top of page

A KERESÉS TALÁLATAI

Search this site

236 találat

  • RETRO FÉNYPARK A VÁROS FELETT

    Egy krynica zdróji kirándulás során az egyik fix program a sétálóutca, ahol többek között megtaláljuk a Nikifor Múzeumot és az ivóházat is. De ezek mellett nagyszerű program tud lenni az utca végéből induló siklóval felmenni a város fölé emelkedő Góra Parkowa tetejére – ahol a téli időszakban fényparkban is gyönyörködhetünk. HEGYRE FEL AZ ORSZÁG LEGRÉGEBBI SIKLÓJÁVAL Az 1937-ben átadott funikuláris vasút, azaz sikló Lengyelország egyik legrégebbi ilyen jellegű vasútja, amiért már önmagában is érdemes kipróbálni. Nagyjából 150 méternyi szintkülönbséget tesz meg a városközpont és a Parkowa hegy teteje között – nagyjáb15 percenként indulva. fotó: PKL Góra Parkowa FÉNYEK ÉS KILÁTÁS Érdemes picivel naplemente előtt indulni, mert jó időjárás esetén a hegytetőről elénk táruló panorámát a nap utolsó sugaraival csíphetjük el. De ezen látvány mellett különlegesség is vár minket. Télen több tízezer LED alkot számos világító installációt, melyek az 1930-as évek hangulatát idézik meg. A fények mellett a kort idéző zenei illusztrációk, valamint általunk megszólaltatható fém hangszerek teszik élvezetesebbé a sétánkat. Novembertől március elejéig látogatható - mind a sikló, mind a fénypark külön-külön belépőjeggyel vehető igénybe és nézhető meg, de a fénypark egy kevés részlete a siklóból kiszállva ingyenesen is megtekinthető.

  • AZ EGYIK LEGJOBB TÁTRALÁTÓ KILÁTÓ - SKYWALK SERCE PORONIN

    A kilátótornyok mindig különleges élményt nyújtanak, hiszen tetejükről más perspektívából tekinthetünk körbe. Minden építmény kicsit más, mind elhelyezkedése, kialakítása, vagy a kínált élménye miatt, így nehéz összehasonlítani egymással ezeket, de mégis, a SkyWalk Serce Poronina kimagaslik mindközül. Ez a Zakopanétól mindösszesen csak fél órányi autóútra, Poronin közelében, a Zgorzelisko-réten (Małe Ciche) elhelyezkedő látványos kilátó és „felhőjáró” turistapont több mint egyszerű kilátó: a természet és modern mérnöki megoldások kombinációja, panoráma- és élményattrakció. Egyrészt tökéletes, zavartalan, teljes panoráma nyílik a lengyel Magas-Tátrára, másrészt egyes funkciói garantált adrenalin bombák. Könnyű sétával a látványért A 47 m magas Skywalk legmagasabban fekvő teraszára egy felülről szívet formázó, 854 méter hosszú, 2.5 méter széles és akadálymentesített gyalogúton sétálhatunk fel – így gyermekes családok és babakocsival vagy mozgáskorlátozott látogatók számára is könnyedén megközelíthető. Felérve nem a sétától lesz magas a pulzusunk, hanem Európa egyik legnagyobb üvegteraszától, illetve hálós padlójától! Mindkét különlegesség 75-75 négyzetméteren terül el, de a tériszonyosok számára jó hír, hogy ezek mellett a hagyományos padlózat is megtalálható… A látvány minden napszakban pazar: a lengyel Magas-Tátra, a Gorce, a Babia Góra lélegzetelállító panorámájától garantáltan tátva marad a szád. Le ugyanazon sétányon, vagy a két, zárt csúszda egyikén juthatunk le – ezen két utóbbi lehetőség külön fizetős, de ha ki akarjuk maxolni az adrenalindús élményt, ne hagyjuk ki! Hasznos tudnivalók A kilátó egész évben nyitva van, de nyitva tartása szezonálisan változik, így nyáron 9 órától késő délutánig, 18 óráig látogatható, míg télen ez a zárás már 17 órakor eljön. Belépőjegyek csak helyben vásárolhatók meg, és családok, valamint csoportok számára elérhetők kedvezmények. Fontos tudni, hogy állatok (kivéve vakvezetőkutya) nem vihetők a kilátó területére, valamint drónnal a kilátó területéről felszállni tilos! Rossz időjárás esetén a torony bezár! Árak és nyitva tartás itt tekinthető meg.

  • TÉLI TÚRA A DUNAJEC-ÁTTÖRÉSBEN

    Lengyelország déli részén, a Tátrától észak-keletre fekvő Pieninek-hegységben (Pieniny) található az országszerte ismert gyógyforrásokkal rendelkező gyógyhely, Szczawnica, amely a Dunajec jobb oldali mellékfolyója, a Grajcarka-patak völgyében fekszik. Pieninek, Pieninek Nemzeti Park A Pieninek az Északnyugati-Kárpátok külső vonulatában, a Keleti-Beszkidekben található. A változatos felszíni formákat mutató, mészkőből és dolomitból felépülő hegység három részre, a Lengyelországban található Szepesi- (Pieniny Spiskie) és Középső-Pieninekre (Pieniny Właściwe), vm. a két ország területén elhelyezkedő Kis-Pieninekre (Małe Pieniny, Malé Pieniny) osztható. A hegység lengyel oldalán 1932-ben Lengyelország első nemzeti parkjaként hozták létre a Pieninek Nemzeti Parkot, a szlovák oldalon pedig 1967-ben Szlovákia legkisebb nemzeti parkját. Szczawnica Szczawnicát 1839-ben a magyar származású Szalay József (1802-1876) alapította, aki a kis települést a kor igényeinek megfelelő, európai szintű fürdővé alakította, megkezdte a gyógyvíz palackozását, fürdő- és ivókúrákat rendszeresített. Több épület felépítése fűződik a nevéhez, melyek közül az étterem a mai napig a lengyel gyógyfürdő építészet példaképe. A gyógyfürdő népszerűsítése céljából útikönyvet és saját rajzaival díszített képes albumot adott ki, tevékenysége nyomán a kis gorál falu az arisztokrácia és a művészvilág népszerű nyaralóhelyévé fejlődött. Szalay József óriási erőfeszítéseket tett a város egyedi jellegének megteremtése érdekében. Halála után a város a Lengyel Tudományos Akadémia birtokába került. A fejlődés Adam Stadnicki gróf, Szczawnica történetének másik fontos alakja birtokvásárlása után vett újabb lendületet. Szczawnica fekvésének köszönhetően különleges mikroklímával rendelkezik, mely jó hatással van a légzőszervi megbetegedésekre. A gyógyulni érkezők az ivókúrákon túl – a gyógyvizet itt ivókúrára használják – hidroterápiás és inhalációs kúrák közül választhatnak. A gyógyfürdő központja a Dietl-téren álló, 2006-ban lebontott, majd 2008-ban eredeti formájában újjáépített Forrás-ház (Dom nad Zdrojami), ahol ásványi sókban és nyomelemekben gazdag savanyúvizek állnak a vendégek rendelkezésére. Téli túra Szczawnicából a Vöröskolostorhoz A Dunajec mentén Szczawnicából a Vöröskolostorhoz (Červený Kláštor) vezető túraútvonal téli körülmények között is népszerű úticél. A túra során semmilyen technikai nehézségre nem kell készülni, a könnyű útvonal kevésbé tapasztalt turistáknak is bátran ajánlható. A túra kiindulópontja a Szczawnica déli részén található tutajkikötő, amely téli időszakban sokkal békésebb képét mutatja, mint a tutajos szezonban, hiszen áprilistól októberig a szép nyári napokon egymást érik a Dunajec-áttörésben a folyón ide érkező tutajok. A széles, kényelmes, több helyen a sziklába vájt Pienini-út (Droga Pienińska) közvetlenül a folyó mentén halad. Nyáron népszerű kerékpáros útvonal, télen azonban tömegek nélküli nyugodt, csendes hely. A jól karbantartott, letaposott hóval borított szilárd burkolatú út az árnyékos, sziklafalak alatti részeken helyenként jeges lehet, így sem jelent azonban különösebb nehézséget. A túraútvonal legismertebb látnivalói a túra kezdetén látható „Pieninek Anyja” néven is ismert havas Sokolica (747 m) és az útvonal végén látható, ugyancsak hóval fedett Korona-hegy (Trzy Korony, 982 m), amely kb. 530 méterrel emelkedik a lábánál folyó Dunajec folyó fölé. A hegytömb öt, koronára emlékeztető mészkőcsúcsból áll, legmagasabb kiemelkedése az Okrąglica, tetején korláttal ellátott, télen-nyáron járható kilátóplatformmal, amely egyszerre kb. 30 fő befogadására alkalmas. Túra közben szerencsés esetben nem csak a hegycsúcsokban, de a Dunajecen úszó jégtáblákban vagy a víz fölött felszálló párában is gyönyörködhetünk. A Dunajec-áttörésben vezető téli túra kiváló lehetőség tájképfotózáshoz, de ne feledkezzünk meg róla, hogy ebben az évszakban a legrövidebbek a nappalok, tehát érdemes korán elindulni, és a folyó mentén általában alacsonyabb a hőmérséklet, mint Szczawnica központjában. A körülmények miatt meleg, vízálló túrabakancs, valamint csúszásgátló használata javasolt. Visszatérés ugyanazon az útvonalon, esetleg a folyó lengyel oldalán található, a Dunajec fölött átívelő gyalogoshídon elérhető Sromowce Niżne községből tömegközlekedéssel lehetséges, ebben az esetben azonban a menetrendről érdemes előre tájékozódni. A Szczawnicából a Vöröskolostorhoz vezető túra hossza kb. 7 km, amely 2-2,5 óra alatt kényelmesen végig járható, a Pienini-út ugyanis szinte teljesen sík, csak minimális szintkülönbséget tartogat. Vöröskolostor (Červený Kláštor) A túra a Dunajec szlovák oldalán található Vöröskolostor mellett ér vége, melyet az 1330-as években a karthauzi barátok kezdték építeni. A 15. sz-ban a husziták többször megtámadták, majd miután I. Ferdinánd megszüntette a kolostorokat, az épületek közel 150 évig világi célokat szolgáltak. 1711-ben kamalduli barátok költöztek ide, akik helyreállították az épületeket, amely ekkor élte virágkorát. A 18. sz. közepén itt készült el a Biblia első szlovák nyelvű fordítása vm. az első latin-szlovák szótár. 1756-ban messze földön híres gyógyszertárat alapítottak a kolostorban, amely Cyprián barát irányítása alatt egész Magyarországon ismertté vált. 1781-ben II. József több más renddel együtt a kamalduli rend működését is betiltotta, a kolostort felszámolták. Berendezését széthordták, nagy értékű könyvtárát Budapestre, berendezési tárgyait Muszynába szállították. A kolostor 1907-ben egy tűzvész során szinte teljesen a lángok martalékává vált, az I. vh. után részlegesen, majd a II. vh. után teljesen felújították. Napjainkban eredeti berendezésének csak töredéke látható, az épületekben egyháztörténeti, botanikai és geológiai kiállításokat nézhetünk meg.

  • BEHAJTÁSI KORLÁTOZÁS KRAKKÓBAN

    2026. január elsejétől Krakkó közlekedési képe új korszakba lépett, miután bevezetésre került a Tiszta Közlekedési Zóna (lengyelül Strefa Czystego Transportu, röviden SCT) szabályozás. MI AZ SCT? A Strefa Czystego Transportu egy olyan alacsony kibocsátású övezet, amit a város levegőminőségének javítása, a károsanyag-kibocsátás csökkentése és az élhetőbb városi környezet biztosítása céljából hoztak létre. Ez a szabályozás korlátozza a magas szennyezést okozó járművek szabad mozgását a város jelentős részén belül – mintegy 60%-át fedi le Krakkónak. A zónát, a 3,5 tonnánál kisebb tömegű elektromos (BEV), hidrogén- vagy más nulla-kibocsátású járművek, valamint az Euro4 vagy 2005 utáni gyártású benzines és LPG üzemanyagú, valamint a minimum Euro 6 vagy 2005 utáni gyártású dízel gépjárművek korlátozások nélkül használhatják. Az e feletti tömeggel rendelkezők (pld buszok) esetében annyi változás van, hogy a dízeleknél csak a 2012 utáni gyártásúakra vonatkozik a mentesség. MILYEN KÖLTSÉGEKKEL JÁR? Ha a járművünk nem felel meg a szabályzásnak, azaz nem mentesül a korlátozásoktól, 2028-ig díjfizetés ellenében behajthatunk a zónába – ezt követően, 2029-től viszont már nem lesz lehetőség díjfizetésre, így egyáltalán nem lesz lehetőség behajtani! Addig viszont ahhoz, hogy behajthassunk, nekünk magyaroknak az idehaza regisztrált gépárművűnket be kell regisztrálnunk az SCT rendszerbe. Amennyiben megfelel a követelményeknek, akkor itt kell regisztrálni, ha pedig nem felel meg, akkor itt kell regisztrálni és befizetni a behajtási dijjat - abban az esetben, ha a gépjárművünk nem felel meg a szabályzásba foglaltaknak, a behajtás 2026-ban 2.50 zloty per óra, illetve a második órától nem kell fizetni többet, mert a napijegy 5 zloty. Rendszeres behajtás esetén érdemes a 100 zloty per hónap bérleten elgondolkodni. A regisztrációhoz minden esetben fel kell tölteni a forgalmi engedély másolatát, megadni a márkát, típust, gyártási évet és a károsanyag-kibocsátási normát. A regisztráció nélküli belépés büntetést vagy pótdíjat vonhat maga után!

  • KLUB EST SOROZAT - MIÉRT JÓ LENGYELORSZÁGBAN SÍELNI

    2026-ban egy izgalmas újdonsággal készültünk nektek: elindítjuk klub sorozatunkat, melyben havonta egy-egy ingyenes, de előregisztrációhoz kötött előadásunkhoz csatlakozhatsz! Változatos és érdekes témákon keresztül hozzuk közelebb neked Lengyelország kulturális, természeti és gasztro különlegességeit! A 45-60 perces előadások után pedig további különleges programokkal várunk... Az előadások helyszíne a Lengyel Intézet (Budapest, Nagymező u. 15.). JANUÁRI ELŐADÁS A mai napon Kakuk András, a Mozgásvilág outdoor magazin alapítója fog előadást tartani (www.mozgasvilag.hu), melyből megismerheted a legnépszerűbb lengyel síterepeket, hasznos tippeket kapsz a pályaválasztáshoz, utazáshoz és felszereléshez, valamint pici betekintést nyerhetsz a helyi szokásokba is. Ezt követően egy igazi lengyel téli italkülönlegesség, a forraltsör kostolójára is várunk majd! A RENDEZVÉNY INGYENES, DE ELŐREGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT! regisztrálni itt tudsz Ha jönnél, mielőtt kitöltöd a regisztrációt, az alábbiakat mindenképpen olvasd végig: ha nem egyedül érkeznél, akkor a partnere(i)d számára is ki kell tölteni egy regisztrációt a terem korlátozott kapacitása miatt az előadásra maximum 70 főt tudunk fogadni az előadásra csak az előregisztrációval rendelkezőket tudjuk beengedni, csak az esetlegesen fennmaradó üres helyek esetében áll módunkban a regisztráció nélkülieket leültetni a regisztráció során megadott adatokat a Szervező (Szia Lengyelország/Mátra Trails Center Kft) bizalmasan kezeli, és harmadik fél számára nem adja ki, de saját statisztikai célokra felhasználhatja a Szervező az e-mail címedre digitáis leveleket (e-mail) küldhet, mely szolgáltatást a későbbiekben a kiküldött levelek alján levő leiratkozási link segítségével felfüggesztheted a helytelenül, hibásan megadott e-mail címből eredően nem kézbesíthető az előadással kapcsolatos részletek és a belépéshez szükséges információk miatt a Szervező nem tehető felelőssé az előadásokon való résztvétel 18 év alattiak számára csak és kizárólag nagykorú kíséretében engedélyezett az előadás alatt a helyszínt biztosító Lengyel Intézet házirendje van érvényben az előadásra érkezési sorrendben lehet beülni, előzetes helyfoglalásra nincs lehetőség minden előadáson résztvevő egy pecsétet kap, melyekkel nyereményjátékban vehetsz részt - részletek weboldalunkon illetve Facebook eseményünknél az előadások alatt a Szervező fényképeket és videófelvételt készíthet, melyeket a későbbiekben saját közösségi oldalain és weboldalán megoszthat *a forraltsör kóstoláson kizárólag nagykorúak vehetnek részt!

  • BOLDOG ÚJ ÉVET! - SZCZĘŚLIWEGO NOWEGO ROKU!

    A lengyel szilveszteri és újévi ünneplés gazdag hagyományokkal és babonákkal teli esemény, amely az ország kulturális örökségének fontos része. Az év utolsó napján különös figyelmet fordítanak az hagyományos ünnepi ételekre és a szokásokra, hogy biztosítsák a szerencsés és boldog újévet. Szilveszterkor a lengyelek hagyományosan olyan ételeket fogyasztanak, amelyek a bőséget és a gazdagságot szimbolizálják. A sós hering az egyik legnépszerűbb étel, mivel pikkelyei a pénzt jelképezik, és úgy tartják, hogy fogyasztása anyagi jólétet hoz az újévben. A savanyított káposzta szintén kiemelt helyet foglal el az ünnepi asztalon, méretes szálai a hosszú életet szimbolizálják. Ugyanígy megkerülhetetlen eleme az ünnepi asztalnak a mák, amelynek apró magjai ugyancsak a remélt gazdagságot és a bőséget jelképezi. A mák legtöbbször a közkedvelt – karácsonykor is porondon lévő – mákos kalács, azaz makowiec formájában materializálódik. Ahogy nálunk, úgy a lengyel terítéken is megjelenik a bőséggel kecsegtető lencse, valamint a sertéshús, amely nálunk a malac által kitúrt szerencsét hivatott jelképezni, a lengyeleknél viszont a zsíros – azaz tetemes – bevételt vetíti előre. Babonából a lengyel háztartásokban is akad bőven, ha az újévről van szó. Az egyik legelterjedtebb szokás, hogy szerencsepénzt helyeznek a pénztárcába vagy akár a karácsonyi ponty pikkelyét is ott tartják, hogy egész évben szerencsét és bőséget hozzon a tárca gazdájának. A lengyelek gondosan be is vásárolnak az év végére, mert szilveszterkor és újév napján semmi sem hiányozhat otthonról, hiszen akár ezen is múlhat, hogy a következő hónapok bőségesek és virágzók lesznek-e. Sokan új fehérneműt viselnek ezen a napon, mivel úgy tartják, hogy a frissen vásárolt alsónemű szerencsét hozhat a szerelemben. Az első látogatók is jelentőséggel bírnak: szerencsésnek tartják, ha férfi kopogtat először az ajtón, míg egy nő érkezése akár gondokat is jósolhat. A szilveszteri ünneplés Lengyelországban rendkívül változatos, sok városban rendeznek nagyszabású szabadtéri koncerteket, tűzijátékokat, bálokat, népszerűek a családi és baráti összejövetelek, házibulik, ahol az ünnepi ételek és italok mellett a zene és a tánc is fontos szerephez jut. A lengyel szilveszteri hagyományok és újévi szokások nemcsak az ország gazdag kulturális múltját tükrözik, hanem ma is részei a mindennapoknak. Ezek a rituálék hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek reménnyel és várakozással tekintsenek az újesztendőre.

  • 10 PROGRAMÖTLET EGY HOSSZÚ HÉTVÉGÉRE KRYNICA-ZDRÓJBAN

    Leginkább télen, amikor egy kis havas varázslatra vágyakozunk, amikor ki akarunk szakadni az itthon egyre jobban megszokott szürkeségéből, sokunknál egyből Zakopane ugrik be, de sokaknak hasonló kép jelenik meg nyáron is a hegyi kikapcsolódásra. Ám emiatt a város egyre zsúfoltabb, túlzottan vibráló – főleg a Karácsony előtti időszakban – ami több embert feszélyez. De nem kell emiatt lemondani a hangulatos időtööltésről, hiszen a Tátra lábától nagyjából 120 kilométerre, a Szandeci Beszkidekben fekvő górál gyógyüdülő, Krynica-Zdrój (ejtsd: krinyícá zdrúj) hasonlóakkal vár - amiről korábban már itt írtam. Nézzük, mivel lehet eltölteni egy hosszú hétvégét Krynica-Zdrójban, ahova Budapestről négy és fél, de egyes keleti megyeszékhelyeinkről akár 2-2.5 óra alatt is ki lehet érni! 1) Síelés / Bikepark Krynica-Zdrój télen bőséges lehetőséget nyújt a téli sportok szerelmesei számára – olyannyira, hogy itt található az ország legnagyobb sípályája, Jaworzyna Krynicka (ejtsd jávozsiná krinyícká). A terület Lengyelország egyik leghóbiztosabb része, ennek ellenére egyre többször szorulnak itt is hóágyúzásra, de alaposan felkészültek minden eshetőségre, hogy mi zavartalanul élvezhessük a téli sportokat. Az egymástól háromnegyedórán belüli távolságokra fekvő terepek közül a kezdők inkább a Słotwiny Arena (ejtsd: szv:otwini aréna) és a Tylicz (ejtsd: tilics) pályáit, míg a haladók Jaworzina Krynicka lejtőit fogják kedvelni. Előbbi két helyszínen ráadásul nagy hangsúlyt fektetnek az oktatásra is. Árak és nyitva tartások pályánként változóak! ⚠ https://www.jaworzynakrynicka.pl/ ⚠ https://slotwinyarena.pl/ ⚠ https://tylicz.ski/ Jaworzyna Krynicka 4 pályával és több felvonóval, az ország leghóbiztosabb helyeként várja a síelni vágyókat Nyáron viszont a Słotwiny Arena átalakul bike parkká. A nyomvonalak kifejezetten a kezdők és gyerekek számára lettek kialakítva, így akár családostól is nagyszerű program. Ráadásul a park nagy figyelmet fordít az oktatásra is, amivel a nagyon kezdők hamar beletanulhatnak a terepkerékpározásba! ⚠ https://slotwinyarena.pl/ 2) Szánkózás és lovas szánozás Aki szereti a szánkózást és többre vágyik egy domboldalon való csúszkálásnál, annak mindenképpen el kell látogatnia a Krynica-Zdrójtól 20 perc autóútra, Muszyna (ejtsd: musiná) település (és a szlovák határ) mellett található Sankolandiaba! A hegyoldalon két hosszú, több mint 2 kilométeres pálya várja az adrenalinra vágyókat és a szánkózás szerelmeseit. Ez nem egy sípályából leválasztott terület, itt minden kizárólag a szánkózásról szól! Már a felszállítás is kalandos, hiszen egy, erre a célra átalakított traktor szállítja fel az embereket! A sisak használata kötelező, de a szánkók mellett ez is bérelhető helyben! ⚠ https://www.sankolandia.pl/ A havas téli tájban suhanó lovas szánozás romantikus élménye természetesen ezen városban sem hiányozhat – igaz, Zakopanéval ellentétben itt a városban nem találunk szánokat, csak a város határától kifele, a hegyek között. 3) Túrázás A város környékén közel 300 kilométernyi jelzett turistaút található, melyek leginkább családbarát nehézségűek, és könnyedén választhatunk a 10 kilométeres útvonalakból épp úgy, mint a nagyobb, 20-25 km-esekből. Így például sétáljunk fel a zöld vagy sárga jelzések egyikén a városból a közel 900 méter magas hegytetőn álló lombkoronaösvényhez és kilátóhoz, ahol nem csak a csodálatos panoráma, hanem egy különleges szabadtéri só inhalátor is vár (mindkettő csak jegyvásárlás után látogatható). De ezt a pár kilométeres utat kiegészíthetjük a sárga jelzést követve egy egészen nagy, 27 kilométeres, Krynica-Zdrójt megkerülő körre is. 4) Kilátók Bár Krynica-Zdrójt ezer méter alatti magasságú hegycsúcsok veszik körbe, a két épített kilátójából mesés panoráma nyílik a Szandeci Beszkidek vonulataira. A Jaworzyna Krynicka sípálya tetején találjuk a kisebbiket, ami nemes egyszerűséggel a felvonó épületének tetőszerkezetén lett kialakítva. Akadálymentesített lombkoronaösvény és kilátótorony A másik, ennél sokkal magasabb és különlegesebb kilátót a Słotwiny Arena tetején találjuk. Ez a faszerkezet egyben akadálymentesített lombkoronaösvény és egy kilátótorony, melynek 50 méter magas csúcsára könnyedén sétálhatunk fel – majd nyáron csúszdázva ereszkedhetünk le! De igazából, ha a magasból szeretnénk körbe tekinteni, a városból nem is kell kimennünk, hiszen 2026 év elején átadták a Góra Parkowa tetején álló új tornyot, melyben külső- és belső teraszról lenyűgöző panoráma nyílik Krynica-Zdrójra és a Szandeci Beszkidekre – tiszta időben akár a Tátra csúcsai is feltűnnek. A bátrabbak számára üvegpadlós skywalk is akad fent. Mindegyik kilátó jegyvásárlásával egész évben látogatható! ⚠ https://www.jaworzynakrynicka.pl/ ⚠ https://slotwinyarena.pl/wieza-widokowa/ ⚠ https://www.pkl.pl/post/gora-parkowa/atrakcje/wieza-widokowa-gora-parkowa.html 5) Ételek és ásványvizek A városban megtaláljuk a góral konyha és a közismert európai ételek javát. Így ha valami klasszikus lengyel ételt szeretnénk megkóstolni, akkor ehetünk zsurek vagy kvasnyica levest éppúgy, mint pierogit. Krynica-Zdrójban és közvetlen környékén összesen 23 forrást vagy kutat találunk, melyekből értékes ásványi vizek törnek a felszínre (ezekből 5 természetes forrás, név szerint a Słotwinka, a Jan, a Józef, a Mieczyslaw, a Zuber, és a Krynica, míg a maradék fúrt kút). Ezek közül több helyben, a városközpontban található ivóházban is fogyasztható. Az ivóházban több ásványvíz megkóstolható Érdekességként a források egyike 1 millió éves vizet ad, melynek rendszeres fogyasztása lassítja az öregedést, míg egy másikból olyan összetételű vizet ihatunk, mely megakadályozza a másnaposság érzését és segít fogyni is. ⚠ http://pijalniaglowna.pl/oferta/wody-mineralne-i-lecznicze/ 6) Sétálóutca A közel 500 éves város szíve, a klasszikus lengyel településektől eltérően nem egy Rynek, azaz piactér, hanem a Bulwary Dietla (ejtsd: bulvári djetlá) sétálóutca. A zakopanei Krupówkival (ejtsd: krupúvki) ellentétben ez az utca nagy terekkel rendelkezik. 1880 körül épült faházak között sétálhatunk A Kryniczanka (ejtsd: krinyicsánká) patak egyik oldalán 1880-as évek környékén épült faházak, míg a másikon századközepi kőépületek sorakoznak. Természetesen az éttermek és kocsmák sem maradhatnak el, de jóval kevesebb található itt, mint a Tátra lábánál fekvő városban. 7) Sikló és Retro Light Park A város szívében található egy hatalmas közpark, a Kolej Linowo Terenowa Góra Parkowa (ejtsd: kolej linovo terenová gúrá párková), ahol 1937 óta üzemel Lengyelország első siklója, mely a 741 méter magas hegytetőre viszi fel a turistákat. A felsőállomásnál kialakított kilátóteraszról szép kilátás tárul elénk. Lengyelország első siklója - forrás: https://www.pkl.pl/ A sikló egész évben működik! ⚠ https://www.pkl.pl/gora-parkowa/parkowa.html 8) Játék- és Nikifor múzeum Azoknak, akik felnőtt fejjel szeretnek visszatérni a gyerekkoruk világába, vagy megmutatnák gyermekeik számára a saját és az a saját szüleik gyermekkorának játékait, annak felejthetetlen élmény lesz a játékmúzeum (Muzeum Zabawek). A kisautóktól a figruákig, a táskáktól a kitűzőkig - forrás: https://muzeum-zabawek.pl/ Akik pedig érdeklődnek a festészet iránt, ajánlott a sétálóutcán álló "Romanówka" (ejtsd: románúvká) faházba látogatni, ahol Nikifor Krynicki naív festő múzeuma található. A messziről is felismerhető, kékre festett, a 19. századi fürdőházakra jellemző épület 1990-ig egy másik utcában állt, de ott lebontották, majd konzerváló felújítást követően újraépítették a mostani helyén. A faházban Nikifor munkásságának minden korszakából láthatunk akvarelleket, gouache-okat és rajzokat, a művész munkásságára jellemző különböző témákban: tájképek ortodox templomokkal, krynicai építészet, belső terek, állomások, irodák, „dollárgyárak”, portrék stb. Mindkét múzeum egész évben látogatható! ⚠ https://muzeum-zabawek.pl/krynica-zdroj/ ⚠ https://muzeum.sacz.pl/en/branches/nikifor-museum 9) A Szent Jakab-templom Krynica-Zdrójtól mindösszesen 6 kilométerre fekszik Powroźnik (ejtsd: povrozsnyik) település. Itt található az UNESCO Világörökség részeként számon tartott, 1500 kilométer hosszú "Dél-lengyelországi Faépítészeti Útvonal" egyik tagja. A Szent Jakab-templom egy gótikus fatemplom, mely a tizenhetedik vagy a tizennyolcadik századból származik. Szent Jakab-templom Powroźnik A templom egész évben látogatható - hétfő kivételével 9-17:00, vasárnap 12-17.00 óra között! 10) SPA Bár a városban nem találhatóak termálfürdők, Krynica-Zdrój több hotelje is kiváló minőségű SPA részleggel csábítja a vendégeit, amit mindeképp érdemes kipróbálni ott tartózkodásaink során!

  • ÉRDEKESSÉGEK A VARSÓ MÚZEUMBÓL

    A lengyelek nagyon tudnak múzeumot csinálni. Számos példát tudok erre felhozni: van nekik egy POLIN-juk Varsóban, ami a zsidóság történetét dolgozza fel egy csodás épületben. Nem holokauszt, hanem történelem a kezdetektől napjainkig. Vagy itt van a Varsói felkelés múzeuma, interaktív, sötét, informatív. Nem múzeum, hanem egy hely, ahol szinte átélheted a múltat. De ilyen a Gdanski Második Világháborús Múzeum is. Időben halad a háború előttől napjainkig. Ha akarsz átfutsz rajta, ha akarsz ott vagy fél napot és végigéled, hallgatod, nézed, érzed a háborút, annak okait, történéseit és következményeit. Ezek a múzeumok már nem az unalmas vitrinek mögötti gyűjtemények, hanem élmények, amelyek segítik elképzelni azt, ami volt, hogy magaddal vidd a tudást a jövőbe. A Varsó Múzeum a főváros főterén, a Rynek Starego Miasta-n található, az egyik szép színes házban. Huszonéve szemezgetek vele, de mindig azért hagytam ki, mondván biztosan unalmas, van benne sok dokumentum, meg érmék, amiket másnapra elfelejtek. Hát nem. Vagyis természetesen vannak ezek is, de a koncepció más. Tematikus kollekciókat láthatunk izgalmas statisztikai adatokkal és infografikákkal ötvözve. Íme a kedvenceim: Varsó tematikus gyűjteményei Varsó számokban, mennyiségekben, dátumokban: számos tematikus csoportosítást láthatunk, pl., hogy melyik időszakban melyik épület volt a legmagasabb Varsóban, vagy hogy hogyan változott Varsó lakosságának összetétele a történelem során. Az egyik ilyen összeállításból megtudtam, hogy AZ ELSŐ kávézó pl. 1724-ben nyílt meg (az Arany sashoz) tejbár (Bar mleczny) 1896-ban kezdett el működni - kezdetben tej, tojás és liszt alapú zöldséges ételeket kínált játszóteret a Varsói Higiéniai Társaság nyitotta meg 1899-ben az Agrykola Park és a Szász kert területén elektromos villamos 1908-ban indult el mozgólépcső 1949-ben kezdte el működését a Vár teret (Plac Zamkowy) kötötte össze W-Z útvonallal - a moszkvai Metrostoj gyárban készült a moszkvai metró mintájára sztriptíz 1957-ben volt látható a Stodola klub egyetemista kabaréjnak részeként világhíres rocksztár a Rolling Stones volt, akik 1967-ben a Kultúra és Tudomány palotájának kongresszusi termében léptek fel pizzéria 1991-ben nyílt meg a varsói ízlés globalizálódásának jeleként kebabot 1994-ben lehetett enni Varsóban plázát 1993-ban adták át metrót 12 év építkezés után adták 1995-ben át Kabaty és a Polytechnika között, akkor 11 km hosszú volt Hableányok minden mennyiségben Varsó jelképe és címere a hableány, vagy másképpen szirén, nimfa, sellő. A város szabadságát, bátorságát és ellenállását szimbolizálja. Ikonikus alakja a Visztula partján több szobor formájában is látható, de nem ritka a falfestmény és más alternatív ábrázolási forma sem. Érdemes sellőportyára indulni, ha arra járunk. A Varsó Múzeumban járva találkozhatunk számos hableány ábrázolással a XV. századtól napjainkig. Izgalmas grafikai és szobrászati remekművekben gyönyörködhetünk a szocialista izmos, szinte férfias sziréntől a karcsú nőies hableányokig. Egy valami összeköti azonban mindet, a védelmező pajzs és kard. De miért ezek a fő attribútumai? Ehhez ismerni kell a legendát: A legenda szerint egy sellő testvérpár úszott fel a Balti-tengerből a Visztula folyón. Az egyik Koppenhágánál maradt, a másik pedig továbbúszott egészen Varsóig. A Visztula partján megpihent, és annyira megtetszett neki a hely, hogy úgy döntött, ott marad. A helyiek felfigyeltek arra, hogy a folyó partján éjszakánként valaki gyönyörű énekkel szórakoztatja őket, ezért megszerették a szirént. Egy kapzsi kereskedő azonban foglyul akarta ejteni, hogy pénzt keressen rajta. A szirén segítségére egy halászfiú és a környékbeli lakosok siettek, és kiszabadították. Hálából a szirén megígérte, hogy mindig meg fogja védeni Varsót. Ezért ábrázolják őt pajzzsal és karddal – a város védelmezőjeként. A érdekes adatokon kívül láthatunk még gyönyörű varsói tárgyakat (van belőlük több ezer), szobrokat, térképeket, régi fotókat. Ha esik az eső, 1 órát legalább el lehet itt tölteni. És a felsőbb emeletekről pazar látvány nyílik a Rynekre. Belépőjegyek felnőtt jegy: 25 PLN kedvezményes: 18 PLN családi: 50 PLN

  • FÉNYPARK A VÁROS FELETT PANORÁMÁVAL

    A kis-lengyelországi Krynica-Zdrój gyógyüdüllő alternatívája lehet Zakopanénak, mivel számos téren hasonlóakat kínál. Így például a téli szezonban itt is találunk hangulatos fényparkot! Egy krynica zdróji téli útunk során, az aktívan, vagy éppen pihentetően töltött nap végén, egy késő délutáni-esti programnak nagyszerű lehetőség egy séta, a város fölé emelkedő Góra Parkowa tetején található fényparkban. A RETRO PARK ŚWIATŁA-ban több tízezer LED alkot számos világító installációt, melyek az 1930-as évek hangualtát idézik meg. A fények mellett a kort idéző zenei illusztrációk, valamint általunk megszólaltatható fém hangszerek teszik különlegesebbé a sétánkat. De ha igazán lélegzetelállítót szeretnénk, érkezzünk még naplemente előtt, hogy elcsípjük a Szandeci Beszkidek vonulatai mögött lebukó nap utolsó sugarait, majd a kékórát, miközben a fények életre kelnek... A retro fénypark novembertől március elejéig látogatható, és a városközpontból induló Góra Parkowa siklóval közelíthető meg. Mind a sikló, mind a fénypark külön-külön belépőjeggyel vehető igénybe és nézhető meg.

  • HEGYI VARÁZSLAT - KARÁCSONY ÉS SZILVESZTER A TÁTRÁBAN

    Minden bakancslistán ott a helye egy karácsonynak és legalább egy szilveszternek Zakopanéban. Mikor elköltöztem otthonról, a szüleim rögvest felhívták a kedvenc szállásadójukat a Brzozowa utcában, vettek két jegyet a távolsági buszra, és úgy döntöttek, hogy Zakopanéban töltik a szentestét. A városka turizmusát mindig is csúcsra járatták, de a kétezres évek elején még nem volt evidens, hogy - a nagy szállók vendégein kívül - sokan errefelé töltsék az ünnepeket. Így történhetett, hogy szenteste, amikor minden étterem bölcs előrelátással bezárt és a Krupówki is kihaltan kongott, anyáék egy különös, csendes karácsony tanúi lehettek. Mikor mi – néhány évvel később – szilveszterezni érkeztünk a városba, érezhetően nagyobb volt az élet, a szilveszter nem érintette olyan mélyen a hívő katolikus lakosságot, így a - jó hangulatot mindig bőven mérő - lengyelek életébe bőven belefért újévkor a mulatozás és a munka is. A tűzijáték pedig, ami éjfélkor szinte felrobbantotta az egész Gubałówkát, egészen feledhetetlen volt. Az idők folyamán a lengyelek hozzáedződtek a karácsonyra érkező turistákhoz és ma már, ha igazi lengyel karácsonyra vágyunk, Zakopane tárt karokkal vár. Új idők, turista szezon karácsonykor is Aki karácsonykor érkezik Zakopanéba, gyorsan ráérez arra a sajátos hegyi varázsra, ami ilyenkor az egész várost átjárja. A főutcától kezdve az erdei ösvényekig mindenhol ünnepi fények vibrálnak, a levegőben jóféle füst, fenyő, forralt bor és sült kolbász illata kavarog. Az egyik legjobb program ilyenkor a Niepodległości téren található karácsonyi vásáron való téblábolás, ahol december elejétől január elejéig kézműves termékek, fából faragott betlehemek, díszek, gyapjúholmik, mézek, lekvárok, füstölt sajtok és házi sütemények sorakoznak. A standok között sétálva érdemes megkóstolni a hegyi konyha kedvenceit, a grillezett kolbászokat, áfonyalekvárral kínált sajtokat vagy a sült húsos zsírral vastagon megkent friss kenyeret. Aki szeretné megélni a lengyel karácsony egyik legfontosabb hagyományát is, az ki ne hagyja a szentesti Wigilia vacsorát. Szerencsére ehhez nem kell helyi ismeretséggel rendelkezni, sok étterem ilyenkor a betoppanó vendégeinek ünnepi menüvel készül, halételek, húsmentes fogások, gazdag levesek és a karácsonyi desszertek kerülnek az asztalra. Az este meghitt csúcspontja a Pasterka, az éjféli mise, amelyet a város templomaiban hagyományos lengyel énekek és népviseletbe öltözött helyiek tesznek különlegessé. Életre szóló élmény lehet a mise a Jaszczurowka fatemplomban, de a belváros templomai is igazán felemelőek ilyenkor. Ha pedig egészen különleges élményre vágyunk, akkor irány a Gubałówka gerincén megbúvó kis kápolna. Karácsonykor különösen megkapó a látvány, a hívek a kinti padokon ülve követik a misét, összébb húzzák a kabátot, és a fagyos levegőben hallgatják az igehirdetést. A hó tompítja a hangokat, a templom ablakaiból kiszökő fény arany derengésbe vonja az épületet, itt nincs, akit ne érintene meg az ünnep szelleme. Aktív karácsony A Krupówki, a főutca persze zsizseg és zsong napközben: éttermek, cukrászdák, sajtárusok, ajándékboltok, ünnepi hangulatú kirakatok és finomságok várják az ide érkezőket. A környéken több korcsolyapálya is működik, ahol felszerelést is lehet bérelni. A kisebb sétákra, családdal való kirándulásra tökéletes választás a Gubałówka, ahova a siklóval pillanatok alatt fel lehet jutni és az elénk táruló panoráma egészen lenyűgöző. Családoknak jó választás a hegyi élménypark sok-sok téli attrakciója, a pihenés szerelmeseinek pedig kihagyhatatlanok a helyi termálfürdők. A közelben ott a Chocholowi Thermy, a környék legnagyobb fürdőkomplexuma sok-sok kültéri és beltéri medencével, szaunákkal és wellnessrészleggel. Ha valaki a városhoz közelebb maradna, a Termy Zakopiańskie családbarát csúszdákkal és melegvizes medencékkel várja a vendégeket. A Bania és a Bukovina fürdők is könnyen elérhetőek, mindkettő ideális választás egy kirándulós nap végére. A sportosabbaknak a közeli sípályák – Białka Tatrzańska, Jurgów vagy Koziniec – szintén kihagyhatatlanok. Modern liftek, jól karbantartott pályák és oktatók várják a kezdőktől a profikig mindenkit. A tél Zakopanéban nem csak pihenni és szórakozni lehet, de itt valóban visszatalálhatunk gyerekkorunk karácsonyainak varázslatos világához.

  • VARÁZSLATOS LENGYEL KARÁCSONYI VÁSÁROK - 2025/26

    A csodálatosan feldíszített és hóval fedett utcák és házak, valamint fenyőfák látványa, a finom ételek és a forró téli italok illata, a lábunk alatt ropogó hó hangja mindenkit elvarázsol. Mindezeket a karácsonyi vásárok hangulata fűszerezheti még izgalmasabbá. Ha ezt az élményt keresed, Lengyelország városaival is érdemes számolnod, hiszen mindezeket több helyen is megtalálod és ezek közül több desztináció is könnyedén elérhető hazánkból! Íme a már tudható információk, az általunk a 2025/26 téli szezon legjobb lengyel karácsonyi vásárainak ítéltek: Zakopane A tél lengyelországi fővárosába rengeteg magyar turista jár, és ez igaz a téli szezonra is – de nem csak a téli sportok miatt érkeznek ide sokan. A karácsonyi időszak egyik fő vonzereje a helyi karácsonyi vásár, ahol nem csak a helyi kézművesek által készített egyedi termékekből válogathatunk, de nagyszerű lehetőség a regionális finomságok kóstolására – mint a górálok által készített, grillen sült és áfonyával tálalt sajtot, az oscypeket! Az itt töltött időt korcsolyázással, vagy szánkózással is színesíthetjük! fotók: Polish Tourism Organisation A zakopanei karácsonyi vásár 2025. december 12-től 2026. január 11-ig tart, a Krupówki, azaz sétáló utca közepétől nem messze található plac Niepodległości téren. Megközelíthető autóval (Budapestről nagyjából 5 óra), és autóbusszal is (Flixbus). Krakkó A másik általunk, magyarok által közkedvelt lengyel várost is érdemes télen meglátogatni, hiszen az itteni, a történelmi főtéren megrendezett karácsonyi vásár Lengyelország egyik legnagyobb és legnépszerűbb rendezvénye. A klasszikus vásárfia termékek mellett hagyományos lengyel kerámiákat, famunkákat, és a lengyel konyha széles választékát (például pierogit, zureket, grillezett oscypeket, és galíciai forraltbort) is megtaláljuk a standokon. Ha picit felmelegednénk több izgalmas múzeum is karnyújtásnyira vár minket. fotók: Polish Tourism Organisation A krakkói karácsonyi vásár 2025. november 28.– 2025. január 1. között tart nyitva. Megközelíthető autóval (Budapestről kevesebb mint 6 óra), busszal (Flixbus), vonattal és repülővel is (LOT). Wrocław Hazánkban egyelőre még kevesen ismerik Lengyelország Velencéjét, amit nemcsak a közel 100 híd és az apró szigetek tesznek meséssé, de a régi épületek és azok között elrejtett többszáznyi törpe, valamint a téli szezonban a karácsonyi vására is! A lenyűgöző piacterén megtartott karácsonyi vásáron a hagyományos díszek mellett megcsodálhatjuk az ikonikus óriási karácsonyi szélmalmot is, megkóstolhatunk hagyományos lengyel ételeket, valamint a gyerekek számára Téli Labirintus, mesekörhinta és számos előadás készül. A vásár helyszínéül a Főtér (Rynek) és a környező utcák – ul. Swidnicka, ul. Olanska, Plac Solny - szolgálnak. fotók: jarmarkbozonarodzeniowy.com A wrocławi karácsonyi vásár 2025. november 21. – 2026. január 7. között tart nyitva. Megközelíthető autóval (Budapestről nagyjából 7 óra), busszal (Flixbus) és bő egy órás úttal repülővel is (Wizzair). További infók: jarmarkbozonarodzeniowy.com Gdańsk Az északi kikötővárosa különböző nemzetiségek és vallások találkozóhelye volt, melynek nyomait napjainkban is viseli és őrzi. Ezek felfedezése télen is kiváló program, melybe a karácsonyi vásár is beletartozik természetesen. A festői főtér és annak lenyűgöző dekorációja mesés ünnepi hangulatot kölcsönöz. A piac tele van nyüzsgő standokkal, amelyek különféle lengyel specialitásokat kínálnak, az ételektől a kerámiákig. fotók: Polish Tourism Organisation A gdański karácsonyi vásár 2025. november 21. – december 23. között tart nyitva. Megközelíthető Budapestről repülővel (LOT, Wizzair) és busszal is (Flixbus). További infók: bozonarodzeniowy.pl Varsó Természetesen a listából a főváros sem maradhat ki, ahol a hagyományos karácsonyi vásár az ilyenkor szokásos színes díszekkel, világítással és ajándéktárgyakat vagy gasztronómiai finomságokat kínáló standokkal válik mesebeli országgá. De a vásár mellett izgalmas múzeumok, vagy épp a Tudomány és Kultúra Palotájának 30. emeletéről nyíló pazar panoráma is nagyszerű kikapcsolódási lehetőségeket kínálnak. fotók: Polish Tourism Organisation A varsói karácsonyi vásár 2025. november 21. – 2026. január 6. között tart nyitva. Megközelíthető Budapestről közel 1 órás repülőúttal (LOT), busszal (Flixbus) és vonattal is. További infók: jarmark.waw.pl Katowice Visszatérnek a legnépszerűbb attrakciók: a 33 méter magas Mega Młyn óriáskerék, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a fényárban úszó Katowicére, a sziléziai kisvasút és a karácsonyi malom a gyerekek kedvencei lesznek, míg a viktoriánus körhinta múltidéző varázsa minden korosztályt elbűvöl. A több mint 100 ünnepi faházikó kézműves ajándékokat, helyi finomságokat és regionális termékeket kínál – csillogó üvegdíszek, kézzel festett karácsonyfadíszek, forralt bor és sziléziai különlegességek várják a látogatókat.Hétvégente élőzene, karácsonyi koncertek és táncos programok teszik még hangulatosabbá a vásárt, ahol a gyerekek a Mikulással is találkozhatnak, és részesei lehetnek a Mikulás-parádénak. A vásár helyszínéül a Rynek és a Plac Obrońców Katowic szolgál. A katowicei karácsonyi vásár 2025. november 21. – 2026. január 6. között tart nyitva. Megközelíthető Budapestről kicsit több mint 1 órás repülőúttal (Rynair), busszal (Flixbus) és vonattal is. További infók: jarmarkslaski.pl

  • GÁZGYÁR A WOLA NEGYEDBEN

    A ’90-es években a Szentpétervár melletti kikötővárosban Kronstadtban, egy elhagyatott konténerbázison jártam. Hideg volt, talán köd is, és ott volt az a sok piros, zöld, kék üres konténer, ötször olyan magasak mint én. Brutális vonalak és méretek, semmi klasszikus szépség, vagy formák. Magára hagyott nagy fémdarabok. Akkor éreztem először, hogy szeretem a rozsdát, hogy különös vonzalmat érzek az elhagyatott ipari létesítmények iránt. Később felfigyeltem a tégla és a kopott fém elegyének szépségére is. Azóta a szemem ezeket a helyeket kutatja, ezt látom vonzóak, szépnek, változatosnak, ebben keresem azt, amit mások a klasszikus épületekben, szép őszi tájban, vagy ódon kastélyokban. Egy hőerőmű, vagy elektromos alállomás azonnal bekapcsolja az exponáló gombot az agyamban, hív, hogy menjek be, járjam körbe, keressem a falak közt a régmúlt történetek nyomait. Minél régebbi valami, minél romosabb, annál hívogatóbb. Varsó, a revitalizált ipari épületek mekkája Varsót is ezért szerettem meg azonnal még a kilencvenes években, amikor még épphogy csak ébredezett a szocializmus nyomasztó álmából. Praga negyedben laktam kollégiumban, ami akkor még igazán nyers, vad, igazi kelet-európai hely volt verekedésekkel, lepukkant épületekkel, gengekkel, piacokkal, amolyan varsói nyócker. Varsó (benne többek között a Praga negyed is) jelenleg a revitalizált régi ipari épületek egyik mekkája Lengyelországban és bár rengeteg városban találunk felújított ipari létesítményeket, mint pl. a poznani sörfőzdéből lett pláza, a Lódzi EC1 tudományos központ vagy a Manufaktúra, Varsó abszolút az élen jár ebben, erre példa a Koneser, az Elektrownia Powisle vagy akár a Fabryka Norblina. Természetesen imádom ezeket a felújított, hasznosan átalakított ipari csodákat, de az igazi tökéletességet mégis abban látom, amit még nem javítottak ki, nem pucoltak le, nem adtak neki új életet, hanem csak úgy magukra hagyva várják a csodát, benövi őket az inda, megeszi őket a rozsda. Varsóba nagyon sokszor járok, éppen ezért vannak már szinte unásig végigjárt útvonalaim: a Centralna pályaudvar környéke, a felhőkarcoló negyed, a nosztalgikus, azóta új életre kelt Praga városrész és az Óváros utcái. Nehezen térek le ezekről, mert szeretem és ismerem őket, biztonságot adnak és mindig akad új látnivaló, falfestmény, kávézó, kapualj, de most először úgy döntöttem, megnézek valami újat is, amiről csak tudom, hogy létezik, de sosem volt időm megnézni. A fejemben megvolt Wola negyedben található Gázgyár képe, amelynek hatalmas, köralakú téglaépületeinek látványa mindig a szemem előtt lebegtek. Abban bíztam, hogy bemehetek majd ezekbe a csodákba és csinálhatok izgalmas fotókat, de sajnos a vágyam nem teljesülhetett teljesen, ugyanis hiába vettem jegyet a vezetett túrára, a köralakú gáztartálycsarnokok nem látogathatók még idegenvezetővel sem, vagy csak évente néhány alkalommal, amikor a tulajdonos engedélyt ad rá. Pedig előttem lebegett Terry Gilliam Brazil című filmjének az a jelenete, ahol a főhős ül egy erőműnek tűnő kör alakú, sötét építmény aljában, valamiféle kihallgatás közepén és néz felfelé. Ezt az érzést akartam lefotózni. Hát sajnos nem sikerült, de cserébe láttam kívülről az utcáról őszi napsütésben és a gázgyár interaktív múzeumának köszönhetően rengeteg mindent tudtam meg arról, hogy a 19. századi Varsóban hogyan volt a város utcáin és otthonaiban világítás, hogyan lesz a szénből gáz, vagy milyen sportegyletekbe tömörültek a gázgyár dolgozói. A múzeumi kiállítás nem csak technikai eszközöket mutat be, hanem emberi történeteket is: a gyárban dolgozók életét, közösségét, mindennapjait is. Gyártörténet A gázgyár 1888-ban nyílt meg Varsó Wola negyedében, hiszen közel feküdt a vasútvonalhoz, így a szénszállítás könnyen megoldható volt. A szén Felső-Sziléziából érkezett vasúton. A téglából épült, kerek gáz­tartály­csarnokok, ezek a monumentális épületek, az úgynevezett „rotundák” egykor több tízezer köbméter gázt tároltak, ma pedig Varsó ipari örökségének ikonikus jelképei. A II. világháború során a létesítmény komoly károkat szenvedett, de már 1945 nyarán újraindult a termelés. A hagyományos, szénből előállított városi gáz előállítása egészen az 1970-es évekig folyt, majd a földgáz korszakával a gyár bezárta kapuit. Ma a Gazownia Warszawska területe műemléki védelem alatt áll. Mi az, ami tetszett a múzeumban? 1. A szabadon álló, díszes, fatüzelésű „kecske” típusú fűtőkályha Ez a piros-fekete kályha zománcozott öntöttvasból készült, nagyon szép, ornamentális motívumokkal díszített iparművészeti remek a századfordulóról. A gázgyár területén, ahogyan nálunk is lakásokat is építettek a munkások számára és gyakran ilyen kályhákkal látták el az otthonokat, amelyekben nem csupán a funkcionalitás, de az esztétikum is fontos szerepet játszott. 2. A gázórák és gázkazánok Sose gondoltam volna, hogy ha sok gázórát egymás mellé teszünk, az jól is tud kinézni. Illetve, hogy egy mai bojler és egy 100 évvel ezelőtti bojler nem is különbözik olyan sokban egymástól. 3. Megtudtam, hogy mire elég 1 m3 gáz Izgalmas régi illusztrációk alapján megtudtam, hogy pl. hogy 1 m3 gázzal ki lehet vasalni 8 nadrágot, ugyanis „régen” egy divatos fiatalember a párnája alatt vasalta ki a nadrágját, de „mára” már megszűnt a szenvedés, hiszen a gáz még a nadrágok ráncait is kisimítja. De 1 m3 gáz 8 női fej ondolálására, azaz göndörítésére is elegendő. Illusztrációként Tadeuszt láthatjuk, ahogy benéz az ablakon és látja, hogy valami nagyon furcsa dolog történik Zosia fejével. A gáznak köszönhetően göndör hajat varázsolnak neki Tadeusz legnagyobb örömére. Na de hogyan működhetett a vasaló gázzal a 19-20. század fordulóján? A hátulján volt egy kis csatlakozó, ehhez csatlakozott egy vékony gumicső, ami a ház gázvezetékéhez volt kapcsolva. A vasalóban egy mini gázégő működött, mint egy apró főzőrózsa és amikor begyújtották, a láng felmelegítette az öntöttvas talpat. A hő szabályozható volt. 4. A kerek gáztartályok működése Számomra a technikai dolgok sokszor teljesen a fekete mágia kategóriába tartoznak. Nehezen képzelek el egy gépet működés közben. A gyönyörű köralakú, ablakkal ellátott gáztartályok is inkább esztétikai, építészeti remekek, mint funkcionális terek az én agyamnak. De azért azt megtudtam, hogy a tartályokon belül óriási, mozgó fémhenger volt, ami mint egy óriási, vízben úszó dugattyú működött : a beáramló gáz felemelte a belső hengert, így egyszerre tárolták a gázt és szabályozták a város egész gáznyomását. Egyébként a múzeumban számos olyan gép működését megnézhetjük interaktív grafikákon, amik a gáz „gyártásához” kapcsolódnak, mint pl. hogyan, milyen folyamatoknak köszönhetően lesz a szénből gáz. A kiállítás lengyel és angol nyelven informálja a látogatókat. Ha Varsóban jártok és valami merőben újra vágytok, remek program 1-2 órára a Wolai gázgyár múzeuma. Nem az a téma, amin az ember töri a fejét a hétköznapokon, de ha látja, rájön, hogy érdemes tudni, hogy mi hogyan működik vagy működött. Jegyárak és továbi információ felnőtt 20 PLN diák: 10 PLN A jegy online is megvásárolható, az oldal angol nyelven is olvasható.

Lengyel Idegenforgalmi Szervezet Budapesti Irodája

Oldalunk a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet

budapesti irodájának támogatásával készül!

© 2024 Szia Lengyelország! - minden jog fenntartva

bottom of page