KRAKKÓ LEGENDÁI - HORROR ÉS SÓ

A város nem csak a királyoké, hanem a legendáké is... ezek közül most kettőt mutatunk meg nektek.

Szent Szaniszló legendája

Szaniszló püspök erényes életéről és csodás tetteiről volt híres. A legenda szerint még a halottak feltámasztására is képes volt. Egy nemesúrtól ugyanis javadalmat vásárolt a krakkói püspökség számára. Amikor az uraság meghalt, az örökösei Szaniszló ellen

támadtak, mert nem hitték el, hogy jogszerűen szerezte meg a birtokot. A püspök erre elment a halott sírjához, feltámasztotta és magával vitte a bíróság elé, ahol az vallomást tett, majd szépen visszabújt a sírjába, hogy tovább aludja örök álmát.

Merész Boleszláv királynak azonban meggyűlt a baja a szentéletű püspökkel, aki felrótta neki kegyetlenségét. A király árulással vádolta, majd úgy döntött, hogy maga veszi kezébe a dolgokat. Betört a templomba, ahol Szaniszló misézett, és átdöfte kardjával, majd miszlikbe vágta a püspök testét. A darabokat a kísérői a templom melletti kis tóba dobálták.

Borzalmas tettével a király maga ellen fordította a lengyeleket. A hagyomány szerint Boleszláv öngyilkos lett, vagy Magyarországra menekült, ahol meggyilkolták, vagy egy karintiai kolostorban vezekelve végezte be életét.

Szent Szaniszló szétszabdalt testét négy sas őrizte, majd a holttest csodálatos módon újra összeállt. Így fog újra egyesülni Lengyelország is – remélte a középkori legenda szerzője, akinek az idejében az állam több fejedelemségre oszlott. Kívánsága később teljesült, sőt: az

ország a későbbi felosztások után is mindig egyesült és függetlenné vált. Nem véletlen, hogy Szent Szaniszló Lengyelország védőszentje.

Ereklyéjét a krakkói székesegyházban őrzik ezüstkoporsóban, és minden év május 8-án ünnepélyes körmenetben viszik halála helyszínére, a Skałka („Sziklácska”) néven ismert pálos kolostorhoz. A kolostor temploma mellett ma is megtaláljuk a tavat, ma már

körbeépített medencét; az építmény négy sarkán négy sas – Lengyelország címerállata – őrködik.

Szent Kinga és a wieliczkai só

IV. Béla lányai közül kettő, Margit és Kinga is elérte a szentséget; Jolánt és Konstanciát pedig boldoggá avatták. Kunigunda, avagy Kinga Szemérmes Boleszláv krakkói fejedelem felesége lett. Minden Boleszláv nevű lengyel uralkodónak van valamilyen ragadványneve.

Szemérmes Boleszláv onnan kapta a magáét, hogy Kinga tisztasági fogadalmat tett, vagyis szűz maradt.

Amikor Kinga a házasságára készült, gondolkodóba esett, hogy milyen hozományt vigyen magával. Úgy hallotta, hogy Lengyelország nagy és gazdag ország, só azonban nem található benne. Ezért indulás előtt még elutazott apjával a máramarosi sóbányába. Lehúzta az ujjáról az eljegyzési gyűrűjét, és a bányaaknába dobta. Amikor már Lengyelországban volt, megparancsolta, hogy az általa kijelölt helyen kezdjenek el ásni. Az egyik csákány hamarosan sókristályra talált, amelyben ott ragyogott a királylány gyűrűje! Így vándorolt a só Kinga nyomán Magyarországról Lengyelországba.

Ezt a történetet ma a wieliczkai sóbányában is hallhatjuk, a magyar királylány sószobránál. De Szent Kinga nevét viseli a világ legnagyobb föld alatti temploma is, vagyis a wieliczkai bánya Szent Kinga-kápolnája, amelyet teljes egészében – padlóstul, csillárostul – sóból

faragtak ki. Ám ha a Krakkótól némileg távolabb eső bochniai sóbányába látogatunk el, ott is ugyanezzel a történettel szembesülünk. A legenda valóságalapja az, hogy Bochniában és

Wieliczkában is körülbelül nyolcszáz évvel ezelőtt, vagyis Kinga uralkodása idején kezdték bányászni a kősót, és az első bányászok is valószínűleg a Magyar Királyság területéről érkeztek ide.

Az pedig történelmi valóság, hogy Krakkónak Kinga és a férje adott városjogot a tatárjárás után. És akkoriban a város felépítése is a városjog része volt. Vagyis Krakkó egy lengyel-magyar uralkodópárnak köszönheti méretes főterét és négyzethálósan futó utcáit.