A KERESÉS TALÁLATAI
Keresés ezen a webhelyen
254 találat
- A „LENGYEL SZENTENDRE” - KAZIMIERZ DOLNY
A Visztula jobb partján fekvő, Igazságos Kázmér fejedelem nevét viselő kisváros a kelet és nyugat között a Visztulán folyó gabonakereskedelem hajnalán alakult ki. A folyó mentén gombamód szaporodtak a gazdag gabonakereskedők magtárai, a kisváros főtere köré pedig impozáns, gazdagon díszített kereskedőházak épültek. A 16-17. században a Visztulán Gdańskba úsztatott gabonával történő kereskedés nagyban hozzájárult a város fejlődéséhez, az eredetileg Olaszországból származó Przybył, Czarnota és Celej kereskedőcsaládok a gabonakereskedelemnek köszönhetően gazdagodtak meg. A „reneszánsz ékkövének” is nevezett város első írásos említése 1249-ből származik, a Várhegyen ma is álló, a 13-14. század fordulóján épült Őrtorony és a ma már nem léteztő, fából épült kastély voltak a település első épületei. Eleinte csak Kazimierz-nek nevezték, később adták hozzá a Dolny (alsó) jelzőt, hogy megkülönböztessék Visztula felső szakaszán fekvő Krakkó mellett alapított Kazimierztől. A város a 16. században élte aranykorát, amely a 17. század közepén, a svéd invázió idején ért véget, akik felgyújtották a várost. A lengyel gabona iránti kereslet csökkenésével, majd Lengyelország felosztásával a város elvesztette piacait, a 19. század közepén városi rangját, a 19. század végén pedig üdülőhellyé vált. Az I. világháborút követően művésztelep lett, majd a II. világháborút követő években egyre népszerűbbé vált a turisták körében. A művészeti hagyományok folytonosságának egyik biztosítéka a városban élő vagy a városhoz kötődő művészeket tömörítő Kazimierzi művészeti Társaság (Kazimierska Konfraternia Sztuki), nem kis részben nekik köszönhetően a kisvárost napjainkban Franciaország és Olaszország híres művésztelepeihez hasonlítják. Napjaink egyik leghíresebb lengyel kisvárosa a turisták és művészek kedvelt célpontja, melyet a látogatók leginkább a „festői” és „varázslatos” szavakkal jellemeznek. Számos műemléképülete (állítólag több mint 100 ilyen van), a lublini reneszánsz stílusú építészete, a minden lépésnél érzékelhető gazdag történelme évente több mint egymillió turistát vonz. A lenyűgöző kisvárosi környezetben a leghíresebb színpadokhoz méltó rendezvények, emlékezetes koncertek, neves festők kiállításai, irodalmi találkozók, workshopok, szabadtéri művészeti rendezvények várják az érdeklődőket. Egyedülálló klímájának, a végtelen séta- és kerékpárutaknak, valamint Európa legnagyobb sűrűségű szurdokhálózatának köszönhetően a természetszerető turisták is szívesen látogatnak ide. Celej-ház (Kamienica Celejowska) A Senatorska és a Witkiewicz utcák sarkán áll a 17. század elején épült Celej-ház, amely Lengyelország egyik legértékesebb reneszánsz épülete. Az épületben található Visztula Múzeum több mint 5000 kiállítási tárgyból álló régészeti, történelmi és képzőművészet gyűjteménnyel rendelkezik, Kazimierz Dolny 1910-ben készült makettje mellett a gyűjtemény nagy részét a művésztelep vendégeinek festményei teszik ki. Piactér (Rynek) A téglalap alakú Piactér középpontjában a 19. századból származó zsindelytetős egykori városkút látható. A tér délkeleti részén álló árkádos kereskedőházak közül a Przybył testvérek (Mikołaj és Krzysztof) 1615 körül szorosan egymás mellé épült, dúsan faragott, díszes attikájú reneszánsz kereskedőháza (Kamienica Przybyłów) a leginkább feltűnő, melyet a helyi idegenvezetők „Lengyelország legrondább reneszánsz épülete” szavakkal jellemeznek. A sokat utazó testvérpár házának falát többek között Szent Miklós és az utazók védőszentje, Szent Kristóf képmása díszíti. A tér nyugati oldalán álló, a 20. század közepén épült Építészek Háza (Dom Architekta) szinte eltörpül a vele átellenben álló, 1795-ben épült, felújításra váró barokk Gdański-ház (Kamienica Gdańska) mellett. Keresztelő Szent János és Szent Bertalan plébániatemplom (Kościół Rzymskokatolicki – Fara) A Piactértől északkeletre, egy kis dombon áll a település legrégebbi temploma, az eredetileg a 14. század elején gótikus stílusban épített, 1561-ben leégett, majd a 16. század végén lublini reneszánsz stílusban újjáépített plébániatemplom. A templom 1620-ban készült, vörösfenyő keretben lévő orgonája az egyik legrégebbi templomi orgona Lengyelországban, egyben Európa egyik legszebb késő reneszánsz orgonája. Boldogságos Szűz Mária Angyali üdvözlet temploma és a kolostor A plébániatemplommal átellenben, a kisvárostól délnyugatra emelkedő dombon álló templom 1589-ből származik, a mellette lévő református kolostor 1638-1668 között épült, az épületkomplexumot a 18. század első feléből származó fal veszi körül. Három kereszt-hegy (Góra Trzech Krzyży) Szinte minden Kazimierz Dolnyba tett kirándulás kötelező eleme a Három kereszt-hegy „megmászása”, az 1708-as pestisjárvány áldozatainak emlékére felállított keresztek előtti kilátópontról festői kilátás nyílik a városra és a Visztulára. Az Alsóvár és az Őrtorony (Zamek w Kazimierzu Dolnym) A Piactértől néhány száz méterre emelkedő Várhegyen (Góra Zamkowa) álló épületegyüttes ma egy toronyból és egy tető nélküli várromból áll. A Nagy Kázmér által alapított erőd a 14. századból származik, 1655-ben, a „Svéd özönvíz” során a svéd csapatok elfoglalták és felgyújtották, 1657-ben pedig Rákóczi György erdélyi csapatai szinte teljesen lerombolták. Az Alsóvártól külön álló Őrtorony (Baszta) valószínűleg a 13-14. század fordulóján épült. Egyetlen bejárata hat méterrel a talajszint felett van, ezért aki fel szeretne jutni a torony tetejére, egy falépcsőn kell felmásznia. Valaha ez volt a vár börtöne, később a vámőrség és a kincstár használta. A közeli Alsóvár felépítését követően elvesztette védelmi szerepét, ezután a Visztulán történő éjszakai hajózást megkönnyítése érdekében belvízi világítótoronyként használták. Zsinagóga (Synagoga w Kazimierzu Dolnym) A Kis Piactéren (Mały Rynek) álló késő-barokk zsinagóga a 18. század második felében épült. A nácik 1939-ben bezárták, majd a háború végén a német hadsereg, majd a lengyel lakosság lerombolta. 1953-ban újjáépítették és 2003-ig moziteremként használták. Az épületben jelenleg zsidó témájú kiadványokat árusító könyvesbolt és vendégház található, a fő imaszobát azonban helyreállították és nyitva áll a turisták előtt. A hozzá fűződő legenda szerint a zsinagógát Nagy Kázmér alapította szeretője, a szépségéről híres zsidó nő, Esterka ajándékaként, akitől állítólag két fia, Niemir és Pełka született. Az építkezéshez szükséges köveket a jeruzsálemi nyugati falból kellett volna idehozni, a Tóra-tekercseket rejtő függönyt a legenda szerint maga Esterka varrta. Gabonamagtárak (Spichlerze) Egykor több mint 50 gótikus és lublini reneszánsz stílusú magtár épült a városban, ezek fele téglából. A nagyrészt a 16-17. században épült magtárak közül több ma is áll, némelyik romos állapotban, másokban szálloda, múzeum vagy más intézmény működik, de sajnos többet lebontottak, illetve a múltban leégett.
- PEWEX, A DOLLÁRMÁGNES
Azok, akik anno sokat ácsingóztak a magyar dollárboltok kirakatai előtt, ők pontosan el tudják képzelni, mint jelentett a gyakori áruhiánnyal küzdő Lengyelországban a Pewex. A Pewex, azaz a Przedsiębiorstwo Eksportu Wewnętrznego ugyanazon az elven működött, mint a hazai dollárboltok. A külföldön dolgozó családtagoktól, rokonoktól kapott dollárokkal rendelkező lengyel állampolgárok valutájából és a szocialista blokkban élő, Lengyelországba látogató turisták dollárjaiból igyekezett az országot sújtó, egyre súlyosbodó devizahiányt orvosolni a maga módján, miközben alapvetően egyfajta kiskaput jelentett az elérhetetlen nyugati és a beszerezhetetlen lengyel termékekre vágyók számára. A PKO bank által alapított Pewex üzletekben kizárólag amerikai dollárért vásárolhattak vámmentesen és sorban állás nélkül számos elérhetetlen nyugati terméket, nagyobb háztartási gépeket, sőt, autókat is. Az üzletekben és kioszkokban azonban nem csak klasszikus értelembe vett luxuscikkeket árusítottak, hanem mindent, ami a nyugati életérzés magában hordozta: Donald rágót, Lewis farmert, márkás alkoholokat, cigarettát, játékokat. Dollár hiányában egyetlen tranzakció sem hiúsulhatott meg, akinek nem volt valutája, az az üzlet közelében lévő, nem épp legális, de megtűrt valutaváltóknál vásárolhatott, az üzletekben ugyanis senkit nem érdekelt honnan van a dollár a zsebében. A PKO sajátos módon - dollárhoz kötött - 1 centtől 100 dollárig terjedő címletekben kibocsátott Pewex-csekkekkel tartotta magánál a valutát, a devizaszámlával rendelkező lengyelek ebben vehették fel a pénzüket, amit természetesen csak a Pewex üzleteiben tudtak elkölteni, az ott vásárlók pedig a visszajárót minden esetben ezekben - a játékpénznek tűnő - csekkekben kapták. Az üzletlánc 1972-ben kezdte meg működését, a nagyvárosok mellett a turistaparadicsomokat célozták meg, így került a Lengyel Tátra fővárosába, Zakopanéba is több egységük. A Pewex a luxus és a kiváltság szimbóluma volt, amely a lengyel rendszerváltás idejére már 840 üzlettel rendelkezett. A forradalom után a csekkek elvesztették értéküket, a piacgazdaságnak köszönhetően az addig különleges választék darabjai számos másik lengyel üzletben vagy épp piacon fellelhetővé váltak. Ezzel azonban még nem ért véget a Pewex története, 1991-ben egy egykori kém szerezte meg a nagy logisztikai központtal és kiterjed bolthálózattal rendelkező láncot, majd a kétezres évek elején már nem volt halogatható a márka piacról történő kivonása, így kicsit több mint 10 éve eltűnt az utolsó Pewex üzlet is a lengyel utcákról. A Pewex márkanév és az emblematikus logó azonban meglepő módon ma is használatban van: egy olasz szupermarket lánc fut alatta.
- 10 DOLOG, AMIT NAGYON SZERETTEM ŁÓDŹBAN
Manapság egyre inkább úgy utazunk, hogy az Instagramon gyakran szembejövő szép helyekre igyekszünk mi is, mert ugyanazon a hegyen, ugyanazon épület előtt, ugyanannál a tónál akarunk magunkról egy szelfit. Lassan elfelejtjük a régi utazások ízét, amikor még nem ismertünk előre mindent, hanem magunk fedeztük fel a városokat, vidéket. Nos, Lengyelországban még bőven találni olyan helyeket, melyek nem unalomig ismertek. Ilyen például Łódź is, amelyről szinte semmit nem tudtam, mielőtt a városba indultam. Ha megkérdezi valaki az utazás előtt, milyen látványosságokat fogok felkeresni, bizonyára csak a vállamat húzogattam volna, mert egyetlen egyet se tudtam volna felidézni. De bevallom, én sokkal izgalmasabbnak tartom az ilyen típusú utakat, mint elmenni teszem azt Szantorinire, és elkattintani a milliomodik ugyanolyan Instagram-képet. Łódź ráadásul alaposan rácáfolt arra, hogy ne lenne ott elég érdekesség. Tele van a város klasszikus és meghökkentő látnivalókkal, melyek akár 3-4 napra is elég programot kínálnak. Imádtam nyitott szemmel járni, újabb és újabb meglepetésekre rácsodálkozni. Azt is különlegesnek találtam, hogy sok más várossal ellentétben, Łódź látnivalói nem egy óvárosra koncentrálódnak. Elszórtan helyezkednek el a múzeumok, egyéb látnivalók, így azokat felkeresve bebarangolhattam az egész várost. Az újjászületés Łódź könnyen válhatott volna egy elbukott kísértetvárossá, amikor a rendszerváltás idején szinte minden üzeme bezárt. Ehelyett feltámadt, mint valami főnixmadár, és valami egészen zseniális módon hasznosította újra az elhagyatott gyárakat. Nem tudom, van-e még egy ilyen város bárhol a világon, ahol ennyi üzemet, erőművet, elhagyott palotát sikerült volna ilyen pompásan hasznosítani. Ráadásul a már haszontalanná vált létesítmények új életre keltése nemcsak öncélú építészeti bravúr, hanem a társadalmi és gazdasági élet egyik hajtóerejévé vált – ma Łódź nem egy elbukott textilközpont, hanem egy ízig-vérig modern, fiatalos város. Nem egy kaptafára történt a fejlesztés Időben, térben és mélységében a legnagyobb léptékű felújítás a Manufaktura kialakítása során történt, ahol egy hatalmas régi gyártelep volt a kiindulópont. Izrael Poznański egykori gyárkomplexuma helyén ma több mint 300 üzlet, éttermek, múzeumok, diszkó, bowlingpálya, tánciskola, mozi, hotel és számos más intézmény kapott otthont. A Manufaktura szívében egy szökőkutakkal ékesített tér is található, ahol koncerteket és szabadtéri rendezvényeket tartanak. A komplexum közepén egy homokos részt is kialakítottak, ahol folyamatosan zajlanak a strandröplabda meccsek. És ha valakinek zipline-hoz van kedve, átsuhanhat az egész terület felett. Ehhez a kilátótoronyba kell felmenni – itt egyébként kiállítás is található a Manufaktura történetéről. A komplexum magában foglalja a Poznański család egykori lakóházát is, amely jelenleg a Lodz Városi Múzeum, és ahol igyekeztek a kastély eredeti pompáját felidézni. A precízen helyreállított épületek, például a Manufaktura mellett, sok házat csak nagy vonalakban újítottak fel, és amolyan romkocsma hangulatot teremtettek – ilyen pl. az Off- Piotrkowska épület. A Piotrkowska utca 138-140. számok között található komplexum az egykori Ramisch-gyár gyönyörű gyapotgyárának épületeit gondolta újra, és a sikeres felújítási projektek egyik legnagyszerűbb példája. Az 1990-ben bezárt épület állaga hamar leromlott, olcsó ázsiai árusok otthona volt. 2010 vége felé a város fiatal és lelkes vállalkozói ismerték fel a terület hatalmas potenciálját, és hamarosan bárok, klubok, stúdiók, dizájncégek és könyvkiadók egész sora kezdett jelent meg a környéken. Különösen nagy beruházások nélkül született meg ez a nagyon szerethető hely, ahol a múlt, a jelen és a jövő varázslatosan él egymás mellett. A Piotrkowska utca A Łódźt kettéosztó Piotrkowska utca a város kereskedelmi és társadalmi központja. Mintegy öt kilométeres hosszával Európa leghosszabb sétálóutcájának számít, és éttermek, sörkertek, hot-dog standok, valamint neoreneszánsz és szecessziós épületek keveréke szegélyezi. Ha este megszomjazol, nem lesz gond: ezen az egyetlen utcán több mint 150 klub és kocsma található! Łódź ikonikus szállodája, az 1887-1888-ban kialakított neoreneszánsz Grand körülbelül félúton található. A vendégek közt számos híresség fordult meg itt, például Isadora Duncan, Roman Polański és Tito. Korábban ez is Ludwig Meyer textilüzeme volt, csak később alakították át szállodává. Bent az eredeti építészeti elemek rendkívül modern részletekkel keverednek, de valahogy harmonikusan működik együtt az egész. A városlakók bevonása a várost érintő döntésekbe Maradjunk még kicsit ezen a rekord hosszú utcán. A Piotrkowska 165/169 magasságában kialakított modern villamosmegállót a helyiek sokáig „zsiráf-állomásnak” nevezték szokatlan magassága miatt. Miután a tetejét átfestették kicsit pszichedelikus színekre, a név „unikornis-állomásra” változott. Mint megtudtam, Łódź városában minden évben szavazhatnak a lakosok, hogy egy bizonyos összeget mire költsön el a város. Benyújtanak több tucat tervet, és azok közül lehet egyre szavazni. 2019-ben egy unikornis szobor megalkotását választotta a város, ha már van unikornis-állomásuk. A sok-sok izgalmas belső udvar Nagyon tetszettek az eldugott udvarok is, külön izgalmas játék volt ezeket felfedezni. A Piotrkowska 3 alatt található a leghíresebb, a rózsakert, ahol az épületek falait sok ezer apró tükörmozaik díszíti. Ugyancsak látványos a Wieckowskiego 4 számú ház udvara, ahol egy hatalmas, álomszerű festmény ékesíti az egyik házfalat. A Piotrkowska 37 alatt egész más hangulat fogad: itt az elegáns épületek közt egy békés kis medencét alakítottak ki. A Piotrkowska 217 egy jóval nagyobb udvar, amely egy kicsit a mi romkocsmáink hangulatára emlékeztet – itt néhány butik mellett elsősorban kávézók és éttermek uralják a terepet. Filmes múlt Łódź komoly filmes múltra tekint vissza – nem véletlen, hogy a beceneve HollyŁódź (ejtsd: holliwudzs). Az itteni filmiskola nemcsak az ország legjobbja, de világszinten is az élvonalba tartozik. Andrzej Wajda, Roman Polański vagy Krzysztof Zanussi is itt tanultak. A legjobb hely ezzel ismerkedni a "pamutkirály" Karol Scheibler palotája, ahol a régi fényűző épületben állították ki a filmes ereklyéket. A legértékesebb kiállítási tárgy egy fotoplasztikon (sztereoszkópos néző), amelyet 1900 körül építettek a készülék feltalálójának és építőjének, August Fuhrmann műhelyében. A filmek kedvelőit még egy múzeum várja: az EC1, amely a nevét a város első erőművéről (Elektro-Ciepłownia 1) kapta. Az 1906-ban megnyitott és 2000-ben bezárt széntüzelésű erőművet, a hűtőtornyot és a melléképületeket gyönyörűen felújították és átalakították, hogy otthont adjanak a interaktív Tudományos és Technológiai Központnak, egy planetáriumnak és a Nemzeti Filmművészeti Központnak. Sőt, aki szereti a lengyel képregényeket, az még egy kiállítást talál itt, ugyanis azoknak is szenteltek egy épületet. Łódź azzal is büszkélkedhet, hogy itt nyílt meg a világ második legrégebbi filmszínháza 1899-ben, nem sokkal azután, hogy a Lumiere-fivérek megnyitották az első mozit Párizsban. Erre ma a Stare Kino Cinema Residence butikhotel emlékeztet, melynek 22 szobája egy-egy híres lengyel filmet idéz meg. Az alagsorban most is egy régi hangulatú kis moziterem üzemel, ahol minden este 6 és 8 órakor egy-egy klasszikus filmet vetítenek le. Ez nem nyitott a nagyközönség felé, csak a szálloda lakói vehetnek részt a vetítésen. Sok száz falfestmény Łódź híres a falfestményeiről is, melyekből több száz található a városban. A művek ismert lengyel (többek között Proembrion, M-City, Etam) és külföldi utcai művészek (többek között Osgemeos, Eduardo Kobra, Inti, Aryz, Remed) alkotásai. A legismertebb az Artur Rubinstein kép (E. Kobra alkotása), ami a belvárost díszíti, a Henryika Sienkiewicza utca 18 alatt. A kortárs szabadtéri városi galéria nem csak graffitikből áll, hanem találunk mindenféle installációt az épületfalakon, többek között fémrudakból, autóalkatrészekből, tükördarabokból vagy akár mohából. Múzeumként újjászületett csodás régi paloták Łódź városában szerencsére az egykori kastélyok nem sínylették meg nagyon a háborút – a németek és az oroszok sem ezeket, sem pedig a gyárakat nem rombolták le, hanem beköltöztek és használták őket. Így menekült meg a Leopold Kindermann Villa is, a város talán legszebb szecessziós épülete, melyben a Városi Művészeti Galéria kapott helyet. Érdemes felkeresni a Herbst-palotát is, Lengyelország egyik legszebb posztógyáros kastélyát, amely 1875 körül épült Matylda és Edward Herbst számára. A három legszebben felújított rész a gazdagon díszített bálterem, a tökéletesen karbantartott palotakert és a télikert, ahol ma konferenciákat, banketteket szerveznek. Gasztronómia Łódź városával és Lengyelországgal egy baj van – vicceltem a barátaimmal. Az ételek finomak, megfizethetőek és hatalmas adagokat szolgálnak fel. A meghökkent arcokat látva nagyot sóhajtottam, hiszen a tíznapos út során majdnem két kilót híztam. De tényleg ellenállhatatlanok a helyi fogások, én legalábbis imádtam őket. Łódź városában egykor lengyelek, zsidók, németek és oroszok éltek egymás mellett. Együtt alkották meg a város ipari, nyelvi és művészeti jellegét, de a hagyományos konyháját is. A lódziak rajongva beszélnek kedvenc levesükről, a zalewajkáról. Nagyszerűsége abban rejlik, hogy ez a burgonya alapú parasztleves egyszerűen és olcsón előállítható, régen az emberek gyakran reggelire, ebédre és vacsorára is ezt ették savanyú kenyérrel, ha nem volt idejük vagy pénzük változatosabb ételekre. A nyári kánikulában az én kedvencem azonban egy hideg leves, a chlodnik lett. Utazásom során minden egyes nap ettem, de életem legszebb és legfinomabb chlodnikját a híres Piotrkowska utcán, az Imber étteremben fogyasztottam el.
- LENGYELORSZÁG EGYIK LEGSZEBB FŐÚRI KASTÉLYA - ŁAŃCUT
Łańcut Lengyelország keleti részén, a Kárpátaljai (Podkarpackie) vajdaságban található. A vajdaság fővárosától, Rzeszówtól 18 km-re fekvő kisváros története a kora középkorig nyúlik vissza, a várost 1349-ben, Nagy Kázmér uralkodása idején alapították, története során a Pilecki, Stadnicki, Lubomirski és Potocki családok birtokolták. A LUBOMIRSKI CSALÁD BIRTOKÁBAN Łańcut legfontosabb látnivalója a főtér közelében álló kastélya, amely gyönyörű belső tereiről és értékes kocsigyűjteményéről híres. A kitűnő állapotban fennmaradt jelenlegi kastély – melyet Lengyelország viharos történelme során csodával határos módon elkerült a nagyobb pusztítás – a dúsgazdag Lubomirski család sarja, Stanisław Lubomirski megrendelésére épült 1629-1642 között. Akkoriban modern „palazzo in fortezza” (erődített palota) típusú, négyzet alaprajzú, saroktornyos, erődfalakkal körülvett lakóépület volt. A 18. század második felében Izabela Lubomirska hercegnő palotává alakította át. Jelentős átalakítások történtek a kastély elrendezésében, a kor divatjához és saját igényeikhez igazodva szinte a teljes berendezést lecserélték. Az 1770-es években kezdődött a kastélyt körülvevő park kialakítása. A vizesárok mentén hársfákat ültettek és sétányokat alakítottak ki. A 18. század végén Łańcut Lengyelország egyik legszebb főúri rezidenciája volt. Lengyelország egyik legszebb főúri kastélya 1816-ban, Lubomirska hercegnő halála után a birtok unokája, Alfred Potocki I., rajta keresztül pedig a Potocki család tulajdonába került, akik újabb műtárgyakkal bővítették a gazdag műkincsgyűjteményt. A kastélyt 1889-1911 között teljeskörűen felújították. A homlokzatokat francia neobarokk stílusban építették át, kiépítették a víz- és szennyvízhálózatot, bevezették az elektromos világítást, a mai napig létező belső terek nagy része ekkor készült. A termeket a régi korokból származó bútorok mellett újonnan vásárolt 18. századi bútorokkal rendezték be, a falakon főleg nyugati festők alkotási függtek. A parkban végzett munkálatok tizennégy évig tartottak, miközben területét megduplázták és kerítéssel vették körül. A teljeskörű rekonstrukciót követően Łańcut kastélya és parkja a kontinentális Európa egyik legfényűzőbb rezidenciája lett, ahol koronás fők, előkelő arisztokrata családok tagjai és híres diplomaták is gyakran megfordultak. A 20. század elején területét tekintve Łańcut az ötödik legnagyobb birtok volt Lengyelországban. 1915-ben Alfred Potocki III. lett a kastély birtokosa, akinek 1944-ben el kellett hagynia Łańcutot. A Wermacht által biztosított különvonaton magával vitte a gyűjtemény legértékesebb darabjait Svájcban telepedett le, ahol 1958-ban hunyt el. A kastély a II. világháború során nem szenvedett komoly károkat, 1956-1959 között ismét felújítottak, majd megnyitották a nagyközönség előtt. Utolsó jelentős felújítását 1996-ban végezték, amikor itt rendezték kilenc közép-kelet-európai államfő csúcstalálkozóját. Ennek apropóján rohamtempóban, egy hónap alatt felújították. Lengyelország egyik legszebb főúri kastélyának termei ma nagyrészt a 17-20. század közötti időszakból származó bútorokkal, festményekkel, szobrokkal vannak berendezve. KOCSIMÚZEUM A kastélyhoz tartozó egykori istállóban és kocsiszínben – melyet egy külön erre a célra kialakított park vett körül – látható a messze földön híres Kocsimúzeum. Az európai viszonylatban is egyedülálló fogatok, hintók, bricskák és lószerszámok olyan gyűjteménye várja itt az érdeklődőket, amely mennyiségét és értékét tekintve is elsőrendű a világon. A különböző típusú és rendeltetésű fényűző hintókat a leghíresebb bécsi, párizsi vagy londoni cégek készítették. A hintóház egyik felében a gálákra használt hintók, a másikban pedig a mindennapokban használt hintók láthatók, melyek a kiváló konzerválásnak köszönhetően máig megőrizték eredeti formájukat. A ŁAŃCUTI ZSINAGÓGA A łańcuti zsinagóga nemcsak Lengyelország, de sokak szerint egész Kelet-Európa egyik leggazdagabban díszített barokk stílusú zsidó imaterme.
- WUZETKA – A LEGENDÁS LENGYEL SÜTEMÉNY
Biztos, hogy többen találkoztak már a lengyel cukrászdák Pazar pultjaiban azzal a szerény, leginkább a magyar Rigó Jancsira emlékeztető süteménnyel, amelyet összesen két betű jelöl: WZ. Ez a wuzetka, két réteg kakaós piskóta között megpihenő édes, zselatinnal lazán megfogatott tejszínhab, a felső piskótaréteg alkohollal, melegített lekvárral finoman megitatott, tetején vékony, roppanós csokoládéréteg, amely cukrásztól és tájegységtől függően képezi részét a süteménynek, vagy nem. A süteményt általában tejszínhab sapka dekorálja, vagy a lengyel cukrászatra oly jellemző cirkalmas betűk, WZ. A wuzetka – szemben a legtöbb lengyel süteménnyel – nem rendelkezik évszázados hagyományokkal, nincsenek klasszikus gyökerei, születéséhez azonban több legenda is kötődik. Az egyik történet szerint a második világháborút követő időkben született, Varsóban, méghozzá a helyi szocialista cukrászüzem termékeként és lett a Varsói Cukrászüzemek, azaz Warszawskie Zakłady Cukiernicze után először WZC, aztán már csak WZ a frissen született édesség. Olyan elméletet is ismerünk, miszerint az éppen elkészült Kelet-nyugati autóút, a háború után rohamosan fejlődő Varsó felett érzett sikert akart a kormányzat ilyetén mód megörökíteni, és a WZ az valójában W-Z azaz Wschód-Zachód rövidítése, ami kelet-nyugati irányt jelöl. Itt a kissé megbízhatatlan források még arra is hajlamosak kitérni, hogy a vezetés elképzelése az volt, hogy az autóút mentén található cukrászdák kínálatába emeli be először ezt a finomságot. Létezik persze egy harmadik elmélet is, amely szintén Varsóhoz köti a süteményt. Ebben a történetben egy, a helyi ipartestület által meghirdetett verseny győztese lett a wuzetka, az ítészek ezt a süteményt találták méltónak arra, hogy a város külön bejáratú süteménye legyen. Bárhogy is történt, a wuzetkának ma már elvitathatatlan helye van nem csak a lengyel cukrászdák vitrinjeiben, hanem a lengyel gasztronómiában is. A könnyen elkészíthető, kevés alapanyagot igénylő, édes, krémes sütemény az elmúlt évtizedekben lengyelek és turisták millióival szeretette meg magát, és mára már egyenértékűvé vált számos évszázados finomsággal.
- FÜLES MACKÓ – EGY IGAZÁN KEDVES SZOCIALISTA ÁRUCIKK
A hetvenes-nyolcvanas évek idején nem csak klasszikus árucikkek cseréltek gazdát a baráti országok között, hanem a mesék is gazdát cseréltek és kötöttek ki a szocialista blokk megannyi tévéjében. A magyar gyerek is boldogan várták, hogy az Esti mese idején felcsendüljenek a jól ismert dallamok és érkezzen a csehszlovákoktól Rumcájsz, a Kisvakond, esetleg Bob és Bobek vagy a lengyel animáció csodái. Olyanok, mint a Bielsko-bialai stúdióban készült Lolka és Bolka, Lexi kutya, Pampalini meséje, vagy a Łódźban, a Se-ma-For stúdióiban életre keltett Varázsceruza és az emblematikus, máig népszerű Füles mackó. Miś Uszatek, azaz a magyarul Füles mackó névre keresztelt mesefigura története régről indul, az első mesék 1957-ben keletkeztek, amelyeket Czesław Janczarski író és Zbigniew Rychlicki illusztrátor készített. A kismackó történetei kezdetben a "Miś" gyermekmagazinban jelentek meg, később azonban a jószívű medvebocs számos mesekönyv főhősévé vált, a történetek pedig meghódították a világot. A közkedvelt mesehős a magazin hasábjai és a mesekönyvek után a modern kor gyerekei számára legkönnyebben elérhető csatornán is megjelent, a Łódź-i Se-Ma-For stúdió 1975-ben kezdte meg a rövid bábfilmek gyártását, amelyeket először a lengyel tévé sugárzott, majd több mint 20 országban került képernyőre. Füles mackó nem csak a szocialista blokk országaiban vált népszerűvé, hanem Japánban, sőt Finnországban is, de persze legnagyobb sikereit odahaza érte el: számos óvoda viseli a nevét a mai napig és az egyik legismertebb, Łódź-i illetőségű lengyel fast fashion divatház is külön kollekciókat dob piacra időről-időre, amelynek darabjain a mackó és társai láthatóak. A bábfilmből 1987-re összesen 104 darab egyenként 8-10 perces epizód készült el, amelyekhez – a bábfilmekre jellemző komoly igénybevétel miatt – közel 500 kismackó figurát kellett felhasználniuk. A sorozat népszerűségének hála a forgatások befejezése után az eredeti mackószoba, számos kellék és figura a Łódź-i Se-ma-fora Animációs Múzeumban került kiállításra, Füles mackó pedig a városban még saját emlékművel is rendelkezik, amely a Piotrkowska utcában áll. A szocialista mesék dömpingjével azonban szerencsére nem ért véget a lengyel animáció aranykora, mind a Bielsko-bialai, mind a Se-Ma-For filmstúdió a mai napig működik és ontja magából a fesztiváldíjas alkotásokat.
- EGY TEJIVÓ NEVŰ KÁVÉZÓ ÉS SÖRÖZŐ - KRAKKÓ
Nagyon megörültem, amikor egy tősgyökeres krakkói ismerősöm azt mondta, ez a hely a kedvence. Tehát nem csak a turisták találják vonzónak ezt az otthonos helyet Kazimierzben, vagyis a zsidó negyedben. Amikor belépsz, olyan érzésed lesz, mintha egy krakkói nagynénihez mentél volna látogatóba, kicsit ódon bútorok, a falakon családi fotók. A kávézó tulajdonosai ezt antikváriumokban, bolhapiacokon szerezték be, de egy idő után a vendégek is hoztak ajándékba fotókat, illetve a saját családi fényképeik közül is kiraktak néhányat. A kávé mellé itt stílusosan "Mleczarnia" feliratú tejkaramella (krówka) jár. Hogy miért tejivónak hívják a kávézót, arról az a történet járja, hogy amikor a felújításnál lekaparták a rétegeket a falról, egyszer csak előkerült ez a név, amit azután meg is őriztek. A napi leves mellett fogyaszthatunk itt egyszerűbb ételeket, amelyek alapja sajt, házi kolbász, erdei gyümölcsök. A gyümölcsök a desszert kínálatot is erősítik, többféle egészséges édesség közül is lehet válogatni. Némelyek szerint itt van a legfinomabb túrótorta (sernik) az egész városban, karamell bevonattal. A "némelyek szerint legfinomabb túrótorta" több kávézó kínálatában is szerepel – ha abban maradunk, hogy ezek megosztott első helyezést érdemelnek, akkor jól ítéljük meg a helyzetet. A Mleczarnia azonban nemcsak kávézó, de késő tavasztól kora őszig az utca túloldalán levő kerthelyisége Krakkó legjobb sörkertjének számít. Itt egy külön kis sörpultnál lehet megrendelni a számtalan csapolt és üveges, főként lengyel sört. A kert közepén egy nagy gesztenyefa is áll – ősszel állítólag résen kell lenni, nehogy a fejünkre potyogjon egy-egy érett termés. Ha a sörözés után kicsit sétálni van kedvünk, közvetlenül a kert szomszédságában van néhány nagyon helyes kis bolt – antikvárium, vintage és virág üzlet. Ha pedig megkedveltük a helyet, akkor érdemes felkeresni a wrocławi rokont – ott is működik egy Mleczarnia, a fb oldaluk szerint pazar kínálattal és stílussal. Én már beterveztem, hogy azt is megnézem.
- POPULARSKI BIGOS
A bigos talán az egyik leghíresebb és legkedveltebb lengyel fogás, amellyel minden utazó találkozik, amint elkezd ismerkedni a tradicionális lengyel konyhával. A bigos az ország egyik kedvence, nem ismer határokat, ugyanúgy jelen van – egy adott formában – a litván vagy a fehérorosz konyhában is. Mint a legtöbb hagyományos népi étel esetében, a fogás eredetét megállapítani szinte lehetetlen, de annyi talán sejthető, hogy az étel neve a harcot, az ellen kaszabolását jelentő régi lengyel bigosowanie szóból ered, hiszen az elkészítése során számos alapanyagot kell – ha nem is kérlelhetetlenül – lekaszabolni. A régi bigosok egyébként kevés hasonlatosságot mutattak a maiakkal, az alapvetően húsból, halból és vízi herkentyűkből készített fogásokat zöldfűszerekkel ízesítették, tejszínnel lágyították, aszalt gyümölcsökkel édesítették és nem ritkán erősen borsozták. A hús és a tejszín már jelzi – ez bizony csak a kastélyokban, palotákban került asztalra, ott is csak ünnepi alkalmakkor. A káposzta fogásban történő megjelenését egyes legendák II. Ulászlóhoz kötik, állítólag kifejezetten szerette a káposztát és a vadászatokon olyan bigosokat főzetett, amelyekben a vadhúsok mellett a káposzta is megjelent, sőt az erdő adta kincsek, a gombák, különféle bogyók is szerephez jutottak. Ez a bigos ideális fogás volt a többnapos vadászatokra, hiszen – mint tudjuk – a savanyú káposztás fogások újra és újramelegítve egyre jobb és jobb formájukat hozzák. A bigos aztán a 19. században funkciót váltott és – gazdag betartalmának köszönhetően – egyfajta úti étek lett, a hosszabb utakon előszeretettel fogyasztották, kenyérrel kísérve. Ugyancsak a kalóriadússágához köthető, hogy reggelire, a kinti munkák megkezdése előtt is sokszor került terítékre, főleg a téli hónapokban. Ahány ház, annyi bigos – ez a mai háziasszonyokra és bigosokra is érvényes, mindenki hozza az otthoni recepteket, a hagyományos, a családra vagy épp a falura, régióra jellemző alapanyagokat. Van, aki több napon át főzi, vagy épp almát reszel bele, aszalt szilvával gazdagítja, lekvárral édesíti, füstölt szalonnával mélyíti az ízeit, vadból készíti, borral önti fel, paradicsommal vagy paradicsompürével sűríti vagy húsoktól mentesen, vegán módra adja asztalra. Bármilyen csavart is vigyen bele a szakács, a jó bigos így is autentikus, szerethető és nyújtja azt, amire a lengyel léleknek szüksége van: az otthonosság érzetét egy tál ételbe csomagolva.
- FATEMPLOMOK KIS-LENGYELORSZÁGBAN
Lengyelország hat régiójának egyikeként Kis-Lengyelország (Małopolska) egy hagyományokban, műemlékekben és természeti kincsekben gazdag történelmi régió. A lengyel táj elválaszthatatlan eleme a történelmi faépítészet, amely gyönyörűen kiegészíti a zöld völgyekkel, festői dombokkal és magas hegycsúcsokkal csábító hegyvidéki környezetet. Mindezek az építészeti kincsek – melyek legnagyobb számban Kis- Lengyelországban maradtak fenn – nemcsak a táj elbűvölő elemei, de olyan, világviszonylatban is egyedülálló történelmi emlékek, amelyek a régió viharos történelmére és gazdag hagyományaira emlékeztetnek. Jaszczurówka A műemlék épületek sorában kiemelkedő helyet foglalnak el a máig fennmaradt gerendaépületek. A 255 legértékesebb történelmi faépületet csokorba gyűjtve a Sziléziai, Kis-Lengyelországi és Kárpátaljai Vajdaság összefogásának eredményeként 2001-ben hozták létre a Faépítészeti útvonalat (Szlak Architektury Drewnianej). A több mint 1500 km hosszú Kis-Lengyelország Faépítészeti útvonal (Szlak Architektury Drewnianej w Małopolsce) 255 történelmi faépítményt – többek között festői katolikus templomok, gyönyörű ortodox templomok, karcsú harangtornyok, főúri kastélyok, udvarházak és skanzenek – foglal magában, melyek a népi kultúra legértékesebb építészeti emlékei közé tartoznak. Az útvonal négy részből áll, ezek Újszandec (Nowy Sącz) és Gorlice, Tarnów és környéke, Árva (Orawa), Havasalja (Podhale), Szepesség és a Pieninek, valamint Krakkó és környéke. A szakrális épületek közül négy fatemplom 2003-ban felkerült az UNESCO Kulturális és Természeti Világörökség listájára. Ezek a Szent Mihály arkangyal templom Binarowában, a Szent Mihály arkangyal templom Dębno Podhalańskiban, a Szent Leonard templom Lipnica Murowanában és a Szent Fülöp és Szent Jakab templom Sękowában. 2013-ban újabb négy, ezúttal ortodox templom került fel az UNESCO listájára. Ezek az Ifjabb Jakab apostol templom Powroźnikban, a Boldogságos Szűz Mária templom Owczaryban, a Szent Paraskevi templom Kwiatońban és a Szent Mihály arkangyal templom Brunary Wyżne-ben. A legkorábban – 15-17. században – épült templomok azonos tájolással épültek, ami azt jelenti, hogy a templom legfontosabb része, a presbitérium kelet felé nézett. Ez a napkultuszra utaló szokás az ősidőkig nyúlik vissza, a kereszténység elterjedését követően azonban már Krisztus szerepét szimbolizálta. A fatemplomok megjelenése az évszázadok során jelentős változásokon ment keresztül. Különböző korokban különböző típusú épületek épültek, a régebbi templomokat ráadásul gyakran átépítették. Stílusuk a gótikától a reneszánszon és a barokkon át az újabb korok stílusáig terjed. A legkorábbi időkből fennmaradt templomok eredetileg általában két részből – egy téglalap alakú hajóból és egy szűkebb, három oldalról zárt presbitériumból – álltak. A presbitériumhoz észak felől sekrestye, a hajóhoz délről és nyugatról tornác csatlakozott. A 16. század végéig a templomépületeknek csak a déli oldalán voltak ablakok, ezt éghajlati, de szimbolikus okokkal is magyarázták, azt hitték ugyanis, hogy az északi oldalon ördögök és mindenféle gonosz lények leskelődnek. Az építményt többnyire zsindellyel fedett meredek nyeregtető fedi, ennek szélességét a presbitérium szélességéhez igazították. A 16.-17. század fordulójától kezdve a régebbi fatemplomoknál a szentély nyugati oldalkához tornyot, harangtornyot és gyakran ún. „soboty” nevű – a templomot körülvevő, a tetővel azonos dőlésszögű, oszlopokkal alátámasztott – alacsony árkádokat építettek. Az elnevezés onnan ered, hogy a templomtól távol élő híveknek már szombaton meg kellett érkezniük, és egész éjjel várniuk kellett a vasárnapi szentmisére. A kis-lengyelországi fatemplomok sorában különleges helyet foglalnak el a görögkeleti és a lemkó hagyomány ötvözésével született lemkó ortodox templomok. Az ún. ruszin-barokk stílusú, bordás szerkezetű templomokat három részből álló belső tér és sátortető jellemzi, hagymakupolás sisakkal fedve. A templomok központi részét a tekintélyes, méreténél fogva domináns főhajó alkotja. Annak ellenére, hogy nem szerepel a Világörökségi listán, a Faépítészeti útvonalon található néhány fatemplom kiemelt fontossággal bír. A magyar turisták körében egyik legismertebb a 17. sz. közepén vörösfenyőből, szög felhasználása nélkül épült egyhajós, késő gótikus Keresztelő Szent János templom, amely egyike a legszebb, legszínesebb festett fatemplomoknak a Kárpátokban. A templom falait, mennyezetét a deszkákra festett képek díszítik, melyeket 1656-től a 18. század közepéig, több ciklusban ismeretlen művészek festettek. A templom fő dísze falakat és a mennyezetet borító 14 nagy alakú kép Keresztelő Szent János életét mutatja be, rajtuk latin nyelvű, a Szentírásból származó idézet utal azok témájára. Barna Gábor plébános kezdeményezésére a 18. sz. elején a templom falaira – a jezsuita Hevenesi Gábor 1692-ben Nagyszombatban megjelent „Indicia Sanctitatis Ungaricae” (Régi magyar szentség) c. könyvének metszetei alapján – magyar szentek portréit festették. Az eredetileg 52 portré közül ma 49 arckép látható a templomban, Orawka templomát ezért „A magyar szentek templomának” is szokták nevezni. Ugyancsak ismert látványosság Zakopane egyik jelképe, a jaszczurówkai Jézus Szent Szíve kápolna. Tervezője és építője Stanisław Witkiewicz, az ismert festő és építész, akinek egyik legszebb alkotásaként a kápolnát „Witkiewicz gyöngyszemének” is nevezik. A magas folyamikő alapzaton álló, gerendából épült árkádos-galériás kápolnát gorál ácsok és fafaragók építették 1905-1907 között. A zsindellyel fedett nyeregtetőből négyszögletes harangtorony emelkedik, csúcsán fém kereszttel. Az egyhajós kis kápolna téglalap alakú presbitériummal záródik, mellyel tervezője a góralok egyszerű kunyhóira kívánt emlékeztetni. A szentély két oldalán színes ólomüveg ablakok – jobb oldalon a częstochowai Szűz Mária és a lengyel címer, bal oldalon a Vilniusban látható ostrobramskai Szűz Mária és a litván címer – láthatóak. Sokak által látott, bár talán kevésbé ismert fatemplom a Zakopanéból Krakkóba vezető út mellett, a Gorce Nemzeti Park nyugati szélén található Chabówka község feletti dombtetőn álló, 1757-ben épült Szent Kereszt templom. Az alapításához fűződő egyik legenda szerint egy gazdag kereskedő az eladott árukért kapott pénzzel teli tarisznyával tartott hazafelé, és már egészen közel volt az otthonához, amikor rablók támadták meg. A kereskedő nem tudta, mit tegyen, ezért térdre esett, és így kiáltott: „Szent Kereszt, ments meg!”. A felhők között ekkor megjelent egy tüzes kereszt, amitől a rablók megijedtek, és fejvesztve menekültek. Ezt követően csodás megmenekülése helyszínén a kereskedő templomot alapított, melyet a Szent Kereszt tiszteletére szenteltek fel. A templomot 1994- ben ismeretlenek felgyújtották, s csak a szerencsés véletlennek (a Krakkóból Zakopanéba éppen akkor visszatérő tűzoltóknak) köszönhető, hogy nem égett porrá. A Világörökség részét képező templomokon kívül a Faépítészeti útvonal további figyelemre méltó görögkeleti szakrális épületei az eredeti formájában fennmaradt Boldogságos Szűz Mária templom Andrzejówkában, a Szent Demetrius templom Szczawnikban, a Szent Lukács templom Jastrzębikban, valamint a Szent Kosmas és Szent Damian templom Tyliczben.
- CRICOTECA – FRESH COFFEE
Bár Krakkó óvárosának szépsége kimeríthetetlen, egyszer mégis eljön a pillanat, amikor az itt koncentrálódó turistatömegek miatt nyugalmasabb városrészekre vágyunk. Bevallom, velem is ez történt, amikor végre felfedeztem a Podgórze negyedet a Visztula túlpartján. Habár egyre népszerűbb ez a része is Krakkónak, még mindig a béke szigetének érezhetjük. Ha átsétálunk a Kładka Bernatka gyalogoshídon, rögtön elénk tárul a Cricoteka izgalmas építészeti megoldása. Egy régi erőmű és egy modern épület ötvözete, honlapjukon a "poszt-indusztriális épületek újjáélesztésének és kulturális központokká történő átalakításának legjobb, elismert példáira, mint például a londoni Tate Modernre" hivatkoznak, de lehet, hogy nekünk elsőre inkább a Bálna hasonló építészeti koncepciója fog eszünkbe jutni. fotó: Jan-Brozek Akik nem szeretnének elmerülni Tadeusz Kantor, a XX. századi lengyel színházi és művészeti életének egyik legjelentősebb alakja archívumában, kiállításában, azoknak is tartogat felfedezésre váró helyet ez a különleges épület – egy kávéházat pazar kilátással. Emlékszem, menyire lenyűgözött a látvány, amikor először léptem be ide. Van néhány hely Krakkóban, amelyik azzal hirdeti magát: terasza is van kilátással. Azonban legtöbbször ez néhány háztetőt jelent, egyszerűen azért, mert a belvárosban – egy-két kivételtől eltekintve – nincsenek igazán magas épületek, ahonnan gyönyörködni lehetne a panorámában. A Cricoteka folyóparti elhelyezkedése miatt a legfelső emeletről viszont valóban elénk tárulnak a túlpart templomtornyai, a város nevezetességei, romantikus épületei, valamint a Visztula a kiránduló és étteremhajókkal. fotó: Wojciech Wandzel Szerencsére az itteni kávézó kínálata felveszi a versenyt a panorámával. Kínálatukban szerepel kis pörkölőben pörkölt, 100% arabika kávé Guatemalából, az egyik legnépszerűbb lengyel desszert, a túrótorta (sernik) számos változata – karamellás, kókuszos, gyümölcsös ízesítésekkel. Nagyon szépek és nagyon finomak. De ehetünk itt egy könnyű ebédet, levest, salátákat, pierogikat, ha épp ebédelni vagy vacsorázni szeretnénk. Borválasztékuk is méltó az elénk táruló krakkói kilátáshoz. Kivételes panoráma, finom ételek és italok egy igazán különleges helyen. INFÓ: www.cricoteca.pl
- HATÁRVÁRUNK A DUNAJEC FELETT
Sok magyar turista kedvelt célpontja Nedec vára, a magyar királyság egykor legészakabbra található határvára, amely a mesterséges tóvá duzzasztott Dunajec fölé magasodva néz farkasszemet a Dunajec folyó bal partján magasodó Czorsztyn romjaival. fotó: Nagy Árpád Az utóbbi időkben egyre több magyar turista látogat Lengyelországba. A magyar turisták elsődleges célpontja egyelőre még mindig Zakopane és Krakkó, de egyre többen tágítják a kört, és a fenti két úticélon túl is keresik a lehetséges látnivalókat. Az egyik Zakopanéhoz közeli népszerű látnivaló Nedec vára, a magyar királyság egykor legészakabbra található határvára, amely a mesterséges tóvá duzzasztott Dunajec fölé magasodva néz farkasszemet a Dunajec folyó bal partján magasodó Czorsztyn romjaival. A Dunajec és a vár az Északnyugati-Kárpátokhoz tartozó Pieninek-hegységben található, Trianonig itt húzódott a magyar-lengyel határ, a völgyben kanyargó kis folyócska vizén átvezető gázlót a két középkori várból felügyelték. A Dunajec vizét felduzzasztva 1970-1997 között épült fel a Czorsztyni-víztározó, ennek köszönhetően a Dunajec 12 km hosszú és kb. 1,5 km széles tóvá duzzadt, a korábban szinte megközelíthetetlen nedeci vár pedig vízparti várkastéllyá változott. fotó: Nagy Árpád A várat 1310 körül a Berzeviczy család Kokas nevű őse kezdte építeni a Magyar Királyság északi határának megerősítésére. Első írásos említése 1325-ből származik Novum Castrum de Dunajecz (Dunajec vára) néven. Később Drugeth Vilmos, majd a Szapolyai, ezt követően pedig a Łaski család birtokába került. A 16. sz. végén került a Horváth család tulajdonába, akik reneszánsz stílusban átépíttették és kibővítették. Az addigi középkori határerődítmény mindinkább újkori jelleget öltött, kényelmes lakhellyé változott, az akkor kialakult erősség nagyrészt napjainkig megőrizte formáját. Hozzávetőleg 100 éves időszakot kivéve (amikor az olasz-magyar származású Giovanelli család birtokolta) a 19. század közepéig a Horváth család birtokolta, majd 1856-ban a Salamon család birtokába került, akik egészen 1945-ig lakták. fotó: Benecz "Paraferee" Ferenc Utolsó tulajdonosa a néhai Salamon Géza szepesi főispán özvegye, Bethlen Ilona grófnő volt, aki 1943 őszén hagyta el az I. világháború után Lengyelországhoz került várat. 1945-ben a szovjet hadsereg a helyi lakosság hathatós közreműködésével szinte teljesen kifosztotta. A II. vh. utáni évtizedekben kezdődött meg az akkor már erősen romos vár helyreállítása, a vár egy részét 1963-ban nyitották meg a turisták előtt. Nedec vára három részből áll, legkorábban a Felsővár lakótornya és a hozzá tartozó lakó- és gazdasági épületek keletkeztek. Egy kronológiai bukfencnek köszönhetően ezt követően keletkezett az Alsóvár, és időrendben legkésőbb a kettő között elhelyezkedő Középsővár. Az Alsóvár kapuja feletti márványtábla tanúsága szerint „Horváth György, Palocsa Dunajec és Lándok ura és tulajdonosa ezt a várat saját költségén felújíttatta, díszített és megnagyobbíttatta az Úr 1601. esztendejében.” Az alsóvár udvarának jobb oldalán látható a Kápolna-torony, melynek órája minden délben eljátszik egy szepességi népdalt (a 15. sz-ban itt volt a vár gótikus kapuja). Ugyancsak jobbra látható a tornácos nyugati szárny, balra pedig az északi rész homlokzata emelkedik. Az alsóvár helyiségeit a Művészettörténészek Egyesülete használja, ezek turisták számára nem látogathatók. fotó: Benecz "Paraferee" Ferenc A kapualjjal szemközti lépcsőn mehetünk fel a Középsővár kapujához (ennek küszöbe alatt találták meg a quiput), ezen át érkezünk a felköríves rondellához, ahol fennmaradt az eredeti lőrés és a kapu feletti nyílás az egykori felvonóhíd kötele által okozott sérülésekkel. A Középsővár lépcsőfeljárójában az egykori tulajdonosok címeres zászlóit, a falon elhelyezett táblákon pedig a tulajdonos családok neve olvasható. Jobb oldalon az egykori pincék, balra pedig a kazamaták találhatók, melyek eredetileg élelmiszer, bor és fegyverraktárként használtak, a 17. sz-tól kezdve pedig itt volt a vár börtöne, ezért itt rendezték be a kínzókamrát. Az itt látható kínzóeszközöket a várban forgatott filmekben használták. A lépcsőfeljáróból falépcső vezet a Középső vár kilátóteraszára, ahonnan szép kilátás nyílik az Alsóvár tetőzetére, Czorsztyn várának romjaira, valamint a Pieninek és a Tátra között húzódó Gorce hegységre. A lépcső alatt találhatók az utolsó tulajdonos, Bethlen Ilona grófnő szobái, aki az 1920/30-as években édesanyjával és gyermekeivel a várban töltötte a nyári hónapokat. Az eredeti berendezésből csak néhány bútordarab maradt fenn, ezeken kívül az egykori tulajdonosok személyes tárgyai, fotói láthatók itt. A Felsővár földszintjén található termek a cselédség és az őrség elhelyezésére szolgáltak. A régészeti teremben az 1950-es években megkezdett régészeti feltárások során előkerült, a vár egykori lakói által használt leleteket állítottak ki. A víztározó felépítése előtt (1956-ban) készült maketten kívül itt látható a szepesi záloglevél másolata, valamint fotók, tervrajzok a vár történetéről. A Felsővár udvarán található a 15. sz. végén a mészkősziklába vájt, 60,5 méter mély várkút, amely a 17. sz-ban kiapadt, később szeméttárolónak használták. Innen nyílik az egykori várkápolna, melyet a csapadékvizet gyűjtő ciszterna fölé építettek, az ennek falán elhelyezett fotón II. János Pál pápa látható, aki 1997. június 7-én repült el a vár felett. A Felsővárban található a szepesi ispán lakó- és hálószobája, valamint az őrség szobája. A lakószobában látható öltözetek adományként kerültek a várba, a hálószobában olyan bútorokat látunk, melyek egy ispán hálószobájának megszokott berendezési tárgyai voltak. Az őrség szobájában látható fegyverek és vértek korhű másolatok, melyeket a várban forgatott filmekben használtak. A Felsővár kilátóterasza egykor lovagterem volt, amely a 19. sz. közepén leégett. fotó: Nagy Árpád A vár előtti parkoló túlsó felén lévő kocsiszínben egy kis kocsimúzeum található, az egykor tüzelőanyag tárolásra használt épületben 16 db, 1900 és 1939 között készült, muzeális értékű hintót, kocsit, bricskát és szánt – többek között a mai Szlovákia területén készült magyar kocsit és egy Debrecenből származó magyar bricskát – állítottak ki. Nedec várához számos legenda fűződik, a legérdekesebb az inkák kincséhez kapcsolódik. 1946-ban megjelent a várban Andrzej Benesz, a Berzeviczy család leszármazottja, aki elmondta, hogy állítólag a várban van elrejtve Berzeviczy Sebestyén unokájának 1797-ből származó, az inkák kincséről információt tartalmazó végrendelete. A helyi hatóságok és régészek jelenlétében megbontották a Felsővár küszöbét, amely alatt egy 18 cm hosszú, 3,5 cm széles, két végén leforrasztott ólomrudat találtak, benne arany lemezkékkel a végükön egy penészes, több helyen csomózott bőrszíjköteget (quipu, melyet az inkák használtak). A csomóírást nem tudták megfejteni, a testamentum írott részét pedig nem találták meg, így az inkák kincsének helye továbbra is ismeretlen…
- MOCAK - KRAKKÓ EZERNYI ARCA
Krakkó bővelkedik látnivalókban. A városba érkező utazók hamar szembesülnek vele, hogy Krakkó nem egynapos város, itt illendő, sőt egyszerűen kötelező minimum egy hosszú hétvégét eltölteni ahhoz, hogy valódi arcát megismerjük, hogy a város felfedje számunkra a titkait, vagy legalábbis kincseinek egy részével elkápráztasson. Krakkó nem csak az először hozzá tévedők számára tartogat meglepetéseket, visszatérő vendégei számára is mindig tud újat mutatni. A klasszikus látnivalók, a Wawel, a Posztóház, a Barbakán vagy épp a wieliczkai sóbányák mellett az utóbbi években sorra nyíltak azok a kiállítói terek, amelyek közelebb visznek, betekintést nyújtanak a lengyel múlt és jelen valóságába, nem csak bemutatják a Krakkó és Lengyelország történelmet, hanem segítenek feldolgozni a közös 20. századot, megérteni a lengyel néplelket. A Schindler gyár lebontott részén, a mai kiállítótér tőszomszédságában található Mocak Kortárs Művészeti Múzeum is pont ilyen, a megfelelő – olykor görbe – tükrökbe nézve még teljesebb kaphatunk képet a Krakkóról, Lengyelországról. A galéria 2011-ben nyílt meg azzal a céllal, hogy a hazai és nemzetközi közönség számára bemutassa a kortárs lengyel művészetet és az ebben alkotó művészeket, kiállítási teret és bemutatkozási lehetőséget biztosítva számukra. A Mocak nem csupán izgalmas kiállítóterek jól szervezett egysége, amely lehetőséget teremt a vizuális műélvezetre, a múzeum ezen felül gondoskodik a kortárs anyagokat archiválásáról, ami rendkívül fontos, hiszen így válik a jelen egyszer majd kutathatóvá, könyvtárában most is rengeteg hasznos anyagra lelhetnek az ide érkezők. Ezen kívül gazdag szortimenttel rendelkező könyvesboltra bukkanhatunk és természetesen kávézó is található a komplexumban. A múzeumban olyan művészek munkái láthatók, mint az AES+F, Krzysztof Wodiczko, Beat Streuli, Ragnar Kjartansson, Robert Kuśmirowski, Tomasz Bajer, Krištof Kintera, Maria Stangret és Edward Dwurnik. Az első emeleten lévő állandó kiállítások mellett az épület második szintjén izgalmas időszaki tárlatok is várják az érdeklődőket.












