A KERESÉS TALÁLATAI
Search this site
236 találat
- KRAKKÓ KÖZPONTJÁN TÚL - EGY HELYI LAKOS TIPPJEI 2.
Az első részben az óvárostól nyugatra és keletre eső látnivalók szerepeltek. A továbbiakban újabb izgalmas helyeket keresünk fel, ezúttal a városközponttól délre, a Visztula túlsó partján. PODGÓRZE - A POGÁNY KOR TITKAI Kazimierzt, az egykori zsidónegyedet korszerű, vagány gyaloghíd köti össze Podgórze kerülettel. Podgórzét egykor Krakkó „ellenvárosának” építették az osztrákok, és a két város csak száztíz éve egyesült. Ma viszont ez a kerület a krakkóiak egyik kedvenc pihenő- és találkozóhelye. Így ha átsétálunk a gyaloghídon, autentikusabb élményekre számíthatunk, mint az óvárosban és Kazimierzben. A podgórzei Szent József-templom Mindjárt a híd túloldalán, a Brodzińskiego és a Staromostowa utca hangulatos házaiban a legkülönbözőbb éttermek működnek. Soruk a szomszédos főtéren (Rynek Podgórski) is folytatódik. A tér másik oldalát a lenyűgöző Szent József-templom uralja. Olyan, mint a krakkói betlehemek: a középkorra hajazó legkülönbözőbb elemek keverednek benne, mintha különös álmot látott volna az egykori építész. A templom mögött található Krakkó egyik legszebben felújított zöldterülete, a Bednarski park. A fekvése is érdekes és változatos, hiszen részben egy hajdani kőbánya területén létesült. A templom felőli részén szaletli formájú kilátót találunk, ahonnan a Wawel-vár is látható (a térképen: Altanka w Parku Bednarskiego). Ha gyerekkel érkeztünk, mindenképpen látogassunk el a park izgalmas játszóterére. Podgórze az éjszakában a gyaloghídról A parktól további sétával, egy újabb gyalogos és kerékpáros hídon juthatunk el a város egyik legtitokzatosabb helyére. Krakus halmát a középkori hagyomány a krakkói sárkány korában élt király sírjának tartotta. Ám a régészek nem találtak a belsejében emberi maradványokat. Inkább kultuszhely lehetett – emellett szól, hogy egy gigantikus tölgyfa gyökereire bukkantak benne, amelyet talán a kereszténység bevezetésekor vágtak ki. A kutatók a kézenfekvő szláv eredet mellett a kelta, az avar, a hun és a viking kultúrához is kötik a monumentális halmot. Egy biztos: a halom tetejéről izgalmas várospanoráma tárul a szemünk elé. Az itteni napfelkelte- és naplemente-nézés is divat a helyiek körében. Ha pedig a tavaszi szünetben látogatunk Krakkóba, a Húsvét utáni kedden ki ne hagyjuk a Rękawka nevű hagyományőrző rendezvényt. A halom környéke ilyenkor megtelik a mesteremberek sátraival, a középkori muzsika hangjaival és a lacikonyha illatával. Délután négykor pedig szláv harcosok csapnak össze egymással. Csatájukat a domb oldalára telepedve követhetjük a legjobban. A GETTÓTÓL A SCHINDLER LISTÁJÁIG Podgórze neve sajnos a történelem tragikus lapjain is szerepel. Krakkó megszállása után itt hozták létre a nácik a gettót. Bejárata a főtér mellett, az önkormányzat épületénél volt. Falait íves elemekből készítették, amelyek valószínűleg szándékosan utaltak a hagyományos zsidó sírkövek formájára. Egy eredeti faldarabot a Lwowska utca 29. szám alatt láthatunk. A krakkói gettó talán leghíresebb túlélője Roman Polański. A későbbi filmrendező tízéves volt, amikor az apja segített neki átjutni a kerítésen, és így elkerülte a deportálást. A krakkói gettó fala Az egyetlen lengyel, aki a gettón belül élt és dolgozhatott, Tadeusz Pankiewicz gyógyszerész volt. Családi patikájuk már a 20. század elejétől itt működött. A gettó kialakítása után Pankiewicznek sikerült meggyőznie a nácikat, hogy higiéniai-járványügyi okok miatt jobb, ha a gyógyszertár maradhat. Közben azonban titokban segítette is a gettó lakóit, és összekötettést tartott fent köztük és a kinti világ között. Naplója, amely angolul is olvasható, fontos történelmi forrás. A Sashoz címzett patika ma múzeum. Épületét a Gettó hősei tér (plac Bohaterów Getta) sarkán találjuk. A téren ma szék formájú szobrok állnak; sötétedés után a kövezetbe süllyesztett lámpák világítják meg őket. Ez a gettó egyszerű, ám annál megrázóbb emlékműve. Tervezőit Pankiewicz leírása ihlette a deportálások után a térre hordott bútorokról. Ám a széket a 20. század egyik legnagyobb lengyel művésze, Tadeusz Kantor is használta a már nem köztünk élő emberek jelképeként. Kantor múzeuma szintén a közelben, a Visztula partján található. A Gettó hősei tértől mintegy fél kilométerre található Oskar Schindler híres gyárának épülete. Ma múzeum működik benne, amely a náci megszállás krakkói történetét mutatja be. Azoknak ajánlható, akik az eredeti dokumentumoknál jobban kedvelik a látványt. Valószínűleg ők vannak többen, mert a múzeum rendkívül népszerű. Ezért érdemes jó előre megvásárolnunk a jegyünket az interneten, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés. Schindler embermentő listáján a płaszówi koncentrációs tábor foglyai szerepeltek. A nácik Płaszówba deportálták a krakkói gettó lakosait, majd a környékbeli városok zsidóságát. A tábor parancsnoka a kegyetlenségéről hírhedt Amon Göth volt, akit a Schindler listája című filmben Ralph Fiennes testesített meg. A płaszówi tábor területét nem építették be, hogy emlékeztessen arra, hová vezethet a megkülönböztetés és a gyűlölet. Az ösvényekkel át- meg átszabdalt tájban táblák feliratai idézik a helyszínen történteket. Készül egy fedett múzeumépület is. Az aktuális információkat a https://plaszow.org/en/ honlapon találhatjuk. Nem esett még szó a Krakus halma melletti Liban kőbányáról. Évekkel ezelőtt szürkületkor jártam először a mélyében. A férjem hirtelen a lábunk elé mutatott – az ösvény földjében sírkövek darabjai hevertek. Megdöbbenésemet látva elmagyarázta, hogy ezek csak másolatok. A Schindler listája forgatására készültek, ahol egy jelenetben látszott, hogy a płaszówi tábor bejáratánál zsidó sírkövekből rakták ki az utat. A Liban kőbánya II. világháborús története szintén sötét. Büntetőtábor működött benne, ahol lengyeleket és ukránokat dolgoztattak. A kitermelést a háború után is folytatták; ebből az időszakból származnak a Sztalker filmvilágát vagy Pripjaty romvárosát idéző építmények és szerkezetek a bánya övezetében. EGY CSEPP ADRIA Podgórzétől nyugatra, egy másik kőfejtőben nem más dolgozott, mint Karol Wojtyła, a későbbi pápa. A nácik a megszállás alatt beszüntették a lengyel oktatást, ezért fizikai munkára kellett jelentkeznie, hogy ne vigyék németországi kényszermunkára. Zakrzówek nyáron Ma szerencsére a kőbánya helyén csodálatos, türkizkék tó hullámzik. Csak a víztükröt körülölelő sziklák emlékeztetnek a bányára – vagy az Adriára. Zakrzówek tava és a helyenként vadabb, máshol szépen revitalizált erdős-parkos terület ma a krakkóiak egyik kedvenc helye. 2023-ban a város önkormányzata egy helyen különböző mélységű medencéket épített a tó felületére. Ez a strandrész nyáron rendkívül zsúfolt. Ezért én inkább magát a tópartot kedvelem, amely a szomszédos lejáraton közelíthető meg. Ez a lazább emberek strandja, de belőlük is tud nagyon sok lenni, főleg délután és estefelé. Ha nem szeretjük a tömeget, érdemes reggel felkeresnünk a tavat. Olyankor a két lejárat között épült ingyenes zuhanyzó és mosdó is szabadon hozzáférhető. Épületük másik részében kávézó üzemel, ahol a diétázók is találnak maguknak növényi tejet vagy „mentes” desszertet. Zakrzówek tömegközlekedéssel és autóval, majd kiadósabb sétával közelíthető meg. Kerékpárral pedig egyenesen a tópartig juthatunk. A vízfelület és a parkerdő egyébként minden évszakban remek látványt és kikapcsolódást nyújt. Egy érdekesség: a parkban található a világ egyik legkülönösebb Elvis Presley-szobra, amelyet a Király krakkói rajongói gondoznak. FALATANYI JAPÁN Zakrzówekből a központ felé visszatérve ne hagyjuk ki a Manggha Japán Művészeti és Technikai Múzeumot, amelyet az Oscar-díjas Andrzej Wajda és felesége, Krystyna Zachwatowicz álmodott és valósított meg. Maga az épület is izgalmas: modern, mégis kreatívan használja fel a távol-keleti esztétika megoldásait. Kiállításait kedden ingyenesen látogathatjuk! Nagy népszerűségnek örvend az intézmény japán ajándékboltja és szusizója. A teraszról pedig remek fotókat készíthetünk a szemközti Wawel várról – és önmagunkról, az ablaküvegek tükrében.
- KATOWICE ÚJ ARCA
Tartsatok Robival ezúttal Szilézia egykoron szénbányászatáról, nehéziparáról, koszos, nem túl biztonságos köztereiről elhíresült, mára már gyökeresen megváltozott metropolisába, Katowicébe! Fedezd fel a várost, mely izgalmas, kreatív és tele van lélekkel... és persze történetekkel! Ha tetszett, támogass minket egy lájkkal és ha szeretnél még több ilyen videót, iratkozz fel csatornánkra, illetve oszd meg barátaiddal is - dzięki!
- LENGYELORSZÁGI FESZTIVÁLPARÁDÉ 2025 NYARÁN
Nincs is jobb, mikor nyaralás közben az ember belebotlik egy helyi fesztiválba. Lengyelország idén nyáron is fantasztikus fesztiválokkal készül, érdemes az utazásokat akár így időzíteni vagy a már betervezett utak programjait ezekhez az eseményekhez igazítani. 2025 augusztusában országszerte színes programok, koncertek, vásárok és gasztronómiai élmények várják a vendégeket. 2025.07.31-08.02., Czaplinek POL’AND’ROCK FESTIVAL a barátság és a zene ünnepe Az 1990-es évek óta rendezett Pol’and’Rock Festival (korábban Przystanek Woodstock) a világ legnagyobb ingyenes rockfesztiválja, ahol minden évben több százezer rajongó bulizik együtt. A 2025-ös, 30. jubileumi fesztivált a Poznań közelében lévő Czaplinek–Broczynó reptérén tartják. A fesztivál mottója: „Szeretet, barátság, zene”, nem véletlen a barátságos, családias légkör. A nagy szabadtéri színpadokon a rocktól a popig minden műfaj hallható, a rendezvény mindhárom napján változatos koncertek és kísérőprogramok várják az oda látogatókat. 2025.08.01-03., Katowice OFF FESTIVAL alternatív hangulat Katowicében A lengyel alternatív zenei színtér egyik legismertebb rendezvénye az OFF Festival, amely Katowicében várj a közönséget. Idén is több hazai és nemzetközi előadó lép színpadra: az elmúlt években járt itt Iggy Pop és Patti Smith is, a fesztiválon garantált az izgalmas, színvonalas zenei kavalkád. A rendezvény programját design- és művészeti installációk, valamint kézműves piac is színesíti, így a látogatók a zenén túl a helyi kultúrával is megismerkedhetnek. 2025.08.01-03., Kołobrzeg SUNRISE FESTIVAL elektronikus ritmusok a tengerparton Az elektronikus tánczene kedvelői számára a Sunrise Festival lehet az idei nyár legjobb választása. Lengyelország egyik legnagyobb elektronikus zenei ünnepét idén is a tengerpart közelében, Podczele volt repterén rendezik. Közel száz előadó lép színpadra, a house, trance és techno műfajok széles skálájával várják a fesztiválozókat. A nappali és éjszakai programoknak köszönhetően a résztvevők szó szerint napkeltétől napkeltéig bulizhatnak itt. 2025.08.14-16., Poznań BITTERSWEET FESTIVAL világsztárok Poznańban A Poznańban debütáló BitterSweet Festival sem maradhat ki a listából, amelynek a város híres Citadella parkja (Park Cytadela) ad otthont. Három nap, több mint negyven fellépő, köztük nemzetközi sztárok és hazai kedvencek gondoskodnak a felejthetetlen hangulatról. A fesztivál mottója, hogy a nosztalgia találkozik a modernnel: így egyszerre szólnak a klasszikus rock- és popslágerek, valamint a legfrissebb zenék. 2025.07.26-08.17., Gdańsk ST. DOMINIC'S FAIR hagyományőrző vásár Gdańskban A kultúra és hagyomány kedvelőinek kihagyhatatlan program a több mint 760 éves múltra visszatekintő esemény, a gdański Szent Domonkos vásár (St. Dominic’s Fair). A vásár idején a főtér és a környező utcák gazdag kézműves- és antikvitás-bazárrá alakulnak át, ahol standok sora kínál helyi finomságokat, borokat, kézzel készített ajándéktárgyakat és népművészeti tárgyakat. A színes forgatag minden este népzenével és tánccal kísért programokat is kínál. 2025.08.13-17, Krakkó PIEROGI FESTIVAL ízutazás és hagyomány Krakkóban augusztus közepén rendezik a népszerű Pierogi Fesztivált: a hagyományos lengyel derelye mellett különleges változatok is várják a látogatókat (például tökös, erdei gyümölcsös vagy akár csokis töltelékű pierogik). A 2025. évi fesztiválon ingyenesen lehet kóstolni a pierogikat, miközben ádáz versenyben küzdenek a szakácsok a legjobb töltelékű derelye díjáért. 2025.08.13-17. Bolesławiec POLSKI FESTIWAL CERAMIKI a fazekas mesterség ünnepe A híres Bolesławiec-i Kerámiakalapács Fesztivál (lengyelül Polski Festiwal Ceramiki) idejére a városka valódi fazekas-paradicsommá válik: a standokon fényes, kézzel festett kerámiák, bögrék, tálak, tányérok széles választéka kapható, bemutatva a környék több évszázados fazekas hagyományát. A fesztivál idején a keramikusok élő bemutatókat is tartanak, és az érdeklődők maguk is kipróbálhatják a festést, így bárki elkészítheti saját emléktárgyát. Akár zenére, gasztronómiára vagy kézműves csodákra vágyunk, Lengyelország fesztiváljai idén nyáron is életre szóló élményeket ígérnek.
- A JÖVŐ VÁROSA: VARSÓ
ZÖLD, EMBERKÖZELI, INSPIRÁLÓ Az európai nagyvárosokban egyre több toronyház épül, így van ez a lengyel fővárosban is, ahol magasból szemlélni a világot teljesen hétköznapi. Irodaház, zöld teraszos felhőkarcoló és több hotel is ezt a lehetőséget nyújtja az ideérkezőknek. A Visztula partján a természet közelségét élvezhetjük, a történelmi hagyományok tisztelete lépten-nyomon jelen van a kétmilliós nagyvárosban. Egy mini közvéleménykutatás után megerősítve érzem magam: a magyar utazók közül legtöbben Zakopanéban, Krakkóban és Wroclawban jártak, Varsót eddig kevesebben fedezték fel. A város igazán megérdemli, hogy felkerüljön a leglátogatottabbak listájára. Budapesttől mindössze egyórányi repülőútra található, a Chopinről elnevezett impozáns reptérről gyorsvasúttal és busszal könnyen megközelíthetjük a belvárost. A háromsávos, fákkal szegélyesett széles utak és járdák rendezett utcaképet mutatnak, a második világháború utáni újjáépítés egy modern, dinamikusan fejlődő polisz alapjait rajzolta meg. A közösségi közlekedés tiszta, kényelmes és megbízható. Vajon kinek is volna kedve autóba ülni? A világ számos pontjára - Chicagótól Tokióig - eljuthatunk varsói átszállással a lengyel LOT légitársasággal; de megéri néhány napra megállni, hogy felfedezzük ezt az inspiráló, történelmi emlékekkel átitatott helyet. A várost a második világháborúban 1944-ben földig rombolták, ennek emlékét méltó módon ápolják kiállításokon, monumentális szobrokkal. Aki több mint tíz éve járt itt, rácsodálkozik a változásokra: egy új, hipermodern negyed, egy kis New York épült fel a központban. Isteni ételek, kiváló shopping helyek, izgalmas épületek, zöld parkok, jó árak – ez Varsó. FELHŐKARCOLÓK BŰVÖLETÉBEN A város első magas építménye a Kultúra és Tudomány Palotája - ma is meghatározó látványosság - még az 50-es években készült el (négy hasonló van belőle Oroszországban), 237 méter magasságával évtizedekig tartotta a csúcsot, mígnem megépült a Varsó Tower, amely 310 méterével a legmagasabb épület lett az Európai Unióban. Ez előbbi egy fejezetet is megérne, Sztálin ajándékozta a városnak, stílusa hasonlít az Empire State Buildingre és a mai napig megosztó téma a társadalomban. Többször le akarták bontani a szocialista rezsim alkotását, de mindig megmenekült, ma pedig Unesco által védett épület – színházzal, mozival, uszodával, könyvtárral, kiállítóteremmel. Koncertezett itt a Rolling Stones ’67-ben és megörvendeztette a közönséget Woody Allen is. A gyorslift pillanatok alatt repíti látogatóit a magasba, körpanorámás, védett kilátóról lehet szemlélni a várost. Szemben egy sokemeletes apartmanház áll, amiben többek között a sztárfocista, Lewandowski vásárolt magának lakást. De jól látszik innen a Hilton szálloda és több irodaház épülete, a Varsó Tower nem csupán magasságával, de szokatlan formájával is hódít. Az egyik oldaláról egy szimmetrikus torony, a másikról egy lépcsőzetes felhőkarcoló, amelynek a 49. emeletén egy látogatható tetőteraszt alakítottak ki fákkal – ezek akár a hat méteres magasságot is elérhetik pár éven belül. Aki kíváncsi, egy videón követheti a világhálón, hogyan készült el ez a különleges zöld oázis. A város és természet szimbiózisát jelképezik az építmény földszintjén található padok, növények és fák; nem mellékesen a főváros mintegy negyven százalékát zöld terület borítja. Varsó „lélegzik”, ismeretlen a szmog jelenléte, a folyóparton sportolásra alkalmas területek vannak; kültéri edzőparkban tehetjük próbára izmainkat. A negyedben számtalan hotel helyet kapott, mint például a 29 emeletes Leonardo Royal Hotel Varsó, ahonnan az esti fényekben különösen impozáns a város látványa. Itt megszállni önmagában felér egy élménnyel; a közelben villamos, busz és metró közlekedik, egy órán belül akár egyik végéről a másikra könnyedén eljuthatunk a városnak. ÚJJÁÉLEDŐ GYÁRÉPÜLETEK A város fejlődésében az építészeti örökség újragondolása fontos szerepet tölt be: a régi gyárépületeket, csarnokokat felújítják, mozi, rendezvényterem, gasztronómiai tér egyaránt helyet kap – a közösségépítés jegyében. A Fabryka Norblina is egy megújult ipari műemlék, az eredeti sínekből megőriztek néhányat az aljzatba mélyítve. Találkozási pont, ahol lehet kávézni, italokat kóstolni vagy csakúgy mulatni az időt. A japántól a görögön át a grúz ételekig összesen 23 féle ízvilág tárul elénk, ember legyen a talpán, aki elsőre tud választani. Autentikus ételek autentikus készítőktől – a grúz szakácsnő a szemünk előtt formázza a tészta batyukat. Hasonlóan izgalmas gasztronómiai kezdeményezés a Dock19 a Powisle negyedben, a klinkertéglás épület szintén ipari műemlék, amely modern dizájnnal újult meg belülről. Az üvegpavilonokat esténként fénysorokkal teszik impozánssá, a háttérben dj szolgáltatja a dallamokat. Ázsiai és az európai ízek találkoznak a kínálatban, természetesen a lengyel ételek - pierogi, zurek - sem hiányoznak az étlapról, modern, újra gondolt formában tálalják őket. A környék galériáknak, vintage üzleteknek, bisztróknak ad helyet, ahol a különböző generációk egyaránt szívesen megfordulnak. Az Elektrownia Powisle szintén egy több mint százéves gyárépület köré épült, lengyel és nemzetközi márkák termékeit árusítja; mintegy háromszáz féle szépség és wellness kezelést lehet kipróbálni, de vannak bérelhető apartmanok és egy butikhotel is várja vendégeit. A kulturális, művészeti és divatesemények a feltörekvő generációk gondolatait közvetítik. A modern város lüktetése a Visztula partján is érzékelhető – a széles sétányon a gyalogosok, a kerékpárosok és a görkorcsolyázók megférnek egymás mellett. A gyaloghíd oldalában hosszú ülőpadokat alakítottak ki, innen lehet gyönyörködni a folyón csordogáló hajókban vagy a kenusokban, amint feszülő izmokkal eveznek. Egy délutáni sétát megér a modern, Varsói Egyetemi Könyvtár parkosított tetőkertje a Kopernikusz Tudományos Központ szomszédságában, amely nem csupán a diákok kedvenc helye, de mindenkié. A fémszerkezetes kültéri elemeket a burjánzó természet vette birtokba, ez is egy olyan látványosság, ami lenyűgöző és szinte már utópisztikus. Holnap innen folytatjuk az utunkat a nyüzsgő, életteli Óvárosba.
- EGY SZINTE ÉRINTETLEN, BÉKÉS, VADREGÉNYES TÁJ – KÁRPÁTALJA ELCSÁBÍT
Lengyelország legdélkeletibb csücske, az ukrán és a szlovák határ közé beékelődött Kárpátalja vajdaság a legtöbb ember számára távolinak tűnhet, miközben légvonalban mindösszesen csak nagyjából 140-150 kilométerre fekszik a jelenlegi magyar országhatártól. A helyiek körében a mai napig aktívan és erősen él a magyar borok és a magyarság iránti érdeklődés és vonzódás. Talán nem csak nekünk magyaroknak tűnik távolinak eme régió, hiszen még kevésbé fedezték fel a turisták, pedig kikapcsolódási lehetőségek széles tárházát nyújtja. Az aktív programok között találunk túrás- vagy bringás útvonalakat a Besszádokban, illetve kajakozhatunk a San folyón. A picit kevésbé sportos aktivitások közül megtaláljuk például a ziplineozást, a monster rollerezést, vitorlázást vagy a hajtányozást is. Ha pedig egy kis kultúrával ütnénk el az időt, a történelmi városkák, várak és fatemplomok bejárása mellett múzeumba és skanzenbe is mehetünk – ahol többek között a vidéket átitató két népcsoport, a bojkók és lemkók szomorú történelmi szálaiba is beleláthatunk. Persze az itteni konyha, ahogy a kis-lengyelországi is, a magyar ízvilághoz nagyon közel áll, így gasztronómia terén is csábító – természetesen az étkek mellett a vajdaság egyetlen kézműves sörüzemének termékeit sem szabad kihagyni. Mindezeket egyelőre, ahogy már kezdésként említettem, a tömegturizmus bárminemű érzete nélkül, vadregényes, szinte érintetlen tájban… a városkákat és a természetet is járva a békesség sugárzik mindenhonnan, ami pillanatok alatt elrabolj az ember lelkét, és azon kapjuk magunkat, hogy nem akarunk még tovább indulni, mint inkább újabb és újabb szegletet fedeznénk fel. Bakancslista - Kárpátalja verzió Ne csak tervezgessük, bátran induljunk útnak ebbe a vajdaságba, hiszen egyrészt egyes keleti városainkból akár két, de a fővárosunkból is 5 óra alatt meg lehet érkezni. Másrészt a régió vendégszeretettel és vidámsággal vár mindenkit. Mi 4 nap alatt a lehető legtöbb programlehetőséget megnéztük, alábbiakban ezek közül szemezgettük ki nektek a legjobbakat. Túra a Besszádok legmagasabb csúcsára A Besszádok, avagy Külső-Beszkidek a Kárpátok külső keleti részéhez tartozik. Egy része átnyúlik a mai Ukrajna és Szlovákia területeire is, de nagyrészt Lengyelországhoz tartozik. Érintettsége, vadsága révén igen gazdag az élővilága – nagy a medve, hiúz, farkas és szarvas állománya – és viszonylag nagy távolságokat tehetünk meg a civilizáció nyomai nélkül. Ha erre járunk, és csak egy túrára van lehetőségünk, akkor érdemes legalább a lengyel Besszádok legmagasabb csúcsára, a Tarnicára felmenni. Erre több lehetőség is van, mi egy közepes erőnlétet igénylő, nagyjából 20 kilométeres körtúrát jártunk be. A hegység gerincén vezető túrák legfőbb jellegzetessége a magashegyi kinézet – amerre a szem ellát, szinte mindenhol áfonyabokrok és alpesi mezők terülnek el a sziklák között, és nem igazán van árnyék, sem vízfelvételi lehetőség! Ezekkel indulás előtt számolni kell… Túránkat indítsuk Wołosate (ejtsd vovoszáte) településről (a nemzeti park belépő megvásárlását ne feledjük). Kezdésként beton, majd dózerúton gyalogolunk közel 9 km-t, majd innen veszi kezdetét az igazi túrázás. A fahatár feletti területen lélegzetelállító körpanoráma tárul folyamatosan elénk, miközben kapaszkodunk felfele. Rövid kapaszkodásokkal érjük el előbb az 1280 méter magas Rozsypaniec (ejtsd rozsipányec), majd az 1333 méteres Halicz (ejtsd hálics) csúcsot. Ezt követően jön a túránk egyik legnehezebb szakasza: egy közel 250 méter szintet tartalmazó lépcsősor, mely egészen a lengyel Besszádok legmagasabb csúcsáig, az 1346 méter magas Tarnica (ejtsd tárnicá) tetejéig tart! A hatalmas fémkereszttel megjelölt csúcsról 360 fokos panoráma nyílik a környező hegyekre és völgyekre. Ha már kellően magunkba szívtuk a látványt, innen pár kilométer alatt jutunk vissza a kiindulási pontunkhoz – eleinte lépcsősen kialakított ösvényen, majd természetes terepen. Könnyed bringázás a gyógyvizek útján Gyalogtúránktól picit nyugatabbra, az Alacsony-Besszádokban is érdemes megállni, hiszen ezen a tájon többek között rengeteg gyógyvizet találunk, melyekre az 1800-as évek végén üdülőtelepülések épültek. Ezeket könnyed bringatúrával köthetjük össze, kicsit hódolva a sportnak, az egészségünknek, és a felfedezés örömének is. Mi Iwonicz-Zdrój és Rymanów-Zdrój gyógyüdülőket fűztük fel egy körre, Iwonicz településről indulva, ahol kerékpárkölcsönzőt is találni, így ha nem bringával érkeznénk Kárpátaljára, akkor sincs akadály egy könnyed bringázásra. Indulásként rögtön álljunk meg a Załuski-kastélynál, melynek parkjába szabadon be lehet gurulni. Az 1883-as építmény ma az Rzeszówi Egyetem Nemzetközi Ökológiai Oktatási Központjához tartozik, így az épületbe nem lehet betekintést nyerni, de a parkjában mindenképp tegyünk egy kört. A következő állomásunkat könnyed aszfaltos gurulással érjük el, ahol a főterén található ivóházban napjainkban 5 féle ásványvízből lehet inni – bár a szaguk nem túl csábító, mindenképp próbáljuk ki valamelyiket! Innen felkapaszkodunk a Wólkára (ejtsd vúlká), ahonnan csodás panoráma nyílik déli irányba – jól belátható az Alacsony-Besszádok vonulata, és a távolban az a rész, ami régen még Magyarországhoz tartozott (a mostani országhatár sincs 140 kilométernél messzebb légvonalban!). A helyiek még ma is mesélik, hogy gyalog, lovat vezetve jártak át szilváért, és borért a hegyeken át. Az utóbbiért lelkesedés a mai napig fennmaradt, és sok lengyel keresi a Tokaji borokat. Ezt követően a következő megálló már Rymanów-Zdrój városkája, ahol szintén többféle gyógyvízből kortyolhatunk egészségünkért, bár mi most inkább az édességeknek hódoltunk, mert a téren levő cukrászda isteni süteményeket és fagylaltot kínál. Hajtányozás aktív vonalon Bár napjainkra a vasút szerepe és jelentősége kicsit háttérbe szorult, valahogy a vonat és a hozzákapcsolódó dolgok varázsa mégis megmaradt a kicsikben és nagyokban egyaránt. Ehhez kapcsolódó kalandra, hajtányozásra is van lehetőségünk Kárpátalján, melynek ráadásul magyar vonatkozása is van! A Stróże és Krościenko állomásokat, valamint a határátkelőt összekötő vonalat 1872-ben, az Osztrák-Magyar Monarchia idején építették és a mai napig erős forgalmat bonyolít le. Bár a vonal aktív, Uherce Mineralne (ejtsd uherce minerálne) és Olszanica (ejtsd olsánicá) között különleges élményben lehet részünk. Napi szinten két alkalommal lehetőség nyílik hajtányozni! Persze nem a klasszikus értelembe vett hajtányról van szó, hanem két „szobabiciklivel” hajtott kiskocsiról, amin a két pedálozón kívül még két fő tud elhelyezkedni. A hajtányok egyszerre indulnak el, majd nagyjából fél óra alatt érünk át Olszanica településre, ahol mindenkinek le kell szállnia, és elsőkből utolsók, utolsókból elsők lesznek, miközben az üzemeltető emberei kézzel egyenként megfordítják a hajtányokat, hogy visszagurulhassunk a kiindulási pontba. Visszaérkezést követően ne hagyjuk ki a vajdaság egyetlen tényleg helyi sörfőzdéjét, az Piwa Ursa Maior-t, ami mellett egyébként a hajtánnyal kétszer már elgurultunk, csak olyankor nincs lehetőség menetközben kicsit megállni. Nagy figyelmet fordítanak a kiváló alapanyagok mellett a helyi közösség összetartására és erősítésére is, így a sörök mellett nem csak kézműves termékeket találunk az épületben, de a címkéken is szembetalálkozhatunk helyi művészek alkotásaival… Sanok Skanzen Nem csak esős napra kiváló program a San (ejtsd szán) folyó partján épült Sanok (ejtsd szánok) városa, ahol a várban megtaláljuk a Történelmi Múzeumot, illetve a folyóparton pedig Lengyelország egyik legnagyobb szabadtéri múzeumát. A 1958-ban alapított és és 200 épületből álló skanzen épületeit az ország különböző területeiről költöztettek át, kiváló állapotban bemutatva a 19. és 20. század eleji életet. Találunk itt „élő” pékséget, pipaboltot, órást, de egyéb foglalkozásokat is bemutatnak a házakban. Ha csak nézelődünk akkor is több órányi program, mindenképp megéri betérni!
- EGYNAPOS, LÁTVÁNYOS TÚRA A BESSZÁDOK LEGMAGASABB CSÚCSÁN ÁT
Lengyelország dél-keleti szegletében, a Podkarpackie, avagy Kárpátalja vajdaságban találjuk a Besszádokat, a Keleti-Kárpátok hegyvonulatának részét, mely ugyan a lengyel oldalon található 1200-1300 m magas csúcsai révén csak középhegységnek nevezhető, fantasztikus magashegyi kisugárzást és lélegzetelállító körpanorámát nyújt. Ha erre járunk, mindenképp túrázzunk fel a lengyel rész legmagasabb csúcsára! A Tarnica egyben a Besszádok csúcsa Túránkat Wołosate (ejtsd vovoszáte) településen kezdjük, ahol normálisan le tudjuk parkolni az autónkat és a nemzeti park belépőjét is meg tudjuk vásárolni – ezt ne felejtsük el, mivel kötelező és a hiánya pénzbüntetéssel is járhat, ráadásul az 1000 forint körüli összegbe kerülő jegyért cserébe ingyenesen mentenek, ha bajba kerülünk, és a turistautak karban vannak tartva! Jó, ha tudod: Wołosateből indul Lengyelország leghosszabb turista-útvonala is, a majd 500 kilométeres piros jelzés, mely keresztülszeli az egész Besszádokat. Ez az útvonal az egyike a legvadregényesebb és legnehezebb túraútvonalaknak, mivel 30-50 km távolságokat is meg kell tenni, mire emberlakta területre jutunk! Túránkat aszfalton indítjuk, és az első nagyjából másfél kilométer után választanunk kell, hogy rövidebb vagy hosszabb túrát teszünk a csúcsig. Mi most az utóbbit, egy bő 20 km hosszú változatot jártunk be. Még egy kilométert kell az aszfalton bandukolnunk, majd dózerre. Innen a környezetünk is megváltozik, és az addigi nyíltabb terepet sűrűbb, vadregényesebb lombhullató erdő váltja – ebbe a sűrű és érintetlen erdőségben sok hiúz, farkas és medve él, ám félnünk nem kell tőlük! A helyiek elmondása szerint ezekkel az állatokkal jó eséllyel soha nem fogunk találkozni, legalábbis akkor tuti nem, ha menetközben beszélgetünk. Utunk komótosan emelkedik, és lopva haladunk felfele, majd 9 km megtétele után egy fedett pihenőhelynél az útvonalunk éles balos kanyart vesz, miközben a dózerút halad tovább. Itt egyrészt rövid pihenőt tarthatunk, másrészt ha a dózeren kicsit tovább sétálunk, egy kilátóponthoz juthatunk, ami közvetlenül az ukrán határon található, és csodálatos panoráma nyílik a Besszádok ukrán részére. Jó, ha tudod: a kilátópont alatt levő korláton átlépni nem ajánlott, mert a jelenlegi helyzet miatt a határőrök árgus szemekkel figyelnek, és akár 500 złoty (50 000 forint) büntetés mellett le is toloncolhatnak minket. Amúgy a látvány a korlát belső feléről is pont olyan szép, mint a túloldaláról, szóval nem érdemes ezzel játszani... Folytatva túránkat az utunk jellege teljesen megváltozik: a lombhullató erdő helyett hirtelen alpesi mezőn, áfonyabokrok között haladunk. Az egyik pillanatban még középhegységben állunk, a másikban pedig magashegységben... Lélegzetelállító a látvány. Pár perc mászás után megérkezünk a túránk első hegycsúcsára, az 1280 méter magas Rozsypaniecre (ejtsd rozszipanyec). Tetején kisebb fémkeresztet és néhány fapadot találunk. Érdemes itt picit feltölteni az energiacelláinkat, miközben magunkba szívjuk a hely kisugárzását. A pihenőt követően haladunk tovább, már a gerincen, bár így is lesz még bőven szint, hiszen hol kicsit leereszkedünk egy alacsonyabb nyeregbe, hol visszakapaszkodunk egy újabb csúcsra. Ebből a soron következő az 1333 m magas Halicz (ejtsd hálics). A felfele vezető úton az ösvényen több helyen lépcsőket alakítottak ki a sziklákból és fatörzsekből, így egy kicsit könnyebb a feljutás. Ezt követően hosszabb traverz következik (szinte szintben haladunk) egy hegycsúcs alatt, miközben fordulunk visszafele a hegy karéján, így balunkon könnyedén rálátunk a korábbiakban bejárt szakaszokra is. A látvány lélegzetelállító...! Egy kicsi menedékházhoz érve pihenjünk meg, mert innentől veszi kezdetét a túra egyik legnagyobb kihívása: a mennyország lépcsői néven emlegetett szakaszon nagyjából 250 méternyi szintet kell lépcsőn felkapaszkodnunk egészen a hegység legmagasabb csúcsáig! Jó, ha tudod: a 22 kilométer hosszú, nagyjából 900 m szintet tartalmazó túrán nincs sehol vízfelvételi opció, erre előre készülni kell! Ki nagyobb léptekkel, ki pár lépcsőfokonként megállva, de a lényeg, hogy saját, kényelmes tempóban küzdjük le az utolsó emelkedőt. Tarnica (ejtsd tárnicá) 1346 méteres csúcsán egy hatalmas fémkereszt, no meg a panoráma fogad minket. Ne sajnáljuk az időt, pihenjünk a tájat csodálva. A lefele vezető utunk első harmadában lépcsőzetesen kialakított ösvényen, majd köves és meredek részeken haladunk, hogy legvégül földes enyhén lejtő szakaszon haladva megérkezzünk a jegypénztárhoz, ahol reggel már elhaladtunk. Innen az aszfalton sétálva jutunk vissza a kiindulási pontunkhoz. Kattins, és töltsd le az útvonal GPX-ét:
- HŰSÍTŐ CÉKLALEVES, LENGYEL MÓDRA
Lengyelországban nyáron, egy-egy melegebb napon garantált, hogy vagy az étteremben vagy a vendéglátónk hűtőjéből előkerül a hűs nyári csoda: a chłodnik (ejtsd hv:odnik). Ez a hideg, rózsaszínes, krémes leves nemcsak üdítően hat a nyári melegben, hanem vitaminbomba és a lengyel konyha egyik emblematikus fogása, amely jól mutatja, hogy a lengyel gasztronómiára oly jellemző természet és a konyha egysége a nyári hónapokban is szinte minden ételben tetten érhető. A chłodnik, teljes nevén chłodnik litewski, valójában a litván határ menti régiókból származik. Az alapja a botwinka, azaz a bébicékla és zsenge levele, amit apróra vágva megfőznek, majd ha kihűlt, kefirrel, joghurttal, vagy a lengyel konyha két kedvenc nyári alapanyagával, maślankával (íróval) vagy zsiadłe mleko-val (aludttejjel) kevernek el. Ez a tejtermékes alap adja meg a hűsítő, savanykás ízt, amit aztán – ízlés szerint – répa, uborka, retek, újhagyma és rengeteg friss kapor tesz még izgalmasabbá. Az ízeket mélyíthetjük, és még üdítőbbé tehetjük a levest, ha kevés friss fokhagymát is adunk hozzá, illetve kis citromlevet vagy almaecetet ugyancsak keverhetünk a levesbe, elrontani semmiképp nem fogja. Beltartalomnak - a zöldségek mellett - pedig jöhet a lengyel konyha egyik adu ásza, a főtt tojás, amely hibátlanul simul bele ebbe az izgalmas, gazdag, könnyű, de mégis tartalmas hűsítő levesbe. Ha a tojást kevésnek éreznénk, akkor főtt krumplival vagy füstölt hallal is gazdagítható a fogás, telhetetlenek akár a tojás-krumpli-hal vonalon egyszerre is mozoghatnak. A legjobb az egészben, hogy nem kell órákig a tűzhely mellett állni. A zöldségek pillanatok alatt előkészíthetőek, a botwinkát pár perc alatt meg lehet főzni, a hűtőben már néhány óra alatt összeérnek az ízek, és utána csak egy tányér, egy kanál, meg egy csendes, kellően árnyékos sarok szükségeltetik. Könnyen rá lehet kapni, a magyar hideg gyümölcslevesek mellett remek alternatíva, nincs vele érdemi macera és rendkívül kellemes ízélmény. A nyári lengyel utak során is érdemes keresni a szezonális étlapon, rákérdezni a vendéglőkben és két-három helyen megkóstolni, hogy ezekkel az emlékekkel feltankolva otthon tovább tökéletesítessük a saját változatunkat. Plusz adalék, hogy nem csak finom és hideg, hanem finom, hideg és egészséges, ugyanis a cékla tele van vitaminokkal (A, C, B), az uborka elemi rostjaira sem panaszkodhatunk, a leveshez adott aludttej, író vagy épp kefir pedig tele van jó baktériumokkal. Otthon is könnyen elkészíthetjük, 2 liter alaplevet főzünk, ebbe belereszelünk 2 közepes sárgarépát, 2 szál fehérrépát, majd hozzáadjuk az apróra vágott fél kilónyi bébicéklát, levelével együtt. Kis lángon, félig fedve addig főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak. A levest ezt követően félrehúzzuk, tejföllel, tejszínnel, kefírrel vagy épp íróval, joghurttal behabarjuk (a habarásba tehetünk lisztet), citromlével ízlés szerint ízesítjük, ha kell, sózzuk, friss kaporral ízesítjük, még egyet rottyantunk rajta. Jégfürdőbe vagy hideg vízbe hűtjük, majd amikor már csak langyos, akkor hűtőben néhány óra alatt teljesen lehűtjük. Főtt tojással és főtt krumplival kínáljuk.
- UGYE NEM FÉLSZ A MAGASBAN ÚJRA GYEREKNEK LENNI?
Zakopanétól, Białka Tatrzańskától és Bukowina Tatrzańskától is csak néhány percre található a lengyel Tátra legújabb látványossága. fotó: Sky Walk Serce Poronina Új, különleges kilátót adtak át a lengyel Tátrában, Poronintól (ejtsd poronyin) délkeletre fekvő Małe Ciche (ejtsd máv:e csihe) közelében, a Zgorzelisko-réten (Polana Zgorzelisko ejtsd: poláná zgozseliszko). A Sky Walk Serce Poronina tulajdonképpen egy kilátó, egy lombkorona-ösvény és egy adrenalinpark egyvelege, így az adrenalin fröccs garantált! fotó: motopodhale.info Ahhoz, hogy a közel 50 méter magas kilátó tetejéről élvezhessük a csodálatos körpanorámát, egy 854 méter hosszú és maximum 6°-os emelkedésű, fából épült ösvényen kell végig sétálnunk, ahol gyaloglás közben felfedezhetjük a helyi legendákat és érdekességeket, használhatjuk az extrém függő játszóteret – amit pókhálók ihlettek. Az egyes kilátószintek között kötélalagutakon is közlekedhetünk. A torony 33 és 47 méteres magasságában pedig egy-egy hatalmas üvegplatformról nézhetünk a mélybe és a környező hegyekre. Persze, csak ha van elég erő a lábunkban… Lefele mehetünk ugyanott vissza, ahol feljöttünk, de ha már adrenalin túladagolásban vagyunk, válasszuk a két, párhuzamos csúszdát! A kilátóról további információkat (pld. az aktuális árakat és nyitva tartást) itt találod.
- KRAKKÓ TOP10 KOCSMÁJA A KOCSMATURISTÁTÓL
Krakkó kétségkívül az egyik legeslegjobb város kocsmázásra (is) Európában. Hatalmas a kocsmaválaszték, kényeztet a sokféleség, pazar és isteni az italkínálat, tombol az élet és több kocsmagócpont vár. Ebből a bőségzavarból top 10 kocsmát választani kegyetlen feladat. A Kocsmaturista blogger mégis vállalta. Ki az a Kocsmaturista? A Kocsmaturista 9 és fél év személyes európai kocsmaélet„kutatás” során túl van 4000 kocsmalátogatáson 450+ településen, 27 országban. Rajong Lengyelország kocsmaéletért, és nem véletlenül! A TOP-lista az eddig lelátogatott 48 kocsmából készült. Kövessétek be Őt is Facebookon, Instagramon, vagy TikTokon. Krakkói kocsmák - választási szempontok Kvázi most írok először toplistát, nem szoktam pontozni vagy rangsorolni, csak átélni, megfigyelni, következtetni és élvezni a helyzetet. Amennyire a kocsmatúrázásban nem, ebben annyira új vagyok, így jól megfontoltam, hogy mi alapján legyen top 10 az a top 10 krakkói kocsma. Mivel személyetekben főleg egyszeri/párszori Krakkó látogatóknak írok, akik nem törzshelyet keresnek, Titeket ugyanúgy az első benyomás fog levenni a lábatokról, ahogy engem is. A főszempont tehát a hűha-élmény és a különlegességérték lett. Az italválaszték Krakkóban szinte mindenütt elég jó, és az ízlés kérdése is, így azt nem kezeltem szempontnak, inkább a hangulatot, díszítést, közéletet, kuriózumelemeket, vendégélményt. Bár a fő kocsmanegyedek Kazimierz és az óvárosi főtér, a Rynek Glówny környéke, én tudatosan más városrészekkel is kísérleteztem, mint a Krakkóhoz csatolt ex szocialista mintaváros, Nowa Huta, vagy a sokarcú Podgórze. A döntésnél azt is néztem, hogy melyik kocsma atmoszférájához térnek vissza önkéntelenül legmosolygósabban az emlékeim. Azt viszont nem számítottam, hogy engem hol milyen jó élmény ért, hiszen azt nem lehet pont úgy megismételni. Nemcsak szószorosan kocsmák számítottak a versenybe, hanem olyan hibridek is, amelyek kocsmázásra is csodásan alkalmasak. A listába így elég sokféle kocsmarokon került az underground klubostól az éttermesen át a művészkávézósig. A lista nem sorrendezett, az már végképp nem menne, csak a legnagyobb hatású helyek hasznos célpontlistája Nektek, éppen ezért ábécé sorrendben, mindegyiknél egy kis indoklással. A TOP10 krakkói kocsma Black Gallery Pub kerület: Stare Miasto (Óváros) cím: Mikołajska 24, 31-027 Krakkó Az egyik legőrültebb kocsma, ahol valaha jártam. Rögtön megosztó, bevállalós durva feliratokkal nyitott. Végtelen csigalépcső vitt érzésre több emelettel a föld alá egy elvarázsolt, töményen hangulatos, átláthatatlan helyre, ahol három dolog nincs: itallap, térerő és kártyás fizetés. Az utóbbit csak lenn lehet megtudni, de akkor már mindenki maradna. Ezért fenn, vele szemben van a világ legtöbbet ajánlott ATM-je. A karakán tulajdonos kikéri magának a szabványkoktélok rendelését, viszont mindenkinek költ az ízléséhez saját koktélt. Chicas & Gorillas kerület: Stare Miasto (Óváros) cím: pasaż Bielaka, 31-043 Krakkó Bár elméletben nem szívesen választok kocsmaláncot egy toplistába, ezt mégis örömmel vettem bele. Krakkóban egy van belőle és akinek az első lesz, annak nagyot durranhat: nagyszabású beltér, őrületes díszlet, karaoke, vidámság, vegyes közönség és profi shotkoktélos rendszer (nagyon finom volt a „mini Aperolom”). Eszeweria kerület: Kazimierz cím: Józefa 9, 31-056 Krakkó A lengyel hangulatos kocsmaépítő-művészet egyik csúcspéldánya. Azonnali elbüvölődést okoz a mesteri atmoszféra, ráadásul a kertje egy instant megragadó külön világ, HEVRE kerület: Kazimierz cím: Beera Meiselsa 18, 31-058 Krakkó Az egyik legkevésbé kocsmás kiválasztottam. Egy régi zsinagóga helyén kialakított „bár & étterem”. Eredeti feltárt falfestményei lenn és fenn kiállításélménnyel gazdagítanak. Pompás csillárok és kopottas falak alkotnak kettős atmoszférát. Ide mindenki tátott szájjal lép be (én is), olasz lányok sorozatWOW-znak. Kapható Pilsner Urquell tanksör is, egy titkos plusz szinten pedig állítólag zenés klubjuk is működik. Klubokawarnia Ludowa kerület: Nowa Huta cím: Teatr Ludowy, Osiedle Teatralne 34, 31-948 Krakkó Egy színházi „klubkávézó” is a listámba keveredett. A Krakkóhoz tartozó, Nowa Huta egykori szocialista iparváros negyedének jó csemegéiből is a legfantasztikusabb volt. Az itteni közéletet minden Krakkóba utazó magyarnak látni kellene. Vasárnap délutánt teljes teltház! Hatalmas kulturált sörözés uralta a teret minden más felett is: párok, családok, randik, barátok, legifjabbaktól a legidősebbekig. A példás közösségi tér csúcsra járatása. Les Couleurs Cafe kerület: Kazimierz cím: Estery 10, 31-056 Krakkó Azonnali szerelem! Ekkor éreztem azt, hogy már nem bírok el még egy ilyen gyönyörű teret. Zabáltam a szememmel a pofátlanul ízléses a zeg-zugos ingertúladagolást. Van egy igen népszerű dohányzószobájuk is. Mechanoff kerület: Kazimierz cím: Estery 8, 31-056 Krakkó Az elvontságával és vagányságával került be. Az alternatív művészi és bohém kocsma a fenomenális Plac Nowyn. Minden részlet érdekes: a bárszékek, a pult fenti világítóteste, a fali művek, de még a WC is. Mindemellett egyszerűen nagyon jó innét létezni. Once Upon a Time in Kazimierz AVAGY Chajim Kohan kerület: Kazimierz cím: Szeroka 1, 31-053 Krakkó Újabb történelmi helyszín, ahogy neve is mutatja. Igazi időutazás, mintha egy lengyel-zsidó tájházba telepített vendéglátóhely lenne, tele érdekes elemmel! Mondtam már, hogy csodaszép? Nem kell, magáért fog beszélni. Délceg étterem is, de italozásra is eszményi, főleg nyitás környékén, mikor még nincsenek sokan. Klub RE kerület: Stare Miasto (Óváros) cím: Świętego Krzyża 4, 31-027 Krakkó Édeni kertudvarból visz lefelé az út egy vagány underground-rock-soft punk-művész-lázadó pincébe, ahol várnak: rendszeres többek között zenei programok, laza, befogadó közönség, labirintusos terek és csapolt Irsai Olivér bor! Singer kerület: Kazimierz cím: Estery 20, 31-056 Krakkó Amikor a varrógéphez varrják a kocsmát? Kétéltű hely. Nappal csodakellemes, simogató retró nappalis környezet egy kávéhoz vagy máshoz. Hétvégén éjjel és hajnalban pedig felborzoló kocsmabuli-arénává változik, például soha nem látott mérvű asztalon táncolással. A bár életérzése ideális, itt filmben érezhetjük magunkat. A dohányzószobájuk szubkultúráját a nem cigisek is próbálják ki! Listánk végén hozzáteszem, hogy még rengeteg értékes, érdekes, hangulatos élménykocsma lenne, csak a már megismert 48-ból is Krakkóban. Ha megtaláltam a módját, hogy hangot adjak azoknak is, ide a cikkbe is beszúrom. Kövessétek szeretettel a tippjeimet, de a kíváncsiságotokat is, mert 1. Krakkót spontán élvezni is nagyszerű érzés és 2. szívesen kapom vissza én is a Ti felfedezéseiteket javaslatként. Mindig mértékkel fogyasszatok alkoholt!
- ZAMOŚĆ, A „RENESZÁNSZ GYÖNGYSZEME”
A Lengyelország délkeleti részén található Zamość városát a 16. század végén Jan Zamoyski építtette, aki valószínűleg nem gondolta, hogy az általa megálmodott „Tökéletes várost” négy évszázaddal később minden építészettörténeti tankönyvben megemlítik majd. Az „Észak Padovájának” is nevezett város 1992-től az UNESCO Kulturális Világörökség része. Jan Zamoyski Jan Zamoyski 1542-ben született Skokówkában, az akkor még nem létező Zamość közelében. Külföldi tanulmányait követően hazájába visszatérve királyi titkár, 36 évesen kancellár, négy évvel később pedig a korona nagyhetmanja lett, amely a király után a legfontosabb tisztség volt az országban. A hetman vagyona gyorsan gyarapodott, amelyhez nem kis mértékben hozzájárult előkelő nemesi családok sarjaival kötött négy házassága. Zamoyski 1580-ban határozta el, hogy a szülővárosához közeli fontos kereskedelmi út mentén olasz mintára saját várost épít magának. Az eredetileg 3000 lakosú várost a „semmi közepére” tervezték és építették fel, lakóinak Báthory István, Lengyelország királya előzetesen számos kiváltságot biztosított. Tökéletes város Az alapító modern várost szeretett volna építeni, amelynek amellett, hogy a család székhelye, erős erődítménynek, valamint fontos kulturális, vallási és kereskedelmi központnak kellett lennie. A feladat elvégzésével Bernardo Morando olasz építészt bízta meg, aki egy ideális reneszánsz várost álmodott meg, melyet ötszög alaprajzú, fülesbástyákkal megerősített erődfalak vettek körül. A sakktáblaszerű utcák középpontjában helyezkedik el a Nagypiactér (Wielki Rynek), ennek két oldalán, szimmetrikusan pedig két kisebb melléktér, a Só tér (Rynek Solny) és a Víz tér (Rynek Wodny) található. A városban mintegy 250 házat terveztek felépíteni, a legfontosabb épületeket – palota, katedrális, városháza, akadémia, több bérház – maga Morando tervezte. Zamośćnak nemcsak szépnek, hanem lakói számára funkcionálisnak és barátságosnak is kellett lennie. A városszerkezet az ideális emberi testre emlékeztet, a palota a fej, a rezidenciát a szemközti VII. bástyával összekötő főutca a gerinc, az akadémia és a katedrális a tüdő, a piactér a szív, a védőbástyák pedig a karok és lábak. A várost – amelybe három, felvonóhidakkal ellátott kapu vezetett – hét bástyával és vizesárokkal megerősített falak védték. Zamość erődváros jellege csak a 19. század második felében szűnt meg, amikor a még meglévő védőfalak nagy részét lebontották és betemették a vizesárkokat. A tulajdonos lakhelye volt a város első épülete, majd következett az arzenál és a templom építése, melyet olyan nagyra terveztek, hogy 3000 hívő, vagyis a város összes lakója egyszerre tudjon ott imádkozni. Az alapító eredetileg azt feltételezte, hogy Zamośćnak csak katolikus lakosai lesznek, ám hamarosan meggondolta magát, és a fejlődés felgyorsítása érdekében engedélyt adott a városban a hagyományosan jó üzleti érzékkel rendelkező nemzetiségek (örmények, zsidók és görögök) megtelepülésére. 1594-ben Zamoyski a krakkói és vilniusi egyetem után megalapította Lengyelország harmadik felsőoktatási intézményét, a Zamość Akadémiát. Az orvosi, jogi és teológiai karral rendelkező intézmény a 17-18. században a lengyel tudományos és kulturális élet egyik központja volt, ahová a magas szintű oktatásnak köszönhetően Európa minden tájáról özönlöttek a hallgatók. Zamość látnivalói – Főtér (Rynek Wielki) Az ötszög alakú bástyarendszerrel körülvett város középpontjában található, 100×100 méter nagyságú, négyzet alaprajzú Nagypiactér Európa egyik legszebb 16. századi főtere. Itt metszi egymást a város két fő tengelye, a Zamoyski palotát a VII. bástyával összekötő reprezentatív Grodzka utca, valamint a Nagypiacteret a két kisebb piactérrel összekötő kereskedelmi tengely. A teret árkádos bérházak veszik körül, melyeket a múltban patríciusok, gazdag kereskedők, egyetemi tanárok és udvaroncok lakták. A főtér bérházait és a város más fontos épületeit eredetileg reneszánsz attika díszítette, ez ma már csak városházán és a szomszédos örmény bérházakon látható. A Főtér legszebb része a városházától jobbra eső házsor, az örmény kereskedők gazdagon díszitett árkádos reneszánsz házai. Városháza (Ratusz) A Nagypiacteret a városháza uralja. Jelenlegi formáját – az 52 méter magas toronnyal és a monumentális, kétoldali barokk lépcsősorral – a 18. század második felében végrehajtott rekonstrukció során nyerte el. Első látásra szimmetrikusnak tűnik, a homlokzat bal oldala azonban 130 cm-el szélesebb a jobb oldalinál, ezt viszont olyan ügyesen álcázták, hogy csak a nagyon figyelmes szemlélő veszi észre a különbséget. A nyári szezonban a városháza tornyának erkélyéről minden délben felhangzik a trombitaszó, a négy égtáj helyett azonban csak három irányba... A hagyomány szerint ugyanis Jan Zamoyski, a város alapítója nem szerette Krakkót, ezért megtiltotta, hogy Krakkó felé is szóljon a trombitaszó. Katedrális A Zamoyski által a 16. század végén alapított zamośći katedrálist szintén Bernardo Morando tervezte, építése 1630-ban fejeződött be. Az ún. lublini reneszánsz stílus legértékesebb képviselői közé tartozó, háromhajós, oldalkápolnákkal körülvett épület mennyezetét érdekes geometriai formák díszítik, a barokk főoltártól jobbra lévő kápolnában található a városalapító Jan Zamoyski síremléke. Zamoyski szobra, Zamoyski palota, Arzenál A Grodzka utca végén, Jan Zamoyski lovasszobra mögött áll a Zamoyski palota hatalmas épülettömbje, mely egyike a város azon kevés épületének, melyet még nem újítottak fel. A palotától délre található az egykori fegyvertár, az Arzenál, ahol napjainkban hadtörténeti kiállítás látható. A VII-es bástya földvára A Zamoyski palotával átellenben, a Grodzka utca túlsó végén található az egykori erődítményrendszer legjobb állapotban fennmaradt része, a várost keletről védő VII-es bástya. A város hét védőbástyája közül ez volt a legerősebb, mivel a Lengyel-Litván Nemzetközösség idején az ország ezen részén általában keletről érkezett az ellenség, ráadásul a terep lejtése és a természetes akadályok hiánya is kedvezett a támadóknak. A bástyát a 19. század elején földvárral erősítették meg, melyet az 1820-as években a ma is álló téglaépülettel egészítettek ki, amit békeidőben laktanyaként használták, ostrom idején viszont ágyúállássá változott. A kétszintes, vörös téglás épületet tető helyett földtöltés fedi. A bástya félkörívben hajlított külső fala lehetővé tette, hogy a jellegzetes, függőleges lőnyílásokon át leadott tüzérségi tüzet a bástya tengelyének előterére összpontosítsák. A földvár belső részén napjainkban katonai tábor várja a turistákat, ahol nyíllal, sőt ágyúval is lőhetünk. A leendő ágyúmester az ágyú lőporral történő megtöltésénél és a fojtóanyag betömésénél is segédkezhet, melyért a nem kis hanghatással járó ágyúlövést követően ünnepélyes keretek között átadott oklevél a jutalma.
- KRAKKÓI LEGENDÁK - TÖRTÉNETEK HEDVIG KIRÁLYNŐRŐL
Nagy Lajos Lengyelország és Magyarország uralkodója is volt. Államait a lányai örökölték: a magyar királyság Máriának, a lengyel Hedvignek jutott. Anjou Hedvignek a magyarok aránylag kevés figyelmet szentelnek, a lengyelek viszont annál többet! Hiszen neki köszönhették, hogy országuk Európa egyik legnagyobb államává nőtte ki magát. Sőt, a krakkói egyetem újjáalapítása is az ő érdeme volt. Bemelegítésképpen lássunk róla néhány nagyon is világias történetet, melyeket Jan Długosz krónikás öntött pergamenre. Florian Cynk: Hedvig és Vilmos utolsó találkozása a krakkói ferences templom ebédlőjében, 1869. HEDVIG ÉS VILMOS Hedvig mindössze négyéves volt, amikor egy igazi házassági ceremónia keretében eljegyezték a nyolcéves Habsburg Vilmos herceggel. A krakkói trónt tízévesen foglalta el. A lengyel urak egy idő után a litván nagyfejedelmet, Jagellót szemelték ki Hedvig férjének. Így az ekkor még hatalmas Litvániát is Lengyelországhoz csatolhatták, és könnyebben felvehették a harcot a német kereszteslovagokkal. Hedvig viszont ekkorra már nagyon beleringatta magát abba az elképzelésbe, hogy Vilmos felesége lesz. Hamarosan az osztrák herceg is megjelent Krakkóban, hogy követelje a jussát. Egy idő után a lengyel urak kitiltották a királyi várból. Ezért a ferences kolostor ebédlőjében találkozgatott Hedviggel, ahol táncmulatságokat rendeztek nekik, „de csak szerényen és a legnagyobb illendőséggel”, fűzte hozzá a krónikás, hogy egyértelművé tegye a helyzetet. Vilmos azonban élni kívánt férji jogaival, és megpróbált bejutni a királynő hálótermébe, ám az urak szégyenszemre kidobták a várból. Hedvig elkeseredésében utánarohant, de a vár kapuját zárva találta. Ekkor fejszét kért, és saját kezével igyekezett szétrombolni a kapuszárnyat. Végül rávették, hogy hagyjon fel próbálkozásával. Vilmos pedig titokban elhagyta Krakkót, nehogy „véletlenül” átsegítsék a másvilágra. LESSÜK MEG A FÉRJJELÖLTET Voltak Vilmos-párti urak is, akik telebeszélték Hedvig fejét, hogy Jagelló nemcsak pogány, hanem tulajdonképpen nem is ember. Az okos királynő megkérte bizalmas emberét, Zawisza lovagot, hogy találkozzon a nagyfejedelemmel, és próbálja megtudni, hogy tényleg ember-e. Jagelló elértette a lovag szándékát, és behívta a fürdőbe. A középkorban ugyanis bevett dolog volt, hogy többen is mosakodtak egy fürdőházban. Zawisza meggyőződhetett arról, hogy Jagelló nemcsak ember, hanem szép, arányos férfiember, és mindene megvan, ami egy sikeres házassághoz szükséges. Sietett is vissza a királynőhöz, hogy megossza vele a hírt. AZ UGATÓ LOVAG Hedvig és Jagelló már házasok voltak, amikor Gniewosz lovagnak, a kamarásnak sikerült egymás ellen ugrasztania őket. Ő találta ki a pletykát, hogy Jagelló távollétében a királynő fűvel-fával… Szerencsére akadt néhány bölcsebb úr, aki vállalkozott a házastársak közötti mediációra. Segítségük nyomán kiderült, ki hangolta egymás ellen a királyi párt. Össze is ült Gniewosz ügyében a bíróság, de a tárgyaláson már látszott, hogy a kamarás megbánta tettét. Ezért a büntetése enyhe volt, de annál megszégyenítőbb. Az ítélet értelmében Gniewosz a királynő jelenlétében vonta vissza vádjait, majd bemászott a pad alá, és ugatott, mint a kutya. Hedvignek azonban egészen más arca is lehetett. Hiszen hozzájárult az utolsó európai pogány nép megkereszteléséhez. Sokat adományozott az Egyháznak, és maga is igen vallásos volt. II. János Pál pápa ezért boldoggá, majd szentté avatta. Krakkóban több legenda született róla, ezek közül lássunk most kettőt. „TÉG,Y, AMIT LÁTSZ” A krakkói székesegyházban, a szentély mögött balra hatalmas, fekete feszület függ. Alatta egy ereklyetartóban pihennek Szent Hedvig földi maradványai. A hagyomány szerint a királynő ennél a szobornál imádkozott. Ide menekült akkor is, amikor döntenie kellett a férjjelöltjei ügyében, és nem tudta, mitévő legyen. A legenda szerint Krisztus lehajolt hozzá a keresztről, majd így szólt: „Tégy, amit látsz!” És Hedvig látta, hogy ott a litván nép, amelynek a hit világosságára van szüksége. Az isteni sugallat hatására ezért választotta Jagellót. Hedvig királynő lábnyoma a krakkói karmelita templom falán HEDVIG KIRÁLYNŐ LÁBNYOMA Krakkó óvárosától rövid séta vezet a karmelita templomhoz, amely a Karmelicka és a Garbarska utca sarkán áll. A Garbarska felőli oldalon kis rács véd egy mélyedést az épület falán: a hagyomány szerint ez Hedvig királynő lábnyoma. Réges-régen ugyanis az uralkodónő kíséretével együtt megállt az épülő templom mellett. Hedvig észrevette, hogy az egyik munkás nagyon szomorú. Kiderült, hogy beteg a felesége, és nincs miből fizetnie az orvost. A királynő egy kőnek támasztotta a lábát, levette cipője aranycsatját, és a kőműves kezébe nyomta. Amikor elment, a munkások észrevették, hogy a kövön csodás módon kirajzolódott Hedvig lábának a lenyomata! Be is építették a templom falába, hogy az utókor is emlékezzen a királynő figyelmességére.
- A VILÁG EGYIK LEGRÉGEBBI SÓBÁNYÁJA - BOCHNIA
Ha Krakkó környékén jársz, és valami kevésbé megszokott, eső-biztos programot keresel, akkor irány Bochnia, és Lengyelország egyik UNESCO világörökség listás helyszíne, az ország egyik legrégebbi sóbányája és egyúttal Európában a legrégebbi sókitermelő vállalata, amely megszakítás nélkül működik 1248 óta. Bár többen Wieliczka bányáját ismerik, mely hasonlóan 1 órányi autózásra fekszik Krakkótól, a kisebb ismeretségnek meg van az előnye is: hangulatos, tömegektől mentes túrán vehetünk részt. Míg Wieliczka a sóból faragott kápolnáival, szobraival, hatalmas tereivel, addig Bochnia a keskeny folyosóival, számos szintjével és multimédiás túráival varázsol el. Már a lejutás is igazi csemege, hiszen első lépésben az eredeti 5 fős bánya lifttel, majd egy mini elektromos vonattal utaznunk a mélybe. A valaha 13 szintes bányában napjainkban 6 szint járható be – ráadásul ezek egyike csónakkal! Különböző multimédiás turisztikai túrák közül választhatunk, így akár a kalandra éhesek az eredeti állapotában meghagyott, az átlag turistáktól elzárt területeken is körbe nézhetnek, vagy épp megnézhetjük a sóbányászat geológiai folyamatait, történelmét és a bányászat hagyományait is. A műszaki megoldások iránt érdeklődők számára izgalmas lehet megtekinteni a többszáz éves légkeringető megoldásokat. Sétáink során betekintést kapunk a különböző sótípusokba, illetve a Kárpátok rendíthetelen mozgását, pontosabban annak erejét is megtekinthetjük. A tárnákat bejáró túrák mellett a légúti betegségben szenvedőknek is lehetőséget biztosítanak, hogy a különleges mikroklímában eltöltött pihenéssel gyógyulhassanak. Így az Európa legnagyobb emberkéz által alkotott földalatti helyiségében, a 255 méter hosszú Ważyn teremben havonta több alkalommal tölthetünk el egy napot - van itt tánctér, sportpálya, hálóterem és étterem is. A hőmérséklet állandóan 14-16 °C, levegője kedvezően ionizált és ásványi anyagokban (pl. magnézium, mangán, kalcium) gazdag, páratartalma magas (70%). Ezzel igen jótékony hatású az asztmában, hörghurutban szenvedőknek. Túratípustól függően 2-5 órát is eltölthetünk a mélyben itt. További információk











