top of page

A KERESÉS TALÁLATAI

Keresés ezen a webhelyen

254 találat

  • AZ ALSÓ-SZILÉZIAI CZĘSTOCHOWA: A KRZESZÓWI APÁTSÁG

    Az Alsó-Szilézia déli részén, a cseh határ közelében, a Szudéták lábainál található krzeszówi apátság Lengyelország egyik kevésbé ismert, de annál kiemelkedőbb látványossága. Az apátság ősi falai között hercegi sírok, gyönyörű barokk freskók, illetve szobrok tucatjai és egy, a híres częstochowai Szűz Mária-ikonnál is régebbi Mária-ikon rejtőzik. Jómagam idén júniusban zarándokoltam el ide, Árpád-házi Szent Erzsébet sziléziai kultuszának nyomdokain járva, a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával. Hadd meséljem el szavakkal és fényképekkel, hogy mit is láttam ott! GYALOGSZERREL, MINT A ZARÁNDOKOK Mivel a szállásom Wałbrzychban volt, ezért – hajnali öt órás kelés után – onnan vonattal kiindulva először Kamienna Góra városáig mentem. Ott tettem egy rövid városnéző sétát, majd úgy döntöttem, hogy Kamienna Górából a legősibb módon, vagyis két lábon fogok eljutni aznapi elsődleges úti célomig, Krzeszówig, ahogy azt az elmúlt évszázadokban és ma is zarándokok százai teszik meg évről évre. Merthogy Krzeszów híres zarándokhely és egykor jelentősége Częstochowához vagy éppen az opolei Szent Anna-hegyhez volt mérhető. Fénykorában egyébként főleg az alsó-sziléziai, illetve szudéta-vidéki német nyelvű lakossága körében örvendett kimagasló népszerűségnek. Aki Kamienna Górából gyalog akarja megközelíteni Krzeszówot, az arra készüljön, hogy kb. hét kilométert kell majd megtennie egy komolyabb emelkedőket nem tartalmazó úton, amely azonban nincs híján a látnivalóknak. Czadrówban egy 18. századi Nepomuki Szent János-szobor és egy 15-16. századi kőkereszt (ezekből Sziléziában bőven akad) mellett haladhat el, két oldalt, a láthatáron pedig végig szelíd, kellemes kis dombocskákban gyönyörködhet, amelyek oldalában itt-ott tunyán bőgicsélő tehenekre bukkanhat. Idilli táj, tele a múlt emlékeivel. Az idillt, a néha a vidéket sújtó viharok mellett csak egy dolog zavarhatja meg: a kígyók. Ugyanis a térség Lengyelország keresztes viperákban leggazdagabb vidéke, és ezen, az ember egészségi állapotára nem éppen veszélytelen lények igencsak szeretik magukat az út mellett a napon süttetni, szóval a láb elé nézés és a magas, vastagszárú cipő, illetve a hosszúnadrág viselése errefelé nem árt. A KRZESZÓWI APÁTSÁG Krzeszówba érkezve rögtön a szemünkbe ötlik az apátság két templomának hatalmas, masszív tömbje, amelyek szép kis párt alkotnak, mint névadó szentjeink, Szűz Mária és József. Igen, jól olvassák, ennek az apátságnak kapásból két temploma is van, ami azért nem olyan gyakori jelenség, és jól mutatja, hogy milyen jelentős (és gazdag) volt egykoron ez a hely, amelynek történelme több mint 700 évre nyúlik vissza. Az apátságot alapítója az e vidéken igencsak híres I. (Piast) Bolkó jawori és świdnicai herceg volt. Bolkó legalább annyira nevezetes és kiemelkedő személyisége Szilézia történelmének, mint mondjuk hazánkénak Kinizsi Pál. Több tucat vár alapítójaként és kiváló politikusként, illetve hadvezérként tartják számon, és még ma is számos közterület neve, illetve szobor őrzi az emlékét szerte Alsó-Sziléziában. Bolkó az Úr 1292. esztendejében halhatatlan lelkének üdve, valamint saját evilági dicsőségének előmozdítása végett alapította meg a krzeszówi ciszterci apátságot, amelyet aztán temetkezési helyéül is választott. Ezzel aztán egyfajta családi tradíciót teremtett, mert később egyik unokáját, II. „Kis” Bolkó jawori, świdnicai, lwóweki, lausitzi, brzegi, oławai és siewierzi herceget és talán egyik dédunkákáját, III. Bolkó herceget is itt helyezték végső nyugalomra. Az apátság első temploma gótikus stílusban épült fel, védőszentjéül pedig Szűz Máriát választották. A következő évszázadban az apátság jelentősége és gazdagsága nőtön nőtt, de aztán először a huszita háborúk, majd a 30 éves háború idején is súlyos károk érték. Történetének fénykora a 17. század második felében érkezett el. Ekkor Berhard Rosa apát újjáépíttette és egy második, (talán éppen a Szűz Mária templom védőszentjére tekintettel) Szent József nevére felszentelt, barokk templommal bővítette ki a komplexumot. A 18. század első felében aztán a Szűz Mária-templomot is barokkosították, létrehozva így egész Szilézia egyik legnagyobb barokk épületegyüttesét. Mindehhez a pénzt elsősorban az apátság textilipara szolgáltatta, amely a térségben termő kenderre épült. Az ide látogató utazók és zarándokok alapvetően két irányból léphetnek be az apátság területére: vagy a Szent József-templom melletti kis ösvényen, vagy az apátság egykori főbejáratán keresztül. Ha a főbejáraton keresztül érkezünk meg, akkor tőlünk bal kézre az apát házát és a Szent József-templomot, velünk szemben a Szűz Mária-templomot, utóbbiról jobbra pedig a kolostor épületét láthatjuk. A két templom közötti egyszintes, kisebb épületbe találjuk a jegypénztárt, amely mellett egy étterem is üzemel. A pénztárban a két templomba válthatunk külön-külön és egyben is jegyet. A SZENT-JÓZSEF TEMPLOM Én a látogatásomat a Szent József-templommal kezdtem. Ez a templom freskókban igen gazdag – és ezeket a freskókat nem is akárki festette! Készítőjük a „sziléziai Raffaello” és „sziléziai Rembrandt” jelzőkkel illetett Michael Willmann volt, akit a térség, sőt, igazából egész Közép-Európa egyik legjelentősebb barokk festőjeként tartanak számon a művészettörténészek. A Szent József-templom főleg Szent Józsefet életéhez kapcsolódó eseményeket bemutató freskóinak leírására egy egész könyvet lehetne szánni, ráadásul jómagam – ahogy az fanatikus amatőr fotóshoz és Szilézia imádóhoz illik – végig is fotóztam az összeset, tehát még illusztrációkkal is szolgálhatnék hozzá. Terjedelmi korlátok miatt azonban most csak néhányat szeretnék kiemelni közülük. A szentély falain a napkeleti bölcsek és a pásztorok Jézus előtt hódolatát láthatjuk roppant élénk színekkel és eleven alakokkal megjelenítve, a mennyezetről szentek tucatjai bámulnak ránk, de találunk kissé eldugva egy megható családi jelenetet is, ahol a gyermek Jézus kézen fogva sétál Józseffel és Máriával. A SZŰZ MÁRIA-TEMPLOM Miután végeztem Willmann freskóinak megcsodálásával, átmentem a Szűz Mária-templomhoz, ahol a barokk temetőben kezdtem a vizitációmat, majd több tucatnyi barokk sír megtekintése után a mauzóleumot kerestem fel, ahol a hercegi sírok találhatóak. Mindkét Bolkó sírkője a sziléziai gótikus szobrászat remekművei közé tartozik és bizony még az angol Westminsteri apátság királysírjai között is megállnák a helyüket. A mauzóleumban találjuk még a legendás III. Bolkó síremlékét, valamint egy helybeli nemes, Ladislaus von Zeidlitz gyönyörű 17. századi reneszánsz sírkövét is. A hercegi sírok után a szerzetesek temetőjét kerestem fel. A szerzetesi sírokon szemben a hétköznapi sírokkal nem kettő, hanem három évszám szerepel: az illető születési és elhalálozási dátuma mellett ugyanis a szerzetesi hármas fogadalom (tisztaság, engedelmesség, szegénység) letételének napját is felvésték. A temető után a Mária Magdolna-kápolna következett, amely amolyan „templom a templomban” (vagy pontosabban ez esetben „kápolna a kápolnában”) módon egy másik kápolnát vesz körül 360 fokban, az Assisiben található Angyalos Boldogasszony-templomhoz vagy a głogówi Assisi Szent Ferenc-templomhoz hasonlóan. A belső kápolnába csak térden járva tudunk bemenni, ily módon is kifejezve a Szent Mária Magdolna iránti tiszteletünket. Ezt követően a Szűz Mária-templom hatalmas és sötét kriptáját kerestem fel. A kripta méretei egészen elképesztőek, én úgy éreztem magam ott, mintha egy hatalmas barlang járatiba léptem volna be. Benne itt-ott jól kivehetőek az egykori gótikus templom falának maradványai. Visszatérve a földfelszínre, a templom főépületébe vettem az utam. A Szűz Mária-templom két fő- és egy huszártornyos, kereszthajós elrendezésű és mindkét oldalán kápolnasorokkal rendelkező bazilika típusú (és rangú) templom. Legfőbb nevezetessége a főoltárán található Mária-ikon, amely kb. 100 évvel idősebb a híres częstochowai Fekete Madonnánál, de kiemelkedő értékűek barokk oltárai és hatalmas barokk orgonája is. A látogatásomat végül a ma Benedek-rendi apácák által használt kolostor középkori épülettöredékeinek szemrevételezésével zártam. A teljes apátság megtekintése több mint négy órámba került, de kevésbé megszállott utazók két óra alatt is bejárhatják az egész komplexumot, az auidoguide is kb. ennyi ideig beszél. Az apátság után jómagam még a faluban is szétnéztem, és ottani bolyongásaim alapján előszeretettel ajánlom a kedves olvasók figyelmébe a település számos patinás 100-200 éves házikóját, a különböző kisebb-nagyobb barokk kápolnákat és a Szent Erzsébet Nővérek Kongregációjának helyi rendházát, amelynek kertjében egy oszlopról Árpád-házi Szent Erzsébet arcképe köszön vissza ránk. Jómagam egyébként, mint kutató, magába a rendházba is bebocsátást nyertem, ahol több Szent Erzsébet-szobor mellett egy igen értékes, Szent Erzsébet-arcképével ellátott miseruhát is volt szerencsém megcsodálni.

  • KLUB EST - 90 NAP ALATT A LENGYEL VÁRAK VILÁGA KÖRÜL

    Folytatódik ingyenes Klub Est előadássorozatunk! Október 20-án Újhelyi János Ábel előadására várunk a Lengyel Intézetbe: 90 NAP ALATT A LENGYEL VÁRAK VILÁGA KÖRÜL Az előadáson keresztül betekintést nyerhetsz az ország gazdag és sokrétű, változatos vár és kastély építészetébe. Természetesen az előadást követően gasztroprogrammal is készülünk - kóstoljunk együtt lengyel édességeket! AZ ELŐADÁS INGYENES Az előadás ingyenes, csak előzetes regisztrációhoz kötött, amit az alábbi linken keresztül tehetsz meg - maximum 70 helyet tudunk biztosítani, ezért kérünk, regisztrációd után, ha mégsem tudsz eljönni, jelezd felénk, hogy szabadítsuk fel a helyedet olyannak, aki el tud jönni! REGISZTRÁCIÓ

  • GDAŃSK, AHOL ARANYAT IHATSZ

    Egy város, amelyre évekkel ezelőtt egy utazós műsorban figyeltünk fel, majd idén lett ellenállhatatlan. Színes házak, különleges történetek, lengyel ízek és egy pohár aranypelyhekkel teli likőr – Gdańsk három nap alatt teljesen elvarázsolt bennünket. Olvasónk írása lengyelországi élményeiről. GYŐZÖTT A KÍVÁNCSISÁG Mi, akik addig a pillanatig, mikor megláttuk a műsorban a várost, főként mediterrán országokban jártunk, kíváncsian néztük ezt a számunkra teljesen más világot. Idén aztán fotókon beleszerettünk a színes, díszes házakba, és rengeteget olvastunk a lengyel konyháról is – enni, jót enni nagyon szeretünk. Megvettük a repülőjegyeket, és március 8-án, reggel hat órakor elindultunk az ismeretlen Gdańsk felé. Az időjárás kegyes volt hozzánk: +16 fok és szikrázó napsütés kísért bennünket mindhárom napon. Alig vártuk, hogy végre meglássuk a gyönyörű házakat, és egyik ámulatból a másikba estünk. Mintha egy mesekönyv lapjai elevenedtek volna meg előttünk. SZÍNEK, ÍZEK A BOROSTYÁN FŐVÁROSÁBAN A szállásunk remek választásnak bizonyult: közvetlenül a folyóra nézett, a híres Daru, a Żuraw mellett. Reggel jólesett a sirályok hangjára ébredni. Már az első sétánkon lenyűgözött bennünket a tisztaság, a virágos ajtók, a különleges homlokzatok és az építészeti csodák sora. Persze a Daru sem maradhatott ki a fotókból. Mindenki ezt az ikonikus látképet fényképezi – mi sem tettünk másként, főleg, hogy a szállásunk ablakából is ezt pillantottuk meg. A nyüzsgő városban hamar a gyomrunk is jelezte, hogy ideje megkóstolni a híres lengyel pierogit. Én spenótosat, a férjem húsosat kért, és egyikünk sem csalódott. Pihenésképpen, a ragyogó napsütésben megkóstoltuk a híres Goldwasser likőrt is. A pohárban aranypelyhek csillogtak, az ital kellemesen édes volt. Különleges élmény volt úgy kortyolgatni az „aranyat", hogy közben a Neptun-kutat néztük, amelyhez a Goldwasser legendája is kapcsolódik. A gasztrokaland másnap żurekkel, heringgel és természetesen vodkával folytatódott. Akkor már biztosan tudtuk: Lengyelországban enni is jó. Nagyon jó! 20 KILOMÉTEREKBE ZSÚFOLT CSIGALÉPCSŐK ÉS FELEJTEHETLEN PILLANATOK Kellett is az energia, hiszen naponta körülbelül 20 kilométert sétáltunk. Megnéztük a Borostyán Múzeumot, a Szent Brigitta-bazilika álomszép borostyánoltárát, és a második világháborús múzeumot is. Utóbbiból úgy jöttünk ki, hogy összeszorult a lelkünk: a kiállítás olyan közel hozta az akkori borzalmakat, hogy szinte a bőrünkön éreztük a történelmet. Szerencsénk is volt: az egyik múzeumban éppen nem kellett belépődíjat fizetnünk. Csak mosolyogtak ránk, és mondták: „free!" Egy ilyen utazáson az ember még ezt is ajándéknak érzi. A férjem tériszonyos, engem viszont hajtott a kalandvágy, ezért nekivágtam a Szent Mária-bazilika több száz csigalépcsőjének. Felfelé nem adtam fel, és amikor végre felértem, a látvány minden egyes lépcsőfokért kárpótolt. Lefelé már kalandosabb volt: a szűk lépcsőn nincs mindenhol kapaszkodó, remegett is rendesen a lábam. Aki ízületi panaszokkal küzd, annak ezt a kalandot csak óvatosan ajánlanám. Három nap alatt rengeteg emléket gyűjtöttünk. Megmaradtak bennünk a színek, az ízek, a különleges épületek, a Motława csillogó vize és a Mariacka utca sejtelmes fényei. És persze ott maradt az a bizonyos Goldwasser is: az aranypelyhek a pohárban, amelyek egy pillanatra tényleg azt az érzést adták, mintha aranyat innánk. Gdańskra kíváncsian érkeztünk, és úgy indultunk haza, hogy már tudtuk: egyszer még visszatérünk. Van neked is lengyelországi élményed? Megosztanád másokkal? Írd meg és küldd el nekünk - részletekért kattints ide.

  • LENGYEL PROGRAMAJÁNLÓ - OKTÓBER

    Természetesen lehetetlen országosan minden eseményt összegyűjteni, de a könnyen megközelíthető városok, mint Varsó, Gdańsk-Sopot-Gdynia, Krakkó és Zakopane, valamint ezek vonzáskörzetében szétnéztünk sport-, kultúra-, gasztro- és egyéb turisztikai események terén. Íme 2026 októberre néhány tipp: ZAKOPANE (ÉS KÖRNYÉKE) Redyk Jesienny 2026 Zakopane / Október 11. A podhalei ősz egyik leglátványosabb hagyományőrző eseményén a pásztorok ünnepélyesen lezárják a hegyi legeltetési szezont, és juhnyájaikkal levonulnak a Tátra havasi legelőiről. A program Kuźnicében hagyományos pásztorszertartásokkal kezdődik, majd juhok, pásztorok, tátrai juhászkutyák, zenészek és népviseletbe öltözött góralok vonulnak végig Zakopane utcáin egészen Antałówkáig. Ha októberben járunk Zakopanéban, ezt érdemes felírni a programlistára: kevés olyan esemény van, ahol ilyen közelről találkozhatunk Podhale ma is élő pásztorkultúrájával. A részvétel ingyenes. 15. „Inspirowane Górami…” Festiwal im. Ewy i Macieja Berbeków Zakopane / Október 15–18. Négy napon át a hegyek, a művészet és Zakopane története kerül a középpontba a város egyik legérdekesebb őszi kulturális fesztiválján. Az idei program különlegessége a Tátra felszín alatti világa: barlangászat, hegymászás, művészet, helyi örökség, előadások és kiállítások váltják egymást. Jó választás azoknak, akik a tátrai túrák és a Krupówki forgataga mellett Zakopane kevésbé ismert kulturális arcára is kíváncsiak. Mistrzostwa Polski w skokach narciarskich Zakopane / Október 16–17. Október közepén sem kell lemondanunk a síugrásról: a Wielka Krokiew sáncán rendezik meg a lengyel nyári síugró-bajnokságot. Október 16-án a női és férfi egyéni bajnoki címekért ugranak, másnap pedig a duók versenyére kerül sor. A havas téli világkupa-hangulatot természetesen ne keressük – a verseny műanyag borítású sáncon zajlik –, de aki kíváncsi a lengyelek egyik kedvenc sportjára és szeretné élőben látni az ország legjobb síugróit, annak érdemes figyelnie a részletes programot. X Bieg o Puchar Rektora ANS w Nowym Targu Nowy Targ / Október 17. Futócipőben is felfedezhetjük Podhalét a Nowy Targban rendezett jubileumi futóversenyen. A 10,6 kilométeres főtáv aszfaltos szakaszokat és komolyabb hegyi emelkedőket is tartogat, így nem csupán városi futásról van szó. A főverseny mellett gyermek- és ifjúsági futamokat is rendeznek. Jó apropó arra, hogy Zakopane mellett Nowy Targot és a Gorce lábánál fekvő környéket is felfedezzük. Polki Folki 15: Podhalański Las i Skarby Małopolski Zakopane / Október 30. Mi történik, ha a podhalei népművészet találkozik a kortárs divattal és designnal? A Polki Folki jubileumi, 15. kiadásán éppen ezt láthatjuk. Tervezők, művészek és ékszerkészítők mutatják be a helyi folklórból, természetből és Kis-Lengyelország kulturális örökségéből merítő alkotásaikat, zenével és látványos vizuális elemekkel kiegészítve. Jó választás azoknak, akik a hagyományos góral kultúra egy egészen modern arcára is kíváncsiak. A rendezvény ingyenesen látogatható. KRAKKÓ Unsound Kraków 2026: FUZZ Krakkó / Október 9. Az Unsound nemzetközi kísérleti zenei fesztivál egyik különleges estéjére Nowa Hutában, a Łaźnia Nowa színházban kerül sor. Az est fellépői között az Actress és a Liars is szerepel. A program azoknak lehet igazán érdekes, akik a klasszikus krakkói látnivalók mellett a város kortárs, alternatív kulturális életébe is belekóstolnának. Ráadásul remek apropó arra, hogy az Óváros után Krakkó teljesen más arcát, Nowa Hutát is felfedezzük. 12. PKO Cracovia Półmaraton Królewski Krakkó / Október 11. Több ezer futó veszi birtokba Krakkó utcáit a város egyik legnagyobb őszi sporteseményén. A 21,0975 kilométeres félmaraton akkor is érdekes program, ha eszünk ágában sincs rajthoz állni: a mezőny Krakkó különböző részein halad keresztül, a cél pedig különleges módon a TAURON Arena belsejében lesz. Ha viszont szeretünk futni, ennél mozgalmasabb módját nehéz lenne találni egy őszi krakkói városnézésnek. 18. Festiwal Conrada Krakkó / Október 19–25. Egy hétre ismét az irodalom kerül Krakkó kulturális életének középpontjába. A 18. Conrad Fesztivál mottója a „Nieposłuszeństwo”, vagyis „Engedetlenség”, vendégei között pedig Olga Tokarczuk, Szczepan Twardoch, Jacek Dukaj és számos külföldi szerző szerepel. Az író-olvasó találkozók mellett filmvetítések, kiállítások, workshopok és irodalmi városi séták is színesítik a programot. Utóbbiak különösen jó lehetőséget kínálnak arra, hogy Krakkót egy megszokott városnézéstől eltérő szemszögből fedezzük fel. 13. Krakowska Jesień Muzyczna Krakkó / Október 19–22. Négy estén át a kamarazene kerül a középpontba a Krakkói Zenei Ősz fesztiválon. Különböző korszakok zenéje, különleges előadói összeállítások és a Krakkói Filharmónia, valamint további városi helyszínek várják a klasszikus zene kedvelőit. Hangulatos esti kiegészítője lehet egy őszi krakkói városnézésnek. Mistrzostwa i Puchar Świata w Rock’n’Rollu Akrobatycznym Krakkó / Október 24–25. Több mint ezer versenyző érkezik Krakkóba az akrobatikus rock'n'roll világbajnokságára és világkupájára. A sportág jóval több egyszerű táncnál: látványos akrobatika, dobások, gyors koreográfiák és pörgős zene teszi igazi show-vá a versenyt. Akkor is érdemes lehet ellátogatni a Nowa Hutában található Suche Stawy csarnokba, ha korábban soha nem követtük ezt a sportágat – a program pedig ismét jó ürügy Nowa Huta felfedezésére. 33. Międzynarodowy Festiwal Filmowy Etiuda&Anima Krakkó / Október 26–31. Hat napon át a fiatal filmeseké és az animációé lesz a főszerep Krakkóban. Az Etiuda&Anima Lengyelország legrégebbi olyan filmfesztiválja, amely a világ film- és művészeti iskoláinak hallgatói munkáit a professzionális, független és hallgatói animáció legújabb alkotásaival együtt mutatja be. Vetítések, alkotói találkozók, kiállítások és workshopok várják a közönséget – jó választás azoknak, akik a nagy mozisikerek helyett inkább valami újat és szokatlant néznének. TRÓJMIASTO – GDAŃSK, SOPOT ÉS GDYNIA RESISTANCE Poland Gdańsk-Sopot / Október 10. Egy éjszakára az elektronikus zene veszi birtokba a Gdańsk és Sopot határán álló ERGO ARENÁ-t. A RESISTANCE második lengyelországi kiadásán Massano, Kevin de Vries, Agents of Time, Kasia és Adam Sellouk is színpadra lép. Ha a tengerparti séták és Gdańsk történelmi belvárosa után egy egészen másfajta esti programra vágyunk, ez az október egyik legnagyobb elektronikus zenei eseménye a Trójmiastóban. Mrozu: Odpowiedni moment Tour Gdańsk-Sopot / Október 17. Ha szeretnénk egy kicsit a mai lengyel könnyűzenével is megismerkedni, Mrozu koncertje jó választás lehet. A pop, soul és funk világában mozgó, Lengyelországban rendkívül népszerű előadó az ERGO ARENÁ-ban új lemezének dalai mellett az elmúlt másfél évtized legnagyobb slágereit is eljátssza. „Nasza Gdynia. Wasze historie” Gdynia / Október 17-től Gdynia 2026-ban ünnepli várossá válásának 100. évfordulóját, amelyhez ez a szabadtéri fotókiállítás is kapcsolódik. Kilenc helyszín, kilenc személyes történet és egy százéves város – a tárlat helyiek emlékein keresztül mutatja meg többek között a kikötőt, a strandokat és Gdynia kevésbé ismert részeit. Különösen érdekes kiegészítője lehet a város modernista építészetét és tengeri örökségét felfedező sétának. A kiállítás ingyenesen látogatható. 29. Festiwal Jazz Jantar – jesień Gdańsk / Október 21–25. Öt estén keresztül a jazzé lesz a főszerep a gdański Klub Żakban. A Jazz Jantar őszi kiadása lengyel és nemzetközi előadókkal, improvizatív zenével és a kortárs trójmiastói jazzszíntér szereplőivel várja a közönséget. Ha egy egész napos gdański városnézés után hangulatos kulturális programmal zárnánk az estét, érdemes belenézni a fesztivál kínálatába. PKO Sopot Półmaraton Sopot / Október 25. Futva is felfedezhetjük Lengyelország legismertebb balti-tengeri üdülővárosát. A 21,097 kilométeres sopoti félmaraton rajtja és célja az ERGO ARENA környékén lesz, a rendezvény mottója pedig stílszerűen „Biegnij w rytmie miasta!”, vagyis „Fuss a város ritmusára!”. Aktív utazóknak önmagában is jó apropó egy őszi sopoti hétvégére, de a verseny hangulata nézőként is érdekes színfolt lehet a tengerparti séta mellé. 100BPM na 100LAT Gdyni: Żurawie, Ugory, Próchno Gdynia / Október 30. Gdynia századik születésnapját egész évben ünnepli, a jubileumi 100 BPM koncertsorozat pedig a város erős alternatív zenei hagyományaira épít. Az október végi estén a Żurawie, az Ugory és a Próchno lép színpadra. A koncert elsősorban azoknak érdekes, akik Gdynia kikötői és modernista látnivalói mellett a város kortárs, alternatív oldalára is kíváncsiak. VARSÓ 42. Warszawski Międzynarodowy Festiwal Filmowy Varsó / Október 9–18. Tíz nap, 190 film és 330 vetítés – októberben ismét a világ filmművészetének egyik lengyelországi központjává válik Varsó. A 42. Varsói Nemzetközi Filmfesztivál programjában 132 egész estés és 58 rövidfilm szerepel, köztük több mint száz világ-, nemzetközi vagy regionális premier. Ha az őszi városnézés mellé egy jó filmet is beiktatnánk, bőven lesz miből választani. Verknipt Poland 2026 Varsó / Október 9. A keményebb elektronikus zene kedvelőit egész éjszakás program várja a varsói SEKTOR 6D-ben. A holland Verknipt lengyelországi rendezvényén többek között Fantasm, Karah, Katy Rough, Lieks és Negitiv lép fel. Elsősorban azoknak ajánljuk, akik a nappali varsói városnézés után hajnalig tartó technoélménnyel folytatnák az estét. Backyard Ultra Warszawa–Bemowo Varsó-Bemowo / Október 9. Nem mindennapi futóversenyre kerül sor a varsói Katonai Műszaki Akadémia gyakorlóterén. A backyard ultra szabályai egyszerűnek tűnnek: minden órában teljesíteni kell egy 6,706 kilométeres kört – aztán újra rajthoz állni. És újra. A varsói verseny legfeljebb 24 körön át tart, a technikás útvonal pedig teljes egészében terepen vezet. Komoly kihívás az ultrafutóknak, de maga a különleges versenyforma is érdekessé teszi az eseményt. XIX Bieg Papieski Varsó / Október 10. A varsói Wola kerületben található Park Moczydło ad otthont a XIX. Pápai Futásnak. A II. János Pál pápa emlékéhez kapcsolódó sportesemény jó példa arra, hogyan találkozik Lengyelországban a közösségi sport és a történelmi-vallási hagyomány. Elsősorban azoknak lehet érdekes, akik egy varsói hétvégét aktív programmal is kiegészítenének. Muzeum Sportu Poland Bike 2026 Varsó / Október 11. MTB-, cyclocross- és gravelkerékpárok lepik el a varsói Olimpiai Központ környékét a Poland Bike szezon egyik utolsó versenyén. A résztvevők egy körülbelül 3,8 kilométeres technikás terepkört teljesítenek többször, különböző távokon, miközben gyermekversenyek és családi programok is lesznek. Ráadásul ezen a napon a Sport- és Turisztikai Múzeum ingyenesen látogatható, így sportkedvelő családoknak különösen jó program lehet. Anastacia – #NTK 2026 Tour Varsó / Október 13. Anastacia 2026-os európai turnéjával a varsói Torwarba is megérkezik. A koncert az énekesnő áttörést hozó Not That Kind albumának 25 éves jubileumi időszakához kapcsolódik, így az újabb dalok mellett természetesen a legismertebb slágerekből sem lesz hiány. Nemzetközi előadóként olyan esti program, amelyhez még lengyeltudásra sincs szükség. SYNTHONY No.2 Varsó / Október 15. Elektronikus zene szimfonikus köntösben: a SYNTHONY egy nagyszabású koncertshow keretében ötvözi a dance és elektronikus zene ismert darabjait az élő zenekari hangzással és látványtechnikával. Ha a klasszikus varsói esti programok helyett valami látványosabbra vágyunk, érdemes megnézni a Torwar októberi kínálatának ezt a különleges darabját. Run for Fun – Warszawa Praga Varsó / Október 17. Futva is megnézhetjük Varsó egészen más arcát. A körülbelül 7,5 kilométeres útvonal a Poniatówka strand környékéről indul, majd a Visztula-parti ösvényeket, a folyóparti bulvárokat és az új gyalogos-kerékpáros hidat is érinti. Nem klasszikus tömegverseny, inkább közösségi futóesemény, ezért azoknak lehet különösen érdekes, akik egy aktív program keretében szeretnék felfedezni Varsó folyópartját és Praga környékét.

  • EGY KORTY LENGYELORSZÁG - AMIKOR EGY PALACK VÍZ ÚTI CÉL IS LEHET

    Gyerekkorom sosem múló emléke a zakopanei csapokból buzgó víz. Az a krémesen opálos, gazdagon levegős csoda, ami egyenesen nekem száguldott le a hegyek meredélyén, a völgyek védelmében, hogy aztán – szinte változatlan minőségben – pohárba töltsem és igyam. Azóta persze már ezt is utolérte a modernizáció, úgy húsz éve már nem a szinte harapható rohanó patak zúdul elém, de sokat elmond arról, milyen csodás vizeik vannak a lengyeleknek. Nem meglepő, hogy büszkék is rájuk. A nyári utazások elmaradhatatlan kelléke a palacknyi ásványvíz. Lengyelországban azonban nem csupán szomjoltásra, hanem a következő úti cél kijelöléséhez is tökéletes lehet egy üvegnyi víz, ha kedvünk tartja, felfedezhetjük Krynica-Zdrój, Muszyna, Nałęczów vagy Busko-Zdrój gyógyhelyeit, megtekinthetjük azokat a történelmi fürdővárosokat, ahol a víz évszázadok óta a helyi élet része. A lengyel ásványvizek története jóval korábban kezdődött, mint a modern palackozás. A Kárpátok előterében és a Szudéták vidékén sorra alakultak ki azok a gyógyhelyek, ahol a természetes források köré szanatóriumok, sétányok és ivócsarnokok épültek. A gyógyvízért érkező vendégek idővel egész városokat tartottak életben, a palackozás pedig később gondoskodott arról, hogy ezeknek a forrásoknak a gazdag, éltető ereje az ország legtávolabbi pontjaira is eljusson. A rendszer akkora sikerrel járt, hogy még ma is – a lengyel Földtani Intézet szerint - a dél-lengyelországi gyógyhelyek vizei adják a palackozott gyógy- és ásványvizek jelentős részét. Muszyna kitűnő példája annak, hogyan válhat a víz turisztikai látványossággá. A kisvárosban több ivócsarnok működik közel 100 éve, ahol különböző összetételű ásványvizeket lehet megkóstolni. Van olyan forrás, amelyet már az 1920-as, illetve az 1930-as évek óta használnak, a városi séták, nyaralások természetes része egy-egy pohár frissen vételezett ásványvíz, a helyi turisztikai kínálat szerves része ez a természeti kincs, pont úgy, mint egy történelmi épület vagy egy kilátó. A lengyel boltok ásványvizes polca sokak számára elsőre zavarba ejtő lehet. A palackokon hosszú településnevek sorakoznak, amelyek sok esetben valóban azt jelölik, honnan érkezett a víz. A lengyel szabályozás ezt komolyan veszi: természetes ásványvízként csak olyan víz kerülhet forgalomba, amelyet hivatalosan elismertek, és amelynek eredete, összetétele, valamint lelőhelye pontosan dokumentált. Ezért egy lengyel ásványvizes címke gyakran több földrajzi információt hordoz, mint egy kisebb útikönyv és bármely szupermarket polca többet kínál, mint egy turisztikai magazin. Csak győzzünk választani. Krynica-Zdrój, Piwniczna-Zdrój vagy Polanica-Zdrój neve rendszeresen felbukkan a palackokon. A zdrój gyógyhelyet jelent, vagyis már önmagában jelzi, hogy a település története a megcsapolt és palackba rendezett víz forrásához kapcsolódik. A lengyel nyárban sokan ma is végigjárják ezeket a városokat, megkóstolják a különböző összetételű vizeket, majd ugyanazzal a névvel találkoznak egy varsói vagy gdanski szupermarket hűtőjében. Kevés ország akad Európában, ahol egy egyszerű ásványvizes palack ennyire szorosan kötődik a tájhoz. Lengyelországban a víz sok esetben helytörténet, gyógyfürdő, kirándulás és gasztronómiai emlék egyszerre. Nyáron különösen könnyű ráérezni erre az összefüggésre: egy hűs korty után gyakran az a gondolat következik, hogy érdemes lenne egyszer magát a forrást is felkeresni.

  • A NAGY-HASADÉK SZIKLALABIRINTUSA

    A Tábla-hegyek Nemzeti Park (Góry Stołowe) Lengyelország egyetlen lemezes felépítésű hegységeként sokak szerint az ország egyik legszebb hegyvonulata. Európa legmagasabb, homokkőből felépült hegysége az ország déli részén, Alsó-Sziléziában található, vonzerejét rendkívül formagazdag sziklavilágának köszönheti. A mély, labirintusszerű hasadékok között lépten-nyomon előbukkanó merész homokkő sziklaformációk – melyek az erózió munkájának köszönhetik formájukat – lenyűgöző látványt nyújtanak. A nemzeti park legmagasabb része a Nagy-hasadék (Szczeliniec Wielki, 919 m), amely egy mély repedésekkel szabdalt hosszúkás, asztal formájú szilatömb. A hasadék tetejére – ahol kilátóterasz és menedékház található – 665 sziklába vájt kőlépcső vezet, melyet a 18-19. század fordulóján Franz Pabel kezdeményezésére építettek ki. A túra a természet alkotta különleges sziklaalakzatok között vezet, miközben a kilátópontokról felejthetetlen panoráma tárul a szemünk elé. 665 LÉPCSŐ A STARTIG A túra Karłów falucskából indul, amely a Nagy-hasadék déli lábánál, 750 m tengerszint feletti magasságban található. A parkolóból a piros jelzésen indulva rövid sétával érjük el a sziklatömb tetejére vezető lépcsősor kezdetét, ahol a bal oldali lépcsőkön felfelé indulunk. Innen a zöld jelzésű, egyenletesen emelkedő, jól kiépített, két oldalt fémkorláttal ellátott kanyargós ösvényen jutunk egyre magasabbra, az emelkedő csaknem felénél található tábla szerint a Nagy- és a Kis-hasadék közötti nyergen keresztül vezet az út, ahol a homokkő erősen megrepedt. A sziklatömb tetejéhez közeledve egyre több különleges sziklaformáció szegélyezi az utat, majd megérkezünk, az első látványos sziklához, át kell bújni a Tű fokán (Ucho Igielne). Még néhány méter, és máris a Nagy-hasadék tetején tálalható „Na Szczelińcu” menedékházhoz érkezünk, amely 1845-ben épült. Ennek közelében található egy kilátóterasz, melynek falán több emléktábla látható. Az egyik legfontosabb Franz Pabelről, Karłów egykori polgármesteréről emlékezik meg, akire a Szudéták első hivatásos hegyivezetőjeként a Nagy-hasadék tetejére vezető turistaút tervezőjeként emlékezhetünk. Egy másik emléktábla Johann Wolfgang Goethe 1790-es, a harmadik pedig az Amerikai Egyesült Államok későbbi elnöke, J. Q. Adams 1800-as látogatására emlékeztet. A kilátóról szép kilátás nyílik a Tábla-hegyek cseh területen lévő részére, a horizonton pedig az Óriás-hegység (Karkonosze) is feltűnik. KÜLÖNLEGES FORMÁK KÖZÖTT KANYAROG AZ ÚT A menedékház mellett megvásároljuk a belépőjegyet, és máris egy sziklalabirintusban találjuk magunkat. A pallókkal járhatóvá tett, néhol összeszűkülő, máskor kiszélesedő turistaút különleges formájú sziklatömbök és hasadékok között kanyarog, melyek formájuknak megfelelően változatos neveket kaptak. A sziklaplató tetején kiépített turistaút legismertebb látnivalói az Ükapa fotelje (Tron Pradziada), a Teve (Wielbłąd), a Majom (Małpolud), az Ördög konyhája (Diabelska kuchnia), a Mennybolt (Niebo), a Bölcső (Kołyska), a Kotlós (Kwoka), a Lófej (Koński Łeb), az Elefánt (Słoń) és a Beszélgető fejek (Gadające Głowy). A Nagy-hasadék rendkívül érdekes része a kb. 100 m hosszú és 25 m mély, sajátos mikroklímával rendelkező Pokol (Piekiełko) nevű repedés, ahol az alacsony hőmérséklethez magas páratartalom társul, ennek köszönhetően a Pokol alsó részén általában júniusig megmarad a hó. Itt, és más repedésekben is helyenként nagyon szűk járatokon kell magunkat átpréselni. A legszebb kilátópontok a menedékház közelében lévő kilátóterasz mellett az Ükapa fotelje (amely kb. 900 m magasságával a Nagy-hasadék legmagasabb pontja), valamint a délkeleti kilátóterasz, kilátással a Szudétákhoz tartozó kisebb hegyvonulatokra. A délkeleti terasz közelében található a Nagy-hasadék tetejéről lefelé vezető lépcsősor kiindulópontja, melyen visszajutunk túránk kiindulópontjára, Karłówba. A Nagy-hasadékon vezető könnyű túra távja 3,5 km, szintemelkedése 200 m, kényelmesen 3 óra alatt végig járható. A turistautak május 1-től október 31-ig látogathatók, télen hivatalosan le vannak zárva, gyakorlatilag azonban saját felelősségre használhatóak.

  • WROCŁAW GYEREKEKKEL

    Van egy törpés hűtőmágnesem, Wrocławban vettem évekkel ezelőtt. A gyerekek félrehallották a város nevét, és innentől a törpét „rossz lábnak” hívták. Egyszer lepottyant, és letört a lába, innentől hű lett a nevéhez, én pedig megígértem a lányoknak, hogy egyszer megnézzük Wrocławban a törpi testvéreit. Budapestről közvetlen járattal mi sem könnyebb, ezért nehezítettünk rajta, és Krakkóból vonatoztunk át. TÖRPEVADÁSZAT TÉRKÉPPEL ÉS FÉNYKÉPEZŐGÉPPEL Boroszló napjainkban Lengyelország 5. legnagyobb városa, számtalan kincset rejt kicsiknek és nagyoknak. Mi most a gyerekeknek szóló programokért kerestük fel 10 hónap és 12 év közötti csemetéinkkel. és amint megérkeztünk az apartmanunkhoz, máris felfedeztük az első törpét egy kirakat előtt. A városban életkortól függetlenül mindenki őket keresi, és ujjong, mutogat, fényképezkedik, amikor egy-egy darabra rátalál, pedig már ezernél is több a számuk. A főtéren (rynek) található információs irodában kétféle térképet is vettünk, amikben kb. száz törpét matricázhattunk be a helyükre. Voltak olyan térképek is, amiken több száz, másokon csak néhány tíz darabot kell megtalálni, ahány ajándékbolt, annyi a választék. A mi térképeinket a gyerekek is ügyesen használták, angol nyelven minden törpének megtudták belőle a nevét és magyarázatát. Ami engem illet, egy (két) törpe volt, amit célzottan fel akartam keresni, a lengyel-magyar barátságot jelképező párost, amik az 1956-os forradalom emlékművénél találhatók. Duplán jól jártunk a meglátogatásukkal, mert nem messze tőlük, a szigeten (wyspa Bielarska) egy nagyobb játszótér található, ahol jól szórakozott az egész gyerekcsapat. A város központjánál elhelyezkedő szigeteket nem csak játszótér miatt érdemes felkeresni (naná, ez a történelmi rész, ahol gyönyörű templomok, műemlék épületek és a botanikus kert is található, az Oderán hajózni is elmehetünk), hanem ha ügyesek vagyunk és szerencsések, akkor megpillanthatjuk a fekete köpenyes lámpagyújtogatót, aki minden szürkületkor egyesével gyújtja meg a sziget gázlámpásait. Későn fekvő gyerekek előnyben… hajnalban viszont a korán kelők vannak előnyben, mert az összes lámpást el is oltja! Azt mondják az internetes oldalak, hogy naplemente előtt 10 perccel érdemes rá várni a székesegyháznál. Ha az egész napot egy helyen töltenénk, arra két ötletem is van. Az egyik: vegyük a Hala Stulecia felé az irányt. Lengyelország legrégebbi és legnagyobb állatkertjében érdemes kezdeni, bár igazság szerint mi ezt most kihagytuk, és egyenesen a multimédiás szökőkút felé mentünk, ahol épp lekéstük az óránkénti előadást, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy megnézzük a japánkertet, ami itt egy hangulatos, változatos zöld kert nagyobb halastóval. Az ösvényein külön utakon jártak a gyerekek, de annyira nem tudtak elbújni, hogy ne találjuk meg őket. Ezután visszamentünk a centenáriumi épülethez, ami az UNESCO listájára is felkerült, s finom, gyümölcsös gofri mellett vártuk, míg eljön az újabb óra, és a szökőkút zenére táncolni kezd. Este ez fényekkel egészül ki, nyári péntekeken és szombatokon esténként pedig vetítenek is rá. További programlehetőség a közeli park, ahol mókusokkal lehet találkozni. ÚJABB NYERŐ ÁLLOMÁS: SKY TOWER Szintén több időt eltölthetünk a Sky Towerben, ami akkor is jó választás, ha rossz az idő. Ez a felhőkarcoló több építészeti díjat is elnyert. A gyerekeknek számtalan attrakciót tartogat: kilátót, terepasztalokat, legóbirodalmat. Meglepetésemre ez egy olyan kilátó, ami lekötötte a kisebbeket is: egy multimédiás sarokban ugrálhattak (ezt nem fejtem ki, majd meglátjátok), aztán fagyival a kézben, hintázva bámulhatták Wrocław panorámáját a 49. emeleten. Az üvegfal felé fordított padokon mindenkinek jut hely, van bel- és kültéri rész is, meg kávézó. Ráadásul akinek jegye van a Kolejkowo vasúti terepasztal kiállításra, vagy a Sky Games játékterembe, az kedvezményt kap a belépőből. A Kolejkowo első látásra a vonatozásra épül, de mindenféle közlekedési eszköz feltűnik miniatűr változatban a terepasztalokon, amik olyannyira a valós életet mintázzák, hogy még (víz) eső is esik egy részén. Felnőtt és gyerek jól szórakozik, éles szeműek előnyben, keressétek meg például a malacot a zebrán átvezető férfit. Mi két órát töltöttünk itt… a szintén Sky Towerben található (magát Európa legnagyobbjaként hirdető) legókiállításra már nem is volt időnk, sem bowlingozásra. A LEGNAGYOBB FAVORIT: VONATOZÁS A gyerekek a villamosozást is nagyon élvezték, de a kedvencük a Krakkó és Wrocław közötti vonatozás volt, amikor három óra alatt kényelmesen eljutottunk egyik városból a másikba. A helyjegyet érdemes időben lefoglalni, mi a hatszemélyes fülkében nagyon jól éreztük magunkat. Sajnos a négy évnél idősebb gyerekeknek is teljes árú jegyet kell venni, ha nincs lengyel diákigazolványuk, viszont vannak családi jegyek és más akciók, amik mérsékelhetik a költségeinket. Nálunk nagy sikert aratott a Wedel folyékony hideg csokija. A Főtéren található kávézóban többek között iható csokoládé is kapható többféle variációban. Mi leteszteltük a forrót és a hideget, étcsokit, fél étcsokit és tejcsokit is. Leginkább a hideg csokijuk ízlett és ugyan máshol is találtunk ilyet, de azokat nem teszteltük, mert elromlott az idő, és innentől a forró csokikat kóstolgattuk. A másik, aminek nagyon örültünk, hogy július közepén érett a cseresznye és több felé is árulták. Kérdezhetitek, hogy a "rossz láb" törpénk kapott-e töretlen lábú társat a hűtőn. A válaszom az, hogy nem. Az ajándékboltban a gyerekek emlékbe nem egy újabb hűtőmágnes törpit választottak, hanem egy patinás bérházat, olyat, amilyet a város főterén láttak.

  • A LENGYEL NEMZETI SPORT, A GRZYBOBRANIE VARÁZSA

    Amikor Lengyelországban beköszönt az ősz, a helyiek a bekuckolódás helyett gumicsizmát húznak, fonott kosarat ragadnak, és beveszik magukat az erdőkbe. A grzybobranie, vagyis a gombászás errefelé jóval több mint szimpla hobbi vagy hétvégi időtöltés, valóságos kulturális intézmény, egy őszi rituálé, amely generációkat köt össze. Szeptemberben és októberben a piacokon halmokban állnak a frissen szedett kincsek, a beszélgetések pedig akörül forognak, hogy hol volt a legkiadósabb eső. A kérdés persze az, hogy mi, utazók megélhetjük-e a lengyelek őszi varázslatát? TÚRÁZÓKÉNT AZ ERDŐKBEN: GOMBÁSZAT SZAKVEZETÉSSEL Helyismeret és magabiztos gombaismeret nélkül nem szabad nekivágni a lengyel vadonnak, de szerencsére az ökoturizmus és a falusi vendéglátás már egy ideje felismerte a gombászásban rejlő potenciált, így országszerte csatlakozhatunk az úgynevezett vezetett gombatúrákhoz (grzybobranie z przewodnikiem). Kisebb butikhotelek, agroturisztikai központok és helyi közösségi házak is szerveznek kifejezetten gombász hétvégéket vagy egynapos kirándulásokat. Ezek a programok általában kora reggel indulnak, a csapat egy tapasztalt gombaszakértő vagy helyi erdész vezetésével vág neki a sűrűnek. Ilyenkor a túravezető nemcsak a legbiztosabb lelőhelyeket mutatja meg, de megtanít különbséget tenni az ehető és a mérgező fajok között, és mesél a gombák és az egyes fafajták (például a vargánya és a tölgy) lenyűgöző szimbiózisáról. A többórás meditatív cserkészés van, hogy az egyik legszerethetőbb programmal, közös erdei biesiadával, azaz tábortűzön való kolbászsütéssel zárul. A GOMBÁSZOK MEKKÁI: LENGYELORSZÁG KIEMELT RÉGIÓI A kiadós őszi esők után szinte bármelyik erdőben tele szedhetjük a kosarainkat, de vannak olyan ikonikus régiók, amelyek kifejezetten a gombatermésükről híresek. Észak-Lengyelország hatalmas kiterjedésű fenyvesei a gombászok abszolút kedvencei. A Tucholai-erdőben a vargányák (borowiki) szinte garantáltan előbukkannak a moha alól. Ugyancsak remek célpont lehet, ha gombászásra adnánk a fejünk a Mazúri-tóhátság. A végtelen tavak és az azokat körülölelő nedves, sötét vegyeserdők tökéletes mikroklímát biztosítanak a gombadömpingnek. Itt a kora őszi ködös reggeleken a gombászatot gyakran kötik össze egy kis csónakázással. De megér egy látogatás a keleti határvidék vadregényes, ősi erdei is, a Białowieża-erdő környéke is, ahol az európai bölények élnek. A kisebb turistaforgalom miatt itt az engedélyezett területeken tényleg háborítatlanul átadhatjuk magunkat a természet csendjének. A Beszkidek is remek választás, ha gombászni indulnánk, ugyanis a délkeleti hegyvidék a bükkösök és tölgyesek hazája, ahová a gyűjtők kifejezetten a legértékesebbnek tartott ízletes vargányáért (borowik szlachetny) utaznak, amelyek a meredekebb hegyi lejtőkön bújnak meg. FRISS ERDEI KINCSEK A TÁNYÉRON Ha nem vonz minket a gombák gyűjtése, de enni szívesen ennénk, akkor erre is lehetőségünk nyílik az őszi lengyel konyhában. Szeptembertől az éttermek menüje átalakul, és a friss gomba szinte minden fogásban főszerepet kap. Ha beülünk egy hangulatos bisztróba vagy egy klasszikus helyi vendéglőbe, feltétlenül keressük az étlapon a serpenyőben, sok vajon, pici fokhagymával pirított ízletes rizikét (rydze na maśle), ezt a roppanós, enyhén diós ízű gombát. Legalább ennyire megkerülhetetlen a sűrű, krémes tejfölös-rozmaringos szószban tálalt rókagomba (kurki) vagy vargánya, amit leggyakrabban aranybarnára sült, ropogós tócsnival kínálnak. Meg persze ott vannak azok a csodálatosan gazdag levesek és a friss erdei gombával töltött pierogik, amelyek egyetlen harapással hozzák el a lengyel erdők esszenciáját.

  • 5+1 ÉRDEKESSÉG A ŚNIEŻNE KOTŁY FÖLÖTT ŐRKÖDŐ "HEGYI KASTÉLYRÓL"

    Az Óriás-hegység (Karkonosze) nyugati részének egyik leglátványosabb természeti képződménye a Śnieżne Kotły, azaz a Havas-katlanok. A két hatalmas, jégkorszaki eredetű gleccserkatlan Szklarska Porębától délre, a hegység lengyel-cseh határon húzódó főgerincének északi oldalán található. Itt található a hegység legendás épülete, a Schronisko nad Śnieżnymi Kotłami. Ha erre járunk, már messziről jól felismerhető épületet vehetünk észre, mely tornyával és robusztus formájával inkább emlékeztet hegyi kastélyra, mint turistaházra: ez napjainkban a RTON Śnieżne Kotły néven működő rádió- és televíziós adóállomás. Az épület története közel két évszázadra nyúlik vissza. A hely első, Schneegrubenbaude néven ismert turistaházát 1837-ben emelték. Az apró faházat 1861-ben egy nagyobb kőépület váltotta fel, majd 1895–1897 között felépült a ma is látható monumentális hegyi hotel. Íme 5+1 érdekesség erről a legendás épületről: AZ ÓRIÁS-HEGYSÉG ELSŐ, KIFEJEZETTEN TURISTÁKNAK ÉPÜLT MENEDÉKHÁZA Bár az Óriás-hegységben már jóval a XIX. század előtt is léteztek hegyi kunyhók és házak, ám ezeket eredetileg pásztorok, erdészek vagy más hegyi munkát végzők használták. A hegység első, kifejezetten a turisták fogadása céljából készült házat 1837-ben a Schaffgotsch család kezdeményezésére építették. A Schneegrubenbaude néven ismert apró faház a mai épülethez képest meglehetősen szerény volt: mindössze néhány ember befogadására volt alkalmas. Ráadásul a szélsőséges időjárás hamar próbára tette, és 1858-ban egy vihar súlyosan megrongálta, ezért egy nagyobb és ellenállóbb turistaház építéséről döntöttek. Az 1861-re elkészült új, kőből emelt ház már 21 vendégnek biztosított szállást. A turisták száma azonban tovább nőtt, így néhány évtized elteltével ez az épület is kicsinek bizonyult, így újabb épületre volt szükség. OLASZ KŐFARAGÓK ÉPÍTETTÉK A ma is látható monumentális épület 1895 és 1897 között készült el. Megjelenése annyira eltért az Óriás-hegység hagyományos turistaházaitól, hogy már elkészültekor is feltűnést keltett. A tervezőket a közeli Chojnik várának formavilága inspirálta. A magas torony, a tömör falak és a gránitból kialakított épülettömeg valóban inkább egy középkori várra, mint egy hegyi menedékházra emlékeztetett. Az építkezéshez szükséges súlyos gránittömbök megmunkálásához olasz kőfaragókat is alkalmaztak. LUXUS A HEGYEK KÖZÖTT A XIX–XX. század fordulóján a Schneegrubenbaude már messze nem egyszerű menedékház volt. Sokkal inkább magashegyi hotelként működött, amely a korabeli viszonyok között meglepően magas színvonalú szolgáltatásokat kínált. Az épületben étteremi működött, elegáns szobákban szállhattunk meg és 1905-ben még a telefonvonalat is felvezették az épülethez - abban az időben a közel 1500 méteres magasságban működő telefonkapcsolat igazi különlegességnek számított. FÉNYJELZŐ RENDSZER A TORONYBAN A turistaház egyik legjellegzetesebb része a magas torony volt, amelynek nem csupán építészeti szerepet szántak. A tetején fényjelző rendszert működtettek, mely egyrészt sötétedés után tájékozódási pontként segítette a hegyen járó turistákat, másrészt jelezte a távolból érkezők számára, hogy maradt-e még szabad szálláshely a házban. Ez a XIX. század végén nagyon korszerű megoldásnak számított. A LUFTWAFFE RADARÁLLOMÁSAKÉNT IS ÜZEMELT A második világháború a Schneegrubenbaude történetében is éles fordulatot hozott. Az épületet a német Luftwaffe vette használatba, kezdetben katonáinak pihenőhelyeként, majd a stratégiai fekvése miatt 1944-ben rádiólokációs állomást létesítettek itt. A RÓMAI OLIMPIA MIATT ZÁRTÁK BE A TURISTÁK ELŐTT Elsőre meglepően hangzik, de a Śnieżne Kotły egykori turistaházának története összekapcoslódik az 1960-as római nyári olimpiával. Történt ugyanis, hogy az olimpiai televíziós közvetítések továbbításához Lengyelországban új rádiórelé-kapcsolatra volt szükség, amihez a Śnieżne Kotły fölötti épület fekvése kiválóan alkalmasnak bizonyult. Az átjátszóállomás telepítése miatt az épület külsőleg is átalakításra került és 1961 májusától az épületet lezárták a turisták előtt. SCHRONISKO NAD ŚNIEŻNYMI KOTŁAMI NAPJAINKBAN A különleges épület továbbra sem fogad turistákat, így csak kívülről csodálhatjuk meg az Óriás-hegység egyik legkarakteresebb épületét, de így is megéri egy túra keretében ide felmászni. Főleg azért is, mert a Wielki Śnieżny Kocioł és Mały Śnieżny Kocioł jégkorszaki eredetű katlanok az Óriás-hegység leglátványosabb felszínformái közé tartoznak. A meredek sziklafalak fölött vezet a hegység főgerincének piros jelzésű turistaútja, amelyről lenyűgöző kilátás nyílik a katlanokra. A ház több túraútvonalon is megközelíthető, de induljunk el bármelyik irányból is, azzal mindenképpen számoljunk indulás előtt, hogy a hegyen valódi magashegyi körülmények uralkodhatnak - erős szél, csípős hőmérséklet és csapadék. Télen és a havas időszakban egyes útvonalakat lavinaveszély vagy hópárkányok miatt lezárhatnak, ezért indulás előtt mindenképpen érdemes ellenőrizni a Karkonosze Nemzeti Park aktuális tájékoztatását.

  • KERÉKPÁROS HAJTÁNYOZÁS KÁRPÁTALJÁN

    Kárpátalja (Podkarpackie) egyik népszerű turisztikai attrakciója a Besszádokban (Bieszczady) megtalálható kerékpáros hajtányozás (Drezyny Rowerowe), ami az egykori vasúti síneken történő, különleges szórakozást és gyönyörű kilátást kínáló utazási forma. A négyszemélyes hajtány egy 2,2×1,75 méter nagyságú platform, amely két pedálos ülésből és egy padból (két ülőhellyel) áll, gyermek esetében azonban egy ötödik utas szállítására is lehetőség van. Különlegessége, hogy a hajtányt kizárólag az utasok izomereje hajtja. A program Uherce Mineralne községből, az egykori vasútállomás épületétől indul. Itt található Lengyelország egyik legnagyobb kerékpáros hajtánykölcsönzője. A hajtányok az 1872-ben építette egykori 108-as számú, Zagórz – Krościenko történelmi vasútvonal egyes szakaszain haladnak. A régi vasútvonal völgyeiben és erdőiben a Besszádok hegyvidéki tájaiban gyönyörködhetünk, sőt, még egy vasúti alagúton is áthaladhatunk. A 108-as vasútvonal A Stróże állomást Krościenkoval összekötő, gyönyörű környezetben vezető 108-as vasútvonalat az Osztrák-Magyar Monarchia hatóságainak megrendelésére 1872-ben építették. Ez kötötte össze az Első Magyar–Galíciai Vasútvonalat a 96-os számú vasútvonallal. A kapcsolat idővel elvesztette jelentőségét, és 2010-ben kivonták a forgalomból. A vasútvonal egy részét 2015 májusában sikerült újjáéleszteni, ekkor nyitották meg Lengyelország legnagyobb ilyen típusú attrakcióját. A projekt több díjat is elnyert, 2015-ben például Lengyelország legjobb turisztikai terméke lett. A hajtányozás, mint aktív kikapcsolódási forma A vasúttal kapcsolatos témák régóta népszerűek. A vonatok, sínek, a kerekek kattogása olyan érzés, amire sokan nosztalgiával gondolnak vissza. Egyre több embert érdekel az egészséges életmód és a szabadidő aktív eltöltése, melyek közül kiemelkedik a kerékpáros turizmus. A kerékpáros hajtányok a vasúti hagyományok iránti szeretetet kapcsolják össze a turizmussal. A projekt megálmodói létrehoztak a régióban egy olyan attrakciót, amilyen korábban nem létezett. Így született meg a kerékpáros hajtányozás, ahol az emberi láb erejével hajtott járművek vasúti síneken közlekednek. A hajtányozás lehetséges útvonalai Lengyelország kétségkívül egyik legszebb vasútvonalának szépségét a saját erővel hajtott hajtányokról lehet felfedezni. Uherce Mineralne állomásról az aktuális menetrendtől függően a turisták két irány közül választhatnak: Ustrzyki Dolne vagy Zagórz felé. A legrövidebb útvonal Uherce Mineralne – Olszanica közötti kb. 9 km-es könnyű útvonal, ennek időtartam kb. 1 óra. Ennél kicsit igényesebb az Uherce Mineralne – Jankowce közötti kb. 12 km-es, közepes nehézségű útvonal, melynek időtartama 1-1,5 óra. Hosszabb és változatosabb az Uherce Mineralne – Stefkowa közötti, kb. 12-15 km-es útvonal, ennek megtételéhez kb. 1,5-2 óra szükséges. Nagyobb létszámú csoportoknak ez az egyik leginkább ajánlott útvonal, az itt töltött időnek köszönhetően ráérezhetünk a hajtányozás ízére. A jelenleg elérhető leghosszabb útvonal Uherce Mineralne – Łukawica között teljesíthető, ennek 18 km-ét kb. 2,5 óra alatt lehet végig tekerni. Ez az útvonal azoknak ajánlott, akik rendesen bele szeretnék élni magukat ebbe a különleges kikapcsolódást jelentő sportba.

  • NINCS TOVÁBB LOVASKOCSIZÁS A HALASTÓHOZ

    Szeptember 1-jétől jelentősen lerövidítették a Morskie Oko (Halastó) felé közlekedő lovas fogatok útvonalát, melyek innentől csak a Palenica Białczańskától (Bialkai-szénégető parkolótól) a Wodogrzmoty Mickiewicza vízesésekig szállítják a turistákat. MIÉRT KERÜLTEK CÉLKERESZTBE A LOVAS FOGATOK? A Morskie Oko felé közlekedő lovas fogatok ügye már évek óta komoly vitákat vált ki Lengyelországban. Az állatvédők szerint a turistákkal teli, nehéz kocsik vontatása a hosszú, emelkedős úton túlságosan megterheli a lovakat, különösen a melegebb nyári napokon. Az elmúlt években több olyan eset is nagy nyilvánosságot kapott, amikor egy ló elesett vagy összeesett az útvonalon, ami tovább erősítette a fogatok megszüntetését követelő hangokat. Kritikák érték azt is, hogy fiatal lovakat is befognak, illetve kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, mi lesz az állatok sorsa, amikor már nem dolgoznak a Morskie Oko felé vezető úton. Az állatvédők egy része ezért már nem egyszerűen szigorúbb szabályokat vagy kisebb terhelést szeretne, hanem a lovas személyszállítás teljes megszüntetését és más, állatok használata nélküli közlekedési megoldás bevezetését. A történetnek ugyanakkor van egy másik oldala is: a Tátrai Nemzeti Park és egyes szakértők szerint a vizsgálatok nem bizonyítják egyértelműen, hogy az előírások betartása mellett a fogatok túlterhelnék a lovakat... AKKOR MOST MENNYIT KELL GYALOGOLNI A TÓIG? Bár a Morskie Okohoz vezet aszfaltozott út, azon csak engedéllyel lehet autózni. Parkolni a Palenica Białczańska, azaz a Bialkai-szénégető parkolóban tudunk legközelebb a lezárt szakasz kezdetéhez. Itt viszont fontos tudni, hogy a parkoló fizetős - az ár dinamikusan változhat. 2026-ban dátumtól és foglalási időponttól függően jellemzően 36–75 zł/nap, míg a helyszínen ennél magasabb, akár 85 zł-os díjjal is számolhatunk - és a nagy forgalom miatt ajánlott előre megvásárolni a jegyet, valamint korán érkezni, mert az idő előrehaladtával egyre távolabb (akár kilométerekkel is) fogunk találni szabad helyet. A parkolótól a tóig nagyjából 7-8 kilométernyi táv (attól függően, hogy végig az aszfaltozott utat követjük, vagy olykor rövidítünk az ösvényen) vár ránk, melyen 400 m szintet fogunk mászni felfele. Ezt egy átlagos turista 2-2,5 óra alatt teszi meg egy irányba. Szeptemberig ezen úton lehetett választani a lovas fogatokat is, melyek a korábbi, közel 7 kilométeres fogatos úthoz képest mostantól kevesebb mint a fele távban (3 km) közlekednek - a többi részt a tóig mindenkinek gyalogosan kell már megtennie.

  • LÁTVÁNYOS TÉLI TÚRA ZAKOPANÉBÓL: A GĄSIENICA-VÖLGY

    Egy korábbi túraajánlóban könnyed családi túrát ajánlottunk a téli tátrai túrázás kedvelőinek (Könnyű családi túra Zakopane mellett, a Kościelisko-völgyben), az alábbiakban kicsit szintet lépünk, és egy olyan túraajánló következik, ami tátrai viszonylatban, téli körülmények között közepes nehézségű túrának tekinthető, vagyis az említetthez hasonló távot, de attól kicsivel több szintet tartogat, a látványért viszont azt gondolom, mindenképpen megéri az a kis plusz fáradtság… A Tátra magasabban (értsd 2000 méter felett) fekvő részei novembertől fokozatosan fehér köpenybe burkolódznak, aztán ahogy közeledünk az évvégi ünnepek felé, egyre lejjebb ereszkedik a hóhatár. A karácsonyi ünnepekre, illetve a Lengyelországban január első harmadában kezdődő téli szünetre az 1500 méter körüli területek, völgyek szinte biztosan fehér takarót öltenek, felejthetetlen szép téli kilátással jutalmazva a fáradtságot nem ismerő túrázókat. A Lengyel-Tátrában a turistautak nagy része télen is látogatható, a túra tervezése során viszont fokozottabban figyelni kell az időjárási körülményekre, magunk és társaink felkészültségére, és nem utolsó sorban a megfelelő felszerelésre. Amennyiben minden feltétel adott, akkor a némi téli tapasztalattal rendelkezők nyugodtan nekivághatnak a Zakopanéból közvetlenül elérhető egyik legnépszerűbb téli túrának, melynek célpontja a Murowaniec menedékház, illetve az onnan nem messze található Gąsienica-Fekete-tó. Téli túra a Gąsienica-völgyben A Gąsienica-völgy (Dolina Gąsienicowa) a Halastavi-völgy (Dolina Rybiego Potoku) mellett a Lengyel-Tátra egyik leglátogatottabb völgye. A völgybe több irányból is eljuthatunk, legtöbben a Kuźnicéból (1010 m) induló sárga vagy kék jelzésen közelítik meg. Kuźnice ma Zakopane egyik városrésze, ahonnan többek között a Gáspár-csúcsra (Kasprowy Wierch) vezető kabinos felvonó is indul. Kuźnicét saját gépjárművel nem lehet megközelíteni, gyalog a II. János Pál pápa körforgalomtól (Rondo Jana Pawla II) kb. 2 km-t sétálva, vagy autónkat a körforgalom közelében lévő parkolók egyikében hagyva ugyancsak a körforgalomtól helyi kisbuszokkal juthatunk el ide. A kék és sárga jelzés azonos helyről indul, és két, egymással szemben lévő hurkot leírva kevéssel 1500 méter alatt, a Király-púpi-nyeregben (Karczmisko, 1499 m) találkozik ismét, hogy onnan már együtt vezessen a nagy területű Gąsienica-szécsre (Hala Gąsienicowa). Idáig igazából már túl is vagyunk az útvonal fizikailag nehéznek mondható részén, mindkét ösvény tartogat némi emelkedőt, a kék egyenletesen és hosszan, de talán kevésbé meredeken emelkedik, a sárgán egy hosszabb és egy rövidebb, de meredekebb emelkedőt kell leküzdeni. A nyeregből már alig emelkedő, majd a tisztás felé lejtő úton egyre szebb kilátásban lesz részünk, itt pillantjuk meg először a völgyet övező csúcsok koszorúját, a legendás Sas út (Orla Perć) hófödte csúcsait, a Świnica szinte szabályosan 45 °-os nyugati lejtőjét és kettős csúcsát. A fennsík déli részén rövid ereszkedést követően egy hatalmas tisztásra jutunk, ahol több épületet is láthatunk. Utunk a csak hegymászók által használható „Betlejemka” nevű menedékház mellett vezet, de találunk itt erdészházat, elhagyott pásztorkunyhókat és meteorológiai állomást is. De még mindig nem látjuk a menedékházat, pedig már karnyújtásnyira van tőlünk… Murowaniec menedékház (Schronisko Murowaniec, 1500 m) A Murowaniec menedékház ugyanis a tisztás déli szélén bújik meg a hatalmas fenyőfák között, elsőként a zöldre festett lemeztetőt és füstölgő kéményeit pillantjuk meg, majd pár perc múlva ott állunk előtte. A tervezőasztalon még csak „Vakolatlan nagy kőépület”-nek nevezett menedékházat az I. világháborút követően építették, azóta is a magashegyi turisták egyik kedvelt bázisa a Lengyel-Tátrában, jelenleg 110 személyt tudnak itt elszállásolni. Érdekessége, hogy a magashegyi környezet és körülmények ellenére a kétágyastól 10 ágyasig terjedő közös, emeletes ágyas hálóhelyiségek mellett az épület tetőterében pár évvel ezelőtt egy luxus apartmant is kialakítottak. A menedékház Kuźnicéból mindkét ösvényen 4,5 km-re található, a menetidő 2 óra (vissza 1:45),az útvonal szintkülönbsége +565 / -85 m. Gąsienica-Fekete-tó (Czarny Staw Gąsienicowy, 1620 m) A menedékháztól továbbra is a kék jelzésen haladva, kb. fél óra alatt érjük el a Tátra ötödik legnagyobb tavát, a csaknem 18 hektár területű Gąsienica-Fekete-tavat, melynek legmélyebb pontja 51 méter. A tó nevét a Pleurocapsa polonica nevű algáról kapta, mely 1 m mélységig tömegesen fordul elő a tó vizében, sötét bevonatot képezve a vízből kiemelkedő sziklákon, ennek köszönhetően a tó vize a nyári időszakban sötétkéknek, néhol szinte feketének látszik. A menedékháztól a tóig vezető út hossza kb. másfél km, szintkülönbsége 125 m. Téli időszakban azonban ez az útvonal egy lavinaveszélyes lejtőt keresztez, ezért ilyenkor ideiglenes útvonalat jelölnek ki, illetve járnak ki az első jelentősebb havazást követően. Erre saját biztonságunk érdekében mindenképpen érdemes odafigyelni, az ideiglenes útvonal az erdőből kiérve letér balra, a tófal alatti völgy fenekére, és a lavinalejtőtől távol, a völgy mélyén vezet a tófal alá, majd kissé meredeken fel a tóhoz. A Gąsienica-völgy két katlanában a Gąsienica-Fekete-tó mellett további 12 kisebb-nagyobb tó található, legtöbbjük a nyugati katlanban. Közülük a télen ugyancsak fehér hópaplanba burkolódzó, ettől függetlenül ilyenkor is elérhető, és nem mellékesen a Gáspár-csúcsról is látható Gąsienica-Zöld-tó (1672 m) a legnagyobb, a csaknem 4 hektár területű tó legmélyebb pontja 15 méter.

Lengyel Idegenforgalmi Szervezet Budapesti Irodája

Oldalunk a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet

budapesti irodájának támogatásával készül!

© 2024 Szia Lengyelország! - minden jog fenntartva

bottom of page