Sok honfitársunk tátrai szótárában keveredést okoz a Tátra egyik legszebb tava, a Halastó és a nem kevésbé lenyűgöző Tengerszem elnevezésében tapasztalható kavarodás. A Halastó mai lengyel neve (Morskie Oko) szó szerinti fordításban azt jelenti: Tengerszem. A felette fekvő, a magyar nomenklatúrában Tengerszemnek nevezett tó lengyel neve, a Czarny Staw pod Rysami szó szerinti fordításban azt jelenti: Fekete-tó a Rysy alatt. Aki valamilyen szinten érti a lengyel (vagy valamelyik szláv) nyelvet, az csak a neveket nézve hajlamos lehet arra, hogy összekeverje ezt a két tavat. Az 1395 méter tengerszint feletti magasságban fekvő Halastavat a helyi őslakosok, a gorálok Rybi Staw-nak (szó szerint Halastó) nevezték, ez az elnevezés már egy 1637-ben kiadott dokumentumban is szerepel. Ennek magyarázata, hogy a Halastó azon két tátrai tó egyike, amely természetes halállománnyal rendelkezik. Később, a turizmus hajnalán az egyre nagyobb számban érkező lengyel turisták Morskie Oko-nak (szó szerinti fordításban Tengerszemnek) kezdték nevezni, melyet fokozatosan a gorálok is elfogadtak. A Morskie Oko név eredetére több magyarázat is létezik, a legismertebb egy régi legenda, mely szerint a tó a földalatti járatokon keresztül kapcsolatban áll a tengerrel, ezért kapta a „tenger szeme” elnevezést. A magyar és a német nomenklatúrában megmaradt eredeti elnevezése (Halastó – Fischsee), a felette található másik tavat pedig Tengerszemnek (Meerauge) nevezzük. Napjaink és a jövő nemzedék számára is fontos, hogy a történelmi határainkon belül, illetve azok közelében egykor létezett magyar elnevezések fennmaradjanak, ennek érdekében én magam tudatosan használom ezeket az elnevezéseket. A Halastavi-völgy 1772-től, Lengyelország első felosztásától kezdve egészen 1902-ig éles határviták színtere volt. 1902 előtt Magyarország és Galícia határa a Tengerszem-csúcsból (Rysy) kiindulva a Tengerszem és a Halastó középvonalán haladt, a tavak keleti oldala Magyarországhoz, a nyugati oldal Galíciához tartozott. A 19. század végén kiadott katonai térképeken, valamint a század utolsó évtizedében megjelent turistakalauzokban viszont a Nagy-Menguszfalvi-csúcs van jelölve elágazó pontként. A csúcsból kiindulva a határ a Halastó közepét szeli át, ez alapján tehát a Tengerszem teljes terjedelmével Magyarországhoz tartozott. A hegység feltárásának, a turistaság elterjedésének idején a Lengyelország harmadik felosztása (1795) után a monarchiához csatolt Galícia, valamint Magyarország is magáénak vallotta a Tátra e részét. A 19. század végén jól elvoltunk lengyel barátainkkal, mi építettünk egy menedékkunyhót a keleti parton, amit a lengyelek felgyújtottak, aztán ők építettek egyet a nyugati parton, azt meg a magyarok gyújtották fel. Ebben az időben nem volt csúcsponton a legendás lengyel-magyar barátság... Mivel őseink a tavak hovatartozását illetően nem tudtak megegyezni, a vita eldöntésére választott nemzetközi bíróságot hívtak össze. A Grazban összeült bíróság 1902-ben úgy döntött, hogy a határt a tavak metszésvonaláról áthelyezi a tavak fölötti keleti hegygerincre, oda, ahol most is húzódik a szlovák-lengyel határ. Ezzel a bírói döntéssel került véglegesen a mai Lengyelországhoz a Tátra legnagyobb (35 hektár) és negyedik legmélyebb (51 m) tava, és vele együtt a kb. 200 méterrel magasabban fekvő Tengerszem (1581 m), amely a hegység második legmélyebb (76 m) tava.

A Pieninek-hegység egyik legismertebb és talán leglátványosabb csúcsa a Trzy Korony (ejtsd: tzsi koroni) avagy a Három Korona, mely a fenségesen tekergőző Dunajec fölé magasodva mind a gyalogtúrázók, mind a kerékpározók, mind a tutajozók vagy kajakozók tekintetét magával ragadja - most megmutatjuk, hogyan tudsz kiállni a csúcsára! A hegy jellegzetessége az öt sziklatoronyból álló gerinc, amik koronára emlékeztetnek. Ezek közül a legmagasabb csúcsra, az Okrąglica (982 m) tetejére kilátóplatformot építettek, melyről 360 fokos körpanoráma tárul elénk. Ezen túránkat Krościenko nad Dunajcem település határából indítjuk. Ha a lehető legközelebb akarunk leparkolni az erdőhatárhoz, számítsunk arra, hogy csak fizetős lehetőségeket fogunk találni (20-30 PLN/nap körül mozogtak 2026-ban az árak). A sárga sávjelzést követve indulunk neki a hegy északi oldalának, és rögtön könyörtelenül meredeken kezd emelkedni a földút alattunk. Az izzasztó kapaszkodás során sűrű visszatekintésekkel teletűzdelve állunk meg pihenni. A Pienini Nemzeti Park határát jelző táblától kezd lankásabbá válni a terep, és tudunk végre kicsit fújni... A sárga sávjelzést a Przełęcz Szopka (779 m) avagy Szopka-hágóig követjük, ami kiindulási ponttól függően olyan 3 kmnyi sétát jelent. Innen letérünk a kék sávjelzéssel jelölt ösvényre. Könnyebb cseppet sem lesz, de az lebegjen a szemed előtt, hogy csak egy kilométerre vagy a csúcstól! Az addig hátralevő közel 200 méternyi szintkülönbséget meredeken kapaszkodva kell leküzdeni, de ne rohanjunk, álljunk meg, amikor csak szükségét érezzük! Végül a csúcs alatt pár méterrel egy pici nyeregbe érkezünk, ahol a nemzeti park bódéja mellett számos padot is találunk. A bódénál meg kell vásárolnunk a belépőnket (2026-ban 10 PLN/fő), mely innentől egész napra érvényes, és ha a másik ikonikus csúcsra is elmennénk, a Sokolicára, oda is érvényes! A jegy megvásárlását követően fémtálcákon és lépcsőkön juthatunk fel a csúcsra, ahol 10-12 főnek elég teret adó kilátóplatformról nézhetünk körbe. Láthatjuk a Dunajecet több helyen is, ahogy ki-kibukkan a hegyek öleléséből, a Červený Kláštort (Vöröskolostort) a szlovák oldalon, távolabb a Czorsztyni-tó nagy részét, és hát igencsak impozánsan az ég felé magasodó Tátrát is. A lábunk alatt meredeken húzódó sziklafalon olykor, ha szerencsések vagyunk egy-egy szarvast is megpillanthatunk... Visszatérve a bódéhoz, túránkat jobbra folytatva haladunk tovább a kék sávjelzésen. Hosszú lépcsősorokon ereszkedünk le, majd megérkezünk a Zamkowa Góra (799 m) csúcsa alatt valaha állt Pienini vár romjaihoz - több helyen Szent Kinga váraként is emlegetik - mely Lengyelország egyik legrégebbi kővára. A várat valószínűleg a 13. században kezdték építeni, mely a legenda szerint Kinga hercegnőhöz köthető, aki a klarissza kolostornak építtette menedékként. Napjainkban csak pár kőfal áll, de így is elhelyezkedése révén impozáns. Folytatva utunkat nem sokára visszacsatlakozunk a sárga jelzésre, amin felfele érkeztünk, és itt jobbra fordulva tovább ereszkedünk lefele, a településhez. Eme túránk nagyjából 8,7 km hosszú, 600 méternyi szintet tartalmaz. Kényelmesen, a csúcson való nézelődéssel olyan 3 órával lehet számolni a teljesítését. Ivóvizet mindenképpen vigyünk magunkkal! A park belépőjéhez pedig készpénzt! LETÖLTHETŐ GPX:

Pieninek egyik ikonikus része a hegységet keresztül szelő Dunajec folyó, mely néhol komótosan csordogál, néhol pedig vadul hömpölyög a sziklafalak között. A 274 km hosszú folyó Nedec és Szczawnia közötti szakaszán már a 19. század elején is tutajoztak - ennek eredetéről és mai formájáról is ezen cikkünkben olvashattok részletesen. Ha szeretnéd kipróbálni ezt a látványos vízi kalandot, most nyerhetsz egy páros jegyet! Ehhez nincs más teendőd, mint KERESD MEG Facebook vagy Instagram oldalainkon a játék posztját, JELÖLD MEG alatta kommentben, hogy kivel mennél el, valamint KÖVESD BE (ha még nem tetted) a Szialengyelország Facebook és/vagy Instagram oldalait! A játékunk 2026. június 28-ig tart, sorsolás másnap, június 29-én! A nyeremény készpénzre nem váltható, és szeptember 30-ig használható fel! A sorsoláson csak azok vesznek részt, akik a fenti két kritériumnak megfelelnek (komment+követés). A sorsoláshoz online véletlenszámgenerátort használunk, és csak egy nyertest sorsolunk ki. A nyertest itt és külön posztban is megjelöljük, akinek majd a sorsolástól számított 30 nap áll rendelkezésére, hogy jelentkezzen nyereményéért. 30 nap leteltével az át nem vett nyeremény elévül és új játékba kerül...

Rengeteg magyar vált jegyet a krakkói székesegyházba, hogy megnézhesse többek között Báthory István sírját. Sokan azonban nem is tudják, hogy ezzel a belépővel a szomszédos intézményt is meglátogathatják. Pedig érdemes – a krakkói II. János Pál Székesegyházi Múzeumban izgalmas kincseket és régiségeket találunk, ráadásul több is magyar uralkodókhoz köthető. Először vegyük meg a jegyünket a székesegyház főbejáratával szemben (pénztárnál vagy automatából), esetleg az interneten – az online jegy a vásárlás dátumától számított 14 napon belül érvényes. Ezután tekintsük meg a székesegyházat, hogy megtudjuk, kik is nyugszanak benne; így könnyebben hozzájuk tudjuk majd kötni a kiállítási tárgyakat. A Székesegyházi Múzeum közvetlenül a Kanonicza utca, vagyis Kanonok sor felőli várkapu mellett található. Előtte áll II. János Pál szobra. A jellegzetes épület két középkori ház összekapcsolásával jött létre. A múzeum látképe Királyi jelvények Az első terem közepén egyedülálló fegyvert látunk: a Szent Lándzsa másolatát. A Szent Lándzsa, amelyet Szent Móric lándzsájának vagy a végzet lándzsájának is neveznek, a Német-Római császárság uralmi jelvénye volt. A legenda szerint azzal a fegyverrel azonos, amellyel Krisztus oldalát átdöfték a kereszten, ezért szakrális erőt tulajdonítottak neki. Másolatát 1000-ben ajándékozta III. Ottó császár Vitéz Boleszláv lengyel fejedelemnek, akit szuverén uralkodónak ismert el ezzel a gesztussal. Forrás: Wikipédia A bejárat melletti és a bal oldali tárlókban többek között koronázási kappát (liturgikus köpenyt) láthatunk, illetve az utolsó lengyel uralkodó, Szaniszló Ágost prémmel díszített királyi palástját. Mellettük temetési kardok és koronák eredetijei és másolatai ragyognak. Krakkóban az összes királysírt felnyitották és megvizsgálták a tudósok, de a legtöbb koronát visszatették az örök álmukat alvó uralkodók fejére, miután másolatot készítettek róluk. Érdekes tárgy a bal hátsó sarokban elhelyezett középkori sisakkorona. Ezt a típust az uralkodók általában utazáshoz használták, és nagyon kevés maradt fenn belőle Európában. Az itt őrzött darabra véletlenül bukkantak rá Sandomierz városkában bő száz évvel ezelőtt, a papi szemináriumban végzett karbantartási munkálatok során. Magyar kapcsolatok A terem hátsó falánál egy gyöngyökkel kivarrott, méretes szalagszerűség tűnik a szemükbe. Ez a krakkói püspökök melldísze, hivatalos latin nevén rationale (racionálé). Ma csak négy olyan püspök van a világon, aki használhat ilyet; az egyik a krakkói, aki ma már egyébként érsek. De ők is csak a legnagyobb ünnepekre, például a beiktatási szertartásukra öltik fel. Legutóbb 2025-ben viselte az akkor kinevezett krakkói érsek, Grzegorz Ryś. És hogy miért kell ennyire vigyázni rá? Azért, mert több mint hatszáz éves: Nagy Lajos lánya, Szent Hedvig magyar királylány és lengyel királynő ajándékozta a krakkói püspökségnek. Sőt, a hagyomány szerint maga hímezte, bár az adományozás idején még csak tíz-tizenkét éves lehetett. A szalag két végén jól kivehető a lengyel sas és a magyar Anjou címer a liliomokkal és az Árpád-sávos résszel, felettük pedig a LODOVICI és a HEDVIGIS nevek, amelyek azt mutatják, hogy Lajos király lánya, Hedvig az adományozó. Szintén Hedvig személyéhez kötik azt a gyönyörű, faragott elefántcsont ládikát, amelyet a racionálé mellett láthatunk. Valóban az ő korában készült Franciaországban, amellyel az Anjouk kapcsolatban álltak. Domborművei a nemes és a romlásba taszító szerelem példáit ábrázolják többek között az ókorból és az Artúr-mondakörből. A hagyomány szerint az uralkodónőé volt ez a gyönyörű erszény is, amelyből alamizsnát adott a szegényeknek. Az igazgyöngy, selyem és elefántcsont tárgyakkal meghökkentő kontrasztot alkotnak Hedvig halotti jelvényei, vagyis a jogar és országalma, amelyekkel eltemették. Egyszerű bőrből és fából készültek. Jobb felé továbbhaladva Báthory Istvánnal kapcsolatos emlékeket látunk. Kisméretű festett portréját korabeli szokás szerint a koporsójára erősítették a temetésén, hogy jelképes módon mintegy ő maga is részt vegyen a szertartáson. Van itt egy miseruha is a Báthory család sárkányfogas címerével, amelyet a király lengyel felesége, Jagelló Anna adományozott a székesegyháznak. Báthory nemigen törődött Annával, amit a királyné nehezményezett. Sírjába mégis magával vitte egykori férje képmását – szó szerint: amikor felnyitották Jagelló Anna koporsóját, a mellén egy szív alakú borostyán nyakéket találtak Báthory arcképével. Ezt a remekművű és egyben megható emléket is a múzeumban csodálhatjuk meg a királyné halotti jelvényeivel együtt. A másik földszinti terem a krakkói püspökök legrégebbi kincseit mutatja be, valamint azokat a képeket és kőfaragásokat, amelyek a régi időkben díszítették a székesegyházat. A katedrális kincstára egyébként ennél jóval több értéket őriz a nagyközönségtől elzárva. Ilyen kincs az a kereszt, amely két fejedelmi diadémból készült; ezeket egy elmélet szerint Árpád-házi Szent Kinga és lengyel férje, Szemérmes Boleszláv viselhette egykoron. De Anjou Hedvig díszes temetési ruháinak darabjai is ott rejtőznek valahol a katedrális és a palota közötti kincstárépületben. A lengyel pápa nyomában A székesegyházi múzeum nem véletlenül viseli II. János Pál nevét. Karol Wojtyła nemcsak első miséjét mondta az itteni kriptakápolnában, majd érseki miséit a főoltárnál, hanem ő volt az, aki megalapította a múzeumot éppen pápává választásának évében. Később az ő személyes emléktárgyait is itt állították ki. A múzeum emeletén a hátsó teremben folytatódnak a püspökökkel kapcsolatos műtárgyak. Az elülső terem viszont II. János Pál emlékét őrzi. Itt szemlélhetjük meg többek között piros bíborosi és fehér pápai reverendáját és öltözékének egyéb elemeit, vagy a széket, amelyen utolsó krakkói látogatása alkalmával foglalt helyet. Információk II. János Pál Székesegyházi Múzeum – nyitva tartás: hétfőtől szombatig reggel kilenctől; áprilistól októberig délután ötig, novembertől márciusig délután négyig. Vasárnap zárva, bár maga a székesegyház vasárnap kora délután látogatható. Fontos egyházi és állami események idején viszont mindkettő zárva lehet. Jó hír: 2026 tavasza óta nemcsak a székesegyházban, hanem a múzeumban is fotózhatunk, természetesen vaku nélkül! A múzeum nem akadálymentesített. Mosdó sincs benne, de a pénztárépület hátsó udvarán találunk fizetős vécét, amely kártyával is működik.

Van a 80-as éveknek egy olyan kuckós, biztonságot adó hangulata, amit ma nagyon nehéz bármivel is visszaadni. A kábeltévék, aztán a streaming szolgáltatók világa új valóságot teremtett és nincs meg az a melegsége, amit akkoriban a kelet-európai országok meséi nyújtottak, amik összekötötték a cseh, a lengyel, az orosz és más szomszédos országok gyerekeit. A hazai Kockásfülű nyúl mindenre odafigyelő jósága, a cseh Kisvakond kedvessége és biztonságos színes világa, Bob és Bobek, a két bolond nyúl abszurd kalandjai, vagy az orosz láncdohányos farkasának eszeveszett hajszája a pofátlan, de mégis imádnivaló nyúl után a Nu págágyíból bármikor képes volt odaláncolni a tévéhez és akkor még nem beszéltünk a két hatalmas „álomgyár”, Bielsko-Biała és Łódź rajzfilmstúdióinak karaktereiről, akik a lengyel hősök voltak ebben a kuckós világban. Dél-Lengyelországban, a hegyek lábánál fekszik Bielsko-Biała, ahol helyi rajzfilmstúdióban (SFR) megszülettek a dinamikus, vidám és kalandos Lolka és Bolka történetek, Pampalini, vagy Rexi kutya történetei. Ezzel szemben Łódźban, a „lengyel Manchester” Se-Ma-For stúdiójában nemcsak rajzoltak, hanem bábokat is mozgattak; az itteni mesék inkább kedvesek és melankólikusok voltak, gondoljuk csak a picit szomorkás Fülesmackóra, vagy a szuperkreatív Varázsceruza sorozatra. Lolka és Bolka: A gyerekszoba felfedezői Lolka és Bolka (lengyelül Bolek i Lolek) testesítették meg azt a két hőst, akik mi is szerettünk volna lenni, kalandorok, utazók, álmodozók, belevaló gyerekek. A sorozat szülőatyja, Władysław Nehrebecki saját fiairól, Janról és Romanról mintázta a karaktereket. Bolka volt a magasabb, vékonyabb „idősebb” típus, Lolka pedig az alacsonyabb, kerekdedebb kisfiú. A lengyelek mindig nevetnek, mikor mondom nekik, hogy nálunk nem Lolek és Bolek, hanem Lolka és Bolka van, a Przygody Lolka és Bolka magyar átirata alapján. A sorozat 1963-ban indult és 1986-ig ment. A két hétköznapi fiú zsenialitása abban rejlett, hogy megmutatták, egyszerű eszközökkel is teremthetünk saját világot: egy konyhai székből lehet űrhajó, egy takaróból sátor, ráadásul mindezt szavak nélkül. Megtanítottak minket arra, hogy a fantázia határtalan, és hogy a testvéri szeretet (még ha néha ugratják is egymást) mindennél fontosabb. A kedvencem, amikor felbukkan benne egy kislány (állítólag a nézők kérték, hogy legyen női szereplő is), akit elképzelnek, hogy majd milyen szép szőke lesz és csalódnak benne, mikor meglátják (vörös volt), aztán végül megszeretik mindketten. Pampalini és Rexi: A természet barátai Szintén Bielsko szülötte volt Pampalini, a világ legoptimistább vadásza, aki soha nem fogott el egyetlen állatot sem és pont ezért imádtuk. Megtanított minket arra, hogy a próbálkozás fontosabb, mint a győzelem. Picit mindig idétlennek tűnt, de épp ezért volt ő is elérhető, szimpatikus, könnyű volt vele azonosulni, nem volt a tökéletesnek tűnő ideál. Szerintem mindenki fülében ott van a Pampalini itt, Pampalini ott... és az óóóó Donna Klára, ez egy oroszlán! Gálvölgyi szinkronjával egyszerűen zseniális volt. Mellette pedig ott volt Rexi (lengyelül Reksio 1967-1990), a foltos kutyus, a diplomata és békéltető, aki az udvar minden állatával szót értett, és aki az állatok szeretetére nevelt minket. A Varázsceruza és a łódź-i álomszerű mesék Tegye fel a kezét, aki ne akart volna egy olyan ceruzát, amivel ha rajzolunk egy biciklit a falra, az megelevenedik? A Varázsceruza (1964-1977) titka az egyszerűségében és a fantázia mindenhatóságában rejlett, ráadásul a Lolka Bolkához hasonlóan nem kellettek szavak ahhoz, értsük a mesét. A szőke főhős kisfiú frizurája, és a háromszög lábfeje és a zene felejthetetlenné tették az epizódokat. Szobrával a Lódzi Kultúrház találkozhatunk. Míg a ceruza rajzolt, a łódź-i bábmesterek lelket adtak a tárgyaknak. Itt született Fülesmackó (Miś Uszatek), az esti rituálék koronája, aki kék pizsamájában, lefelé konyuló fülével elmondta a legfontosabb életbölcsességeket, volt benne valami furcsa melankólia és beletörődés, viszont a magyar szinkron által megnyugtató és altató hatású volt, kicsit mint Mazsola. És a dal, a Fülesmackó mond most nektek szép meséket, gyerekek, Lekonyuló két fülemnek köszönhetem nevemet, Kedvencem a friss méz, s más finom falatok, De azért szerettek, hogyha kövér is vagyok pedig dallamával, egyszerűségével az önelfogadás és szeretet mellett szólt. Ami érdekes, hogy lengyelül se a dallam, se a szöveg nem az volt, ami nálunk. És persze ne felejtsük el a kontrasztok meséjét: a kíváncsi fehér kiscicát, Filemont, és az öreg, fekete, kemence tetején durmoló Bonifácot, akik a lengyel falu békéjét hozták el a nappalinkba. Van még egy igazán cuki mesehős, Mackó Misi, aki lengyelül Colargol néven futott és lengyel-francia kooprodukciós bábfilm volt. Kicsit hasonlított az orosz Csiburáskára, egyszerre volt mackó és mókus, járta a világot és nagyon kedves volt. Érdekességek és a városok mai arca A lengyel animáció világszínvonalú volt, mert nem akart szájbarágós lenni, és mert a képi világa művészien kidolgozott volt. Ma, ha ellátogatsz Bielsko-Białába, egy igazi „mese-szafarira” indulhatsz. A város főterén bronzszobrok várnak: ott áll Rexi a szökőkútnál, belenézhetsz a bronzból öntött Pampalini távcsövébe, és még Lolka meg Bolka is integetnek egy földgömb mellett. De a rajzfilm megalkotója mellé leülhetsz egy padra is. A legizgalmasabb mégis a filmstúdió interaktív múzeuma, ahol megalkothatod a saját rajzfilmedet és megismerhetsz olyan mesehősöket is, amik a magyar tévében nem voltak láthatók. A shopban pedig Lolka Bolkás kulcstartót, zoknit, üditőt is vehetsz. A másik rajzfilmes központ Łódź létrehozta a „Mesebeli Łódź” útvonalat. Megtalálhatod Fülesmackó szobrát a Piotrkowska utcán, ahol a járókelők fényesre dörzsölik az orrát a szerencse reményében. Filemon és Bonifác a filmmúzeum épülete előtt található sőt, még a Varázsceruza kisfiúja is ott rajzol egy falon. Ha családdal utazunk a városba, remek program lehet a rajzfilm szobrok keresése egy térkép alapján, amivel nem csak a mesehősöket, de a várost is megismerhetjük. A rzeszówi Muzeum Dobranocek (vagyis Esti Mese Múzeum) Lengyelország egyetlen olyan múzeuma, amelyet teljes egészében a klasszikus esti meséknek és rajzfilmeknek szenteltek. A kiállításon eredeti bábokat, díszleteket, forgatókönyveket, storyboardokat és animációs kellékeket láthatunk olyan legendás figuráktól, mint Rexi kutya, Lolka és Bolka, vagy Fülesmackó. A múzeum különlegessége, hogy nemcsak a rajzfilmfigurákat mutatja be, hanem azt is, hogyan készültek az animációk: betekinthetünk az animátorok munkájába, régi filmkamerákat, eredeti rajzokat és bábokat is megcsodálhatunk. A felnőttek számára igazi nosztalgiautazás, a gyerekeknek pedig interaktív élmény, ahol megismerhetik szüleik és nagyszüleik kedvenc mesehőseit. Ha Rzeszówban járunk, egy órát mindenképpen érdemes rászánni: kicsi, de rendkívül szerethető múzeum, amely remekül megmutatja, milyen fontos szerepet játszottak a „dobranockák” az esti mesék több generáció gyerekkorában. De miért is írtam mindezt le? Mert szeretem Lengyelországot és imádtam ezeket a meséket is és akárhányszor találkozom ezekkel a figurákkal elönt a nosztalgia, az a szívmelengető érzés, amikor a Varázsceruza világába csöppentem. Nem bánnám, ha nálunk is újra nagyobb szerepet kapnának a régi mesehősök, szívesen hordanék Kukori és Kotkodás zoknit, vagy Mézga családos kulcstartót. Mikor valamelyik élelmiszerboltban pontokért Kockásfülű nyulas törülközőt lehetett venni, én voltam az első, aki vett belőle.

Szeretjük a fotókat, hiszen emlékeket őriznek, melyeket meg tudunk mutatni másoknak is. A közösségi oldalak teret adnak ezek megosztására, melynek eredményeként egyre nagyobb indíttatást is érezhetünk, hogy még több, még különlegesebb fotót vagy videót osszunk meg ezen felületeken. Ezzel mindaddig nincs is gond, amíg a környezetünk, esetleg a saját testi épségünk megóvását célzó szabályokon belül maradunk… A probléma ott kezdődik, amikor azért a fotóért átlépünk egy határt… ÚJ MÓDSZEREK A SZABÁLYSÉRTŐKKEL SZEMBEN Az előírásokat megszegők ellen egyre több módszert kell bevetniük a nemzeti parkoknak. Korlátokat épülnek ki, figyelmeztető szalagokat húznak ki vagy mint a Śnieżka tetejére vezető turistaút mentén, magas hálót feszítenek ki. De sokszor ezek sem elegek, ráadásul nincs elegendő ember arra, hogy folyamatosan minden területet és minden szabálysértőt figyeljenek, ráadásul a parkőröknek más feladataik is vannak. Lengyelországban új módszerrel próbálnak hatni a turistákra: a Tátrai Nemzeti Park (TPN) létrehozta az úgynevezett „digitális őr” rendszert, amely elsősorban a közösségi médiában megjelenő fotók és videók elemzésével igyekszik kiszűrni az illegális tevékenységeket. Ezen rendszerben dolgozó digitális rangerek rendszeresen kutatják az internetet, ellenőrzik a gyanús tartalmakat, és megpróbálják azonosítani a készítőiket. Az ellenőrzés számos szabálysértésre kiterjed majd, így olyan, elsőre ártatlannak tűnő esetekre is, mint például a napfelkelte- vagy naplementetúrák, az ösvényen kívüli kirándulások, a drónhasználat vagy a tiltott területekre való belépés. A következmények a figyelmeztetéstől egészen a pénzbírságig terjedhetnek, amely jelenleg több mint 200 euró is lehet. NEM A BÜNTETÉS VAGY A FOTÓZÁS BETILTÁSA A CÉL A nemzeti park szakemberei ugyanakkor hangsúlyozták: a szabályozás célja nem a fotózás és a videózás betiltása, hanem annak mikéntjének kontrollálása, azaz a sokszor természetvédemi okok miatt nem megfelelő helyről való fotózás és videózás visszaszorítását szeretnék elérni. Az intézkedés elsődleges célja a megelőzés: visszatartani a látogatókat attól, hogy felelőtlenül viselkedjenek a védett területeken, így egyelőre a vizsgálatok nem minden esetben végződnek súlyos büntetéssel.

Zakopane arculatának lassan száz éve részét képezi a helyi süteményeket kínáló Samanta, ami már igazi láncolattá nőtte ki magát Lengyelország téli fővárosában. A Samanta története 1925 körül, a fiatal Marta Cymbałkával kezdődött, aki Lvivből költözött Zakopanéba. Kezdetben egy helyi palackozóüzemben dolgozott, majd idővel megvalósította az álmát és megnyitotta a saját vállalkozását, egy apró cukrászdát, a Mieszczańskát a Kościeliska utcában. A helyiek és a téli-nyári vakációkra érkezők előszeretettel fordultak meg Marta üzletében, ahol kávét, teát, aludttejet, süteményeket és croissant-okat szolgált fel, amelyeket a szomszédos Danców pékségből hoztak langymelegen. Néha házi sajttortát, serniket és almás pitét, szarlotkát is sütött. Amíg egy napon – a szintén cukrász - Józef Rzankowski betoppant Marta üzletébe és elhódította a szívét. Közel 10 év után a Mieszczańska cukrászda története befejeződött, hogy elkezdődhessen egy új, átadva helyét egy, a pár által üzemeltetett nagyobb családi cukrászdának a Krupówki-n, a plébániatemplom közelében. A minőségi desszertek mellett a lokáció is csodás reklámnak bizonyult, nagyon hamar hagyománnyá vált, hogy a helyiek a vasárnapi mise után ide tértek be egy jó kávéra, itt vették meg a családi ebédek utánra szánt süteményeket, fánkokat. A turisták is hamar megkedvelték az új cukrászdát, amely a Rzankowski család későbbi vállalkozásának magja lett. A megszállás alatt Józef Rzankowskit eltiltották az édességek sütésétől, azonban azt engedélyezték számára, hogy egy német cég termékeit árusítsa. Természetesen Józef a tiltás ellenére továbbra is sütötte titokban a jóféle lengyel süteményeket a zakopaneiek legnagyobb örömére. A háború után azonban a Rzankowski családnak el kellett hagynia a Krupówki-t, a Zacisze kávézó 1950-ben bezárt. A család elköltözött, a sísánc felé vezető út mellett üzemeltettek cukrászdát, majd idővel süteményeik - más üzletek kínálatában - apránként visszaszivárogtak Zakopane belvárosába. A hányattatott időszak után végül a második generáció visszatért a belvárosba, 1966-ban építették meg az első Samanta-ként ismertté vált cukrászdájukat, amit 4 évvel később követett a második kávézó és a Samanta neve innentől összeforrt Zakopane történetével és mindennapjaival. A cég ma is a családi receptek alapján készíti a lengyel klasszikus süteményeket, a rózsás fánkot, a Napóleon krémest, a különféle kuglófokat és kevert tésztákat, de haladnak a korral, a megváltozott vendégigénynek megfelelően könnyebb, alacsonyabb zsírtartalmú, gyümölcsben gazdag édességeket is kínálnak a Samantában megpihenni vágyó helyieknek és a látogatónak.

A Krupówki mindig varázslatos világ volt, legalábbis gyerekszemmel nézve. Alsó végét a piac uralta, itt sajt és uborka várt, meg persze a kis műanyagpoharakba porciózott, frissen szedett áfonya és szamóca, feljebb, a Szent Család templom mellett a kedvenc cukrászdám figyelt, benne a habos málnás tejtumix-szal, szembe vele gorfit és fritkit árultak. Aztán jöttek a lófogatállomás bódéi, apró kincseik közt mindig lehetett valami szép és teljességgel haszontalan dísztárgyat találni. Ahogy kapaszkodtunk felfelé az úton, a Pewex kirakatai integettek, az elérhetetlen nyugat relikviáival tömött üzletben mindig varázslatos fény és illat várt, valami más, amihez nem voltunk szokva, de rá tudtunk volna kapni. A Gazda Hotel után változott a hangulat, az apróbb boltok helyét a nagyobb élelmiszerboltok, egykori áruházak stílusos épületei vették át, majd a folyónál kettéágazó út további szakaszát apró, helyi árut kínáló butikok uralták. A tornyos faházban a falu fotósa fogadta az esküvői díszbe öltözött helyieket és a megörökítődni vágyó turistákat és itt, ahol véget is ért ez a pazar világ, a Krupówki kapaszkodójának egykori tetején állt a kirakatban – emberemlékezet óta – egy napsütötte arcú góral és nyitvatartási időben rendületlen hol balra, hol jobbra tekintgetve őrizte a főutca rendjét és csalt mosolyt az itt elsuhanó gyerekek és elbaktató felnőttek arcára. Most, mikor keresni kezdtem az eredetét, kutatni, hogy ki és mikor telepítette le a Krupówki 52/a. szám alatti boltba, majd vigyázott rá, szervizeltette, meglepően kevés infót találtam, leszámítva a sok-sok kedves emléket, amelyet a közösségi média felületein osztott meg helyi és turista egyaránt, hiszen mindenki kötődött ehhez a kedves kis hegyi emberkéhez. Annyi bizonyos, hogy a fából készített 70 centi körüli szobor a hetvenes években már a helyi látványosságok közé tartozott, főleg a benne működő mechanika okán kellett sűrűn törölgetni a az ujj- és orrlenyomatokat a kirakatról. A nyolcvanas években megtisztelő helyen, külön részen állt, innen tartotta szemmel az emberáradatot, majd a rendszerváltás után gyakorta cserélődő bérlők még érezték, hogy a góralnak jogai vannak, de egyre kevésbé tisztelték és hol zokni, hogy giccses apróságok vagy épp sífelszerelések közé szorítva töltötte a mindennapjait. A mechanikája sem mindig működött, volt, hogy évekre leállt, aztán valaki megreparálta és akkor újfent lelkesen vigyázott a városra. A góralszobor eredetileg biztos, hogy reklámbábuként, figyelemfelkeltő dekorációként szolgált. A bolt kirakatában elhelyezve „éjjel-nappal” üdvözölte a turistákat: mozgó szemeinek köszönhetően sokaknak furcsa, de emlékezetes látványt nyújtott. A helyiek szerint a figura azért lett ilyen, hogy a külseje vonzza a vevőket, a górál hagyományos öltözetében állt, mozgató automatikájával gyakorlatilag kirakati attrakcióként működött. Mivel a Krupówkira érkezők közül sokan kisgyermekek vagy turisták, a szobor sok fotón is szerepel emlékként. A beszámolók szerint az öreg góral egészen a 2000-es évek végéig ott állt; még 2010 környékén is működött a szemmechanikája. Azután, ahogy a bolt bérlője, profilja változott, a figurát az - üzletet is magába foglaló - bérház tulajdonosai hazavitték, így ma már nem látható a kirakatban, a város megőrizte emlékezetében: néhány évvel ezelőtt még szerepelt a Tátra Múzeum Urbamistyka kiállításán. A Góral Kiwaczek nem tűnt el, ott él a helyiek emlékeiben, a turisták régi fotóin, és mindazok szívében, akiknek egyszer mosolyt csalt az arcára.

Ha egy igazán laktató, nagyon ízletes levest ennénk, ami igazán lengyel, ne hagyjuk ki a rozskovászos savanyú levest, a Żureket (ejtsd zsurek)! Leginkább Alsó-Sziléziára és Kislengyelországra jellemző, erre felé a legtöbb étterem étlapján jó eséllyel szerepel ez a fehérkolbásszal, krumplival, szalonnával és főtt tojással is gazdagított leves. Télen és nyáron is nagyon jól tud esni a savanykás íze - amit a rozskovásznak köszönhet - gazdag tartalma révén pedig igen laktató tud lenni. A zsurek legendája Réges-régen élt egy egy nagyon fösvény kocsmáros. Kapzsiságból becsapta a szomszédait, azok pedig, mivel el akarták kergetni, segítséget kértek egy híres haspóktól. Ez a komoly vagyonnal rendelkező jövevény fogadott a kocsmárossal, hogy megeszi a legrosszabb levest, amit a kocsmáros főz neki, és nem kap tőle gyomorrontást. Ha ezt megteszi, a kocsmáros elhagyja a falut, ha nem, a kocsmáros megkapja a vendég egész vagyonát. A szakács, jó keresetet látva a dologban, fogta a maradék rozs kenyérkovászt, mellédobott egy marék fonnyadt zöldséget, adott hozzá egy darab szárazkolbászt, gombát, egy kis maradék füstölt csülköt, és az egészet fokhagymával ízesített. A titokzatos vendég jóízűen megette a levest, és híre bejárta az egész vidéket. Ahány konyha, szinte annyi változat A zsurek gyakran nem csupán leves, hanem identitáshordozó étel is, ráadásul nem mindenhol egyforma és lehet nagyon hasonló, de más néven. Nézzünk néhány példát. Az úgynevezett “fehér barscs”, vagyis bialy barszcz, amely főként a lublini régióra jellemző és gyakran a húsvéti reggeli részét is képezi ránézésre teljesen “zsurek-szerű”, viszont annyiban különbözik tőle, hogy nem mindig rozskovász alapú, búzalisztes alapon is készülhet és picit lágyabb és kevésbé savanykás, mint a klasszikus zsurek. Ott van még a “zalewajka” is, ami amit Lódzban kóstolhatunk meg és a szegény ember zsurekjének hívják. Ez a leves rusztikusabb, egyszerűbb, kevesebb a hús benne általában, és több a krumpli és a szalonna és attól zalewajka a neve, hogy a savanyított levest öntötték rá a krumplira, vagyis egyfajta “ráöntős leves” a zalewać, vagyis ráönteni, leönteni, felönteni lengyel szóból. Sziléziában (Katowice és környéke) a zsurek még erőteljesebb ízű, mint általában, füstöltebb, tele kolbászkarikákkal és gyakran krumplipürével, ahogy a helyiek mondják, igazi bányászétel, és egyébként żur śląski-nak, vagyis sziléziai zsurnak hívják. És ne felejtkezzünk meg a magyarok által leggyakrabban kóstolt tátraaljai zsurekről sem (żurek podhalański), ami igazán finom és akár oscypek sajttal is találkozhatunk benne vagy hozzá. Ami a modern gasztronómiát illeti, van a zsureknek mai, mondhatni kiszuperált verziója is, amikor a krumplipürére öntik rá a selymes, daraboktól mentes zsureklét, ami finom, de a zsurek sava-borsát, sűrűségét sosem adja vissza.

Przemyśl nem csupán egy történelmi helyszín, hanem egy különleges időutazás: erődök, legendák és hangulatos városi terek találkozása. A délkelet-lengyelországi város egyszerre kínál izgalmas felfedezést és mély történelmi kapcsolódást – különösen a magyar látogatók számára. A XV. számú Borek erőd főépülete Az erődök világa – egy hatalmas katonai védelmi gyűrű nyomában Przemyśl körül egykor közel 50 kilométer hosszú erődrendszer húzódott, amely az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb védelmi rendszere volt. Több tucat erőd és lövegállás alkotta ezt a különleges „katonai gyűrűt”, amelynek számos eleme ma is bejárható. A Salis-Soglio, a Borek vagy a Duńkowiczki erődök ma már nemcsak történelmi helyszínek, hanem izgalmas túracélpontok is. A természet sok helyen visszahódította a betonépítményeket, így az erődök különleges, szinte misztikus hangulatot árasztanak. A felfedezés igazi kaland: keskeny folyosók, vastag falak, rejtett kazamaták és kilátópontok váltják egymást. A hűvös falak, a nedves levegő és a visszhangzó lépések együtt adják azt az élményt, amelyet a fotókon lehetetlen visszaadni. Sok helyen szinte teljes csendben fedezhetjük fel a helyszíneket – mintha egy pillanatra megállt volna az idő. Először 2013-ban jártam Przemyślben, amikor az első világháború kitörésének 100. évfordulójára készülő megemlékezések előkészítésén dolgoztunk. Történészként pontosan tudtam, mit jelent ez a hely, és milyen szerepet játszott a háborúban. Korábban jártam Verdunben is, így valami ahhoz hasonló, kiépített erődrendszerre számítottam. Az első erődnél megállva a mérete döbbentett meg igazán. A hihetetlen mennyiségű felhasznált anyag, és az a mérhetetlen emberi munka, tervezés és kivitelezés, ami mindez mögött állt, egészen lenyűgöző. A valóság azonban egészen más volt. Przemyśl erődjei nem egyetlen, látványosan rekonstruált helyszínt jelentenek, hanem egy hatalmas, szinte rejtőzködő rendszert. Tizenhárom évvel ezelőtt még alig voltak kiépítve: egy-két erőd volt rendezettebb, a többit szó szerint fel kellett fedezni. Azóta azonban rendkívüli energiával zajlik az erődrendszer megmentése és látogatóbaráttá tétele. Évente egy-két alkalommal visszatérek ide, és minden alkalommal lenyűgöz, mennyit változott a hely. 2018-ban a Galícia Expressz utasaival jártuk be az erődöket – és ugyanazt a döbbenetet láttam rajtuk, amit egykor én is átéltem. A XI. számú Duńkowiczki erőd bejárata Az erődmúzeum – amikor megelevenedik a történelem A duńkowiczki-i erődben kialakított erődmúzeum nemcsak bemutatja az 1914–15-ös eseményeket, hanem közelebb is hozza azokat. Korabeli fegyverek, egyenruhák, enteriőrök és makettek segítségével szinte megelevenedik a múlt. Külön pozitívum a magyar látogatók számára, hogy magyar nyelvű feliratok segítik a tájékozódást, sőt magyar nyelvű audioguide is elérhető. A Bizalmi Kereszt a Tatár-dombon Mit jelent Przemyśl a magyarok számára? Przemyśl a magyar történelmi emlékezet egyik fontos helyszíne. A védők kitartása az ellenfél körében is legendássá vált: az erődöt nem fegyverrel, hanem kiéheztetéssel tudták csak elfoglalni. Nem véletlen, hogy az ellenfél is „Przemyśl oroszlánjainak” nevezte őket. A Tatár-dombi, valamint a Bolesław Śmiały utcai osztrák–magyar katonatemetőkben az ostromok alatt életét vesztett több tízezer katona nyugszik, köztük magyarok ezrei. Ezek a csendes helyek nemcsak a történelem súlyát őrzik, hanem személyes közelségbe is hozzák a múltat. Itt sétálva az ember óhatatlanul lelassít, és egészen másként kezd gondolni a történelemre. Valahányszor erre járok, mindig meggyújtok egy mécsest, és elhelyezek egy szál virágot. A város, amely tele van felfedeznivalóval Przemyśl nemcsak az erődök miatt különleges – maga a város is igazi kincsesbánya. A lejtős piactér (Rynek) műemlék polgárházai, a XVI. századi városháza és az alatta húzódó pincerendszer különleges hangulatot teremtenek. Itt található a derék katona, Švejk szobra is, amely a főtér egyik legkedveltebb és kihagyhatatlan látványossága, de ugyanilyen figyelemre méltó a magyar huszár és a lengyel ulánus szobra, amelyeket magyar és lengyel szobrászok alkottak. Przemyśl jelképe a medve, amely szinte mindenütt felbukkan a városban – szobrokon, díszítéseken, ajándéktárgyakon. Nem véletlenül: a város eredetéhez is egy legenda kötődik. A történet szerint egy herceg vadászni indult, és azon a helyen, ahol elejtett egy medvét, várost alapított. A városnézés során mindenhol találkozunk a különböző formában megjelenő „városi medvékkel”. A Mária mennybemenetele székesegyház, amely gótikus alapjaira épült, majd barokk formát kapott, ma is impozáns látványt nyújt 71 méteres tornyával. Ugyancsak figyelemre méltó a Keresztelő Szent János görögkatolikus katedrális, amely gazdag történetével és különleges ikonosztázával emelkedik ki. Gyönyörű a kilátás nyílik a városra a Tatár-dombról, ahol a hagyomány szerint egy tatár kánt temettek el. A közelben a XIX. században erőd épült, és ma már a Bizalmi Kereszt is megtalálható itt. A történelem több korszakát idézi meg Nagy Kázmér vára, amelynek falai között ma is kulturális élet zajlik, valamint a XVIII. századi Óratorony, amely ma a Harang- és Pipamúzeumnak ad otthont. A városban sétálva egymást érik a templomok és kolostorok: a ferences, karmelita és bencés épületek mind hozzájárulnak Przemyśl egyedi arculatához. Az első világháborús fotókat nézve különös érzés felismerni, hogy sok helyszín ma is szinte változatlan: ugyanazok a házak, utcák köszönnek vissza. Mindig megérint, amikor eszembe jutnak az ostromlott városban készült fotók a lakosságról. A San folyó partja különösen hangulatos része a városnak: jó időben megtelnek a padok, miközben a folyó nyugodt sodrása adja a háttér hangulatát. A városi élményhez hozzátartozik a felújított vasútállomás is, amely hangulatában a Monarchia világát idézi. Az épület éttermében kifejezetten jó lengyel ételeket és süteményeket kínálnak – szinte kötelező itt megállni. Az ablak mellett ülve, miközben a vonatok jönnek-mennek, szeretem figyelni a város áramlását. A főtér számomra mindig a megérkezés helye. Jó itt leülni egy limonádé mellé, és csak nézni a várost. Tavasszal a húsvéti vásár, télen az adventi forgatag ad különleges hangulatot – ekkor a tér még inkább megtelik élettel. Ilyenkor könnyű megérteni, miért szerethető ennyire ez a város. 2023-ban egy magyar fiatalokból álló csellókamarával tértem vissza Przemyślbe. A fellépések során érezhető volt, milyen nyitottsággal és érdeklődéssel fordulnak a helyiek a magyar kultúra és zene felé. Przemyślben különösen erős ez a kapcsolat: a magyar látogatókat mindig szívesen fogadják, és őszinte kíváncsisággal, barátsággal fordulnak feléjük. Hogyan érdemes felfedezni? Az erődök bejárásához érdemes előre tervezni: autóval vagy kerékpárral több helyszín is könnyen összeköthető. A legjobb élmény érdekében érdemes kombinálni a városi sétát és az erődök felfedezését – így válik teljessé a przemyśli élmény. Egy különleges úti cél a közelben Przemyśl könnyen elérhető Magyarországról, így akár egy hosszú hétvége alatt is felfedezhető. Nem zsúfolt, viszont annál gazdagabb élményekben. Ha olyan úti célt keresel, ahol a magyar történelem, a természet és a monarchiát idéző városi hangulat egyszerre van jelen, Przemyśl garantáltan emlékezetes választás lesz. Talán ezért is térek vissza újra és újra: minden alkalommal ad valami újat –egy történetet, egy hangulatot, vagy csak egy csendes pillanatot.

A II. János Pál pápának emléket állító, Székesfehérváron idén tavasszal nyílt nagyléptékű kiállítás teljességéhez a 18 teremnyi tárgyi emlék és fotó mellett elengedhetetlen része a helyben megkóstolható kremówka, azaz a lengyel krémes, ami a pápa egyik kedvenc, ha nem a legkedvesebb süteménye volt. Ez az egyszerűnek tűnő sütemény teszi teljessé az élményt, jeleníti meg legjobban az embert a méltóság mögött. A különleges kiállítás egyedi süteményét a lengyel gyökereit büszkén vállaló fehérvári mestercukrász, Damniczki Balázs alkotta meg. fotó: Damniczki Cukrászda A wadowicei nosztalgia: II. János Pál és az érettségi utáni sütemény A nagyvilág 1999. június 16-án ismerhette meg a kremówkát. Ezen a napon látogatott el a szentatya szülővárosába, Wadowicébe, ahol megemlékezett a gyerekkoráról és az édességekhez, pontosabban a kremówkához fűződő viszonyáról is, elmesélve, hogy az érettségi vizsgát követően a többiekkel együtt kremówkával ünnepeltek. Ez a félmondat elég volt ahhoz, hogy a süteményt Lengyelország-szerte pápai kremówkaként, azaz kremówka papieska kezdjék el emlegetni, kiemelt helyet biztosítva számára a vitrinekben és a turisták szemében. Egy közismert városi legenda szerint a híresen édesszájú fiatal Karol Wojtyła nem csupán visszafogott süteményezéssel, hanem evőversennyel ünnepelte a vizsgák végét, amit ráadásul meg is nyert. A leendő pápa állítólag tizennyolc (más források szerint tizenöt) szeletet pusztított el egy ültő helyében, bár később tréfásan megjegyezte, hogy a gyomra nem feltétlenül köszönte meg ezt a teljesítményt. A pápa számára a kremówka jelentette az otthon ízét, a háború előtti békés Lengyelországot és az ifjúság szabadságát. Damniczki Balázs: Ágyútalptól a cukrászműhelyig A kiállításhoz kapcsolódó desszert megalkotására Damniczki Balázs székesfehérvári cukrászmestert kérték fel a szervezők, akinek személye sorsszerű választás volt. A Damniczki-ősök sorsa összefonódott a magyar és a lengyel történelem egyik legdicsőbb fejezetével, a család ugyanis a 19. század közepén érkezett Magyarországra, méghozzá Bem József, azaz Bem apó seregével. Az egyik lengyel felmenő bognármester volt, aki a honvéd tüzérség ágyútalpai alatti kerekek javítását és karbantartását végezte. Balázs számára tehát a kremówka elkészítése nem csupán szakmai kihívást jelentett, hanem egyfajta tisztelgés a lengyel gyökerei előtt. Mit kóstolhatunk a kiállításon? Balázs egy 60 évvel ezelőtti, ahogy ő fogalmaz, régi vágású receptet vett alapnak, ezt finomította alakította úgy, hogy megtartsa annak jellegzetességét, megmutassa miben más, mint a mi krémesünk. A kremówka gazdag krémjébe éppen ezért nem felvert tojásfehérjét fogatott, hanem olvasztott vajjal gazdagította és a saját fejlesztésű, tejjel és tejszínnel gyúrt vajas tésztalapjai közé zárta a tartalmas krémet. A kiállítás megtekintése után, az élmény teljessége és az élvezetek végett mindenképp érdemes megkóstolni ezt a lengyel édességet, amit egy lengyel gyökerekkel rendelkező cukrász álmodott újra számunkra.

Egy friss jelentés szerint a lengyel-Tátra területén rekordlétszámú, legalább 64 barna medve él, de a valós szám ennél is magasabb lehet. A populáció növekedése jelentős, hiszen 2013-ban még 45, 2017-ben pedig 56 medvét tartottak nyilván. A kutatók ugyan próbálják folyamatosan figyelemmel követni az állatokat, de azok hatalmas területeken mozognak – nagy részük rendszeresen átvándorol Szlovákiába is élelem után kutatva – így pontos adatokat nehéz kapni. Bár a medvék alapvetően félénk, mindenevő állatok, és kerülik az embert, a medve-populáció és a turisták számának növekedésével a találkozások száma növekszik – főként tavasszal, amikor felébrednek téli álmukból és aktívan keresik a táplálékot. Mit tegyünk, túrázás közben, ha medvével találkozunk? Először is, ha tehetjük, NE INDULJ EL EGYEDÜL a hegyekbe! Az elhagyatottabb területeken – értelemszerűen nem az olyan helyeken, mint például a Morskie Oko és környéke - túrázás közben rendszeresen csapjunk zajt, akár beszélgetéssel, akár csak néha összeütögetve a túrabotjainkat. Sose térjünk le a kijelölt túraútvonalakról! Ha mégis szembetalálkoznál egy medvével, NE AKARJ KÖZELEBB MENNI – még akkor sem, ha békésnek tűnik! Ne próbálj meg fotózkodni vele, ne akard megnézni közelebbről! Könnyű mondani, de maradj nyugodt, NE FUSS EL – a medvék akár 50 km/h sebességet is el tudnak érni, így esélyed sem lehet vele szemben! Lassan kezd el hátrálni – ne fordíts hátat – és KEZDJ EL HALKAN BESZÉLNI. Az emberi beszéd sokszor elégséges, hogy ott hagyjon minket... Ha a medve mégis közeledni kezd, EMELJÜK FEL A KARJAINKAT, hogy nagyobbnak tűnjünk. Végső megoldásként, ha a medve még mindig felénk mozog, dobjunk el valamit, például a hátizsákunkat, hogy eltereljük a figyelmét. Mielőtt medveriasztó sprayt vásárolnál A spray hatékony "fegyver" tud lenni, ám jó, ha tudod: hatékony működéséhez időben elő kell venni, és megfelelően használni, de a legtöbben "lefagynak" ilyen helyzetben és sokszor nincs is kéznél... a megfelelő eredményhez közel kell lenni az állathoz, kb 6-12 méterre, de sokszor már távolabbról is észre lehet venni és hasznáalt nélkül elkezdeni hátrálni... szeles időjárási körülmények során akár vissza is üthet a spray használata... kevesen tudják, de a spraynek lejárati ideje van, ami után már nem garantált a megfelelő működés, így ha nem jársz sűrűn a hegyekben, valamint betartod a fenti szabályokat, jó eséllyel nem fogod a lejárat előtt használni... Fontos kiemelni még egyszer: a populáció növekedése ellenére a medvetámadások ritkák. Kicsi odafigyeléssel és némi szabály betartásával ezen kevés támadás is megelőzhető - a hegyek az ő otthonuk, mi csak vendégek vagyunk!