban kezdtem, míg a másikon csak 10 órára kellett beérnem, és este 6-ig dolgoztam. Születésnapom hetén is a nappalos műszakomat húztam, és a már említett kuplung probléma is tetőzött. Kedden este a koraesti csúcsban széthullott, és csak segítséggel tudtam hazajutni. Ebből adódóan szerda – csütörtökön a férjem autójával mentem dolgozni, az enyém pedig várta a hétvégét és a javítást. Viszont pénteken neki is szüksége volt az autójára, ami okozott némi fejtörést. De már elkönyveltem magamban; és bent is jeleztem a kollégának, hogy buszozom, és majd valamikor – valahogy beérek, illetve hazaérkezem. Csütörtökön este éppen ezért korábban mentem aludni, mint szoktam. Félálomban hallottam pittyegni a mobilom, és még rá is pillantottam: egy biztosító küldött valami üzenetet. A terv az volt, hogy majd megnézem rendesen, mert valami nem stimmel. Reggeli készülődés közben kerestem a telefonban – nyoma nem volt az esti SMS-nek. Kicsit furcsállottam, de betudtam annak, hogy jelek szerint ki is töröltem. Sebaj, majd este megnézem az e-maileket, ott is kell lennie értesítésnek. Miközben a kávémat iszogattam, férjem is felkelt, és szólt: ne siessek, mert bevisz dolgozni. Így kicsit lazábbra vettem a készülődést. Szokásunk, hogy ha úgy alakul, akkor veszünk ki a másik tárcájából pénzt – csak szólunk. Míg férjem a reggeli rutinját intézte, én be akartam nyúlni egy ezrest, hogy legyen nálam némi kp. Ám belenézve a brifijébe, eurókat láttam – így nem kotorásztam tovább. Miután a nagynénje nemrég járt pesten, és a nyugati határnál lakik; a kollégája pedig rendszeresen jár a szlovákokhoz / osztrákokhoz; betudtam annak, hogy neki váltott. Fiam mondjuk elég zavartan szólt rám, hogy ad nekem ő pénzt, mikor látta, hogy nyúlok az apja tárcájához. Végre elkészült a férjem, és bár kicsit késésben voltam, de elindultunk a munkahelyem felé. A dologhoz hozzá tartozik, hogy Budapest keleti felében lakunk, a déli részére járok dolgozni. Ami hétköznap délelőtt egy horror. Bármerre próbálkozik az ember, előbb – utóbb a dugóban ül. Az első pár kilométert még jó irányba tettük meg, majd egyszer csak elkanyarodott az M0 felé a férjem. Rá is kérdeztem az okára, hogy miért akar szívni rajta, majd a hatos út bevezetőjén; de ha ő vezet, akkor elfogadom a sorsom. Amikor viszont az M0 déli iránya helyett az északinak mentünk – merthogy majd a rakparton gurulunk végig – már nagyon nem repkedtem az örömtől. Ok, tudták bent, hogy késhetek, de azért vannak határok. A kettes útra kanyarodva viszont már hisztérikává váltam. Hiszen teljesen más az irány, és soha nem fogok beérni. Eljött hát a beismerés ideje és elmondott mindent. Először nekem szegezte, hogy belenyúltam a brifijébe, kellett, hogy lássam mi a terve. Amire csak annyit tudtam mondani, hogy euróval nem sokat érünk, és bár köszönöm a meglepit, de Szlovákia nem szerepel a bakancslistám elején. Inkább Lengyelország és Krakkó, ott viszont zlotyi van. Erre az ölembe dobta a tárcáját, hogy nézzem meg jobban. Akkor vettem csak észre, hogy az eurók közt zlotyi is van, bőven. Ha nem vezetett volna, a nyakába is ugrom. A hátam mögött megbeszélte hetekkel korábban a főnökömmel és a kolleginámmal, hogy legközelebb majd csak kedden megyek dolgozni, addig szabi. A családunk és a barátaink jó része is tudta mire készül. Az egyetlen, ami problémát okozott: miként vegye ki az autómat a seggem alól, hogy neki kelljen bevinnie. De erre is volt egy verzió: az egyik barátunk kölcsön kéri. Párszázezer forintos autókról beszélünk, amit bizonyos keretek közt bármelyik ismerősünk bármikor megkaphat – nem problémázunk rajta. Ezt végül a kuplungom halála megoldotta. Kiderült, hogy a biztosítós sms sem tévedés: az utasbiztosításról kaptam értesítést. Amikor meghallotta a telefonom pittyegését, le is verte a víz, hogy lebukik; főleg, hogy hiába törölte ki, tudta, hogy láttam. Bízott benne, hogy félálomba nem fogtam fel, mi van benne – ebben (is) szerencséje volt. Ruhákat, cipőt, mindent összepakolt csütörtökön délelőtt, és még este belopta a kocsi csomagtartójába a táskát; ami addig a fiam szobájában pihent. Csak reméli, hogy mindent elrakott amire szükségünk lehet; ha mégsem, majd megoldjuk. Velem madarat lehetett fogatni. Vigyorogva hívtam fel a főnököm és a kolleginám, megköszönve nekik a segítséget. A lengyel határig problémamentesen jutottunk el, de ott még akadt egy kis izgalom. A lengyel határőr személyében állt az út szélén, aki unalmában kiintette az autónkat és kérte az iratainkat. Egyetlen probléma volt csak: ragaszkodott a személyihez és nem tetszett neki a jogsim. Azt viszont nem szívesen adtam ki a kezemből, merthogy kb. 3 éve le volt járva – amiről a férjem nem tudott, és nekem is csak akkor ugrott be. Hiszen a lejárt személyivel jobb esetben csak visszafordít; rosszabb esetben valamelyik cellában töltöm a szülinapom. Egyik opció sem szimpatikus, amikor ennyire közel van az ember lánya az álmaihoz / céljához. És valószínűleg hiába magyaráztuk volna neki a kevéske angol és nulla lengyel tudásunkkal, hogy miért is tartok – lejárt irattal – Krakkó felé. Nagy szerencsénkre nem nézte meg rendesen – jött mögöttünk egy busz, ami jobb fogásnak ígérkezett. Az út további részén már csak én ültem tűkön – ahogy mondani szokták. Krakkó Miután elfoglaltuk a szállást, kipakoltunk (hajkefém és melltartóm nem volt csak), férjem bedobta a labdát : merre menjünk? Kis naivan azt hitte, ha ennyire ki akartam jutni Krakkóba, biztos tudom, mit akarok megnézni, és nem foglalkozott vele. Tévedett. Én ugyanis nem néztem utána – a nyári lehetőség még messzinek tűnt. Így felkészületlenül álltunk a szállás előtt. De mert sokat hallottam a szüleimtől, hogy milyen szép a főtér, a Posztócsarnok, a Wawel... ez már adott egy támpontot, hogy merre csavarogjunk. Volt rá két teljes napunk, hogy térdig járjuk a lábunkat Krakkó tisztasága, a hangulata, a látnivalók sora, mind-mind elvarázsolt és ez a mai napig tart, pedig már nem egyszer jártam a városban. Az óvárosi részt egyenesen imádom. Ami sokadikra is elbűvöl, az a templomok száma és sokszínűsége, pedig nem vagyok vallásos. A királyi úton végig haladva lépte – nyomon van egy templom. Elsétálunk a Szent Franciska mellett, jön a Szent Péter és Pál a 12 apostol szobrával, melynek közvetlen szomszédja a Szent András. Majd egy újabb templom következik – Szent Márton. Már látod a Wawelt és a Székesegyházat, de még ott a Szent Bernárd is. Ahogy a főtéren, a Mária-templom mögött is van egy templom – Szent Barbara. A tér másik felén pedig a Szent Adalbert. Szeretem a főtér közepét uraló Posztócsarnok (Sukiennice) zsibvásárszerű hangulatát. Ahogy egymás mellett vásárol egy apáca, és nyáron az „alig ruhában” lévő turista, az külön bájt ad neki. A külső részén megbújó boltok – kávézók, az árkádok szerű kialakítása, belül fabódékhoz hasonló árusítóhelyekkel, a plafonon Lengyelország városainak címereivel. A Waweli székesegyház és a királyi palota maga is tud egész napos programot adni a kiállításaival. A lépte – nyomon szembe jövő magyar emléket nem is említve. Hiszen Krakkóban élt Hedvig (I. Lajos magyar király és Kotromanić Erzsébet magyar királyné lánya) II Ulászló lengyel király feleségeként. Báthory István erdélyi fejedelem, akit halála után a krakkói Wawel katedrális altemplomában temettek el. A felsoroltakon kívül még ezer és ezer szépséget rejt Krakkó és környéke. A kutyahűség szobra, a légtornászok gyalogos hídja, a Jagello-egyetem, a zsidó negyed a zsinagógával és a „ghetto heroes” térrel... mind-mind bejárható gyalog. Sajnos a családi címerünket azóta sem találtam meg – pedig többször is kerestem a Királyi vár falain. Lehet, hogy „csak” mese? Nem hinném. Bár nagyapámon már nem tudom számon kérni; de a szüleim a mai napig állítják, hogy ott látták. Ha már mesék, és regék: az építészet mellett a legendákat is nagyon szeretem, így azokra is rákeresek, utána olvasok. Krakkó pedig ebben is bővelkedik. Akár a Főtér galambjaira gondolok – IV. Henrik krakkói herceg, más néven Törvényes Henrik katonái, akit egy boszorka varázsolt galambbá. Vagy a Főtér északkeleti sarkában álló, felemás tornyú Mária-templomra; az építő testvérpár idősebbik tagjának féltékenysége – és az ott óránként felhangzó a tatár támadás emlékét őrző harsonaszólóra, a hejnałra. A Zsigmond torony harangjának hangjára eloszlanak a felhők és kisüt a nap. Számomra a legkedvesebb mégis a Wawel lábánál lévő mészkőbarlangban megbújó Smok története, kinek néhány csontja a waweli székesegyház bejárata felett lóg, leláncolva. Egy szó, mint száz: Krakkó megér egy misét. Mesés város, kedves emberek, elérhető árak, és közel is van. Valamint minden évszakban más és más arcát tudja mutatni. És ne feledjük: "Polak, Węgier, dwa bratanki I do szabli, i do szklanki Oba zuchy, oba żwawi Niech im Pan Bóg błogosławi."
- VITORLÁZÁS A MAZURI-TAVAKON
Te hallottál már a Mazuri-tavakról? A mesés lengyel tóvidékről, ahol több mint 2000 tó terül el? Ez Lengyelország egyik legnépszerűbb nyári célpontja, ahol minden évben ezernyi vitorlás szeli a vizeket, ahol a legcsillagosabb az ég és ahol a leghosszabbak az éjszakák. Itt töltöttem el idén nyáron egy hetet a lengyel barátommal, Piotrral, és most téged is ide kalauzollak. Mazúria Mazúria Lengyelország északkeleti részén, Varsótól körülbelül 3 órányira helyezkedik el és több mint 2000 tó alkotja. A Mazuri-tóhátság Európa egyik legnagyobb és legszebb tóvidéke, ennek ellenére kevésbé ismert a magyarok körében, hiszen nekünk itt van a Balaton. Pedig a Mazuri-tavak egy egészen más élményt nyújtanak. A tavak többsége a jégkorszak után alakult ki, amikor a gleccserek visszahúzódását követően az azok által kivájt mélyedések megteltek vízzel. A tavakat ma mesterséges csatornák kötik össze, formájukban viszont megőrizték a gleccserek hosszúkás alakját. A vidéket fenyves erdők, dombok és rengeteg zöld mező veszi körül. A Balatonnal ellentétben a tavak partszakasza többségében még mindig vadregényes, ahol a vitorlások nem kikötőben, hanem az erdő szélén kötnek ki éjszakára. A kiépített strandok helyett itt a fedélzetről ugrálunk a vízbe és a kikötőkben sem turistahajók, hanem a családi vagy bérelhető vitorlások sorakoznak. A helyiek büszkék a régió gazdag kulturális örökségére, a helyi gasztronómiára és a vendégszeretetre. Vitorlákat fel! A vitorlázás Mazúriában egyfajta ‘izommemória’. Ez is, mint sok más lengyel nyaralás, a helyi CBA-ban, a Biedronkában kezdődik. És mi kerül itt a kosárba? Reggelinek való tojás, kenyér, zöldség. Grillezni való vacsorára, mint például a híres lengyel kiszka ziemniaczana (krumplis kolbász) vagy kaszanka (véreshurka). Na és miben grillezünk? Hát az 50 Zlotys, egy szezont túlélő grillsütőben, ami szintén megtalálható az összes bolt polcán a régióban. Nem maradhat ki a tálca lengyel sör sem, ami a tábortüzes esték alapkelléke, na meg persze egy szúnyogriasztó. Mi Pisz kikötőjéből béreltünk hajót, ami a tórendszer délkeleti részén helyezkedik el, viszont nagyon sok kikötő és kölcsönzési lehetőség van a régióban, az egyik legnépszerűbb kis ékszerdoboz: Mikołajki. A csapatunk 7 főből állt, és gyorsan felpakoltunk a hajóra. Mindenki egy-egy sport táskát és hálózsákot hozott a hétre, nem gurulós bőröndöt, mert egy vitorláson az nem módi, majd beosztottuk a kabinokat. A kapitány, Piotr és én kaptuk meg az orrban lévő “lakosztályt”, ami a fölöttünk lévő kabinablakból kilátást nyújtott a hullócsillagokra és reggel a mi hasunkra sütött először a nap. Az egyik barátunk a fedélzeten aludt a szabad ég alatt, de nem azért, mert számára nem jutott volna hely, hanem az érzésért, hogy abban az egy hétben övé a végtelen szabadság. Piotr úgy nyúlt minden kötélhez, mintha minden nap ezt csinálná, s így észre sem vettük, már a vízen siklottunk valahol Lengyelországban. Vissza a vadonba Az elkövetkező hetet a vitorláson töltöttük. A reggelit mindig más készítette az aprócska főzőlapon, a bekészített edényekben. Reggeli után megmártóztunk a hűvös tóban és rátukmáltuk valakire a mosogatást. A hajón ugyan volt egy víztartály, de azt csak fogmosásra és egyéb apróságokra használtuk, az edényeket a tóban öblítettük és a napon szárítottuk. A legtöbb emberben felmerül a kérdés: ”na és a WC?” A válasz: vissza a természetbe. Az összes vitorláson van egy kis ásó, ha valaki azzal indul az erdőbe, nem illik utánamenni… A napokat aztán főleg a vitorláson töltöttük, napoztunk, beszélgettünk, zenét hallgattunk, olvastunk. Ebédelni minden nap megálltunk egy kis kikötőben, mert itt esik a legjobban a pierogi és a csapolt sör. A legtöbb helyen van zuhanyzó és mosdó, illetve kisbolt, ahol meg tudtuk venni a következő napi reggelit és grillezni valót. Nekem az esték lettek a kedvenceim. Piotr mindig tudta, körülbelül hol fogunk kikötni éjszakára. Ahogy említettem ezek nem kiépített partszakaszok, hanem erdős, bozótos részek, ahova be tud állni pár vitorlás hajó. Az évek alatt a kirándulók tűzrakó helyeket alakítottak ki a legtöbb részen és még ülőhelyeket is készítettek farönkökből. A naplementében még csobbantunk egyet, majd fát gyűjtöttünk és tüzet raktunk. Beizzítottuk a kis grillt, és körbeültük a tábortüzet. Ilyenkor felszáll a kolbászillatos füst, előkerül egy jó lengyel vodka, a szomszéd hajóról valaki hoz egy gitárt, és elkezd játszani. Az élet tökéletes estéinek egyike volt ez, majd kiderült, hogy a Mazuri-tavakon az összes ilyen. Evés-ivás Mazúriában A Mazuri régió híres a finom halairól, legfőképp a szczupakról, magyarul csukáról. Minden kikötőben van minimum egy taverna, vendéglő, ahol garantált a friss, házi étel. Sok lengyel városban ettem már pierogit, de itt esett a legjobban, egy kerthelyiségben, frissen készítve. Amit viszont ebben a régióban kóstoltam először, az a hallal töltött pierogi, amit ha Guziankában jártok, mindenképp próbáljátok ki! A kedvenc helyünk, amit az egy hét alatt kétszer is meglátogattunk az úgynevezett ‘halbárka’ lett. Ez egy úszó büfé a vízen, amit egy kisebb tó, a Jezioro Szymon közepén alakítottak ki. Ez amolyan vitorlás McDrive, csak éppen friss halételekkel, mint például a miętus, menyhal. Mivel maga az étkezde a vízen lebeg, ezért a vitorlások “körbeparkolják”. Ami számomra érdekes volt, hogy miután megettük az ebédünket, a vitorlásunk nem ott volt, ahol hagytuk, hanem pár hellyel arrébb. Mint kiderült, a személyzet folyamatosan mozgatja a hajókat, hogy az újonnan érkezőknek ne két hajó közé kelljen kikötniük. A régió nem csak a halairól, de kézműves termékeiről is híres. A világos Śniardwy sört érdemes megkóstolni, egy placki (burgonyalepény) mellé Wigriny faluszéli büféjében. Ami nekem igazán tetszett a régió gasztronómiájában, az a házias jelleg. Mindenhol friss, ízletes fogásokat kaptunk, legyen szó Żurekről vagy túrós palacsintáról. Lassú és aktív turizmus A Mazuri régió még mindig a lengyelek birodalma. Kevés a turista, vendégszeretők a helyiek és mindenki tiszteletben tartja a természetet. A vízen valahogy az emberek rezgéshullámai is megváltoznak, és türelmesebbek lesznek egymással. A Mazuri-tavaknál teljesen természetes, hogy áthozod a kolbászod megsütni a szomszéd tüzénél, hogy elkezdesz énekelni idegenek előtt, mert a többiek rákezdték, vagy éppen adsz egy doboz sört a másik hajósnak, mert utánad hozta a vitorlásról leesett védőgumit. A Mazuri tavakon más szabályok uralkodnak. Ide az emberek lelassulni jönnek, az erdőben nincs mobilnet, a vendéglőben abból készül az ebéd, ami épp készleten van és friss, és ahol mindenki egy közös élményen osztozik. A vitorlázás mellett egyébként rengeteg aktív szabadidős lehetőséget nyújt a térség: kerékpározás, kajakozás, túrázás. A régióban több mint 1000 km kiépített bicikliút fut, kerékpárt pedig a legtöbb kikötővárosban lehet bérelni. Egy kirándulás során érdemes felkeresni a környék német lovagrendi emlékeit: várakat, kastélyokat, erődöket. Az egyik legnépszerűbb látványosság Ryn Keresztes Lovag vára, mely az 1300-as években épült, amiben ma 4 csillagos szálloda üzemel. Egy felejthetetlen nyár A vitorlázás a Mazuri tavakon életem egyik legemlékezetesebb élménye volt. Egy magabiztos kapitánnyal, összeszokott baráti társasággal és a tavak természetes varázsával nem lehet elrontani egy ilyen kalandot. Lengyelország ezen része rendkívül barátságos, a legtöbb helyen a vendéglátók beszélnek angolul és pénztárcabarát árak vannak. Egy 8 személyes vitorlás hajót már napi 400 Zlotytól lehet bérelni (kb. 39.000 Ft). Egy hét vitorlázás után bár kicsit koszosan, és mindenféle kék-zöld folttal borítva, kócosan ugráltunk le a fedélzetről, abban a pillanatban mi voltunk a legboldogabb emberek egész Lengyelországban.
- KALANDUNK VARSÓBAN
2023. november 10-től 12-ig látogattam el Lengyelország fővárosába, Varsóba három régi barátommal. Több mint 10 éve remek csapatot alkotunk a csajokkal, és ezek a hétvégi kiruccanások nagyon sokban hozzájárulnak a jó kapcsolat fenntartásához. Már hónapok óta gondolkoztam, hogy Lengyelország helyszíne lehetne a következő utazásunknak, de mivel nem annyira felkapott hely, mint London, Párizs, Barcelona vagy más hasonló populáris Nyugat-Európai főváros így egy kis időbe telt mire meggyőztem a csapatot. Én magam is mindig úgy tekintettem Lengyelországra, mint egy „underdog” – és a mai napig úgy érzem rettenetesen alulértékelt célpont. Legnagyobb kincs: a Łazienki Park Mi repülővel érkeztünk Varsóba, ami egy nagyjából 1.5 órás út volt Budapestről és tömegközlekedéssel (busszal) rettentő egyszerűen bejutottunk a belvárosba, ahol a szokásos kávé és reggeli falatok után első megállóhelyünk volt a Łazienki Park, ami számunkra Európai szintén az egyik leglenyűgözőbb, ráadásul teljesen ingyenes program volt. A parkban számos kastély, szabadtéri színpad, operaház, virágoskert, tavak, szökőkutak, hidak és egy rendkívül színes állatvilág várt bennünket mókusokkal és pávákkal. Volt olyan szerencsénk, hogy egy operadarab főpróbájára is benézhettünk a „Régi Narancsházban” a helyiek vendégszeretetének köszönhetően. Majd egy-egy lenyűgöző szoborkiállítást csodálhattunk meg a folyosókon, hiába bárhova néztünk egyszerűen káprázatos volt. A park hatalmas ugyan, de gyönyörűen karbantartott volt, látszólag tele a helyiekkel, akik legalább annyira értékelték, mint mi látogatók. Családok, ovis csoportok tömkelege lepte el, viszont méretéből adódóan sosem éreztük, hogy tömeg lenne. Nagyjából 6 órát töltöttünk a park felfedezésével, betekintettünk a Łazienki Palotába is, ami amellett, hogy kívülről is lenyűgöző látványt nyújtott, belülről szebbél szebb művészeti alkotásokkal volt díszítve. Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy ezt a helyet a mai napig emlegetjük, olyan színvonalat hozott, amivel kevés más európai város vetekedhet, és mindezt teljesen ingyen. Varsó, ahol a régi kor és a modern világ találkozik Talán sokakat meglephet, hogy a főváros, erősen ötvözi a modern, illetve a régi tradicionális lengyel építészet elemeit. Így hát Varsóban rengeteg hatalmas, már – már felhőkarcolónak számító épület látható, ami nagyon feldobja a város hangulatát. Így hát este mi is úgy döntöttünk meglátogatjuk a város egyik legszimbolikusabb és ikonikusabb épületét, amit talán sokak felismernek a képeslapról: a Kultúra és Tudomány Palotáját, ami egyben az ország legmagasabb építménye is, ami még a Szovjetunió ajándéka volt Lengyelország részére, a sokszor szovjet megszállás jelképének is ítélt épületről a helyiek elég megosztóan vélekednek. Számunkra, turistáknak lehetőség adódott a kilátóteraszáról megcsodálni a város esti látképét, ami a legnagyobb várakozásainkat is felülmúlta. Ehhez fogható látványban, itthon, Budapesten még nem volt részünk, sokáig csodáltuk a 360 fokban elénk terülő lengyel főváros gyönyörűen kivilágított épületeit. Szívmelengető fogások és emberek Majd az Óváros felé vettük az irányt, ahol egy helyi autentikus étterembe kóstoltuk meg a pierogit, a jellegzetes lengyel töltött batyut. (Étterem neve: Gościniec) Úgy éreztük a lengyel konyha sokkal közelebb áll a magyar konyha ízvilágához és jellegéhez, hasonlóan nehéz ételeik vannak, húsos, fűszeres fogások a jellemzőek, háziasan elkészítve, ami tökéletes a hideg téli napokra. Ezután egy „activity bar” felé vezetett az utunk, amit jó szívvel ajánlunk majdnem bármilyen korosztály számára, a minigolftól elkezdve a dartson, karaoken, és a sörpongon át a csocsó és pinballig mindenféle szórakoztató játék megtalálható, így garantáltan senkisem unatkozik. (Hely neve: Zagrywki) Itt rengeteg lengyel fiatallal találkoztunk, és valóban bebizonyosult, hogy a lengyel – magyar kötelék az új nemzedéken át is fonódik, rögtön megörültek mikor hallották, hogy Magyarországról érkeztünk, még a „Lengyel magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát” is többször elhangzott az este folyamán. Különleges érzés volt ezt hallani az ő részükről, majdcsak szürreális. Ahogyan már korábban is említettem a mi tapasztalataink alapján a lengyelek vendégszeretete páratlan itt Európában. Függetlenség napja és a Polin Múzeum – avagy kultúrprogram A november 11-ei napot egy meglepetéssel indítottuk, ugyanis szembesültünk vele, hogy sikerült a hétvégi kirándulásunkat a Lengyel Függetlenség Napjára, nemzeti ünnepre szervezni. Igazából mi ennek nagyon örültünk, habár véletlen esett így, nagyon különlegesnek éreztük, hogy beleláthatunk a nemzet egy ilyen jelentős ünnepébe, rengeteg zászlót, szimbólumokat és örvendező felvonuló büszke lengyel embert láttunk így kicsit mi is az ünneplés részeseivé válhattunk. Ezen a napon igyekeztük bejárni az Óvárost és a fontosabb emlékműveket. Teljesen magával ragadott engem a városrész építészete a régi, mégis színes vidám házak egy mesevilág hangulatát idézték fel bennem, már sok helyen fent voltak a karácsonyi kivilágítások, a központi tereken utca zenészek csoportos előadásokat tartottak, minden kis utcában belebotlottunk egy várba, egy templomba vagy épp egy házias lengyel étterembe. Egyszerűen nem tudtuk megunni a szebbnél szebb lakóházakat, a központi teret, a kis ékszerárusokat és kirakodóvásárokat, magabiztosan mondhatom, hogy az Óváros a legkedvencebb részünké vált. Minden egyes utunk során törekszünk legalább egy múzeumot, tüzetesen tényleg alaposan körbejárni, így sem volt ez másképp Varsóban. A fővárosban található Polin Múzeumba látogattunk el, amely a Lengyel Zsidóság Történetét (több min ezer év) mutatja be az egykori Varsói gettó közelében. Maga a múzeum hatalmas, amit annak is betudhatunk, hogy egy évezred történetét mutatja be a 20. század legnagyobb tragédiájával együtt. A kiállítás kiemelkedően informatív, jól összeállított, audioguide-dal ellátva, de tagadhatatlanul érzelmileg megterhelő és mélyen elgondolkodtató. Összességében nagyon tartalmas 3 napot volt szerencsénk eltölteni Varsóban, és hezitálás nélkül mondhatom, hogy bármikor szívesen visszalátogatnék, valamint teljes meggyőződésem, hogy felkell fedeznem az ország többi részét is mert érzem, hogy hatalmas meglepetéseket okozna. Én azóta is ajánlom a baráti körökben, illetve a családtagoknak is, hogyha van lehetőségük a lengyel fővárost semmiképp ne hagyják ki.










