Szalay József és Szczawnica Zakopane és környéke turisztikai látnivalói között kiemelt helyet foglal el a Dunajec folyón történő tutajozás. A 274 km hosszú Dunajecen már a 19. század elején is tutajoztak, szervezett formában azonban Szalay József (lengyelül Józef Szalaj, 1802-1876) idején jött divatba, aki magyar származású lengyel hazafiként, Szczawnica alapítójaként és birtokosaként nagy szolgálatokat tett a Pieninek-hegységben a turizmus fejlődéséért. A gyógyfürdő népszerűsítése céljából útikönyvet és saját rajzaiból készített képes albumot adott ki, tevékenysége nyomán a kis gorál falu az arisztokrácia és a művészvilág körében ismert és népszerű fürdőhellyé változott. Szalay József szervezte az első tutajozásokat a Dunajecen, mellszobra ma a nyaralóhely Felső parkjában látható. A Dunajec – Galícia és a Szepesség természetes határaként – évszázadokon át Szent István országának egyik legbékésebb határszakasza volt. Napjainkban a folyó lengyel és szlovák oldalán is tutajba ülhetünk, ha azonban magára a Dunajec-áttörésre összpontosítunk, akkor a történelmi országunk messze földön híres Vörös Kolostorával (Červený Kláštor) szemben lévő Sromowce Niżne településen ülhetünk be a lengyel tutajokba. A kolostort a 16. században kezdték építeni, 1320-1567 között karthauzi, majd 1711-1782 között kamalduli szerzetesek éltek benne, a két időszak között világi tulajdonban volt, 1782-től pedig egyházi, majd állami tulajdon. A kolostor mellett ömlik a Dunajecbe a Lipnik-patak (Lipnik), ez a szlovák nemzeti park határa, a lengyel nemzeti park határa kb. 300 m-el távolabb, a Hegyes-kő (Ostra skała) mellett található. A Szlovákiában 1932-ben alapított természetvédelmi terület a világ második olyan nemzeti parkja, amely két ország területén található (az elő az USA és Kanada határán jött létre). A tutajok A Dunajec-áttörésben használt tutajok öt db, egymáshoz erősített ladikból állnak, amelyek hossza 5,75 m, szélessége pedig egyenként 45 cm. Egy tutaj maximum 12 személyt szállít, rajtuk kívül a tutajt irányító „Mester”, valamint annak segítője alkotja a jármű személyzetét. Az elöl álló Mester szabja meg az útirányt, tőle függ, hogyan kelünk át a folyó gázlóin. A kormányzást a hátul elhelyezkedő segéd végzi, aki a csáklyával a Mester által kívánt nyomvonalra vezeti a járművet. A Mester kommentálja a látnivalókat és érdekességeket, és különböző történetekkel szórakoztatja a tutaj utasait. A tutaj elejét fenyőágak díszítik, melyek egyrészt dekorációként szolgálnak, másrészt megakadályozzák, hogy a tutajba bejusson a felcsapódó víz. Tutajozni – amennyiben az időjárási körülmények ezt lehetővé teszik – április 1. és október 30. között lehet, a túra időtartama általában 1,5-2 óra, ez azonban a vízállástól függően hosszabb vagy rövidebb is lehet. Az útvonal látnivalói Az indulást követően néhány perc múlva a gyalogoshidat és a Vörös kolostort magunk mögött hagyva a folyó befut a hegyek közé, és sebes gázlókon, hatalmas mészkőszirtek alatt halad célja felé. Itt kezdődik a Dunajec-áttörés legizgalmasabb, látnivalókban leginkább bővelkedő szakasza. Rögtön indulás után előttünk magasodik a Vörös kolostor panorámáját uraló Trzy Korony (Korona-hegy), amely az áttörés legmagasabb csúcsa, egyben a Pieninek jelképe. Öt csúcsa közül a legmagasabb az Okrąglica (982 m), amely kb. 500 m-rel magasodik a Dunajec vízszintje fölé, erre a lengyel oldalról jelzett turistaúton fel lehet jutni. A három legszebb sziklatorony népies neve Kaśka, Baśka és Maryśka. Balra a Kaśka (Okrąglica, 982 m, a főcsúcs), ettől jobbra a Baśka (Płaska Skała, 950 m), még tovább jobbra pedig a Maryśka (Pańska Skała, 920 m), a főcsúcstól balra pedig a Dziadek (Nagypapa) és a Babcia (Nagymama) látható. A Dunajec az évezredek során a 8 km hosszú áttörésben hét éles kanyart vájt a sziklába, ezáltal megtalálva az utat az egymástól légvonalban mindössze 3 km-re lévő két végpontja között. A kanyont egy 90°-os, jobbra ívelő kanyarban érjük el, amely a személyzet számára az áttörés egyik legnehezebb kanyarja. A bal parton a Łysina (792 m) tövében látható a Dunajec-áttörés kapujának tekintett hegyes kúp formájú Hegyes-szikla, amely egyike az áttörés legszebb sziklafalainak. Hamarosan a Dunajec egyik legszűkebb részéhez érkezünk, ahol a folyó szélessége éppen csak meghaladja a 10 métert, a víz mélysége viszont ezen a ponton eléri a 12 métert. A monda szerint a legendás felvidéki betyár, a nép körében nagyon népszerű Juraj Jánošík itt választotta ki bandájának tagjait, mégpedig oly módon, hogy a jelentkező legények közül csak az lehetett a banda tagja, aki képes volt a folyót ezen a ponton átugrani. Egy másik legenda szerint azért nevezik ezt a helyet Betyár-ugrásnak, mert Jánošík itt ugrotta át a folyót a csendőrök elől menekülve. Jánošík lába nyomát mai napig őrzi a szikla, a helyet pedig azóta Betyár-ugrásnak nevezik, a két legenda közötti igazságot pedig ki-ki döntse el magában… A szlovák oldalon készenlétben álló fotósok itt fotót készítenek a tutajokról, melyet a tutajozás végén megvásárolhatunk. A jobb parton szinte a vízből látszik kinőni a Disznó-szikla (Świnia skała), ennek falában található a Róka-lyuk (Róka-lyuk) nevű üreg, amely Lengyelország egyetlen, egész évben, éjjel-nappal látogatható barlangja... Újabb éles kanyarban a folyó megkerüli a bal parton magasodó Klejowa csúcsot, a kanyarból kiérve a jobb part hátterében a Holica csúcsa (824 m) látható. Egy lágyan ívelő bal kanyarban elhaladunk a szlovák oldalon lévő Huta tisztás mellett, amely nevét egy valaha itt működő üvegkohóról kapta. A jobb parton, a kerékpárút mellett emelkedő sziklán egy festett fehér ponttal mutatják meg nekünk a Dunajec eddig mért legmagasabb vízállását, majd a Szerelem-forrás (Prameň lásky) mellett vezet utunk, melyhez ugyancsak számos legenda kapcsolódik. A következő, hosszan balra ívelő kanyarban elhaladunk a jobb parton magasodó Hét Barát (Sedem Mníchov) nevű látványos sziklacsoport előtt. A legenda szerint hét kővé vált szerzetest látunk magunk előtt, akik büntetésből lettek kővé változtatva, mivel fogyasztottak a biblia szerint számukra tiltott gyümölcsből. Más értelmezések szerint sorsukat annak köszönhetik, hogy egy apácát üldöztek, akinek alakja a következő jobb kanyar végén, a lengyel oldalon emelkedő Facimiech nevű sziklafalban rajzolódik ki. A Facimiech után az áttörés legcsendesebb szakaszához érkezünk, ezen a szakaszon történtek az első kísérletek a folyó vizének „meglovaglására”, amelyből napjainkra kialakult a Dunajec-áttörésen történő tutajozás tömegeket vonzó látványossága. Egy újabb hosszú jobb kanyarban, egyre gyorsuló sodrásban megkerüljük a jobb oldalon magasodó Poľana sziklát, ezzel szemközt torkollik a Dunajecbe a tökéletesen tiszta vizű Pieninek-patak (Pieniński Potok). A hosszan ívelő kanyar túlsó végén lassan feltűnik a Sólyom-szikla (Sokolica, 747 m), a Pieninek egyik legszebb sziklacsúcsa, amely 307 méterrel emelkedik a folyó fölé, és amelyet gyakran a „Pieninek Anyja” néven írnak le. A szikla lengyel oldalról, jelzett turistaúton több irányból is elérhető, csúcsáról szemet gyönyörködtető kilátás nyílik. Egy enyhén kanyargós szakaszt magunk mögött hagyva felerősödik a folyó sodrása, egyre gyorsulnak a tutajok, majd az újabb éles bal kanyar közepén elérjük a szlovák oldalán található Százéves-forrást (Storočný prameň), amely télen sem fagy be. A monda szerint, aki iszik ennek vizéből, 100 évig fog élni. A karsztforrás után a jobb parton egy magányos, fákkal elszórtan benőtt falú Osobitá skala, majd a csaknem szabályos háromszög alakú fehér sziklafal, a Vylízaná látható, ezek határolják az Erdős-patak (Lesnický potok) áttörését, itt torkollik a Dunajec-áttörésbe a kék jelzésű turistaút, ettől mintegy 300 m-re, az egykori faúsztatók útvonalának végén ér véget a tutajozás az áttörést a szlovák oldalról megkezdő tutajozók számára. A lengyel tutajok kicsit távolabb, a festői Szczawnica városkában fejezik be útjukat. A személygépkocsival érkezőket mindkét végállomásról, illetve annak közeléből rendszeresen közlekedő autóbuszjáratok viszik vissza a tutajozás kiindulópontján hátra hagyott gépjárműveikhez, illetve a Dunajec szlovák partján jól kiépített séta- és kerékpárúton is visszajuthatunk a Vörös kolostorhoz, és azon keresztül Sromowce Niżne településre. A Dunajec-áttörésben történő tutajozás nemcsak a lengyel és szlovák, de a magyar turisták körében is méltán népszerű. Aki kedvet érez magában, hogy közelebbről is megcsodálja ezt a vadregényes vidéket, egy néhány napos zakopanei kirándulás alternatív programjaként is bejárhatja a Dunajec festő áttörését. Ha saját eszközzel - SUP, kajak, csónak - szeretnénk kipróbálni a dunajeci kalandot, arra is van lehetőség, de a nemzeti park belépőjegyet minden résztvevőnek meg kell előre vásárolnia, és azt a megfelelő személynek be kell tudni mutatnia! Emellett mindenképp ajánlott előre tájékozódni az adott szakaszról, mert egyes részeken vadvízi arcát mutathatja a Dunajec! online jegyvásárlás itt

A lengyel italkínálat alapja, zászlóshajója a kellemesen napsárga felfényekkel és egy szál fűvel gazdagított vodka. Aki Lengyelországban jár, az biztosan találkozik vele. A Żubrówka (kiejtése: zsubrufka), a mára már világhírűé vált lengyel vodka különlegessége, hogy minden üvegben egy szál illatos szentperjét, közismert nevén bölényfüvet találunk. Évszázados hagyományok A bölényfüves párlat gyökerei évszázadokra nyúlnak vissza: egy 1534-ben megjelent lengyel gyógynövénykönyvben, a Hortus sanitatis-ban már nem csak szó esett a bölényfűvel ízesített szeszről, hanem annak receptjét is megtalálhatták benne az érdeklődők. A XVI–XVII. századra a lengyel nemesség körében is kedvelt itallá vált, akik titkon abban reménykedtek, hogy megfelelő kupica felhajtása után a párlatban „lakó” bölény erejével is gazdagszanak majd, egy kiadós másnaposság mellett. A modern értelemben vett Żubrówka gyártása egészen a XX. századig váratott magára, a polmoszi Białystokban aztán megalapították azt a lepárlót, amely 1928 óta készíti kereskedelmi tételekben a bölényfüves vodkát. Mitől ilyen különleges a bölényfű? A bölényfű (illatos szentperje, Hierochloe odorata) egy aromás évelőfű, amely az északi féltekén, Észak-Amerikától Kelet-Európáig szélesen elterjedt. Leginkább a bővizű réteken és mocsaras ligetekben érzi jól magát, ilyen a híres Białowieża-erdő vidéke is, ahol a vad bölények is szívesen legelnek (többek között bölényfüvet is). A növény levelei hosszúak, körülbelül 1 cm szélesek, illatukat pedig a bennük található kumarin adja, amitől a vaníliás édességekre jellemző aromát árasztanak. A kumarin egyébként nem csak az aromáért felel, hanem természetes véralvadásgátló is, ez volt az oka, hogy a nyolcvanas évektől egészen 2010-ig a hagyományos lengyel változatú Żubrówkát Amerikában nem is lehetett forgalomba hozni, ott egy másfajta aroma hozzáadásával próbáltak meg azonos eredményre jutni. Gyártás és ízvariánsok A Żubrówka eredeti, bölényfüves változatát hagyományos eljárással, tölgyfahordós érleléssel állítják elő. Emellett a márkanév alatt több más vodka is megjelenik: például a tiszta, többszer desztillált Żubrówka Biała, amelyet platinaszűréssel lágyítanak, vagy a tölgyfakéreg-kivonattal utólag szűrt Żubrówka Czarna. Újabb vonalként pedig megjelentek a gyümölcsös, zöldfűszeres, fűszeres, extra ízesítésű Fresh Żu változatok is, mint az almás, a mentás, a citromos vagy épp a homoktövises. 2020 óta már a friss vadcseresznyés Żubrówka Dzika Czereśnia is elérhető és hol van még a fejlesztés vége! Ma már a Żubrówka-kínálat igen sokszínű: a klasszikus, bölényfüves vodka az ikonikus žubr, a bölény ábrájával várja a vevőket a polcokon, míg a többi üvegen az adott ízvilág egyértelmű jelzése található. Fogyasztási szokások és koktéltrendek – avagy a Żubrówka örök Manapság a Żubrówka nemcsak tisztán, shotként fogyasztható, hanem koktélalapanyagként is igen népszerű a bártenderek és a vendégek körében is. Az egyik legismertebb változat a Szarlotka koktél, ami nem más, mint szűretlen almalé és Żubrówka kombinációja, fahéjjal ízesítve. Külföldön főleg Apple ŻU vagy Polish Kiss néven ismerik ezt a sült almás ízeket magában hordozó italt. Aztán persze ott van a Warsawa Mule, amely a klasszikus Moscow Mule lengyel változata: friss lime-mal, gyömbérsziruppal vagy gyömbérsörrel keverve készül. Nagy kedvenc még a Bison Botanica is, ahol tonikkal és friss gyógynövényekkel kombinálják a Żubrówkát, az ital alkotóelemei pedig szépen kiemelik a bölényfű aromáit. Na zdrowie!

Krakkótól északnak, hozzávetőlegesen 45 kilométerre találjuk Pustynia Błędowska-t (ejtsd pustinyá bvendovská), azaz a Błędowska-sivatagot, mely Közép-Európa egyik legkülönlegesebb természeti képződményei közé tartozik. Ezt a Sziléziai és Kis-lengyelországi vajdaságok határán húzódó, nagyjából 33 km2 területet bár „sivatagnak” hívják, nem klasszikus sivatag, mint inkább homokos pusztaság. Mivel nem csak Lengyelország, de egész Közép-Európa legnagyobb homoksivataga, sokan „Európa Szaharájának” is nevezik. A Błędowska-sivatag eredetét a jégkorszak idejére vezethetjük vissza, mintegy 2-3 millió évvel ezelőttre, amikor a területre nyúló gleccser olvadni kezdett, és hatalmas mennyiségű folyami homokot hagyott hátra. A sivatagos terület emiatt átlagosan 40 m vastag homokkal fedett, de egyes helyeken ez a vastagság eléri a 70 métert is! A SIVATAGI LEGENDA Az olkuszi bányászok a tárnák kialakításával közel kerültek a pokolhoz, és mivel az ásás során iszonyatosan nagy zajt csaptak, a folyamatos kopácsolással, dörömböléssel feldühítették az ördögöt, aki dühében elhatározta, homokkal tölti fel a bányákat, hogy a bányászok felhagyjanak a munkával. Ezért fogott egy hatalmas zsákot, amivel elrepült a tengerpartra, majd megtömte homokkal. Ám visszafele a zsák beakadt a kluczei templomtoronyba, és kiszakadt, amitől a hatalmas mennyiségű homok szétszóródott a környéken és létrejött a sivatag. A területen a 18. században intenzív erdőirtások és bányászat (ólom és ezüst) hozzájárultak a terület fokozott kiszáradásához és a homokfelszínek feltárulásához. Az erőteljes elsivatagosodásra reakcióul az 1960-as években hosszú levelű ibolyafűzzel erdősítették, ám a táj egyedi értékének védelme érdekében 1994-ben felhagytak az erdősítéssel. Napjainkban a Sasfészek Tájvédelmi Park védelme alatt áll. A látványos területet több kilátópontról is meg lehet csodálni: így például a Czubatka-hegyről (355 m) (ejtsd: csubátká), a Dąbrówka-hegyről (382 m) (ejtsd: donbrúvká), vagy épp Róża Wiatrówtól. Aki túrázna, annak ajánlott a Klucze (ejtsd: klucse) és Błędów közötti, 28 km hosszú, sárga jelzésű turistaösvényen, de a homokvidék körül kiépült egy kb. 20 km hosszúságú kerékpárút is (fele betonozott, fele dózerúton halad, nem kell homokban bringázni). A kerékpártúránkat érdemes a Szélrózsától (Róża Wiatrów - ejtsd rúzsá vjátrúv), pontosabban az ide vezető bekötőút kezdetétől indítani - itt ingyenes parkolóban állhatunk meg. A sivatagos részhez érve jobbra indulva kezdjük meg a körünket, mely először betonozott úton halad. Az első jobbra nyíló leágazásban feltekerhetünk a Czubatka-hegy, hogy "magasból" letekinthessünk a területre. Ha bringával ezt kihagynánk, autóval is fel lehet menni a kilátóponthoz. A második elágazásnál Dabrówka Chechło (ejtsd: dábrúvká hehvo) irányába térhetünk le, mely leágazásnak különlegessége, hogy egyre bujább, zöldebb növényzet vesz körbe minket. Az betonutat farámpa váltja, és hosszan tekerhetünk a Biała Przemsza (ejtsd: bjává pzsemsá) folyó és annak láposabb részei felett. A rámpás rész után aszfalton jutunk el az erdős sávval elválasztott másik sivatagos részhez. Visszatérve a főcsapásra, pár kilométer után a betonozott talaj jó minőségű dózerúttá változik. A sivatagi látvány hátunk mögött marad, és fenyőerdő váltja a helyét. Kicsit több mint 20 kilométer megtétele után érkezünk meg a túránk kezdetekor már használt bekötőút közepére, ahol jobbra tartva pillanatok alatt megérkezünk a kiindulási ponthoz. A parkba való belépés ingyenes, és egész évben nyitva áll. Ha túráznánk, vagy bringáznánk itt, ivóvízzel mindenképpen készüljünk, mert vízfelvételi opció nincs.

Bárány Róbert ezúttal Tarnów környékéről hoz nekünk három remek tippet. Az első a festett falu Zalipie, ahol színpompásra pingált házakat csodálhatunk meg. Ezután Robi a Tarnów környéki dinamikusan fejlődő borászatokról mesél, végül egy könnyű családi kiránduláshoz hoz ötletet Ciężkowicéből, ahol izgalmas mészkőalakzatok között sétálhatunk. Ha tetszett, támogass minket egy lájkkal és ha szeretnél még több ilyen videót, iratkozz fel csatornánkra, illetve oszd meg barátaiddal is - dzięki!

A transzgenerációs érzelmi kapcsolódások egy furcsa fajtája a mi lengyelimádatunk, amit most már a harmadik generációra sikerült átörökíteni. Anya a második világháború után nem sokkal, a szocialista rendszer legsötétebb napjaiban, a vasfüggönnyel gondosan körbezárt, anyagilag teljesen ellehetetlenített országban úgy olvasott a lengyel Tátra ékkövéről, Zakopanéról, hogy azt hitte, soha nem fogja megélni, megtapasztalni mindazt, amibe a könyv lapjain beleszeretett. Aztán, már a harmincas évei vége felé, a hetvenes években, mikor a blokk országaiba már szabadabb volt az átjárás, az egyik munkahelyi kollektíva pár napos lengyel kiruccanást szervezett a kollégák számára. A Krakkóba induló közös kirándulásból aztán – anya aktív közreműködésével – Zakopane és Krakkó látnivalóit felölelő út lett, és anya, aki közel 20 év után végre eljutott a ragyogó Tátrába, egy életre szerelmes lett ebbe a nyüzsgő hegyi faluba, és ahányszor csak tehette, mindig visszatért. Járta télen és nyáron, felkaptatott hóviharban a Kasprowyra, lakott menedékházakban, ismert minden turizmussal foglalkozó górált, csencselt a piacon (állítása szerint egyszer több pénzzel jött haza, mint amivel kiment, a sajtpiacon valahogy így alakultak a forint–złoty árfolyamok), bejárta a dolinák legjavát, napozott a Gubałówkán, és nem is vágyott nagyon máshova. Miután megismerte apámat, az első télen elhozta, bemutatta a városnak, tesztelte, bírja-e a klímát, a túrát, a gasztronómiát. Apám jelesre vizsgázott, lenyűgözték a hegyek, rajongott a lengyel paraszti konyháért, ha kellett, sebtében le is rajzolta a megszeppent személyzetnek, hogy mit szeretne enni, élvezte, és feketére barnulva jött haza a tátrai ismerkedésből. Velem sem volt másképp, másfél évesen már oscypeket harapva ültem a szánkón, élveztem a forgatagot, a színes, zajos környezetet, és azt a vendéglátást, ami körülölelt minket. Lengyelországban ekkortájt illegálisnak számított a szobák pénzért történő kiadása, de ezzel Zakopanéban nem nagyon foglalkoztak. Ahogy az ember nyolc–tíz óra zötyögés után leszállt a fertelmes benzingőzt lehelő buszpályaudvaron, a helyi parasztasszonyok máris köré sereglettek: Pokoje? Pokoje? – kérdezgették, és szezontól függően nagyon hamar találtak maguknak szállóvendéget. Telefon kevés helyen volt, maximum levelezés útján lehetett biztosítani előre a szállást. Még a 2000-es évek elején is furcsa, soknyelvű telefonbeszélgetésekbe bocsátkoztunk, hogy legyen szállásunk a Brzozowa utcában. A Brzozowa utca volt a mi lengyel otthonunk. Anya valamikor még a hetvenes években lyukadt ki itt, és az egykori wrocławi polgármester nyaralójában talált magának megfelelő szállást. Mi apámmal már erre a biztos pontra érkeztünk, Pawlakéknál mindig szívélyes fogadtatásban volt részünk, a német és a magyar egy érdekes keverékén folyt a szó. – Aludni jó? Alles prima? – kérdezte minden reggel a házigazdánk, akivel apám különösen jó viszonyt ápolt. A lengyel létünk töretlen ívének aztán a Solidarność és az 1981-ben kihirdetett hadiállapot vetett véget időszakosan, de ’83 után már fixen minden évben legalább egy hónapot Zakopanéban töltöttünk. Két hetet nyáron, két hetet télen, hogy mindig legyen mit várni. Pawlakék örömmel láttak minket vendégül, mi pedig vittük a kiváltott és soha fel nem használt benzinjegyet ajándékba, a kávé és a szalámi mellé, amelyek akkortájt égetően hiányoztak a helyi boltokból. A jegyrendszer és a nincstelenség Zakopanét látványosan nem érintette, itt mindig volt mit enni, soha semmiben nem szenvedtünk hiányt. Jó, a húsboltban csak egy gúlányi halkonzervet árultak, és sosem felejtem el, amikor egyszer, egy éttermi látogatásunk alkalmával meg mertem hagyni egy darab sültcsirkét, mit kaptam a házigazdánktól! Hús nem volt, kávé nem volt, de helyi alapanyagok, sajt, friss halak, erdei gyümölcsök, gombák bőséggel akadtak. A piac virágzott, nyáron szakmányba lehetett falni a fokhagymás kovászos uborkát, a buszpályaudvarnál árulták a zapiekankit, a buszpályaudvaron pedig kilóra vettem a szarlotkát, a templommal szemben gofry és frytki is akadt, a friss, habos tejjel turmixolt málna és szamóca, valamint a rebarbarából készített kompót tökéletesen helyettesítette a márkás italokat. A paraszti konyha legjavát kínálták a kisebb kifőzdékben és az elitnek számító Gazda Hotel éttermében, de a legeslegjobb fogások mindig a menedékházakban vártak ránk, nagy adagokba mérve és még olcsóbban, mint a városban. A zakopanei létezésben a hatalmas túrák, a környező völgyek és hegyek felfedezése mellett fontos szerepet játszott a pihenés és az olvasás. Sokszor és sokat hevertünk épp ezért a Gubałówka gerincén, ahol bérelhető napágyak sora futott le a fenyvesekkel szegélyezett tisztáson, a felvonó melletti egyetlen menedékházból vételezett itallal, a reggel sebtében összeállított, otthonról hozott szalámival bélelt szendvicsünkkel itt pihentünk meg. Anyával külön sportnak számított a Krupówki megannyi üzletének, butikjának felderítése, a helyi kisipar zseniális koppintásainak begyűjtése. Ebben egészen élen jártak a lengyelek, minden nyugati termékre megszületett az igényes, helyi válaszuk, elképesztően menő cuccaim voltak, amikről idehaza csak álmodni lehetett. A piac és a 100 éve a kirakatban bólogató pöttöm górált tartalmazó, a Krupówki elágazásánál található tér között feszült a mi távunk, ezt bárhányszor képesek voltunk teljesíteni, hiszen minden kapualjban akadt valami újdonság, a népművészeti bolttól egészen a Samantháig. A Samantha műintézménye volt már akkor is a városnak. Igaz, a legkedvesebb cukrászdám a piac melletti nagytemplom oldalába húzódott, de a Samantha kínálatával – és főleg a cukormázas fánkjaival – senki nem tudott versenyezni. A templommal szemközt nyílt egység hamar a kedvencünkké vált, azaz a Krupówki-maraton pihenőpontja lett, idővel az utca másik végén nyíló egységével együtt. Apám eközben boldogan olvasgatta a könyveit az Ulica Brzozowa-i otthonunk hegyekre és a benzingőztől terhes zakopanei buszpályaudvarra nyíló teraszán. Sokszor azonban mind a magunk szórakozása után néztünk. Én nagyon hamar összebarátkoztam az utcában élő gyerekekkel, velük együtt csavarogtam a környéken, elhagyott parasztházakba surrantunk be, kertvégi gyümölcsösökre jártunk rá. Bő évtizedig nem volt kérdés, hogy ha ott vagyok, akkor bevesznek a bandába, és este anyáék csak tippelni tudtak, hogy mitől vagyok ennyire retkes, és vajon mi ragad rajtam. A zakopanei vonzalmunk soha nem múlt el. Ahogy puhult a szocializmus, újabb és újabb meglepetésekkel találkoztunk a városban, amit idővel beépítettük a saját kis világunkba. Elsirattuk magunkban, ami elmúlt és örültünk az újnak. Aztán a rendszerváltozás után anya más könyvélményeit is meg szerette volna élni, így már ritkábban tértünk vissza, a nyugati országok, nagyvárosok vonzása erősebbnek bizonyult, de szívünk mélyén mindannyian hűek maradtunk a mi Zakopanénkhoz. Apám még betegen is jött velünk. Már kevesebbet gyalogolt, de a vastag lengyel irhabundájában rótta az utat. Ha elfáradt, akkor a Krupówki közepén lévő, elegánsabb kávézóban vert tanyát, anyával pimaszul csak úgy jellemeztük, hogy ide támasztottuk le. Olvasott, teázott, nézte az utcán hömpölygő tömeget és várta, hogy új szerzeményeinket egy láttamozás erejéig bevigyük hozzá. A férjemmel is ide jöttünk fel először – tesztelnem kellett, hogy akivel hosszabb távra tervezek, az zakopane-kompatibilis-e. Neki is azonnal szerelem lett a város, a lengyel gasztronómia, olyannyira, hogy a barátainkkal is többször jártunk együtt a városban, én még terhesen is a Morskie Oko menedékházában faltam a szarlotkát, a féléves ikergyerekeinket is már a Gubałówka gerincén, a tátrai levegőn tologattam. Zakopanéba azóta is, rendszertelenül ugyan, de visszajárunk. Mostanában kicsit sokat nosztalgiázom, hiányoznak a megszokott helyek, a nyugalmas kisvárosi lét, értem a globalista világ térnyerését, de a helyi ízeket keresem a világláncok között, a régi épületeket a modern mögött, a górál hagyományokat, a bólogató figurát, a kis cukrászdáimat, a helyi sajtokat, a szobát kínáló parasztasszonyokat. Szerencsére Zakopane ügyel ránk, a nosztalgiázókra is, a fatemplom kertjében, a piac zugaiban, a dolinákban ránk köszön mindaz, amiért mindig is szerettünk itt lenni.

A Pieninek egyik legbájosabb városkája, Szczawnica nemcsak gyógyvizeiről és csodás hegyi környezetéről híres, hanem egy különleges hagyományról is: a Szalay-féle címerekről (lengyelül godła szalayowskie). Ezek a festett, fából készült táblák a helyi házak bejárata fölött ma is ott díszelegnek, és egy közel kétszáz éves történetet mesélnek el a lengyel falusi turizmus hőskorából egy nagyszerű korszakról és egy egyedülálló vállalkozóról. Szczawnicában szeretik a magyarokat. Nagyon szeretik és tisztelik azt az örökséget, amit a magyar származású, korának szupervállalkozója, mondhatnánk marketing zsenije Szalay József hagyott a városra. Szalay mellszobrát nézve, illetve a róla összegyűjtött anyagokat olvasva arra jutottam, hogy ez a snájdig bajuszos ember hiperaktív, munkamániás, ötletekkel teli kreatív ember volt, aki nem csupán közösségformáló személyiségével, de szervezési és menedzseri kvalitásokkal és képzőművészeti tehetséggel is meg volt áldva. Mert nem csupán a tutajozásból készített mai értelemben is vett turisztikai terméket, és nem csupán egy tündéri gyógyvízéről híres üdülő települést futtatott fel, de komplexen gondolkodott a turizmusról. Amikor legutóbb Szczawnicában jártam, éppen egy szívmelengető lengyel-magyar barátság ünnepségsorozaton (idén, 2025-ben már a 15. alkalommal rendezték meg) vehettem részt, alkalmam volt Szalay József életébe is picit jobban bepillantani. Jártam a Szalay József nevét viselő nemrég megnyitott Pieninek múzeumban is. A múzeum Szczawnica mellett Szlachtowában található, a határőrség épületéből lett kialakítva. A kiállítás a Dunajec folyó mentén vezeti végig a látogatót, a középkori váraktól és pásztorélettől (lemkók és bojkók történetével színesítve) a 19. századi gyógyfürdő aranykoráig. A tárlat betekintést nyújt a helyi népi kultúrába, mesterségekbe és a Szczawnicát formáló fürdővendégek világába. Itt találkoztam a Szalay féle cégérekkel, táblákkal, amikbe azonnal beleszerettem, és a múzeum igazgató Barbara Węglarz izgalmas történetei alapján rengeteg információhoz jutottam a témában. Például megtudtam, hogy Hogyan is születtek a Szalay-féle festett cégérek? A 19. század első felében Szczawnica gyógyfürdője még gyerekcipőben járt, de a Pieninek szépsége és a gyógyhatású források híre gyorsan vonzotta a vendégeket. A város tulajdonosa és az üdülőhely megteremtője, Józef Szalay (1802–1876) (akit a lengyelek a lengyel kiejtésnek megfelelően Salajnak ejtenek) felismerte: a szálláshelyek száma nem tud lépést tartani az egyre növekvő kereslettel. Megoldásként a helyi gazdákat ösztönözte arra, hogy saját házukban alakítsanak ki vendégszobákat. Ehhez azonban feltételeket szabott: legyen üvegezett ablak, padló, kémény, rendezett udvar. Aki megfelelt a követelményeknek, az ünnepélyesen átvehette a háza bejárata fölé kerülő festett táblát, amely egyértelmű jelet adott a vendégeknek: „itt szállás kapható”. Ez volt a 19. századi Zimmer frei, vagy a mai Airbnb szczawnicai kiadása. Ami a legizgalmasabb, hogy Szalay a turisztikai szezonban a város fejlesztésével foglalkozott, télen a táblák festése töltötte ki az idejét, mert ebben is tehetséges volt. Minden tábla egy történet A Szalay-féle címerek/cégérek nemcsak praktikus tájékoztatást adtak a szállást kereső utazónak, hanem személyre szabott üzenetet is hordoztak. A motívum gyakran a gazda foglalkozására, jellemére vagy egy különleges történetére utalt. Láthatunk rajtuk állatokat (pl. nyúl, medve, kígyó), emberalakokat (pl. krakkói táncos, katona, vándor), növényeket (pl. rózsa, topolya) vagy tárgyakat (pl. horgony, fegyver). Szalay humoros ember lehetett, hiszen ha arra gondolunk, hogy valakinek a „Kígyóhoz” szerepelt az ajtaja felett, nem feltétlen volt a legszimpatikusabb ember... A táblák a nemesi címerek felépítését követték: egy domb vagy mező, felette a fő motívum, alatta felirat és sokszor a házszám. Tájékozódás a festett táblák alapján A 19. századi Szczawnicában sok azonos vezetéknevű család élt, így a vendégek könnyebben megtalálták a szállásukat a címerek alapján. A házak neve idővel ragadványnévvé vált: például a „Pod Capkiem” (A kecskéhez) ház lakóit egyszerűen Capek-ként ismerték. Az avatás mindig ünnepi alkalom volt: fenyőágakból font girland díszítette az ajtót, és a helyi zenekar muzsikált. Ez a kis ceremónia ma is a város egyik legszebb hagyományaként él az emlékezetben. A hagyomány újraéledése Az idők során sok tábla megkopott vagy eltűnt, de az 1970–90-es években a helyi PTTK (helyi turista szervezet) és művészek – köztük Józef Bieniek – újra festeni kezdték a címereket. Az utóbbi években Szczawnica városa szabályzatban rögzítette, hogy kik kaphatnak godło-t, vagyis címert, cégért: olyan szállásadók vagy vendéglátósok, akik példamutatóan gondozzák házukat és sokat tesznek a városért. Szalay-féle Címerek Tanösvénye – egy séta a múltban 2010-ben jött létre a Szalay-féle Címerek Tanösvénye, amely végigvezet a város utcáin, és bemutatja a több mint száz különböző címert. A séta során nemcsak a festett táblákat láthatjuk, hanem meghallgathatjuk a házak és lakóik történeteit is. Miért érdemes felkeresni? A Szalay-féle táblák egyedülálló példái annak, hogyan fonódhat össze a kulturális látnivaló és a falusi turizmus. A festett táblák nemcsak ékesítik és egyedivé teszik Szczawnicát, hanem élő kapcsolatot teremtenek a múlt és a jelen között. Egy séta során megismerhetjük a helyi közösség kreativitását, humorát és vendégszeretetét – és talán mi is találunk egy kedvenc „címert”, amihez szívesen visszatérnénk. Szczawnica ma is őrzi Józef Szalay örökségét – a festett táblák pedig nemcsak a házak díszei, hanem a város lelke is. Ha legközelebb a Pieninekben járunk, ne hagyjuk ki, hogy felfedezzük ezt az élő, színes történelmi galériát. Ami pedig jó hír, hogy a múzeum shopjában hűtőmágnesként 7 PLN-ért vagy pici fatáblaként 12 PLN-ért mi is megvehetjük emlékbe magunknak a szívünknek kedves táblákat. Én nem tudtam otthagyni a papagájos, a szivecskés, a szőlős, de a narancsos táblákat sem. Szépen csillognak – olcsó és szép emlékek a városról.

Lengyelország délkeleti részén, Krakkótól mintegy 90 km-re található Zalipie, ami gyönyörű virágmotívumokkal díszített, színes házai miatt festett faluként él a köztudatban. A több mint száz éve élő hagyomány eredményeként napjainkban több mint negyven lakó- és gazdasági épület mellett a hidakat, kerítéseket, a kutyaházat, a tyúkólat, a haranglábat, a gémeskutakat és mindent, amit csak lehet, élénk virágmotívumok díszítenek. A festés hagyománya Zalipie mindaddig szinte teljesen ismeretlen volt az országban, amíg egy krakkói hivatalnok 1905-ben fel nem fedezte a pingált házakat és írt róluk egy cikket a helyi néprajzi folyóiratban. A történet a 19. század végén kezdődött, amikor a füstös kunyhókba modern, kéményes kemencéket építettek. A falu lakói állítólag akkor kezdték el így csinosítani házaikat, amikor a fatüzelésű kemencéből felszálló korom fekete nyomokat hagyott a falakon. Ahol megjelentek a fekete foltok, az asszonyok eleinte egyszerűen fehérre meszelték a falat. Először csak a kemence ajtaja körüli részeket, majd később a többi felületet is festették. Eleinte csak a mészbe mártották az ecsetet, egyfajta pontozós technikával csak a fekete foltokat igyekeztek elfedni. Ezt követően geometriai mintákkal (görbék, hullámos vonalak, pöttyök) díszítettek, később leveleket, apró virágokat festettek a pontok köré, így alakult ki a virágábrázolás. A sötétebb részeket, repedéseket lefedve egyre szebb színes virágkompozíciók jelentek meg, színes virágokkal próbálták kicsit vidámabbá tenni a kor-mos, élettelen fehérre meszelt falakat. Minél többet festettek, minél ügyesebben bántak az ecsettel, annál valósághűbb virágokat sikerült festeni. Mivel akkoriban nehéz volt festéket beszerezni, ezért olyan természetes anyagokat használtak, amelyekhez könnyen hozzájutottak: kezdetben fekete (korom), fehér (mész) és narancsvörös (barna agyag tejjel elkeverve) keverékével próbálták eltüntetni a kemence füstje által okozott foltokat. Ragasztóanyagként tejet, cukrot és tojásfehérjét használtak, az ecsetet ekkor még tehén- vagy lószőrből, bőrből vagy emberi hajból készítették. Aztán porfestéket kezdtek használni, amit tejjel vagy tojásfehérjével kellett elkeverni. Ahogy egyre többféle festék vált elérhetővé, egyre színesebb virágokat festettek és festenek a mai napig. Aztán elterjedtek az olajfestékek, az asszonyok ezt is, mindent kipróbáltak, mivel a kezdeti anyagok nem voltak tartósak – kifakultak, lepotyogtak, eztért rendszeresen újra kellett festeni a falakat. Idővel a hagyományos festékeket és ecseteket modern anyagokkal helyettesítették, ma már sokkal színesebb és változatosabb mintákat készítenek a házfalakra, felületekre. A fő motívumok virágok, levelek, madarak és növényi minták, melyeket kézzel festenek fel – sablonokat nem használnak. A virágmotívumok minden házon egyediek, senki sem másolja mások mintáit. Hagyományosan Úrnapján festettek, ami legtöbbször júniusra esett, így az Úrnapját követő hétvégén évente megrendezik „A legszebb festett ház” versenyt. A szokás egyik nemzedékről a másikra öröklődik, évről-évre újabb és újabb alkotások születnek. A leghíresebb tanya: Felicja Curyłowa otthona Zalipie leghíresebb festőasszonya Felicja Curyłowa (1903-1974) volt, aki házának összes felületét, bútorait és még evőeszközeit is színes motívumokkal borította – házát halála után múzeummá alakították, ahol a külső, festett falon túl a gyönyörűen díszített belső teret is megcsodálhatjuk. A házat Felicja Curyłowa halála után négy évvel vásárolta meg a helyi Háziipari Szövetkezet, és a tarnówi múzeumnak ajándékozta. Mint a falu legtöbb háza, ez a hagyományos parasztház is fekete (lakó-) és fehér (tiszta-) szobából áll. A fekete szobában zajlott a családi élet, ott éltek, ettek, aludtak, az egész család egy helyiségben. Az ezzel szemben lévő fehér szobát csak ünnepnapokon vagy vendégség esetén használtak. A leggazdagabban díszített rész a konyha, és még ebből is kiemelkedik a hagyományos, kék színű növényi motívumokkal díszített tűzhely. Az ablakokat papírfüggöny díszíti, melynek hagyományos funkciója mellett abban is versenyeztek, hogy ki tud szebb függönyt készíteni. A szobában látható papírkivágásokat és krepp-papírból készült virágokat szintén Curyłowa készítette, aki amellett, hogy tehetséges népművész volt, közösségi emberként is sokat tett a közösségért. Már életében megtervezte saját síremléklét, a zalipiei temetőben található sírja olyan csempével van fedve, melyet szintén láthatunk a múzeumban. Az előtérben látható, mészfestékkel festett fehér mintás fekete mennyezettel indult Curyłowa munkássága, 10 éves volt, amikor festette. Mivel kiderült, hogy Isten adta tehetsége van a festéshez, ezt kö-vetően szülei megengedték neki, hogy azt fessen, amit csak akar. Stefania Łączyńska háza Stefania Łączyńska (1914-2005) ugyancsak háza jóformán minden szegletét kifestette, hajdani otthona Curyłowa háza mellé áthelyezve napjainkban szintén múzeumként üzemel. Az épület eredetileg nem itt állt, hét évvel ezelőtt telepítették át mai helyére. Darabról darabra szétszedték, majd ide szállítva eredeti formájában ismét összerakták. A két házat összehasonlítva jól látható, hogy ennek tulajdonosa más jellegű virágokat festett, mint Curyłowa. A festett falunak ez a lényege, hiszen itt mindenkinek – még ha ugyanabból a forrásból is merítenek – megvan a saját stílusa. A ház elosztása annyiban különbözik az előzőtől, hogy ebben egy kamra is van. Szegényház A két gazdagon díszített ház mellett található egy teljesen más jellegű épület. Az egyhelyiséges, rönkfából épült házban egy tető alatt voltak a lakó- és gazdasági helyiségek (istálló, disznóól). A nádfedeles ház az előzőnél sokkal szegényebb emberek lakóháza volt, itt nincs tisztaszoba és lakószoba, egy helyiség van, itt volt a tűzhely, itt zajlott az élet, itt fogadták a vendégeket. Ami azonos az előzővel, az a kam-ra, ami minden épületben kötelezően megvolt, ahol nem csak az eszközöket, de az élelmiszert is tárolták. Ami viszont lényeges különbség, hogy itt az épületen belül van az istálló, vagyis az állatok is ugyanazon fedél alatt éltek, mint a gazda. A döngölt padlós épület fehérre meszelt falain nincs díszítés, nincsenek virágok. Mivel az állatokkal egy fedél alatt éltek, ezért sűrűbben kellett festeni és (mésszel) fertőtleníteni a házakat. Az egyetlen díszítőelem az ultramarinkékre festett külső fal, ez volt a legkedveltebb szín, ami amellett, hogy szép, ráadásul a bogarakat is jobban riasztja.

A Mesterségek Ünnepén 2024. augusztus 20-án, Budapesten a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet standjánál különleges technikával díszített húsvéti tojásokra lettem figyelmes. Mirosława Grochocka papírkivágó népművész színes papírokból precízen kivágott formákat ragasztott fel tojáshéjra. Ország Anna tolmácsolásának segítségével hamarosan egy tartalmas beszélgetésbe kezdtünk. ŁOWICZ ÉS A PAPÍRKIVÁGÁS HAGYOMÁNYA A Łowicz régió területén található Lenartów településről érkezett népművészt a közép-lengyelországi húsvéti hagyományokról kérdeztem. Lenartów falu pont a Łódźi és a Mazóviai vajdaságok határán fekszik. Mirosława asszony anyáról lányára szálló hagyományként tanulta a papírkivágást és a húsvéti tojásdíszítést, már a nagymamája is jól ismert tojásdíszítő asszony volt a régióban. Emlékszik rá, hogy már hetven évvel ezelőtt, hat éves korában figyelte, ahogy az édesanyja készítette a papírkivágással díszített tojásokat, a petróleumlámpa fényénél. Volt saját tojás, csak egy kis tehetség kellett és némi színes papír, hogy műalkotások szülessenek. A Varsói Állami Néprajzi Múzeum gyűjteményében is megtalálhatóak az ő és édesanyja papírdíszes tojásai, papírkivágott lakásdíszei. Mirosława asszony rendszeresen jár hazai és külföldi népművészeti rendezvényekre, fesztiválokra mesterségbemutatót tartani. Különösen büszke a híres Mazowsze Állami Népi Együttes meghívásaira, akiknek a vásárain rendszeresen árul. Milyen technikákkal díszítenek húsvéti tojást Lengyelországban? A viasszal írott és karcolt tojások mellett a legkülönlegesebb technika a különböző formák felragasztása a tojásra. De csak a közép-lengyelországi régióban van hagyománya annak, hogy színes papírból kivágott díszeket kerülnek a tojásokra. Nálunk a főtt tojásokat egyszerűen csak egy színnel, növényi festékekkel megfestették, nem mintázták. A festőlevekhez például sóska vagy cékla főzetét használták. Ezeket megették, míg a kifújt papírrátétes tojások dekorációs célt szolgáltak. Csak húsvétra készültek a papírrátétes tojások? Elsősorban húsvétra készültek ezek a tojások, de a kancsó formájúakat kifejezetten karácsonyra készítették és a karácsonyfára akasztották. Akár tíz kancsócska is lehetett egy karácsonyfán a szalmából és krepp papírból készült füzérek mellett. A kakas a legjellemzőbb motívum a papírkivágással díszített rátétes tojásokon. Jelentése: A kakas a ház ura. Van sajátos megnevezése ennek a technikának? A technika neve a „wycinać”, azaz a kivágni szóból ered, a wycinanka főnév pedig papírkivágott díszt, képet jelent. A papírrátétes húsvéti tojás neve: oklejanka azaz körberagasztott dísz jelentéssel bír. A karácsonyi kancsó formájú tojás neve: dzban, dzbanuszek tehát kancsó, kancsócska. Míg a viaszolt technikával készített húsvéti tojás neve általánosan: pisanka, jelentése írott tojás. Minden asszony és lány tud ilyen papírrátétes tojásokat készíteni? Nem tudta mindenki megtanulni ezt a technikát, csak az ügyesebbek. Édesanyámhoz és nagyanyámhoz is sokan eljöttek, hogy megtanulják tőlük ezt a technikát. Milyen ragasztót használnak a papírhoz? Csiriz a ragasztóanyag, ami víz és liszt főzött keverékéből készül. Régen rozslisztet használtak, de ma búzalisztből is készítik. Fontos, hogy rosszabb minőségű, ragadós liszt legyen, amiből a pierogit is csinálják. Ettől jól összeragad a tészta is és a papír is. Lengyelországban is ismert a locsolkodás? A húsvét hétfő lengyelül śmigus-dyngus vagy lany poniedziałek, azaz a locsolkodás napja. Vederrel vagy bármilyen edénnyel locsoltak a fiúk, s minél szebb volt a lány, annál inkább jártak hozzá locsolni. Minél inkább ellenkezett a lány, annál több vizet kapott. Volt, hogy még az itató vályúban is megfürdették! Más régiókban a lányok lábát megvesszőzték húsvéthétfőn. A locsolásért tojás jár? A lányok nem hímestojással viszonozták a locsolást, hanem igyekeztek ők is vízzel visszalocsolni a fiúkat. Húsvéthétfőn a tűzoltók is jártak házról házra és egyházi énekeket énekeltek a locsolás mellett, ők ezért cserébe egy kosárnyi nyers tojást kaptak díszítetlenül. Ez egy adománygyűjtő szokás, az egész éves szolgálatkészségükért kapták a tűzoltók. Ma már pénzt kapnak tojás helyett. A papírdíszes tojásokat azonban húsvétra ajándékozták az asszonyok a családtagoknak, keresztgyerekeknek. A papírkivágás díszítő technikáját még más tárgyakon is alkalmazták? A tisztaszobában a keresztgerendák alá papírkivágott díszeket, és a szentképek mellé tettek keskeny csíkokat (tasiemki). Ezek lehettek négyzetes (kodry) vagy kerek alakúak (gwiozdy). Nagyanyám készített függönyt is az ablakba papírból, kivágott technikával. Ezt nevezhetnénk papírazsúrozásnak, papírcsipkének is. Lengyel neve: zazdrostki. Ezt használták a konyhában vitrázs függönyként vagy polccsíkként kredencet díszített. A lengyel szótő jelentése irigység. Az egyik szomszédasszony a másikat ezen a papírfüggönyön keresztül leste. A függöny fehér vékony papírból készült. Egész évben díszítették a lakásbelsőt ezek a papírkivágott formák? Főleg a téli időszakban volt jelentősége ezeknek, hiszen ekkor volt a fűtési időszak, ami koszolta, kormozta belül a házát, ezért sem textileket használtak, hanem papírdíszeket. Minden tavasszal újra meszelték az egész házat, ekkor kidobták a régi, kormos papírdíszeket és minden évben újakat készítettek helyette, lehetőleg még szebbeket, mint korábban voltak. Húsvétra már felkerültek az új díszek a kimeszelt házba. Ezeket egész télen készítették az asszonyok, mivel ekkor volt rá idejük. S még egy érdekesség: a menyasszony, ha szegényebb családból származott, akkor a hajában lévő, a koszorúról lelógó hímzett textil szalagot is ilyen kivágott papírdísszel helyettesítették. Mirosława asszony nem használ sablont, csak szabadkézzel előrajzolja a papíron a motívumokat és a vágással pontosítja, ezért olyan színespapírt használ, aminek csak az egyik oldala színes, fényes, s minden munkája egyedi. A népművészeti pályázatokon a zsűritől rendszerint olyan visszajelzéseket kap, hogy túl pontosak, precízek, aprólékosak a munkái, azaz kiemelkednek magas minőségükkel a régi paraszti társadalom átlagos kézműves pípírkivágásai és papírrátétes tojásai közül. Isten éltesse még sokáig Mirosława asszonyt és az általa képviselt helyi lengyel hagyományokat! (az interjút korrektúrázta Laurinyecz Hanga és Ország Anna)

Augusztus 17-20 között megrendezésre kerül, immáron 39. alkalommal a Mesterségek Ünnepe a Budai várban. Tavaly elsőként jelen volt Lengyelország is egy házikóval, a łowiczi régió képviseletében két népi iparművész hölgy tanította az érdeklődőket papírkivágásokra és kreppapír virágok készítésére. IDÉN IS LENGYEL MEGHÍVOTTAK A VÁRBAN Ezt a hagyományt idén is folytatják, ezúttal Zalipie kézműves hagyományait hozzák el a a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet által meghívott népi iparművészek a Mesterségek Ünnepére. Zalipie pingált faluja messze Lengyelországon túl is ismert. Kis-Lengyelország vajdaságban, Krakkótól mindössze 80 kilométerre található Zalipie, a Dąbrowa Powiśle régióban. Zalipieben és a környező falvakban több mint száz éve díszítik a helyi lakosok környezetüket festett virágmintákkal. Ez az egyedülálló kulturális jelenség, amely nemzedékről nemzedékre – általában anyáról lányára – öröklődik, a helyi identitás szerves részévé vált. Az asszonyok eleinte mészfoltokat festettek a kormos falakra, a tűzhely mellé, hogy egy kicsit feldobják és megszépítsék a házak belsejét, majd a színes festékek elérhetővé válásával továbbfejlesztették a mintákat, egyre nagyobb felületen jelentek meg a kompozíciók és fenntartják a mai napig a házak és belső terek különböző virágmintákkal való festésének szokását. A két meghívott művész közül az egyik, Magdalena Bochenek elismert kortárs népi festő, aki a zalipiei festészet hagyományát műveli. A helyi örökséghez kora gyermekkorától fogva kötődő művésznő a természet, a hagyományok és a nemzedékről nemzedékre szálló minták által inspirálva fejlesztette ki készségeit. Munkáira a gazdag színek és a bonyolult, kézzel festett virágmotívumok jellemzőek. Nemcsak festményeket, hanem használati tárgyakat – ládákat, edényeket, kancsókat, sőt építészeti elemeket is díszít. Művei a hagyományok és a természet iránti mély tiszteletet, valamint a részletek iránti kivételes figyelmet tükrözik. Bogusława Miś a zalipiei festészeti hagyományok kiemelkedő képviselője, aki az egyik leghíresebb zalipiei népművész családból származik. Bogusława asszony specialitása a régi stílusú egyszínű festés – fehér festés faépületekre, amely az egyik legrégebbi és ma már ritkán használt dekorációs technika. Festett szőnyegeket (papírra és szövetre), terítőket és papírkivágásokat készít, megőrizve a Zalipiere jellemző hagyományos motívumokat és színeket. Jelenleg a „Malowany Miś” agroturisztikai helyszínt vezeti Zalipében, amely egyúttal galéria, műterem és kiállítótér is. Itt látható festett ház, a tanyaudvar és a festett bútorok, kerámiák, textíliák, húsvéti tojások és karácsonyfadíszek gyűjteménye. NEM CSAK FESTEGETÉSSEL VÁRUNK Ha a festegetés nem a te világod, akkor biztosan tetszeni fog a már-már ikonikus krakkói piros gyöngysor, amit a készlet erejéig a Mesterségek Ünnepe ideje alatt magad is elkészíthetsz. Csinos darab, minden lány ruhatárának kötelező kelléke! A kicsit színezhetnek is, de aki pusztán Lengyelországra kíváncsi, vagy kérdése van az országról, vagy a kis-lengyelországi régióról, jöjjön ki, információval, brossúrákkal is szolgálhatunk azoknak, akik ide terveznek még idén utazni.

Nem rég került kialakításra a Velo Soła (ejtsd: velo sov:á) avagy a nr 611 kerékpáros útvonal, mely Rajcza (ejtsd: rájcsá) településről indul (40p autóval Szczyrkből), és a Żywieci-tó (ejtsd: zsivjeci) partján ér véget 40 kilométer megtétele után - jelenleg, mert a végleges tervekben a túra körbe fog menni a tó körül, csak egyelőre ennyire futotta a kivitelezőtől. Mire is lesz szükséged? Bár nagyon sok aszfaltozott és térkővel kirakott szakasz van, a dózeres részek miatt egy gravel- vagy trekking kerékpár talán a legideálisabb választás eme túrához. Esőkabát, defektjavító szett, valamint legalább egy kulacsnyi víz legyen nálunk. Rajcza a szlovák határhoz nagyon közel, a Soła folyó mentén fekszik. Népszerű turisztikai célpont télen és nyáron egyaránt. Túránk indulása előtt érdemes közelebbről megnézni a 19. században épült Habsburg palotát és annak kertjét. Ha pedig elindulnánk, akkor irány a városi parkba (Park w Rajczy), ahol megtaláljuk az útvonal kezdetét jelző táblát, egyben virtuális nullkilométerkövét. Az útvonal úgy lett kijelölve, hogy a folyó hol az egyik, hol a másik oldalán halad, mely oldal váltások önmagukban is látványosok, de emellett több látnivalót is találunk picit letérve a főcsapásról. Ezeket táblák jelzik az út mentén (sajnos egyelőre csak lengyelül), de érdemes előre megjelölni magunknak az érdekes pontokat. Jó, ha tudod, hogy az útvonal bár számos kisebb-nagyobb települést érint, igazán egyikbe sem kell begurulnunk, csak éppen hogy érintőlegesen. Így ha bármire szükségünk lenne, akkor azt az útvonalról letérve találjuk. Ez egyébként nagy előnye az útvonalnak, hiszen így az az érzésünk, hogy 40 kilométert tekertünk viszonylag lakott területek érintése nélkül. Így először Milówka (ejtsd: milúvká) településen a Izba Regionalna Stara Chałupa (ejtsd: izbá redzsionálná sztárá háv:upá) azaz a hagyományos faszobrászat múzeumát nézhetjük meg, nagyjából 300 méter extra bringázással. Itt két klasszikus faházban a fafaragás eszközeit, a régi életet és fafaragásokat nézhetünk meg. Ezt követően Węgierska Górka (ejtsd: vengjerszká gúrká) település határában találjuk a második világháborús bunkereket, melyek a lengyel történelem egyik fontos és kiemelkedő részének állítanak mementot - a második világháború kitörésekor az itt állomásozó 1500 lengyel katona minimális felszereléssel támogatva feltartóztatta a nagyjából 17 000 fős német sereget. Napjainkban több bunker is megtekinthető, a bringás útvonaltól legkönnyebben a Schron Waligóra érhető el, kevés emelkedőn tekeréssel. Wieprz (ejtsd: vjepzs) településre érkezve belekóstolhatunk a környékhez erősen hozzátartozó kiváló minőségű sörök egyikébe a PINTA Breweryben. Ezt követően érkezünk meg Żywiecbe (ejtsd: zsivjec), mely az egyik leghíresebb sziléziai sör hazája, így természetesen találunk sörmúzeumot is, ahol audio guide segítségével tekinthetünk a sörfőzés színfalai mögé. A városból hamar kivezet minket az útvonal, és pár perc alatt elérjük a Żywieci-tavat, avagy Jezioro Żywieckie-t, ami valójában egy víztározó - 1966-ban több település elöntésével hoztak létre. Partja több mint 33 km hosszú, amiből kicsivel több mint 10 kilométert tudunk kavicsos bringaúton körbetekerni. Tiszta időben ellátni a Skrzyczne-hegyig (ejtsd: szksicsne), mely Szczyrk (ejtsd: scsirk) fölé magasodik. Egy melegebb napra jól jöhet az infó, hogy a tóban egyes kijelölt helyeken lehet fürdeni is, de a Soła folyóban is van az útvonal mentén strandolási lehetőség. A túránk egyelőre a tó jobb felső sarkánál ér véget (innen a jövőben tovább fog haladni körbe), így vissza kell gurulnunk Żywiecbe, hogy póroljuk az elégetett energiákat - szerencsére erre a városban többféle lehetőségünk is van. No meg semmiképp ne maradjon ki a helyi sörök egyikének megkóstolása sem! Mindezek után jogosan jöhet a kérdés: na de hogyan jutunk vissza a kiindulási pontunkra? Nos, erre két lehetőség adja magát: egyrészt Żywiecből vonattal vissza tudunk jutni Rajczaba (vagy akár reggel és akkor a bringázás végén már nem kell vonatozni), másrészt ha igazán sportértékűvé szeretnénk tenni a napot, egyszerűen csak tekerjünk vissza, immáron megállók és nézelődés nélkül.

Járjátok a városokat, a hegyeket, pihenjetek bár a Łazienki parkban vagy a tengerparti fövenyen, a lengyel street food csak rátok vár. Gyors, finom, olcsó, nem kell hozzá sehova se beülni, csak leülni – padra, fűre, dűnére – és élvezni a remek lengyel gasztronómia legkisebb és legegyszerűbb csodáit. Az ellenállhatatlan zapiekanka mellett íme néhány nyári csemege, amelyek szintén kihagyhatatlanok a nyári csatangolások idején: OSCYPEK Z GRILLA Z ŻURAWINĄ Grillezett füstölt sajt áfonyalekvárral A lengyel Tátra híres különlegessége, a gyúrt hegyi sajt grillezve és édesen fanyar áfonyalekvárral vagy más bogyós gyümölcsből készített dzsemmel tálalva. Ezt a finomságot nem csak Zakopanéban kóstolhatjátok meg, Varsóban a híres Kompania Piwna kínálja a helyi nyári fesztiválokon is, illetve még Gdańskban is rálelhettek, hiszen a Garnizon Food Marketen gyakorta akad olyan grillstand, ahol a kolbászok mellett apró sajtok vagy nagyobb sajtkorongok is sülnek. KIEŁBASA Z GRILLA Grillezett lengyel kolbász Egyszerű, mégis ikonikus fogás, ami számunkra, magyarok számára nosztalgikusan otthonos. Végy egy pár jó kolbászt, süsd meg, kínálj hozzá jó pékárut, adj mellé mustárt és savanyút, és élvezd, hogy a vendégeid elégedettek. A lengyel konyha ez utóbbi élményért mindent megtesz: jó minőségű, roppanós kolbász, fokhagymásan eltett, hűtött uborka várja a piacokon az arra járó vásárlókat és turistákat. Varsóban a Hala Koszyki standjai között találhattok frissen sült kolbászokat, Włocławban pedig a városközpont piacán, a Plac Wolności környékén sülnek az egész szezonban a kolbászstandokon frissen, botra húzva, mustárral és kenyérrel kínálva. CHLEB ZE SMALCEM I OGÓRKIEM KISZONYM Zsíros kenyér savanyú uborkával Rusztikus, de meglepően frissítő tavaszi–nyári snack, amely pont annyi energiát ad, hogy a következő 10 kilométer is flottul menjen, és pont úgy béleli ki a gyomrot, hogy a Żubrówka, a vodka és a sör is jól csússzon. A lengyel Tátrában nagy hagyománya van, de Łódźban például a Łódzka Bagieta kínál belőle többféle alternatívát, és adja mellé az elengedhetetlen kovászos uborkát. Włocławban pedig a helyi piacon álló régi stílusú tejbárban is tudják, hogy a zsíros kenyér menő: házi kenyér, pörcökben gazdag zsír, friss kovászos uborka, egyszerűen tökéletes egy hűsítő sör mellé. LODY RZEMIEŚLNICZE Kézműves fagylalt A lengyeleknél régóta komoly kultusza van a minőségi fagylaltnak, a jó tejből, helyi gyümölcsökkel készített gombócoknak. Gdańskban számos vadiúj és díjnyertes hely is található, ahová érdemes betérni egy kis „hideg nyalat”-ért. Próbáljátok ki a Ciepło Zimno fagyizót, ahol olyan különleges ízekkel találkoztok, mint lotus, mascarpone–kávé vagy kókusz–passiógyümölcs. De jó ötlet, ha a belvárosban található Lody Tradycyjne Kwaśniak 1954 felé veszitek az irányt, ahol a hagyományos ízekkel és remek ár-érték aránnyal találkozhattok. PLACKI ZIEMNIACZANE Ropogós tócsni Nálunk a tócsni, lepcsánka vagy mondhatni görhöny az otthoni konyhák és az éttermi tányérok fogása, a lengyeleknél – a frytki-vel, a sült krumplival együtt – a street food oszlopos tagja. Włocławban a Plackarnia Arena, a Hala Arena mellett az egyik legjobb forrás. Łódźban a piac környékén álló food truckok környékén érdemes körülnézni, itt szinte mindig akad olyan versenyző, aki a ropogós, friss tócsnival csábít, tejföllel és cukorral.

Napjainkban egyre többször hallani medve támadásról Szlovákiából és Romániából is... De mi a helyzet Lengyelországgal? A lengyel hegyekben jelenleg mintegy 100-120 medve él (összehasonlításként jelenleg Romániában 10000-nél többre becsülik a medve populációt). Legtöbbjük a Besszádokban - jóval több mint háromnegyede a teljes populációnak - és egy tucatnyi a Tátrában van. Ritkán, de láttak már a Pieninek, a Gorce és az Alacsony-Beszkidek részeken is. Annak, hogy túrázás közben találkozzunk egy macival, elég kicsi az esélye, de ha mégis megtörténik, tartsunk be néhány szabályt! NE KÖZELÍTSÜK MEG AZ ÁLLATOT, még akkor sem, ha békésnek tűnik! Sajnos a legtöbb baleset abból ered, hogy fotózás, vagy etetés céljából túlságosan meg akarják közelíteni az állatot. NE FUSSUNK EL, mivel a hirtelen mozdulatok támadásra provokálhatják a medvét, ráadásul esélyünk sincs ellene, ha futásról van szó. A medvék akár 50 km/h sebességet is elérhetnek! Ehelyett lassan hátráljunk anélkül, hogy hátat fordítanánk az állatnak. Ha a medve közeledni kezd, emeljük fel a karjainkat, hogy nagyobbnak tűnjünk. Végső megoldásként, ha a medve még mindig felénk mozog, dobjunk el valamit, például a hátizsákunkat, hogy eltereljük a figyelmét. KEZDJÜNK EL BESZÉLNI, lehetőleg nyugodt hangon. Sok esetben ez elég lesz ahhoz, hogy elriassza az állatot. Ha kiabálunk, az provokálhatja a medvét! A LEGJOBB VÉDEKEZÉS, A MEGELŐZÉS! Túrázás közben csapj zajt, akár csak normál hangerőn folytatott beszélgetéssel. Ha tudható előre, hogy olyan területen fogunk túrázni, ahol sok a medve, vigyünk magunkkal medvesprayt. Ha táborozni is fogunk, akkor a táborhely kiválasztásakor vegyük figyelembe azt is, hogy az ételeinket a sátortól távolabb tudjuk elhelyezni.